Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-23 / 12. szám
a kincstári és magán bányászatnál működő azon tisztviselők, akik az egyesületnél bejelentetnek, ott nyilvántartatnak s a később meghatározandó évi járulékot fizetik, ha a kincstári bányatisztviselők által befizetett nyugdijjárulék e célra át fog utaltatni, gyermekeik részére egy nevelési alap létesit- tessék“ — mig I. Berks Leó javaslatát azon hozzáadással, hogy a kincstári és magánbányászat által eladott anyagok értékéből a nevelési alap céljaira o. 2% volna levonandó — fogadja el. ad. 4. Elnök felkéri György Gusztáv titkárt az 1912. évről szóló jelentésének felolvasására. Az osztálygyülés a titkári jelentést változatlanul elfogadja s Neubauer Ferenc elnök, rrrnt György Gusztáv titkárnak, akik a kiállítás létesítése, elrendezése, egyszóval a kiállítás sikere érdekében kifejtett nagy munkájuk által hervadhatlan érdemeket szereztek, osztályunknak jegyzőkönyvi köszönetét szavaz. ad. 5. Elnök felkéri Gellért Béla pénztárost az 1912. évről szóló jelentésének felolvasására. Az osztálygyülés úgy a pénztáros, mint a pénztár megvizsgálására kiküldött bizottság jelentését örvendetes tudomásul veszi s a pénztárosnak a szokásos felmentvényt megadja s egyben müdö- déseért jegyzőkönyvi köszönetét szavaz. ad. 6. Elnök felkéri Gellért Béla pénztárost, hogy az 1913. évi költségelőirányzatot előterjeszteni szíveskedjék. Az osztálygyülés a költségelőirányzatot változatlanul elfogadja. ad. 7. György Gusztáv titkár a következő indítványát tejjeszti elő : Tekintetes Választmány! Miután osztályunknak célja nemcsak kizárólag a bányászati ismeretek istápolása és terjesztése s a központi egyesület céljának és érdekének előmozdítása, hanem a mint azt ügyrendi szabályzatunk 4. §-a előírja „a bányászat: és kohászati tisztviselők, szaktársak, bányatulajdonosok s a bányászat iránt érdeklődők között az összetartó bányászati szellemet fejleszteni és ápolni“ — ép oly mértékben kötelessége, — erre való tekintettel s ennek előmozdítása végett tisztelettel indítványozom, hogy évente legalább egy-két társas összejövetelt rendezzünk s az ennek révén felmerülő költségek fedezésére évente egyszáz (100) K-t irányozzunk elő költségvetésünkben. Nagybánya, 1913. február 20. Kiváló tisztelettel : György, titkár. Az osztálygyülés az indítványt helyeslőlcg elfogadja. Farkas Jenő felsőbányái polgármester felkéri osztályunkat, hogy a legközelebbi osztálygyiilését Felsőbányán tartsa meg, amit az osztálygyülés köszönettel és örömmel fogad el. ad. 8. Elnök jelenti, hogy amennyiben úgy az ő, mint a tisztikarnak 3 éves mandátuma a mai nappal lejár, kéri az osztálygyülést, hogy a tisztviselői és választmányi karban uj tagokat tiszteljen meg bizalmával. Farkas Jenő a gyűlés nevében felkéri az eddigi elnököt, miután a közbizalom benne összpontosul, hogy az elnökséget továbbra is tartsa meg s terjessze elő a tisztviselők, mint választmányra nézve a jelölést. Elnök megköszönve az osztály bizalmát, az elnöki tisztséget elfogadja s egyben egyhangúlag közfelkiáltással megválasztatnak: Neubauer Ferenc elnökké, Farkas Jenő, Moldován László alelnökökké, György Gusztáv titkárrá, Gellért Béla pénztárossá, Pauer Viktor ellenőrré, Választmányi tagokká helyben : L. Berks Leó. Bertalan Miklós, Fábián Lajos, Gállfy Pál, dr. Kádár Antal, B. Kováts Géza, dr. Makray Mihály, Martiny István, Muzsnay Ferenc, Oblatek Béla, Stoll Béla, Szkicsak Ödön. Vidéken: Bradofka Frigyes, Gallov Géza, Hullán János, Joós Lajos, Urbán Mihály. Több tárgy nem lévén, elnök megköszönve a tagok szives megjelenését, a gyűlést bezárja. K. m. f. György Gusztáv s. k. Neubauer Ferenc s. k. titkár. elnök. K. Pauer Viktor s. k. jegyző. A jegyzőkönyv hiteléül: Oblatek Béla s. k., Muzsnay Ferenc s. k. BÁNYÁSZATI HÍREK. Államvizsgálatok a főiskolán. A Selmecbányái m. kir. bányászati és erdészeti főiskolán folyó hó 10-én, 11-én és 12-én voltak a tavaszi államvizsgálatok. Az államvizsgálatokon B arlai Béla dr., a főiskola ezidőszerinti rektora elnökölt; a kormányt Probstner Alfréd miniszteri tanácsos képviselte; megbízott vizsgáló szakférfiak voltak: Katona Lajos vaskohómérnök és Zsigmondy Árpád nyug. vasúti főfelügyelő. Hivatal átvétel. Veress József ide áthelyezett m. kir. bányatanácsos a napokban már megérkezett s átvette a gép- és építészeti hivatal vezetését. Felelős szerkesztő: dr. Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: „Hermes“ könyvnyomda. ________ KERESÜ NK pénzkezeléshez vasosztályunk részére jó irásu, kereskedelmit végzett nőt, ki számolni és levelezni tud. Harácsek Filmes utóda. Eladó ház, esetleg bérbe kiadó május 1-től. Felsőbányái utca 81. sz. ház, mely áll 3 szoba, konyha, kamra, istálló stb. mellékhelyiségekből, gyümölcsös kerttel együtt eladó, esetleg május hó 1-től bérbe kiadó. Értekezhetni : Morvay Gyulával Főtér 14. szám alatt a könyvnyomdában. 886—1913. tkv. árverési hirdetmény kivonat Anagybányai kir. járásbíróság, minttkvi. hatóság közhírré teszi, hogy dr. Barna Samu ügyvéd által képviselt Heilbrun Jónás és neje végrehajtatónak Venczel János és neje Barcsai Róza végrehajtást szenvedő elleni 570 K. tőke és az ezennel csatlakoztatott Oesztreicher Tóbiás javára 71 kor. 16 fillér tőke erejéig bekebelezett tőke követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémeti kir. törvényszék (a nagybányai kir. járásbiró- ság) területén levő a nagybánya 2783. sz. betétben A. 1. 2924/1, 2924/2, 2924/4, 2925 2926/1. hrsz. alatt felvett ingatlanból a végrehajtást szenvedettet megillető és 38/40-ed részt tevő járulékra 657 koronában és a nagybányai 2784. sz. betétben A f 2924/3 hrsz. alatt felvett ingatlanra 59 koronában az ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte es hogy a fentebb megjelölt ingatlan 1913. évi junius hó 23 napján délelőtt 10 órakor a kir. járásbíróság árverelő helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog, de a vhn. 26 §-a értelmében a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron aló el nem adható s ha legalább ezen alacsonyabb ár nem lesz elérhető, a kiküldött az árverést felfüggeszti. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 o/0-át készpénzben vagy az 1881. LX. t. ez 42 §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333 sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8 §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881 LX. t.-c. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az igérettevő, ha a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, a vhn. 25 §-a értelmében, az ottan irt jogkövetkezmények terhe alatt a bánatpénzt köteles nyomban kiegészíteni. Kelt Nagybányán 1913. évi február hó 25-én. A nagybányai kir. járásbíróság mint tkv. hatóság. Abaházy s. k. kir. járásbiró. Kiadmány hiteléül: Géressy, tkvezető. 1586—1912, vh. szám. II. Árverési hirdetmény. A szatmári kir. törvényszéknek 1912- évi 14083. sz. végrehajtást rendelő végzése következtében Vértes és Kramer nagybányai cég érdekében alólirottnál névszerint is megtudható adós ellen 1912. évi augusztus hó 28. napján foganatosított végrehajtás jogerőre emelkedvén a 166 K tőke, ennek 1912. évi május hó 1 napjától számítandó 6o/o kamata, 7Wo váltódij, 119 K 54 fillérben eddig megállapított s az ezután felmerülendő költségekből álló követelésnek behajtása végett a biróilag lefoglalt, a beregszászi kir. törvényszéknél 11128/910 sz. a. folyamatban levő és a Magyar bükkfaipar r.-társ ellen érvényesített 7818 K. 72 f. tőke s kamat követelésből Lővy Sámuelt megillető felerészét Nagybányán a kir. járásbíróságnál 1913. évi április hó 4 napján délelőtt 10 órakor készpénzfizetés mellett szükség esetén becsáron alól is nyilvánosan elárverezem. A kir. járásbíróság kiküldő végzésének száma 1912. V. 707/6. Nagybánya, 1913. március hó 17. napján. BERNHARDT ADOLF, kir. bir. végrehajtó. 429 1913. tkv. Árverési hirdetmény kivonat. A nagybányai k.r. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Schönpflug Richárd vm. tiszti főügyész által képviselt kir. kincstár végrehajtatónak Rogo- szán János és neje végrehajtást szenvedő elleni 29 K. 30 f. tőke követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémeti kir. törvényszék (a nagybányai kir. járás- bíróság) területén levő a busági 57. sz. betétben A. 1. 112 113. 573 1. 573 2. 597 hrsz. a. ingatlanokra az árverést 617 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan 1913. évi május hó 21 napján d. e. 9 órájakor Buság községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog, de a vhn. 26 §-a értelmében a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron alól el nem adható s' ha legalább ezen alacsonyabb ár nem lesz elérhető, a kiküldött az árvérést felfüggeszti. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/n-át készpénzben vagy az 1881. LX. t. ez. 42 §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az igérettevő ha a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett a vhn. 25. §-a értelmében, az otian irt jogkövetkezmények terhe alatt a bánatpénzt köteles nyomban kiegészíteni. Kelt Nagybányán, 1913. évi február hó 2-án. A nbányai kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság Abaházy s. k. kir. járásbiró, A kiadmány hiteléül: Géressy telekkönyvvezető.