Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-05 / 1. szám
1913. január 5. NAGYBÁNAI HÍRLAP 5 Október. Zene szól a hegyen, Rakéták durrognak: Az udvaron kutat Ásnak a zsidónak. November. Ha ropog a puska a mezőn s hegyélen: Szaladnak a nyulak teljes egészségben. / December. Ha kopog a cinke künn az ablakrácson: Huszonötnek táján meglesz a karácsony. Egyről-másról. A „hétről“ cimü rovat uj ruhában jelenik meg. Ócska ruháját eladta Olcsó Jánosnak s helyette uraságoktól levetett szalonöltöltözetbe, az úgynevezett „egyről-másról“-ba bujt. Hátha tetszetősebb lesz? Mert hát sokat tesz a külső megjelenés. Eleddig a hét eseményeihez kellett kiválóan ragaszkodni, ezután már irhát a krónikás akárminő bolondot; az uj ruhában pompásan feszíthet vele. Bolond dolog lehet, csak hazugság ne legyen s különben őrizze meg az ég e sorok íróját a kis városok szokásos és nagyon fölbur- jánzott pletykáitól. Mert van mostanság pletyka bőven! Némelyiknek van is alapja, de azért mégis csak pletyka, ami legtöbb esetben iszonyúbb rombolást tud véghez vinni, mint a dynamit: a becsületet öli meg. Egy kis malicia azonban nem árt! Az nem sért senkit, legfönnebb mosolyra dérit. Ilyen például az a jóizü történet is, mely nemrégen egy úrral történt, ki „véletlenül“ a híres avasi jósnővel találkozott s jövendőt mondatott magának. A Pythia jóslata igy szólt: „Van egy nő, aki ádáz lélekkel igyekszik önt behálózni; őrizkedjék tőle, mert szerencsétlen lesz!“ A boldogtalan úr pedig igy válaszolt a jósnőnek: „De hát hogyan őrizkedjek attól a nőtől, mikor az az én feleségem!“ * * * Az István szállóban is jót mulatnak egy kedves kis tréfán, mely a napokban történt meg egyik jó barátunkkal. A Dula Jancsi bandája húzta valakinek a szebbnél-szebb nótákat; az étterem egyik szögletében pedig jóbarátunk üldögélt Sárika kis leányával egy pohár bor mellett. A kis leányt érdekelte a zene s lassan, észrevétlenül oda sompolygott a banda közelébe. Az apa kevés idő múlva észrevette lánykája távozását s oda kiáltott neki: „Sárika! Sárika!“ Az élelmes cigány hegyezte a fülét, majd mosolyogva meghajolt s rázendítette: „Sárika, Sárika kis szentem! Én magát, én magát szeretem!“ Azóta azzal boszantják jóbarátunkat, hogy muzsikáltatta magát az Istvánban- S hogy a tréfa még tökéletesebb legyen: egy jelen volt fiatalember nagy gaudiummal szaladt ártatlan jóbarátunk feleségéhez s hírül vitte, hogy „kedves férje-ura“ olyan kedvében van, hogy muzsikáltatja magát . . . * * * Néhány komoly szavunk volna a „Mozi“ közönségéhez. De nehogy félre értsen bennünket valaki! Világért sem akarunk olyan színben feltűnni, mintha korlátozni kívánnánk az egyéni szabadságot. Nem! Csakis a jó ízlés határait sze- retnők megjelölni, amelyen túl már nemcsak a pajkosság, a rossz vicc, az Ízléstelenség kezdődik, de a szemtelenség is. Többször megtörtént már, hogy bizonyos szerelmi jelenetek alatt a férfiközönség egy része hangos megjegyzéseket, csókutánzó hangokat, nyöszörgéseket tálal föl az intelligens női közönség megbotránkoztatására oly feltűnő módon, hogy arcukba kergeti a vért. Hát kérem alássan, ezt más szóval kifejezni nem lehet, mint azzal, hogy „szemtelenség“. Mert azt kell figyelembe venni, hogy a moziközönség egy része fiatal, növendék lányokból áll, kikre okvetlenül erkölcsrontó hatást gyakorol az éretlen tüntetés. Rendőrségünk bármily éber is legyen, nem tehet semmit a viccelők ellen; mert előadás alatt sötét van a teremben s ha jobb oldalon valaki egy csókot csattint el, mire a rendőr oda ér, — már baloldalon nyilatkozik meg egy másiknak perverz nyöszörgése. Az István szálló igazgatósága jól tenné, ha kimondaná, miszerint mindazok, kik a moziban illetlenül viselkednek s kiket valaki névszerint bejelent: egyszersmindenkorra kitiltatnak a moziból. Többet ér a tisztesség, a netán elveszített pár fillérnél! Volna még megjegyzésünk arra nézve is, hogy a tragikus jeleneteket ne kisérjék hahotával. Sajnos, ezen csakis a művelődés terjedésével lehet segíteni. Mily iszonyú kontraszt, mikor én omló könyeimet törlőm s ugyanakkor mellettem fölharsan másnak durva röheje! A mozi, — ha a tisztesség határait át nem lépi, — nagy kultur értéket képvisel s ma már ott állunk, hogy kiröpült a száztornyu városok falai közül s végig száguldott a csendes maradi városokon s ott lebeg a kis faluk nádfödeles házikói fölött és életet, szint hoz az egyszerű emberek szeme elé. CSARNOK. Paraszthumor 1913-ra. Január. Ha az erdőt, mezőt Hólepel borítja: A lehulló hóban Van a dolog nyitja. Február. Jégpáncél a vizen, jégcsapok a házon: Fagy van! Abból senki mást ne magyarázzon. Március. Kakas kukorékol fönn a szemétdombon: Változik az idő, vagy marad — azt mondom. Április. Fészkét tatarozza Szentgyörgykor a gólya: Nem tenné bizonnyal, Ha lyukas nem volna. Május, Bérceken, völgyeken erdő, mező zöldül; Százat tehetsz egyre; fü bujt ki a földbül. Junius. Szent Medárdus napján Ha esik egy végben: Bizonyára felhők Úszkáltak az égen. Julius. Sarlópengést hallasz, s a köszörűt nyúzzák: Vagy elhiszed, vagy nem: levágják a búzát. Augusztus. Ha Szentistván napkor A szőlőszem lágyul: Nem sok nap választ el Már Lajos napjátul. Szeptember. Ha Kisasszony napján fecskemadár indul: Mindig.kevesebb lesz a fecske azontúl. Mikor a bányász született. — Selmeczi diáknóta. — Mikor az Isten megteremte Az első bányászt, — igy beszélt: „A bányász kedvenc alkotásom, Akit nem adnék senkiért! Azért a vad sziklák között Legyen neked aranymeződ! S hogy el ne hagyjon vig kedélyed: Három gyönyört osztok ki néked!“, „A merre jársz-kelsz itt e földön, Vagy lent a sötét föld alatt: Örökké édes bányász-nóta Cicázza körül ajkadat- Mikor nehéz munkába méssz, Vagy a bányából visszatérsz: Hírét a bányász dicsőségnek Harsogja ajkadon az ének!“ „Hol szép asszonyra, lányra bukkansz, Állj meg előttük rangosán; Pödörd ki bajszod tű hegy es re S kérj csókot tőlük hangosan. A bányász-népet szeretik! Ne félj, Hogy tán zokon veszik! A második, amit kínálok: Járd csókzáporban a világot!“ „A harmadik gyönyör, hogy torkod’ Ne bántsa soha szomjúság! A te hordódba szüretelje Minden gerezdjét a borág- S mig ajkad csókba, dalba forr., A lángot szítsa föl a bor. Mig élted alkonyatra válik, Igyál fiam, igyál halálig!“ Kar: Mig lelked s tested széjjel válik: Dalolj, csókolj s igyál halálig ! Révai Károly
