Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-21 / 29. szám

NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1914. julius 21. látogatása, aki szinte csodálattal nézte, mint nő föl úrrá a gyermeke a vele nyomorba és ernyesz- tő munkában töltött napok és végtére, kevéssel - jólétet kivivő harc végezte előtt, az ő csendes visssavonulása a halál országába. Ez volt, minden, amit róla tudott: minden, amit asszonyi'nevén kívül örökségképen ráhagyott. Csak egy pillanatig tartott, hogy mindez vé­gig cikázott agyán; aztán intett a szolgának: — Nem tudom ugyan, hogy ez mit jelent, de csak vezesse be. * Mikor az ajtó feltárult, Jane érezte, hogy szive erősebben dobog és az idegei megrezegnek. Gyors pillantással mérte végig a kis, nyomortól és öregségtől összetöpőrödött emberkét és kopot­tas, foltos ruháját, amely arra vallott, hogy ez az ember az élet fertőjében is megfürdött, De a sze­me lelki tisztaságra vallott, eddig büszke volt, most alázatos, de amellett mérges. Oly kifogásta­lan mozdulatokkal tartotta kezében kalapját, hajolt meg és foglalt helyet, ahogy azt megtanulni nem lehet. Egyszerűen, gesztusok nélkül beszélt, amint az igazgató részéről egy kézmozdulattal fölajánlott székben helyet foglalt. A lámpa teljes fénnyel tű­zött rá, az igazgató vendégének nemcsak az arc­vonásait, de szinte gondolatait is tisztán látta. — Szíveskednék megmondani, mi járatban van ? (Folytatása következik.) BÁNYÁSZAT. BÁNYÁSZATI HÍREK. Személyi hirek. Neubauer Ferenc miniszteri taná­csos, kerületi bányaigazgató hivatalos körútjáról vissza­tért. Martiny István főbányatanácsos 6 heti szabadságra távozott. Nyugbéresek szemléje. 1. Berksz Leó pénzügyi főtanácsos és Dr. Kádár Antal bánya­kerületi főorvos a nyugbéresek szemléjére Órad- nára utaztak. Arc-szeplőkréme. A nyár meghozta a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak. Mi mással, mint arckrémmel ? Ez okból szüksé­gesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Grémre“, mely­nek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. Felelős szerkesztő: dr Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: „Hermes“ könyvnyomda. HIRDETMÉNY! A szinérváraljai Kisbocs hegyen négy és fél hold szőlő kitűnő szép terméssel eladó. Nagysikárlón, a Pikló hegyen, dús talajban, két hold faj szőlő szép terméssel, ó és uj borokkal, valamint teljesen jó karban álló ! hordókkal együtt, elköltözés miatt eladó. . Értekezhetni lehet Pérchy Sándor nyug. századossal Felsőbányán. 2657—1914. tkvi. sz. Újabb árverési hirdetmény kivonat A nagybányai kir. járásbíróság mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, mis Tint Dr. Köves Miklós ügyvéd által képviselt Palkó'Flóra kapnik- bányai végrehajtatóknak Klozoczky János és neje Árgyaján Teodora kapnikbányai lakosok végrehaj­tást szenvedők elleni 45 K. s jár. iránti végre­hajtási ügyében az árverést elrendelte, minek foly­tán a szatmárnémeti kir. törvényszék és a nagy­bányai kir. járásbíróság területén fekvő, és a kapnikbányai 648. sz, betétben A. I, 1—2. sorsz. 2238., 2239. hrsz. alatt felvett ingatlanok telekha­szonélvezői és épület tulajdonjoga 855 K. kikiál­tási árban az 1914 évi julius hó 31 napjának délelőtt 10 órakor Kapnikbánya községháznál megtartandó nyilvános árverésen a következő fel­tételek mellett fog eladatni : A fenti számú betétben C. 3. sorszám alatt özv. Tontár Györgyné szül. Okis Mária javára be­kebelezett özv. haszonélvezeti jogát megelőző kö­vetelések kiegyenlítésére körül-belül 400 korona szükséges, amennyiben a szolgalmi jog fentartásá- val ez az összeg meg nem igértetnék, az ingatla­nok a nyomban folytatandó árverésen a szolgalmi jogra való tekintet nélkül fognak eladatni. 1. A nagybányai 1071. sz. betétben C. 1. alatt bekebelezett s Bognóczki János és neje Fu- necán Teodora javára szóló a C. 4. alatti köve­telésnek rangsorbeli elsőbbséggel biztosított szol­galmi jogot megelőző követelések kiegyenlítésére körülbelül 600 K. szükséges, amennyiben a szol­galmi jog fenntartásával ez az összeg meg nem igértetnék, az ingatlanok a nyomban folytatandó árverésen a szolgalmi jogra való tekintet nélkül fognak eladatni. Egyébként ha a kikiáltási árnál magasabb ígéret nem tétetnék, az elárverezendő ingatlan a kikiáltási áron alul is el fog adatni — azonban 2/3-án alul el nem adatik. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan ki­kiáltási árának 10%-át készpénzben vagy óvadék­képesnek nyilvánítóit értékpapírban a kiküldöt- kezeihez leadni, vagy az 1881, évi LX. t.-cz. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál tör­tént előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszolgáltatni. Az 1908. évi XLI. t.-cz. 21 §-ában megjelölt személyek bánatpénz letétel nélkül is árverezhetnek. A vevő — amenyiben a kikiáltási árnál maga­sabb ígéretet tett, köteles nyomban a bánatpénzt a megígért vételár 10 % ig kiegészíteni ! Fia ennek eleget nem tesz — ígérete figyel, mén kívül marad, s a nyomban folytatandó árve­résen részt nem vehet. Ha az árverés folytatásában senki sem tesz újabb ígéretet, előbb azonban más is árverelt, kö­zülük a legtöbbet ígérő által az ingatlan megvett- nek fog tekintetni, kivel szemben az e'őbbi be­kezdésben irt rendelkezés szintén alkalmazást nyer Vevő köteles a vételárat három egyenlő rész­letben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emel­kedése után számított 15 nap alatt, a másodikat Ajánlható Beszerzési Források: A hirdetések szövege időközönként tetszés szerint megváltoztatható. E rovatban közölt hirdetés ------------ ------------------------ — ' -------------=S!“i E rovatban közölt hirdetés cs akis egész évre adható TATATAVATVTAVA minden egye® megjelenése 20 Sztupár Károly cipész. Lakik: NAGYBÁNYÁN. (a Katholikus Legényegyletnél.) Mihálcseh Lajos épület és műlakatos, viz- vezeték-szerelő. NAGYBÁNYA, Kossuth Lnjos-utcza IS szóm alatt. Elvállal minden e szakba vágó munkát, továbbá készit és állan­dóan raktáron tart jó kivitelű takarék tűzhelyeket. Almásy-féle siháploi asztalibor kapható literenként 72 fillér­ért; 10 liter vételnél literen- . • Ként 66 fillérért NAGYBÁNYNÁN Mikszáth Kálmán (Zsellér) utca 5. "Hörcsög Mihályi kőműves mester, épitési vállalkozó Virág-utca 7. sz. Telefon: 59. Elsőrendű friss gyümölcsük gyümölcs befőttek: fehér és piros cseresznye, zöld dió, meggy, barack, mál­naszörp stb. Valamint min­denféle gyümölcs-izek ol­csó árban kaphatók Takács Lászlónál Nagybánya Hid-utcza 4. sz. Oltvány eladás! Aki kifogástalan fajtiszta gyü­mölcsfa oltványt akar ültetni, az siessen Szász János faiskolájá­ból venni alma, körte és szilva­fát mig a készlet tart. Tessék árjegyzéket kérni. Hásórhelyi Gyula utódai tulajdonát képező Postarét Utca IS. szám alatt levő házaste­lek, mely áll öt szoba, konyha, kamra és mellékhelyiségekből, nagy gyümölcsös kerttel, liosz- szabb időre bérbe kiadó. Bővebb felvilágosítást ad Vásárhelyi Gyuláné. Értesítés. Elsőminőségü, különféle át­mérőjű BETONCSÖVEK a legjutányosabb árak mellett kaphatók az „Első nagybányai cement- csőgyár“-nál Harácsek Vilmos utódai, ahol a megrendelés eszközölhető. (Gyártelep: Nagybánya Rákóczi Ferenc-tér 14. sz. alatt.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom