Nagybányai Hírlap, 1914 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-07 / 14. szám
2 NAGYBANYAI HÍRLAP 1914. április 7. Az egészségügy szolgálata. A társadalomnak nincsen olyan rétege, a tnely tagjainak egészségét meg tudná őrizni, ha a többi társadalmi rétegek egészségügye gondozatlanul marad. Amidőn embertársaink saját egészségüket védelmezik, ugyanakkor a mi egészségünk megőrzését is elősegítik, vagy lehetővé teszik Ezt tanítják a természettudományok legmodernebb elvei és ezt mutatják a járványos betegségek elterjedésének meggátlására irányuló küzdelmek során szerzett tapasztalatok. A céltudatos egészségügyi intézmények nem a kényelemnek, a jólétnek, a fényűzésnek rafinált, fölösleges eszközei, hanem a megélhetésnek, a fejlődőképességnek, a munkakészségnek, a munka- képességnek elengedhetetlen feltételei. Az ily intézményeknek tehát csak akkor van valódi értékük, ha az egész társadalom szolgálatában állanak, ha mindenki által elérhetők és igénybe vehetők. Befektetések nélkül ily intézményeket természetesen nem lehet létesíteni. A fölösleges áldozatok azonban elkerülendők. Amidőn tehát a közegészségügyi intézmények sorozatát megállapítjuk, a legnagyobb körültekintéssel és gondossággal kell eljárnunk. Föl kell fegyverkeznünk a tapasztalat, a tudomány legújabb eredményeivel és tanaival, nehogy fölösleges, vagy értéktelen intézmények létesítésével a megélhetési viszonyokat megnehezítsük akkor, amidőn ennek könnyítésére törekedünk. Az egészségügyi intézmények között egyik legelső helyet foglalja el a fürdő. Célja a testet edzeni, megerősíteni, ellenálló képessé tenni, az odatapadt ártalmas anyagokat, idegen organizmusokat eltávolítani és ezzel megakadályozni azt, hogy valamely módon az emberi szervezetbe jussanak és ott romboló munkát fejtsenek ki. A fürdőnek jó hatását az egészségre nem kell most fölfedeznünk. Ismeretes az, mióta csak némi emberi kultúra is van a földön. A kultúrából kizárt nagy tömegeket küíömböző vallások tanai igyekeztek testük tisztán tartására kényszeríteni. A régi indusok és Ázsia többi népei Bráma, Budha, Zoroaszter szent folyóiban a Gangesz, Bramaputra vizében, Mihintala hatalmas hegyi templomával kapcsolatban épült fürdőkben, a babilóniaiak és Mig te nem is gyamtád, hogy Az én munkám mint halad . . . Ó a víz a legerősebb, Szikláé csak az erő, Mert hát szikla, az a férfi, Ámde a viz, az a nő. Jönnek a vadludak! — Irta: Révai Károly. — Borongós, hűvös az est. Sehol egy csillagsugár. Az úszó szürke felhőkből ólmos hideg eső szitál alá. A ház bádogcsatornája néha koppan egy-egy jéggé formálódott csöpptől s zörögve fut alá a levezető csövön a köves udvarra. Álmositó csöndesség van, csak xyalahol mesz- sze a város végén sipol egy hosszat a gőzmalom kürtje. Megnézem az órát; épen 8-at mutat. E pillanatban ismét egy hosszas sípolás sivit át a légen ; vékony és éles, nem hasonlít a gőzmalom kürtszavához. Ez a vicinális hangja, mely most robog be a vasúti kis állomásra. Azután Ismét csönd lesz. Csak úgy lüktet a némaság. Magam is mozdulatlan csöndességben állok s hallgatom a némaság lüktetését. Egyszerre — amint hosszasan igy állok, — különös érzés fog el; mintha a felhős menyországból égi hangok szállanának felém. Előbb csak távolról, aztán mind közelebb-közelebb száll a hang, mig végül fejem fölött szólal meg egész tisztán: gi-gi-gi-gá-gá-gá . . . asszírok a szent Eufrát folyóban és mellékfolyóiban tettek eleget vallásuk parancsának. A természettudományok, oly meggyőző érveivel a népesség legszélesebb rétegeit könnyen lehetne a fürdés hasznáról felvilágosítani 'és az általános iskolakötelezettség, valamint katonakötelezettség folytán nem volna oly nehéz feladat őket a fürdésre szoktatni. Csupán fürdőkről kell gondoskodni. Olyan népfürdőkről, ahol a társadalomnak kisebb jövedelmű megélhetési nehézségekkel küzdő része olcsó pénzért a higiéna modern elveinek megfelelő fürdőhöz juthat. A nép qualitá- sának megjavítása szempontjából, az eléggé borzasztó jelzővel nem illethető járványos gyermek- betegségek leküzdése céljából és a higiénia szabályainak megfelelő életmód terjesztése végett iskolai fürdőkre van szükség. A gyárakban foglalkozott ipari munkásság egészségügye külön intézkedéseket követel. A munkaadó egyik feladata az egyes munkás szubjektív ellentálló képességének, vagyis személyes qulitásának növelése és a veszedelmek csökkentése. E két cél hatásos, sokszor egyedüli eszköz a munkások testi tisztaságának előmozdítása. Különösen az olyan üzemekben, ahol a munkások testére por vagy mérgező hatású por és fertőző mikrobák telepe rakódik le, vagy ártalmas gőzök csapódnak le és szervezetüket közvetlenül veszélyeztetik, elgyengítik, ott a munkások alapos tisztálkodására alkalmat nyújtani éppen olyan elsőrendű óvintézkedés, mint akár a mélyedések körülkerítése, a fogaskerekek burkolása vagy a gőzkazánok fölszerelése biztonsági-szeleppel és feszmérővel. Meg kell óvni a munkásokat attól, hogy mérgező vagy fertőző anyagokat családjuk körébe hazahordjanak és továbbítsák a bajt iskolába járó gyerekeik utján. A jövő munkásgenerációra szükségünk van. A dolgozó kezek száma rendesen úgyis kevesebb, mint a mennyi kellene. Kötelességünk tehát gondoskodni arról, hogy az összes társadalmi osztályok és első sorban a nyilvános iskolákban nevelt gyermekek, valamint a munkások nagy tömege a szennytől megszabadulva, a lehető legkisebb fertőzési veszedelemmel kerülhessen a napi munka után otthonába. Magyarországon ez még igen nehezen megoldható Nagyot dobban a szivem. Ismerős hangok ezek, sokszor hallottam és hallgattam életemben. Kedves, édes, elbűvölő, mámorba ringató hangok, melyek mosolyt csalnak ajkamra, deriit homlokomra, pirt halavány arcomra. Ó, jól ismerem ő- ket! Gi-gi-gi-gá-gá-gá ! Valaha régen, az erdélyi Kárpátok aljában, épen ilyen tájt hallgattam a nagyági tó mellett e kedves, ismerős hangokat s fegyveremre támaszkodva néztem a gágogókat, amint nagy csapatban, mint egy úszó felhő, — szálltak tovább-továbbb Lengyel-Orosz és Finnország felé. Elmerengve nézek a sötét égre, hátha megláthatnám kedves barátaimat! Hasztalan! A sötétség a földig ereszkedett s a sáros utakon hurcolja vastag köpenyének szárnyait. Micsoda élénkség oda fenn ! Ezer — meg ezer vádlód száll fejem fölött s mint egy óriási orkeszter zengi: Gi-gi-gi-gá-gá-gá ! Vékonyabb, vastagabb hangok. Öreg ludak a fiatalabb nemzedékkel együtt éneklik a tavasz himnuszát. Bizonnyal valahol a Hortobágy körül deleltek s a mint bealkonyodott, útra keltek uj hazájok felé! Mennek, mennek egész éjszaka, mig a hasadó hajnal rájuk köszönt valamelyik viz partján, hová pihenni leszállnak. Már egy óra óta hallgatom busongó gágogásukat. Úgy látszik, siratják az afrikai partokat, a pálmák, kókuszok és datolyák hazáját, a rizs és kukorica földeket, a bársonyos mezőket, a kélcvifeladat. Népfürdőnk kevés van. A többi nyilvános fürdő — egész csomó vármegye van, ahol ilyen sincsen— nagyon is drága a legnépesebb társadalmi rétegek és különösen a munkásosztály számára. Országos mozgalmat kell tehát indítani igen olcsó népfürdők és iskolai fürdők építésére, továbbá elszigetelt helyen fekvő vagy nagyobb, esetleg egészségtelen üzemü gyárakban munkásfürdők létesítésére. Mert az orvosi tudomány ma már bebizonyította, hogy a tisztátlanul tartott test nemcsak szépséghiba. A szenny, amely a bőrre rakódik, a test életműködését akadályozza és bizonyos esetekben a szervezetet egyenesen meg is támadja. HÍREK. Április 6. A nagyságos Fejedelem. Mint a felkorbácsolt vihar, úgy zug a méltó felháborodás hangja végig az országon abból az alkalomból, hogy egy szerencsétlen flótás könyvet irt a nagyságos Fejedelemről, a mi szivünk — iel- kíink ideális fényes alakjáról, a magyar nemzet ö- rök dicsőségben ragyogó hőséről. Hiszen hogy könyvet irt róla, azt jól tette ; de hogy tollát epébe mártotta és imádott fejedelmünkről szatírát irt, — ezért egyszersmindenkorra ki kell tiltani a magyar kultúra birodalmából s lehetetlené tenni, hogy valaha érvényesüljön. A magyar nemzet sok mindent megbocsátott már ellenségének. Elfeledte a megbántásokat, a kínzásokat, a gúnyt, még a hazaárulást is. De Rákóczi emlékének beszennyezését meg nem bocsátja, el nem feledi soha! Azéit az a szerencsétlen történet-tudós, ki szentségtelen kezekkel hozzá mert nyúlni Rákóczi babérjaihoz, hogy azokat megtépje, sárba tiporja, — legjobban tenné, ha nevét „Nelke“-re változtatná, nem ima többé magyarul, megtagadná hazáját, mint egykor Koródi-Lutz képviselő. Mert a hazája úgy is megtagadja őt mindörökre ! És ezalatt, mig a nagyságos Fejedelem nimbuszát itthon tépik, marcangolják: Fianciaország bán, Mentonéban egy magyar mágnás, ki ideális gondolkodású nagy hazafi, költő, kiváló zeneszerző patakokat, a hullámos opáiszinü tengert. Vagy talán nem is siratják, csak beszélnek róla az édes emlékezés hangján s a föl búgó gágogás Magyar- ország üdvözletére szól. Be szépek is lehetnek most vadlud barátaim! Nászi ruhában keltek útra. Most teszik nászutazásukat. A tojók hamvas szürke. selyem felöltője alól kivillan a hófehér bugyo- gó csipkés rojtja. Hangjuk édes, eleven, éles ; tele tüdővel szívják magukba Magyarország kikeleti levegőjét. Mire a nap csókot vált a patakok kék vizével, ők mái valahol a Lengyel határon, buja pázsiton legelésznek s hallgatják a gúnárok udvarias gágogását, mely az anyaság édes reménységét csepegteti szivökbe. Későre jár már az idő. Elálmosodtam. Kis leányom párszor kiszalad az udvarra, hogy üdvözölje a vadludak táborát. Hangos szóval kiált föl hozzájuk; azt hiszi, meghallják s viszonozzák üdvözletét. De aztán ő is elálniosodik ; még egyszer búcsút int kis kezecskéivel a láthatatlan seregnek, bemegy szobájába s jegyzőkönyvébe irja: „Március 29-ikén este 8 órától kezdve vonultak át a vadludak Nagybánya fölött." A kis jegyzőkönyvet beteszi táskájába, hogy másnap bemutassa a természetrajz tanítójának, a jó Valér néninek, ki ezért a figyelemért bizonnyal megdicséri. Én pedig boldog mosollyal hajtom fejem a párnákra s egész éjjel hallgatom álmomban : gi- gi-gi-gá-gá-gá! ...
