Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-23 / 12. szám
2. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1913. március 23 den önzést s nem tülekedés, nem elnyomás, hanem nagy, egyetemes emberi célok lesznek a haladás zászlójára írva. Ünnepre kondidnak a harangok! Szabadítsuk meg a lelkünket, legalább erre a két ünnepnapra a szürke éjetgondolatoktól. Minél küzdelmesebb az életünk, annál nagyobb szükségünk van a kivételes napokra, amikor a föld sarához szokott szemünk égre tekinthet, lelkünk megtisztulva fölszárnyalhat. Bizzunk az igazságban, bizzunk a tiszta, emberi eszmék föltámadásában! Amig a husvét ünnepének évezredes varázsa megihleti az emberiséget, addig nincs veszve semmi; mert hiszen a tévelygő ember megtalálja a hit igazságát. józan, takarékos életmódja; mondják, hogy vállalkozik helyette ugyancsak külön tiszteletdij nélkül is tűzoltóparancsnok, városgazda stb.! Hangsúlyozzák, hogy ezzel szemben Kapás Gyula jogászember, fiatal munkaerő, tisztességtudó ifjú, tapasztalatot könnyen szerez, a baksis-rend- szert szintén gyűlöli és így tovább, — de ne ugrassák ezt az ifjút, ne tegyék személyes gyűlölködés ütőkártyájává, ne rántsák elő komoly tanulmányaiból csak azért, mert némelyek gyűlölik a túlságosan zárkózott természetű, de egyébként minden tekintetben bevált régi közgyámot, aki órásból lett ugyan közgyám, mint ahogy mások is vannak ott a városházán, akik oklevél nélkül avagy hirtelen szerzett diplomával végzik s becsületesen végzik feladatukat! Kinek jutna ezért eszébe irtó háborút indítani e többi tisztviselő ellen is, ha nem az elvakult ellenszenvnek, amely szenvedély a közügyek terén a személyi tekintetek dominálását egyenesen | károssá és kárhozatossá teheti! Ugratás. Irta: Ajtói Nagy Gábor. Városunk tisztujitása március 31-én lesz. Az eddigi jelenségekből kitetszőleg a vezető állásokra — a tiszti ügyészit kivéve — a régi, kipróbált tisztviselők fognak csak pályázni, ami ekklatáns oizonyitéka annak, hogy a városi kenyérért nem nagyon törik magukat még azok sem, akik a közügyek terén a kritika utján jelentékeny mértékben veszik ki a munkából osztályrészüket. A nemes verseny azonban rendszerint lódít egyet a közügyeknek olykor — s elég gyakran — kátyúba rekedt szekerén s ezért a magam részéről a képviselőtestületnek a réginél jobb állapot létesítésére irányuló törekvését a személyi tekintetektől elválasztandónak nem találom ; örülök tehát, hogy ellenjelölések is lesznek, csak az ellen kell a tárgyilagosan gondolkodó és személyi ellenszenv által nem befolyásolható városatyák részéről kifogást emelnem, hogy ezek a személyi tekintetek az említett nemes törekvésben kizárólagosan döntő szerepet játszhassanak! Ám még ez se baj! Agitáljanak, hogy gőgös a mostani közgyám; mondják, hogy az ügyfelekkel való érintkezésben kevésbbé tapintatos! Korteskedjenek, hogy ezeket az égbekiáltó bűnöket nem ellensúlyozza puritán becsületessége, vasszorgalma, Ez az indokolatlan szenvedély vétette rá a 20—21 éves Kapás Gyulát, hogy nagykorusitását kérje a város árvaszékétől, amely elég felületes volt ahhoz, hogy a törvény komoly intézményét subjectiv megtorlások eszközévé engedje lealacso- nyitani. Pedig az 1877. XX. t.-c. 4. §-a alapján egyéb törvényes feltételek fenforgása eseten bárki ' csak akkor nagykorusitható, ha a kért nagykoru- sitás a kiskorúra nézve szükséges és hasznos. A m. kir. beliigyminister már számos esetben úgy döntött, hogy a törvény intentiója szerint megkívánt ezen szükségességnek és hasznosságnak fenforgása azon cél tekintetében keresendő, amelyet a kiskorú maga elé kitűzött és ami végett a nagy- korusitás kéretett. Folyamodó kiskorú azonban seholsem jelölte meg azt a célt, aminek érdekében magára nézve a nagykorusitást szükségesnek és hasznosnak tartja, pedig bizonnyal céltalanul cselekedni nem kíván. A városi árvaszéknek tehát, bár minden egyes tagja privátim jól tudta, miszerint a nagykorusitás célja az, hogy Kupás Gyula Nagybánya sz. kir. városnak 1913. március 31-én betöltendő köz- gyámi állására pályázhassák, hivatalosan kellett volna folyamodót a cél megjelölésére felhívni! Ám az Árvaszék szemet hunyt, mert tudta, hogy a titokzatos cél nevezett kiskorúra nézve sem nem szükséges, sem nem hasznos, mely okból az árva— Nem asszonyom ! Én meg nem hátrálok ! Én kiakarom küzdeni önöknek becsülését! — Akaratunk ellenére ? latu megjegyzést tett a szerencsétlen magyar nemzetre, sőt egy alkalommal élesen összetűzött Ja- godics kapitánnyal egy magyar dal miatt— Igen ! Akaratuk ellenére ! Oda fogok törekedni, hogy rólam más véleményt tápláljanak. Mélyen meghajtotta magát és eltávozott. E naptól fogva, a mennyire lehetett, Heint- zelmann kerülte Rápolthyékat, pedig végtelenül fájt a szive. Közös kapubejárásuk volt, s aztán időnként mégis előfordult, hogy összetalálkoztak. Ilyenkor némán köszöntve haladt el mellettük, s láztól kigyulva vonult lakásába és elzárkózott- Mert hiába! Sok nemes érzés volt e daliás, szőke német fiúban. Eleinte mindent elkövetelt, hogy megfékezze egyre jobban ébredő szerelmét; de ha megpillantotta a gyönyörű leányt, kitört szivéből a fékevesztett érzés; tekintetével mintegy körülölelni látszott a leányt, ajkai megremegtek s szemét elöntötte a ragyogásHogy némileg felejtsen, vad tivornyákba vetette magát, azt hitte, a bor gőze, s pénzen vásárolt szerelem kiölik még csiráit is annak a rajongásnak, a mely betöltötte lelkét. Tiszttársai látták a nagy változást rajta, de nem is sejtették, hogy a bájos magyar leány arca fészkelte be magát szivébe- Csak akkor kezdtek némi gyanút táplálni ellene, mikor egyszer a tiszti kaszinóban jóinduEkkor már Boguszávlyevics Milutin őrnagy ur is azon gyanújának adott kifejezést, hogy Heintzelman Oszkár főhadnagy titokban a magyarokkal rokonszenvez. — Heintzelmann elgondolta, vájjon nem lenne-e célszerűbb odahagyni a katonai pályát s valami polgári foglalkozás után nézni ? Hátha akkor Rápolthyék szivében is enyhülne a gyűlölet, s a polgári hivatalnokot melegebb fogadtatásban részesítenék. De csakhamar fölhagyott e gondolattal is; csak körül kellett néznie, s láthatá, hogy a magyar családok teljesen kizárják kebelökből a bevándorolt, gyűlölt „Beam- tereket“- Mély bánattal, mondhatni kétségbeeséssel gondolt arra, hogy ez a szép leány soha meg nem fogja hallgatni őt, mikor egyszer, épen má- i jus 15-én egy különös eset adta elő magát, mely aztán döntő volt egész életére. Barázda Bálint, a csonka honvéd, egy ócska katonasipkával fején s egy fakó, elrongyolt köpennyel vállán ült a Rápolthyék háza előtti kőpadon. A magas, szép szál ember csak nem régen került haza szülőföldjére nyomorékon ; hónapokig sinylett a kórházakban, aztán fogságba is vetették, rnig végre 1851. elején szabaddá lett. széknek a törvény komoly intézményét ily céltalan s egyben törvénytelen törekvés támogatására felhasználni nem csak hogy nem szabad, de sőt egyenesen tilos! Ki vonja ugyanis kétségbe, hogy a városi árvaszék bizonnyal jól tudja, hogy a községi törvény 63. §-a szerint a közgyám Nagybánya város elöljáróságának tagja. Községi elöljáróvá pedig az említett tárvény 73. §-a szerint csak 24 éves és nagykorú honpolgár választható, aki egyszersmind községi választó is. Eltekintve attól, mert ellenkező döntés is van, hogy a kiskorú a községi választók névjegyzékében egyáltalán nem szerepel s igy a felhívott törvény 75. §-a szerint községi elöljáróvá nem is választható; de még sem választható meg azért, mert a községi törvény 73. §-a nagykora és 24 éves honpolgárnak adja meg a passiv választójogot s ez a törvényes kritérium nem pleonázmus, nem superfluens rendelkezés, hanem kettős követelménynek a megállapítása: nem elég a nagykorúság, hanem szükséges még a betöltött 24-ik esztendő is, amit a m. kir- közigazgatási bíróság 1300—1900. sz. ítéletével már autentikusan megállapított s amit egyébként a m. kir. belügymi- nister 438—1889. és 28631 —1897. sz. döntéseivel is egyedül helyes törvénymagyarázatnak jelentett ki. Az árvaszéknek ezeket bizonnyal tudnia kellett s ezért törvénytelen törekvés szolgálatába állott akkor, amikor a kiskorút törvényes akadálylyal elhatárolt cél elérhetése teljes sikertelenségének tudatában s igy anélkül nagykorusitotta, hogy ez az egyébként törekvő és nagyreményekre jogosító ifjúra nézve hasznos és szükséges, célszerű és célravezető volna ! íme, igy él vissza az elvakult szenvedély még a törvényes intézményekkel is, hogy érdemes embert helyéről kibuktathasson! Hiszem azonban, hogy avárosatyák törvénytisztelete és egy becsületben megőszült emberrel szem ben várható elismerése sokkal erősebb és nagyobb, hogy sem mint az ugratok hatalma és a beugrott ifjú — atyjának népszerűsége! ^ Ágybavizelés! me^ZÜT A kor és nemi adatok közlése ellenében felvilágosítást ingyen nyújt: Pfaller Georg ^__^_NlirrTberg^j£ 174 Ott sütkérezett a szép májusi enyhe napsugárban, midőn egyszerre Jagodics kapitány marcona alakját látta arra felé közeledni. Barázda Bálint, mint egykori honvéd, mint jól fegyelmezett katona, tudta jól, hogy mivel tartozik az elöljárónak, katonásan felállott helyéről s nem lévén keze — szabályszerű tisztelgés nélkül, de katonás fejvetéssel nézett a kapitányra. Jagodics kapitánynak nem kellett több; mint a tigris ugrott a szegény honvéd felé s teljes erejéből arcul verte s mikor Bálint ezek után sem tisztelgett, ismételten arcába ütött. E durva, lelketlen támadásra lehullt a köpeny a Bálint válláról s ez a vadállat megpillantá a csonka karokat, melyek alig egy arasznyira állottak a széles mellkas mellett. Jagodics egy pillanatra meghökkent, mintha a szégyen pirja is hirtelen arcába szökött volna, de aztán a csoportosulni kezdő emberek felé fordulván szilaj káromkodással illette a csonka honvédet s nagy vitézül tovább ment, ott hagyta Bálintot, kinek egy könny szökött szemébe. Az egész durva jelenetet látta ablakából Rápolthy Ilona. A hasadó kikelet mámoritó illatát élvezte nyitott ablakán kihajolva s végig nézte a katonatiszt brutális tettét; gyönyéd lelke szörnyen fölháborodott-
