Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-26 / 34. szám

1913. augusztus 26. NAGYBANYAI HÍRLAP 3 szerződéssel hívták Karlsruhéba, majd a berlini udvari Operaházhoz. 1894-ben énekelt Bayreuthban és a „Tannhäuser“ Bitteroltjának szerepében olyan feltűnést keltett, hogy .Wagner Kozima asszony betanulta vele a „Parsifal“ Amfortaszának szere­pét is. E külföldi vendégszereplésen kivül Takács Mihály harminc éven át — most szeptemberben ünnepelte volna tagságának harmincéves forduló­ját — mindig a magyar Opera színpadé, a ma­gyar művészeté volt. Kilencven jelentősebb bariton­szerepet énekelt az Operaházban, közel kétezer e- lőadáson és szerepei közül harmincnál több volt olyan, amelyet magyar szerző müvében játszott. Szerény, kedves, férfias, magyaros egyénisége rendkívül sok barátot szerzett számára és a sze­retet, amely körülvette, impozáns módon nyilatko­zott meg öt esztendővel ezelőtt, amikor az Opera házban 1908. szeptember 17-én huszonötéves művészi jubileumát ünnepelték a „Brankovics György“ előadásának keretében. Városunkba csütörtökön este érkezett a lesújtó hir s a városházára azonnal kitűzték a gyászlo­bogót. A városi tanács gondoskodott, hogy a nagy halott ravatalára koszorút tegyenek s a következő átiratot intézte az Operaház igazgató­ságához : A m. kir. Operaház Igazgatóságának BUDAPEST. VI. Andrássy út 23. Takács Mihály, az Operaház művésze s városunk nagynevű szülöttének elhunyta al­kalmából a midőn a legmélyebb s legőszin­tébb részvétünket tolmácsoljuk, — tisztelettel kérjük, hogy a mai napon küldött koszorút az elhunyt ravatalára helyezni méltóztassék. Nagybánya 1913 VIII/23. A város közönsége nevében : Dr. Makray, polgármester. Az idő rövidsége miatt a temetésen a város nem képviseltethette magát, de lelkében ott volt Nagybánya város egész közönsége ama imádság- szerű óhajjal : Legyen emléke áldott mindörökre ! HÍREK. Augusztus 25. Az időjárás. Semmi tárgy nem olyan aktuális, mint az időjárás. Két havi esőzés után kétségbeesett lélekkel nézünk a felhős égre s azon tűnődünk : van-e még vizcsöpp oda fenn, aminek le kell hullnia? A lég- sulymérő, az aneroid, a hold járása mind hazug­ságban hagy; a régi, franciskánus barát regula, mely igy szólt: „prima secunda (scilicet dies) nihil tertia aliquid, quarta, quinta qualis, tota lunatió, talis,“ — egy hajitó fát sem ér. Megbolondult a természet s e bolondságának az emberiség issza meg savanyu levét. Igen, savanyu levét! Mert au­gusztus a szőlőnek igazi hónapja. Mit az augusztus elmulaszt, azt a szeptember ki nem pótolja! Már pedig ez az augusztus sokat elmulasztott. Kevés napsugárban volt részünk. Egy bizonyosnak látszik: rendkívüli drágaságnak nézünk elébe s isteni csoda lesz, ha be nem köszönt országszerte az éhínség! Mi nem viseltünk hadjáratot, mint a Balkán népei, de azért — úgy érezzük, — gazdaságilag teljesen tönkre mentünk. A magas egek hadjárata ellen nincs védekezés, nincs vitézség, csak szomorú megadás. Személyi hírek. Dr. Weisz Ignácz ügyvéd és neje négy heti abbáziai tartózkodás után haza érkeztek. — L. Berksz Lajos és családja Debrecenbe hazautaztak. Virágestély. Ma este az István király szálló éttermében virágestélyt tart a helybeli jótékony Nőegylet. Szemé'yegy 2. K. családjegy 5. K. Külön meghívók nem bocsáttatnak ki. Gyermek jótékonyság. A nagybányai Jó­tékony Nőegyesületnek hírét a drótnélküli táviró a liliputiak bájos országába is eljuttatta, hol ne- messzivii, lelkes pártolásra talált. Az elnöknő szől­ejében nyaraló Gellért Annuska, Prikradny Editka Prikradny Erzsiké augusztus 24-én „A mostohu mama“ cimü, nagy szorgalommal betanult, kedves kis gyermek színdarabot adták elő bátran ügyesen a nagymama tiszteletére, ki barackizes csókocs­kákkal, mogyoró tortával járó jó ozsonna ellenében tiszteletjegyet élvezhetett; kiviile azonban a nézők apraját, nagyját megadóztatták a kis művésznők, mert éhesek a nagymama szegényei s meleg ru­háról, téli tüzelőről is kell nekik gondoskodni. Az előadás nagy ámulatot keltett apró baráti körök­ben, örömöt szerzett a felnőtt néniknek és bácsik­nak és 20 koronát a nagymama szegényeinek. Mikor a nöegyesület köszönetét mond a jószivü kis leányoknak, egy kis fejtörőt is ad nekik : Szá­mítsátok ki, hány éhező szegény asszonynak oszt­hat abból a nagymama karácsonykor 1 — 1 koro­nás lágycipót. Kedvező terméskilátások az egész vilá­gon. Habár az időjárás következtében igen sok helyen az aratás halasztást szenvedett, mégis kon­statálható, hogy a világtermés ebben az esztendőben legalább is oly eredményes lesz, mint a múlt év­ben. Amerikában az őszi búzatermésben rekordot értekei. A francia termés jobb, mint a múlt évi. Orosz­országból újabban ismét kedvező jelentések érkez­nek. Kitűnő a termés az európai déli államokban, főleg Olasz- és Spanyolországban, A romániai ter­més is kielégítő, csak kérdés, hogy a normális viszonyok vissza fognak-e térni és az aratás nem-e fog fenakadást szenvedni. Szerbia és Bulgária az idén aligha jön számításba, a bevetett terület nagy­sága természetesen lényegesen csökkent. Ausztri­ában jó középtermés igen kielégítő minőséggel van kilátásban. Magyarországon alapos remény van arra, hogy a legutóbbi hivatalos jelentés adatai valóra fognak válni, ami ugyan csak középtermést jelentene, de az eddigi jelentések oly kitűnő mi­nőségről számolnak be, amely alkalmas lesz az esetleges mennyiségcsökkenést kiegyenlíteni. Felsőbánya városa és a tüdőbetegek sza­natóriuma. Felsőbánya városa kérelmet intézett a m. kir. pénzügyminisztériumhoz, hogy egy felállí­tandó tüdőbeteg szanatórium költségeihez 50 éven át évi 25 ezer korona segélylyel járuljon. A sza­natórium létesítését a legelőkelőbb budapesti or­vosok vették kezükbe. Óhajtandó volna, hogy test­vér-városunk kérése a magas helyen kellő figye­lembe részesüljön. A szerkesztőségből. Lapunk felelős szer­kesztője, Dr. Ajtai Nagy Gábor külföldi utjából hazaérkezett s a lap felelős szerkesztését a mai számmal már átvette. A nagybányai önkéntes tüzoltótestület tisztújító közgyűlését f. hó 17-én d. e. 11 órakor tartotta meg. Az egyhangú választás eredménye a következő : Parancsnok: Dr Makray Mihály. Helyet­tes parancsnok: Vidder Péter Alparancsnok: Halmai Imre, Helyettes alparancsnok: Rozsos Ist­ván. Szakaszparancsnokok : Szűcs Jenő. Dr. Vass ját. Először piano, aztán forte s végül fortissimo. A hajdú már ismerte urának szavajárását. Kivitte Andrist, ráfektette a deresre, aztán kezdte a nótáját. A legény ordított, de Gerő annál gyö­nyörűségesebben kezelte. Mikor vége lett a ceremóni­ának, ismét bevitte a biró elé audiánciára, hogy a ka­pott gráciát megköszönje. A legény szepegett, sirt s egyik kezével a kapott kék foltokat vakargatta. Szecső sunyi módon kacsintott rá. — Jól esett András ? kérdé enyelegve. — Eselt ám jól a fenének, válaszolt a legény züpögve. — Hát nézd csak fiam, most már ki kaptad a porciót, már nem lesz több bántódásod, mond meg igazán, nem te vagy a tolvaj ? — Én nem vagyok, tekintetes biró ur. — Hát akkor ki az istennyila ? — Sülé Józsi. — Mit mondasz ? Az a gazember ? Hiszen csak két hete ígértem neki 25-töt, ha még egyszer a kezeim közé kerül. — Pedig úgy van, tekintetös biró ur, láttam, mikor a kerítésen átmászott. Ej az apád fűzfán fütyörésző rézangyalát, hát mért nem mondtad ezt előbb, vakarta a biró a fületövét. Most téged ártatlanul botoztattalak meg. — Se baj, tekintetös biró ur, válaszolta And­ris, akit a bíró őszintesége meghatott, — mert fél­tem, hogy Sülé Jóska leüt, ha szólok. — És most már nem félsz. ? — Nem én. Most már én vagyok az ur. Én kaptam ki helyette, nekem adósom. — Jól van András, derék gyerek vagy. Aztán oda szólt Gerőnek. — Menj, hozd ide Sülé Jóskát akárhol van, ha mindjárt a föld gyomrából is. A hajdú elment s egy negyed óra alatt már ott állt Sülé Józsi is a bíró élőt*. — Azzal vagy vádolva Józsi fiam, hogy te loptad el szerdán éjjel a plébános ur mézét. Kérdi Szecső a vallatást. — Én nem loptam el tekintetös biró ur! — Józsi ne kertölj. A múltkor már kaptál 12-őt s akkor megígértem, hogy 25-öt kapsz, ha még egyszer elimbe kerülsz; ha most hazudsz, duplán kapod a porciót. Sülé megreszketett, aztán gyilkos szemekkel nézett Börcsökre, majd a bíróra, a vallomást má­soló prakszira, a hajdúra s nagy keservesen ki­nyögte. — Én loptam el, kérőm ássan a mézet. Azt gondolná az ember, hogy Szecső össze­szidta a legényt, hogy rögtön deresre huzattá. De­hogy. A legszelídebben kimondta- az Ítéletet, mely igy hangzik: — Józsi fiam ! most nem kapsz büntetést, de fizetsz a plébános urnák a mézért 50 forintot, a kincstár részére 15 forintot. 50 J-15 65. Aztán, ha lopásért ide kerülsz, kikapod a megígért 25-öt, meg amit Andris előlegbe felvett helyetted, azaz 25-j-12 37-etet. És ezt Börcsök Andris fogja raj­tad végig muzsikálni. Megértetted ? No most el­mehettek. — Elemér! kiáltott a prakszira, miután a legények eltávoztak, — megértette az ítéletet ? — Igen is, kérem szépen. — Hát milyen biró vagyok én, buta-e vagy okos. — Ahogy venni méltóztatik. — Szamár! — Igenis kérem szépen, de úgy értettem, hogy a tekintetes ur a legokosabb biró. — Az már más. Visszaveszem a szavamat. Csak az ítéletemet akarom megmagyarázni. Ez a két legény ezentúl becsületes ember lesz. Börcsök nem fog rosszat tenni, mert mindig rá gondol arra, hogy ha ártatlanul is olyan 12-öt kapott, mit és mennyit fog kapni, ha vétkezik? Sülé se lesz többé tolvaj, mert inkább meghal, semhogy megérje azt a megszégyenítést, hogy valaki azt vágja a szemébe : — — Kend az Alvinczi ? A kend tisztességes alfélén hegedült el Börcsök Andris 37-etet ? így kell a dacos a gonoszindulatu embere­ket, emberiségre és becsületességre tanítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom