Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-14 / 15. szám
1914. április 14. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 5. vozva, kocsiba ült; a kocsi a famózus 13-as- szániot viselte, fekete alapon fehér hetükkel, a- hogy a római kocsisok számát jelzik. Az ut végeztével a kocsis 13 lírát követelt. Haza térve d’ Annunzio tizenhárom levelet talált Íróasztalán. Este tizenhárom vendég látogatta meg. Ennyi baljóslatú jel után egészen természetes, hogy a költőt este a színházba menet, ahol uj darabját adták, baleset érte és a szemét úgy beleütötte egy szegletbe, hogy majdnem belevakult. Wagner életében is kellemetlen szerepet játszott a tizenhármas szám. A neve tizenhárom betűből áll : 1813-ban született, 1883 fehruár 13-án halt meg. Tannheu- ser 1861 március 13-án bukott meg Párisban és 1895 május 13-án adták ismét. Utolsó müve, a Parsifal, 1913-ban lett közkincscsé és ez az év egyben születésének századik és halálának hármin- cadik évfordulója. Newyoikban a klubbok hazájában természetesen tizenhármas klub is van. Bankettjeiken külön asztaloknál tizenhárom személy számára terítenek és az asztalokon tizenhárom koponya formájú tartóval ékes kandeláberek állanak megannyi gyertyával. Az asztal kendőkre koporsók vannak hímezve. A pincérek a temetkezési szolgák egyenruháját viselik. Az amerikaiaknál egyébként is számos tizenhármas vonatkozás van. Az első amerikai zászlón tizenhárom sáv és tizenhárom szalag állott. Az amerikaiak jelszava: E pluribus unum tizenhárom betű. Címerükön egy sas látható, szárnyai 13 toliból vannak összetéve. Egyik lábát egy olajfaágon nyugytatja, amelynek tizenhárom levele van, a másikkal egy villamnya- lábot tart, amelyben szintén tizenhárom villám látható. Mellén tizenhárom sávos pajzs van. A francia politikusok közöl Paul Deschan'el úgy látszik, nem hisz a babonában, mert házasságát tizenharmadikán : pénteki napon tartotta. Mistinguett, a párisiak felkapott színésznője, azt állítja, hogy ránézve mindig különös szerencsét hozott a tizenhármas szám. Karperecén kis zsuzsut visel, amelybe a tizenhármas számot vésette be. Massenet, a zeneszerző, nagyon babonás volt. Kézirataiban a lapszámozásnál gondosan kerülte a tizenhármas számot és a tizenkettő után 12 bis következett. Csakugyan 13-ikáií halt meg. I. Napoleon babonás volt és rettegett a péntektől és a tizenharmadikátol. Szent Ilonán sokszor emlegette: Amikor Saint-CIoudból elindultam az oroszországi hadjáratra, éppen péntekéjszaka volt. A mostani uralkodók közül ugylát- szik, Ferdinánd bulgár király szintén hisz a babonában. Amikor 1913 december 3-án fegyver- szünetet kötöttek, abban állapodtak meg, hogy a béke tárgyalások tiz nap múlva kezdődnek Londonban. Senki sem vette észre, hogy a tárgyalások megnyitó napja éppen péntekre és tizenharmadikára esik. Az uralkodó azonban nyomban intézkedett, hogy a tárgyalásokat későbbi napra halasz- szák. Az egyesült-Áliamok elnöke, Wilson viszont szerencsés számnak tartja a tizenhármast. Az ő neve, felesége neve és három leányának a neve mind tizenhárom betűből áll. Tizenhárom évig tanárkodott az egyetemen, amikor az egyetemi tanács elnökévé nevezték ki. A választó testület, amely őt emelte az elnöki méltóságra, január 13- án ült össze. Théopfil Gautier, a neves költő annyira babonás volt, hogy a világért nem ült volna le tizenharmadmagával az asztalhoz. Egy ízben Sainte-Beuve-vel, Dumas-val és meg néhány barátjával ebédelt. Amikor asztalhoz telepedtek, Gautier megdöbbenve vette észre, hogy éppen tizenhármán vannak. Külön kis asztalkánál kellett számára teríteni, de még akkor is annyira nyugtalankodott, hogy a végén meginvitálták a vendéglős fiát is a társaságba. Egy másik társaságban, ahol Carolus-Duran, Mounet-Sully, Dé- roűlede, Falguiere, Sully-Prudhomme és mások voltak együtt, még humarossabb eset történt. Itt is tizenhármán ültek asztalhoz, ami főleg Sully- Prudhumme-ot. a költőt nagyon idegesítette. A végén is Déroulede az uícáról hivott be egy kocsist, aki az előkelő társaság szeretetreméltóságától annyira meg volt hatva, hogy a végén teljesen elázott és könnyekre fakadt. A húsvéti locsolkodás. A mi egészséges magyar népünk még mindig úgy csinálja ezt a sok kacajra, jő kedvre fakasztó népszokást, ahogy. Poncius Pilátus elkezdte. Mert nyilvánvaló, hogy a húsvéti locsolkodás szokását Poncius Pilátus indította meg, aki bírói pálcát tört az Isten-ember felett, de aki csak a vakszenvedelmii Írástudókra hagyta, hogy beteljék a jövendölés, maga pedig nem akarván erkölcsi felelősséget vállalni: mosta a kezeit. Így esett az : A kíváncsiság Éva asszonnyal született. Mikor tehát Ihre futott Jeruzsálemben, hogy a kálvária kősirboltjából kikelt az, aki nem volt e világból való, elhengeredett a kő a koporsóról és fényözön közepette kilépett belőle a Megváltó, a csodahir nagy kíváncsiságot keltett. Mi igaz belőle? Csak kósza beszéd-e az? Elvégre azok az együgyíi jeruzsálemi asszonyok mit tudnak abból, hogy a Megváltónak az ige hirdetéséért kellett meghalnia és az örök bűntől kellett megváltania az emberiséget. Hogy érthessék ők meg azt a földöntúli hatalmat, mely a halál után életet ad, mely sírokat nyit és kápráztató fényben jelenik meg, azt a hatalmat, mely koporsóból kitör és eget kér, mert ő az Igazság ? Mikor tehát Ilire ment, hogy a keresztrefe- szitett Jézus halottaiból föltámadt, a jeruzsálemi asszonyhad hihetetlen csodálkozása kerekedett felül és vele a kíváncsiság. Már hajnal derengésére csapatosan elözönlötték a jeruzsálemi római követ- ségi épületet, ahol Pilátus lakott. Pilátus nagy zsinatra ébredt fel, amit kívül a kapu előtt az asszonyhad támasztott. — Micsoda lárma ez! riadt föl. — Mikoi aztán fölvilágosították, micsoda hirt hoztak és miben akarnának az asszonyok megbizonyosodni, Pilátus parancsot adott szolgáinak : Zavarjátok el az asszonynépet a kapu alól. A római légiónak házi rendet végző parancsnoka pedig tréfás legény lehetett. Mi űzné el legjobban az összeverődött asszonysereget ? Mi más, mint egy cseber hideg viz. És menten a nyakuk közé zúdított vagy 2 cseberrel, mire az asszonyok olyik csűrön vizesen, de valamennyien akkor hevenyészve még szörnyűbb zsinatot csapván, szétrebbentek. És ezzel a húsvéti locsolkodás népszokása kezdetét vette. Bizonyosan megőrizte a szájhagyomány, hogy már az első keresztyének éltek ezzel a szokással. Ez aztán idők során sok változáson ment keresztül és elvezetett a rózsavízig. De bizony ma is az igazi és a jókedv terjesztője, mikor különféle praktikával és érvvel, mikor nem is látja, mikor nem is várja, a kéznél levő locsoló száján kiömlik a viz s megriadt hangon zsörtölődő panasz hangzik fel érte. De nem kell azt és nem lehet komolyan venni. Nem viszi el azt senki szárazon, És erre illik az a magyar példaszó: ma nekem, holnap neked. Sok helyen az is dívik, hogy a gémeskut elé viszik a fehérnépet és a kút hideg vizéből vederszám leöntik. Ez egy kicsit több a kelletnél és nagyon sok áldozatot követelt. Amilyen nyegleségnek tartjuk, ha egészséges magyar ember szagos vízzel öntözködik, — ép olyan vad, nyers dolog az is, amikor kút elébe vonszolják a szegény áldozatot. És aminő különös tempója van most április komának, bizony a hideg fürdő olyan ágybadöntőre is válhat, hogy gyász fakad utánna. Mint minden dologban, ebben is az arany középút a legjobb. Egyébként az öntözködés, hogy a férfi a nőt és megfordítva: a nő a férfit hideg vízzel leönti és aztán jó egészséget kíván, már az indusokná jóval előbb megvolt, inig a keresztyének, a jeruzsálemi asszonyokra való emlékezés gyanánt fölkapták. Az indusok szerint a viz az egészség, a termékenység jelképe és akit az indus hidegvízzel leönt, azt kitünteti, mert szivéből a legjobb jót kívánja neki. Hogy a keresztyéuség éppen husvétkor lo- csolkodik, csak abból lehet kimagyarázni, hogy Pilátus nagyon felbosszankodott a zsinatoló asszonyokon. Es elég volt a keresztyénség első fordulatán szokásba hozni, sok századig és sok locsol- kodó nép nem is tudva, hűségesen utána cselekszi ezt a különben —- ha kellő határok között mozog — ártatlan népszokást. A gonosztevők és a társadalom. Dr. Kenyeres Balázs, a kolozsvári tudomány egyetem Rektora, érdekes felolvasást tartott a fenti cim alatt és érdekfeszitő vetített képekkel illusztrálta felolvasását. A bűnesetek megakadályozása — kezdé, az előadó — ha azok mégis megtörténtek, azoknak felfedezése, a tettes kézrekeritése, a reábizonyitás és megtorlás, nem úgy mint régen : a sértett családjának feladata, hanem külön hatóságok kötelessége. Régen egy bűncselekmény vizsgálatánál kinevezték a tettes beismerését a bizonyítékok királynőjének s épen ezért mindent elkövettek, hogy a gyanúsítottat beismerésre kényszerítsék. Kínozták, amig a szerencsétlen mindent magára vállalt, vagy meg nem halt. Még kétszáz évvel előbb, Mária Terézia alatt is divatos volt az úgynevezett hüvelykszoritó, mely fölötte alkalmas eszköznek bizonyult a gyanúsított vallatásánál. Ma már nincsenek ilyen kinzószerszámok alkalmazásban, de azért, alig pár évtizeddel előbb még égig magasztalták azt a vizsgálóbírót, akinek sikerült megpuhitan egy-egy makacs gyanúsítottat, pl. olyképen, hogy pár napon keresztül szobájában lekötöztette, előtte evett ivott a legkitűnőbb étvággyal, mig a delikvensnek majd kifutott a szeme az éhségtől. A régi idők igazságszolgáltatásának felette nagy hibája volt az, hogy bizonyos rendelkezésre álló bizonyítékok mellett — mégha azok talán csak látszólag voltak is megbízhatók — a törvény értelmében el kellett ítélni a vádlottat. Ennek a csöppet sem emberi rendelkezésnek kitűnő hatása mutatkozott egy Campö nevű bíró eseténél, aki egy hajnalon ablakából látta, amint valaki késsel leszúr egy embert, majd kését eldobva menekül., Az áldozat jó darabig elvánszorgott, de végül is holtan roskadt össze. Később arra ment egy pékinas, megtalálta és zsebredugta a kést, nem sokkal utóbb ráakadt a holttestre is s e látványtól megrémülve, futásnak eredt. Szerencsétlenségére pár ember észreveszi, elfogják, megtalálják zsebében a gyilkoló eszközt s ugyan az a biró, aki pedig az egész eset szemtanúja volt, a törvényre támaszkodva, a tanúvallomások alapján el is ítéli a peches „gyilkost“. Nagysokára ugyan kiderült ártatlansága s a paragrafusokra túlságosan támaszkodó bírót el is mozdították állásától, de az ártatlanul bűnhődő ember ezzel nem sokat ért, aminthogy gyenge vigasztalás volt az esetleg ártatlanul kivégzettnek utólagos rehabilitálása is, amidőn sírja felett két zászlót lobogtatva kijelentették, hogy szenny nem terheli emlékezetét. Ma ilyen esetek nem történhetnek meg, mert az elv az: inkább meneküljön a bűnös, minthogy egy ártatlan szenvedjen, de meg a bűncselekmények vizsgálatánál is sokkal nagyobb apparátus áll rendelkezésre ma, mint régen. Manap kiilöm- böző hatóságok: a rendőrség, vizsgálóbíró, kir. ::gyész és bírák kezein mennek kere sztül egy
