Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-23 / 25. szám
6. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1914. junius 32. sonló elven alapuló Rulimer fotográfonját. Tudjuk, hogyha a fény éri a selénből a kén rokonából, — álló drótot — az a villanyos áramot egyszerre úgy vezeti, mint a koherer, ha elektromos hullám ütközik belé. Ezt a tapasztalatot használták föl ezeknél és sok más készüléknél is. Itt tehát fénysugárral beszélünk. Ugyanilyen fény segítségével történő hangátvitel a Hammond V. Hayes radiofonja : a „Beszélő sugár“, a hol a feladó fényszóró ivlámpa s ennek villanyos fénye a szerint, hogy hogyan vibrál hangunk, mindig változik. A fény, illetve hőhulllá- mok, melyek a beszélő tölcsérbe bemondott hang szerint módosulnak, ugyanolyan hangot idéznek, megfordított utón, a felvevő kagylóban elő. (Folytatása következik.) BÁNYÁSZATI HÍREK. A bányászegylet ülése. Mint megbízható forrásból értesülünk, a bányászati és kohászati egylet osztályülése, mely junius 27-ére volt Felsőbányára kitűzve, — közbejött akadályok rmatt bizonytalan időre halasztatott. A hivatalos lapból. Topscher Samu m. kir. főbányatanácsos, a főfénijelző hivatal igazgatója nyugalomba vonult s a király neki a miniszteri tanácsosi címet adományozta. Bányásziskolai évzáró vizsgálatok. A felsőbányái bányásziskolában az évzáró vizsgálatok folyó hó 19, 22 és 24-én tartattak meg Martiny István, Obiatek Béla főbányatauácsosok és Neubauer Ferenc miniszteri tanácsos, kerületi bányaigazgató elnöklete alatt. A bányásziskola végzett növendékei e hó 29-én táncvigalmat rendeznek Felsőbányán, a Korona szállóban. Meghívó. A felsőbányái m. kir. bányásziskola ez évben végzett ifjúsága folyó hó 28-án este 8 órakor a „Korona“ szálloda nagytermében zártkörű végzési táncvigalmat rendez. Belépő dij : személy-jegy 2 korona, családjegy (3 személyre) 5 korona. Jegyek előre válthatók Bónis Sándor ur kereskedésében és a pénztárnál este 7 órától. A zenét Dula Jancsi nagybányai jól szervezett zenekara szolgáltatja. Jó n.agyar konyháról, valamint kitűnő italokról Rumpold József vendéglős gondoskodik. Arc-szeplőkréme. A nyár meghozta a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak Mi mással, mint arckrémmel? Ez okból szükségesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre“, melynek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. U50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. . II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. Felelős szerkesztő: dr Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: „Hermes“ könyvnyomda. 3668—1914. tkvi. sz. Árverési hirdetmény kivonat. A nagybányai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhíré teszi, miszerint Troplovits Márton végrehajtatónak Stul Ábrahám és t. végrehajtást szenvedők elleni 300 K. és jár. iránti végrehajtási ügyében az árverést elrendelte, minek folytán a szatmárnémeti kir. törvényszék és a nagybányai kir. járásbíróság területén fekvő, és a felsőbányái 21 sztjkvi. betétben -j- 1 sorsz. 1637. hrsz. a. felvett ingatlan a kir. kincstár kérelmére Fogéi Ignác korábbi vevő kára és veszélyére 2010 K kikiáltási árban az 1914. évi julius hó 23. napjának d. e. 10 órakor Felsőbányán, a városháznál megtartandó nyilvános árverésen a következő feltételek mellett fog eladatni: Egyébként ha a kikiáltási áron magasabb Ígéret nem tétetnék, az elárverezendő ingatlan a kikiáltási áron alul is el fog adatni — azonban 2/3-án alul el nem adatik. Árverezni kivánzók tartoznak az ingatlan kikiáltási árának 10°/o-át készpénzben vagy óvadékképesnek nyilvánított értékpapírban a kiküldött kezeihez leadni, vagy az 1881, évi LX. t.-cz. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszolgáltatni. Az 1908. évi XLI. t.-cz. 21 §-ában megjelölt személyek bánatpénz letétel nélkül is árverezhetnek. A vevő — amenyiben a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, köteles nyomban a bánatpénzt a megígért vételár 10 % ig kiegészíteni! Ha ennek eleget nem tesz — ígérete figyelmen kívül marad, s a nyomban folytatandó árverésen részt nem vehet. Ha az árverés folytatásábon senki sem tesz újabb Ígéretet, előbb azonban más is árverelt, közülük a legtöbbet ígérő által az ingatlan megvett- nek fog tekintetni, kivel szemben az előbbi bekezdésben irt rendelkezés szintén alkalmazást nyer. Vevő köteles a vételárat három egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése után számított 30 nap alatt, a másodikot ugyanazon naptól számított 45 nap alatt, a harmadikat ugyanazon naptól számított 60 nap alatt, minden egyes vételári részlet után az árverés napjától számított 5% kamatokkal együtt szabályszerű letéti kérvény kapcsán az 1881. december 6-án 39425. 1. M. E. rendeletben előirt módon a nagybányai kir. adóhivatal, mint bírói pénztárnál kifizetni. A kiegészített bánatpénz az utolsó részletbe lesz beszámítandó s, az értékpapírok az utolsó részlet lefizetése alkalmával lesznek készpénzzel kicserélendők. Az árverés napjától számított 15 nap alatt utóajánlat adható be, mely akkor is kötelező, ha az utöajánlattevő az árverésen nem jelent meg az utóajánlati árverésen, melynek költségeit a vételáron felül az akkori vevő viseli. Az ntóajánlati árverésen amennyiben az utóajánlatnál magasabb Ígéret nem tétetnék az ingatlan az utóajánlattevő által megvettnek fog tekintetni. Az újabb árverési feltételek többi pontjai a hivatalos órák alatt ezen kir. járásbíróságnál s a szomszédos községek elöljáróságainál megtekinthetők. Kelt Nagybányán, 1914. évi május 25-én. Dr. Horváth s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül Szupkay telekkönyvvezető. Ajánlható Beszerzési Források: A hirdetések szövege időközönként tetszés szerint megváltoztatható. E rovatban közölt hirdetés E rovatban közölt hirdetés csakis egész évre adható föl. ▼ AVATAVAVTVAVA minden egyes megjelenése 20 fillér. Sztupár Károly cipész. Lakik: NAGYBÁNYÁN. (a Katholikus Legényegyletnél.) IHihálcseh Lajos épület és műlakatos, vízvezeték-szerelő. NAGYBÁNYA, Kossuth Lajos-utcza IS szám alatt. Elvállal minden e szakba vágó munkát, továbbá készit és állandóan raktáron tart jó kivitelű takarék tűzhelyeket. Almásy-féle sihárlói asztalibor kapható literenként 72 fillérért; 10 liter vételnél literenként 66 fillérért NAGYBÁNYNÁN Mikszáth Kálmán (Zsellér) utca 5. Hörcsög Mihály kőműves mester, építési vállalkozó Virág-utca 7. sz. Telefon: 59. Szép homoki rózsakrumpli nagyban és kicsiben kapható Takács László gyümölcs kereskedőnél. Ugyanott eladó: 2 darab uj tiszti nyereg teljes felszereléssel. Oltvány eladás! Aki kifogástalan fajtiszta gyümölcsfa oltványt akar ültetni, az siessen Szász János faiskolájából venni alma, körte és szilvafát mig a készlet tart. Tessék árjegyzéket kérni. Vásárhelyi Gyula utódai tulajdonát képező Postarét utca 16. szám alatt levő házasfelek, mely áll öt szoba, konyha, kamra és mellékhelyiségekből, nagy gyümölcsös kerttel, liosz- szabb időre bérbe kiadó. Bővebb felvilágosítást ad Vásárhelyi Gyuláné. Értesítés. Elsőminőségü, különféle átmérőjű BETONCSÖVEK a legjutányosabb árak mellett kaphatók az „Első nagybányai cement- csőgyár“-nál Harácsek Vilmos utódai, ahol a megrendelés eszközölhető. (Gyártelep: Nagybánya Rákóczi Ferenc-tér 14. sz. alatt.)