Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-23 / 12. szám
1913. március 23. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 7. sál a legnagyobb készséggel szolgál bármikor a szervező-bizottság nevében : Szabod Károly. Figyelmeztetés. A városi adóhivatal figyelmezteti Nagybánya város közönségét, hogy mind azok az egyének, kik a múlt évről vizdij és csatornázási adóval tartoznak, a mely tartozásért már foglalás is eszközöltetett, — igyekezzenek hátralékaikat sürgősen befizetni, mert elleneseiben a lefoglalt ingóságok 1913 március hó 26-ától kezdő- döleg nyilvános árverésen el fognak adatni. A csendörség uj egyenruházata. A belügyminiszter a honvédelmi miniszterrel egyértőleg I elrendelte, hogy a csendőrség régi, a szolgálat teljesítését sok mindenben gátló nehéz ruházata felcseréltessék s a legénység könnyebb szövetből készült, könnyebben takarítható egyenruhát kapjon. Az uj ruházat azonos lesz a gyalogosság szürke csukaszinü ruhájával s különösen a nyári időszakban meg lesz engedve, hogy csendőreink könnyű vászonruhát is viselhessenekl Az eddigi sötét zöld ruházat ezután is megmarad, azonban azt csak diszkivonulásoknál lesz szabad használni. Ezen rég várt újításnak csendőreink nagyon örülnek, mert különösen a nyári időszakban a nehéz ruházatban a szolgálat csaknem elviselhetetlen volt. Jegyzőkönyv. Felvétetett Németgulács községben f. év október hó 31-én. A Dendrin rovarirtó szer alkalmazása és ered- ményezése tárgyában. Folyó é i február hó 12-én Vetter K. Pál kir. szőlővezető és borászati központi felügyelőtől átvettem egy kanna Dendrint rovarok és vértetü irtása céljából. A Dendrin kipróbálása az alulírott közbenjárásával, a községben Tek. Csigó Ferenc ur gyümölcsösében tavaszkor történt az almafákon. A rovarok és vértetii irtására vonatkozólag az eredmény úgy a fa koronáján, valamint a fa szárán teljes sikerültnek látható volt, úgy hogy nyári időben nem volt észrevehető a vértetü. Feltűnő eredmény azonban abban volt látható, hogy a Dendrinnel kezelt almafák héja teljesen jelujutt, sima lett, és mohától is megtisztult. Németgulács, 1909. október 31-én. Lakatos József, k. tanító. Pető Mihály, biró. Egyről-másról. Mulatságos eset történt Amerikában. Piros- szinlapos előadás volt egyik newyorki színházban. Annál inkább tódult a serdülő és serdültebb ifjúság az előadásra. Egy fiatal ember bájos menyasszonyával igyekezett bejutni, amikor is egy pap ismerősükkel találkoztak, ki komolyan igy szólt hozzájuk: Kedveseim ! A mai előadásra gyermekek és leányok ne menjenek, mert nem nekik való. Vezesse barátom — szólt a vőlegényhez,— vissza mnnyasszonyát, mert a színdarab arcpiritó dolgokat tartalmaz. Az ifjú pár tétovázva állott egy ideig, mig végül is a fiatal lány pompás megoldást talált. Fölkérte ugyanis a papot, hogy hirtelenében eskesse őket össze, mert akkor — mint asszony — már megnézheti az erotikus színdarabot. A gondolatot tett követte. Bevonultak hirtelen egy hotel egyik szobájába s a pap összeeskette az ifjú párt, kik aztán már mint férj és feleség élvezhették végig a csiklandós vígjátékot. Ez a vidám história bennem azt a gondolatot költötte fel, hogy vájjon nem lenne-e célszerű a mi kedves anyakönyvvezetőnket minden mozi- és színi előadásra a foyerbe ültetni anyakönyvével és eskető szalagjával egyetemben és amikor gyanús darab van, a fiatalokat hirtelen összeadná! Például a csütörtöki mozielőadás drámája is a „Senki leánya“ olyan volt, hogy bátran összeeskethetett volna anyakönyvvezetőnk egy nehány ifjú párt. Mert abban egy olyan jelenet volt, a mi igazán nem leányoknak valóMicsoda kolosszális gondolat is volna: a mozi és színház, mint házasság szerző- Minden leány azzal a reménységgel menne a piros szin- lapos előadásra : hátha nőül veszi valaki ? * * * Szomorú hirt olvastunk a lapokban : Komá- romy Gizi a temperamentumos kitűnő primadonna öngyilkossági kísérletet követett el. Később ugyan egy-két lapban megcáfolták a hirt, de ugylátszik mégis volt valami a dologban. Mi ismertük a primadonnát, ki Neményi színtársulatának nemcsak elsőrangú, de mondhatni egyetlen művésznője volt. Általánosan el volt róla terjedve a hir, hogy összeférhetetlen természetű. Társnői ki nem állhatták, ami nála szintén viszonzásra talált. Továbbá szeszélyes, veszekedő természetű volt. No de hát melyik primadonna nem szeszélyes ? Mindeme hibái mellett azonban volt benne valódi művészi vér, csintalanság, báj, rendkívüli Ízlés az öltözésben. Hangja — ha nem is fenomenális, de roppant behízelgő, kedves, tánca diserét művészi volt. Magunk részéről — ha igaz az öngyilkosság, — a legteljesebb részvéttel vagyunk a művésznő iránt, s óhajtjuk, hogy mielőbb hirt halljunk újbóli szerepléséről. * * * Itt a választás! De nem a képviselő választás. A város ügyeinek vezetésére hivatott férfiakat kell kiszemelni s „általános-titkos“-sal a hivatali székekbe ültetni. Eddig még nagy csönd van. Semmiféle korteskedésnek nem vettük hírét. Sőt még pártvacsorák sem voltak. Nagybánya megmutatja, hogy etetés-itatás nélkül is lehet tisztességes választást csinálni. Hogy aztán a küzdelem után nem lesz-e egy kis be- és kirúgás, az már más kérdés. A fődolog mindenesetre az, hogy a város tisztviselői kara olyan legyen, mely mintául szolgáljon a vármegye többi városainak. Ebben a reményben fogjuk leadni „általánostitkos“ szavazatunkat 1 A Zsűri. — Irta: Boromisza Tibor. — íme, a „zsűri“! Milyen külömböző gondolatok fűződnek e szóhoz! Mi mindent jelent e szó azoknak, kik a zsűrizések bármely formájának hatalmi körébe jutnak. De mi mindez ahhoz, amit egy müvész-zsüri jelent! A „szuverén döntésű zsűri“! Oh te kedves vagy kedvetlen olvasó, ki átestél már sok mindenen, mondjuk egy adó- bevallási nyaggatáson, avagy más hasonló nagy izén .... — mit tudod te jámbor, mi az átmászni egy müvész-zsüri magas szine előtt! Mikor ott — mélyén mü vagy egyéb csarnoknak — összegyűlnek „ők“, a nagyok, sőt a legeslegnagyobbak, a láma-potentátok s szólnak pedig ekként: Hé! János! hová a frászba cipeli ide már e sok vackot! János — a mütőszolga — miközbe berúg vagy egy tucat, úgynevezett „beküldött müvet“, szól ekként: Na eholi summásan! „Tyüh/ ennek a pofája se jó“ -r ekként egy augur. „Pardon, ez az én pasasom“ ! . Ejnye, csak nem cipeltetik ki mind megint — szólal meg Jánosban a lustaság önérzete! „Na — jó legyen maga is protektor János — hadd maradjon az a nimollsta-“ S miután ekként ki és be pofozták a müveket, a művészet szent berke megtelik és a meg nem vett kritika köp egyet s ki jelenti, minden évben újra „ennél ko- miszabb nem létezik!“ Megnyitás — katonabanda — sógor-koma vernissage — miniszter — dijak fölötti koncolás, mind a régi kerékvágásban! Régi intézmény, régi panama s az uj szintén csak e téren hoz újat. S jaj neked te gyanútlan, ki esetleg már keresztül rágtad magad fél Európa kultúrintézményein s mégis fölülsz egy uj hazai cégérnek! Jaj neked, ha beugrassz a kiállításra csalogató ver- bungós szózatoknak — bizva tudásod eredményeiben ! Ki beszél itt művészetről ? S ha nincs tatád, nagytatád — nincs protektorod, stafázs vagy egetverő tudományoddal! Kilökendő százalék vagy! Annak a bejutandó enyém-tied százaléknak tartod a hátad a percentek erejéig! Mert mi is a sorsa egy festőnek itt a tejjel mézzel folyó Kánaánban ? Egyik ut: megalkudni a fönálló renddel és bevett fogalmakkal. Külömböző elismert és szub- ventiónált iskolákon át a „vének ösvényén ballagni.“ S ha sok leváilveregetés után kis érvényesüléshez jutsz s még a talpnyalásba el nem kopott a nyelved, elmondhatod, mit tudtál volna fiatalon, vidáman és erősen ! S aminek ma árnyéka vagy, letörve-lekopva, tucat emberek tucat epigonja. Vagy: mindennel szembe állni merészen — tettre vágyón ; szabad, uj gondolatokkal! S ekkor fel kell venned a harcot az egész fölförmedt társadalommal. Ha sikerül — kineveznek zseninek. De hánynak van hangja s nem hallják! Hánynak van mondani valója s nincs kinek mondja? Azért vájjon kinek a törekvése követésre méltó ? Ki van hivatása magaslatán ? S ez a nagy, igaz érzés kényszere teszi, hogy Götz B. Ernő a Müvészház — Berkes a Műcsarnok tárlatán vágja ki vásznát, Színes Elemér pedig a miniszternek és a körülötte hemzsegő gazsuláló hadnak okoz illojális meglepetést — teljesen jogos és férfias tiltakozásával a zsűri pimaszkodásaival szemben! Most ez — majd amaz. De mit segít mindez?! Amig a fiatalság nem jön a teljes tudatára jogainak, amig gerinctelenek és talpnyalók a csu- szás-mászás utján érvényesülhetnek, amig az antisambrirozás karriert jelent, amig a komoly tudásnak nem lesz nálunk megértő közönségeimig az önérzet nem teszi emberré az embert: addig így lesz ez Nagybányától—Budapestig ! S mig külföldön ily barbár, idejét múlt rendszernek eltörlésével vagy alapos revíziójával már segítettek a bajon: itt nálunk ifjú szebbre, jobbra hivatott tehetségekkel temetődik be a buta maradiság, bornirtság széles árka. Ilyen drága utón lép, talán egy méltányo- sabb jövőbe, az utánunk igyekvők serege! Jegyzőkönyv. Felvétetett az Orsz. Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybánya-vidéki Osztályának március 8-ikí ülése alkalmából. (Folytatás és vége.) Az osztálygyülés beható eszmecsere s többek felszólalása után a bizottság javaslatát azon megjegyzéssel fogadta el, hogy a „körmöcbányai osztály azon indítványa, mely szerint az egyesület kebelébe tartozó rendes és alapitó tagok gyermekei számára egy nevelési alap létesittessék,“ melyet „nem az egyesület alapitó és rendes tagjai, hanem
