Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-39 / 39. szám
és törvényhatósági tisztviselők, továbbá a községi és körjegyzők, a rendezett tanácsú városok tisztviselői, a nem állami tanszemélyzet, valamint az állami és törvényhatósági nyugdíjasok részére kiállított azok a féláru vasúti menetjegy váltására jogosító arcképes évi igazolványok, melyek 1914., illetőleg 1917. év végéig terjedő hatállyal adattak ki, az 1914 évre leendő érvényesítés végett a m. kir, államvasutak igazgatóságához (Budapest. VI. And- rássy-ut 13—75, sz) 1913, évi október hónap 1-étöl kezdve beküldhetők, legkésőbb azonban ugyanez évi december 31-éig okvetlenül beküldendők. Azoknak az igényjogosultaknak, a kiknek ez évben arcképes igazolványuk nem volt, de ilyet az 1914. évre megszerezni kívánnak, az igazolvány kiállítását szintén a föntjelzeft határidőn belül kell kérelmezniük. Különösen figyelmeztetjük az érdekelteket, hogy saját érdekükben fekszik, ha az Igazolvány kiállítását, illetőleg a következő évre való érvényesítését lehetőleg már október hónapban vagy november hónap első felében kérelmezik, továbbá, hogy az igazolványok érvényesítéséért vagy kiálli- j tásáért igazolványonkint járó két korona kezelési \ illetéket m. kit. postai értékjegyekben kell leróni. A postai értékjegyeket a kérvényre vagy a névjegyzékre föl kell ragasztani. Készpénzt vagy okmánybélyeget kezelési illeték fejében el nem fogadunk. A kérvényeket és az egyes hivatalok részéről beterjesztendő névjegyzékeket az előirt záradékkal és a hivatali bélyegző lenyomatával kell ellátni. Az érdekelt hivataloknak úgy az érvényesítendő igazolványokról, valamint a kiállítandó uj igazolványokhoz szükséges fényképekről külön-külön jegyzéket kell készíteni. Figyelmeztetjük a nyugdíjasokat, hogy kérvényeiken a lakhelyükre illetékes köz- igazgatási hatósággal azt is igazoltatni tartoznak, hogy fizetéssel egybekötött foglalkozásuk nincsen. Állami törvényhatósági, községi és vasúti hivataloknál rendes évi díjazással, hónapi vagy napidij- jal egybekötött foglalkozás, úgyszintén magánhivataloknál hónapi vagy napidijas alkalmaztatás az utazási kedvezményre való igényt nem szünteti meg. Végül még arra is figyelmeztetjük az igényjogosultakat. hogy az alatt az idő alatt, a míg arcképes igazolványuk kezelés alatt van, az előre nem látott utazásokra szükséges féláru vasúti jegy váltására jogosító egyszeri utazásra szóló igazolványokat a maguk részére okvetlenül kérelmezzék, mert az u- tazási kedvezmény menetdijának visszatérítése utógel van megáldva, hogy mindenkor, mindenhelyen, minden körülmény között, képes és kész frappáns közbeszölásokkal, találó feleletek élénkségével, főleg pedig egészen eredeti, finom, tapintatos élcek villanyszikrájával derült hangulatot teremteni és azt föntartani . . . Szelllemes az, aki megkapó, keresetlen köny- nyedséggel talál ötletes kifejezéseket, amelyek aztán igen méltók arra, hogy szállóigékké váljanak. Hiú, féltékeny, irigy és világfájdalmas emberek, vagy folytonosan rácáfolni, ellentmondani hajlandók sem tudnak igazán jól társalogni, szellemesek lenni. És ez tény, mert erre csakis nyiltszivü, mindvégig, fáradhatatlanul udvarias, kiforrott irodalmi műveltségű és művészeti érzékű — állandóan művelődő emberek képesek. Ehhez feltétlenül szükséges még a nyelvbeli és az Írásbeli kifejezésben megnyilatkozó finomélü elegáncia. A melynek majdnem utánozhatlan mesterei a — szalonmüveltség művészetének soha- soha el nem érhető nívóján álló — franciák. A kiknek már az őseiről, a gallokról megírta Cicero, hogy „páratlan könnyedséggel és felülmúlhatatlan kellemességgel csevegtek.“ Ilyenek az utódaik, a franciák is! Örökké mosolygó, bókoló, csipkézetes finomságú, bársonysimaságu eszes, szives vidám nép !. . . Sok-sok bűnös erkölcstelenséget lehet a szelag semmi körülmények között nem fog engedel- I meztetni. M. Kir. Államvasutak Igazgatósága. A Curia és a gonosz mostoha. A gyermekekkel biró özvegy emberek házasságánál a legnagyobb probléma az, hogy az uj feleség jó mostohája lesz-e a gyermekeknek. Ennek a kérdésnek egész irodalma van már világszerte és a gonosz mostoha fogalma a magyar irodalomban nem egy örökbecsű szépirodalmi műnek adta meg az alapgondolatát. A királyi Curia egy minapi ítélete azonban teljesen eltér a költői igazságszolgáltatás rendjétől. A Curia nemcsak hogy nem táncoltatja meg tüzes papucsban a gonosz mostohát, mint ahogyan a Hamupipőkében az igazságszerető meseköltő teszi, hanem kimondja hogy a mostohától, csak azért, mert gonosz, nem lehet elválni. Egy válópörben mondta ezt ki a Curia szószeri nt igy: „Nem állapit meg az alperes terhére bontó okot a tanuk által bizonyított az a körülmény sem, hogy az alperes nem szerette mostoha gyermekeit, mert önmagában véve a szeretethiány a házastársi kötelességeknek súlyos megsértését nem foglalja magában.“ A gonosz mostoha ellen tehát csak a költőnél van igazság, a Curia öreg urainál nincs. r r Értesítés. Értesítem a n. é. hölgyközönséget, hogy Nagybányán, Tóthfalusi-ut 18. szám alatt több év óta fennálló varrodámban a legújabb divat szerint a kényesebb igényeket is kielégítő női ruhákat készítek mérsékeltebb árban. Kérem a t. hölgyközönség b. pártfogását. Tisztelettel: Papfy Aurélia. Linder Maxit meglopták. Párisból jelentik, hogy a moziközönség egyik kedvenczét, a vidám Max Lindert szomorú baleset érte. Linder néhány nap óta egy varietében vendégszerepei a Place Republique-on. Mikor ide szerződött, egy uj öltöztetőt fogadott fel. Egyik este, mikor Linder a jelenése után a színpadról öltözőjébe tért vissza, meglepődve vette észre, hogy a szolgája eltűnt és vele együtt eltűnt a tárczája is, amelyben nagyösszegü papírpénz volt. A tárczán kívül a kis pénztárczája is eltűnt. Ebben 140 frank volt a- ranyban. Még szerencse, hogy aranyórája és lán- cza nála volt a színpadon, ezeket hát nem vihette el a hűtlen öltöztető. A tolvajt még nem sikerült előteremteni. mére vetni, ennek az abszintgozös világnak. De tagadhatatlan, hogy csupa finom ötlettel zomán- colja be halálos léhaságait. És, mialatt ledér táncléptekkel siet a maga végromlása felé: azalatt a földgolyó egész kerekségét egymaga be tudja ragyogni a maga utánozhatatlan és különösen sajátságos izü, eredeti, szellemességének káprázatos rakétáival . . . Könnyed fesztelenség, amely a mosoly egy sugarával egyenlíti ki az ellentéteket, és olvasztja föl a kellemetlen félreértések ridegségét . . . Oserejü, vidám nemtörődömség, amely enyhíti az élet megpróbáltatásaival járó keserűségeket: ez a Lancia lélek/ Jókedélyt, találó szót, talpraesett finom visz- szavágást teremteni. Simasággal, céltudatossággal kerülni a baná- litást, a köznapias, a pórias közhelyeket, a nyárspolgári durva hangot. Ez mindössze a francia lélek virága: az el- mésség, az esprit. Igaz, hogy ez csak disz, ékesség, csinosság és megfoghatlan mint a virág illata, vagy a tavaszi szellő. Ennélfogvő az értéke is igen kevés a — szénapiacon, vagy emberevő vadak között . . . De annál becsesebb az irodalmi érték egy olyan társadalomban, amelynek elemei — az embertársaikkal való érintkezésben — nemcsak a bibEgyről-másról. A mostani kolerás világban egész ártatlanul is belekeveredhetik az ember a koleragyanus betegek közé, ha nem vigyáz magára. Példa reá a főváros, hol egész sereg „italkedvelő“ atyánkfia jutott a járvány kórházba. Ennek pedig magyarázata a következő: Sokan — kik a szeszesitalt mód felett kedvelik, — addig ittak, mig rózsás állapotukban közelebbi ismerettségbe kerültek az aszfalttal s ott henteregve a bevételeket kezdték kiadogatni. No már most a rendőrség látva a kiadások körül előforduló görcsös állapotokat, — az illetőket szépen beszállította a járvány-kórházba, hol idő múltán kijózanodván szomorúan kellett tapasztalniok, hogy valódi kolerások közé kerültek ártatlanul, ami bizony nem valami kívánatos dolog. Ami a fővárosban megtörtént, az nálunk is előfordulhat. Azért figyelmeztetjük italkedvelő atyánkfiáit, hogy a bevételekben mértéket tartani szíveskedjenek, nehogy kiadásra kerüljön a sor. Mert rendőrségünk éber figyelemmel kiséri a gyanús jelenségeket s az illetőket, kik a kiadásokban nem szerénykednek, a- zonnal beszállittatja a járványkórházba. Jó lenne e figyelmeztetést a vendéglők és kávéházak ajtaira feltűnő helyen kifüggeszteni. * * * írónak nem lehet nagyobb öröme, mint ha látja, hogy munkáit szívesen olvassa a közönség. Nem gondolok e pillanatban a materiális haszonra ; pusztán az erkölcsi diadalt értem. A vidéki hírlapíró, regényíró, költő abból meg nem élhet, amit munkái után szerez; sőt amellett éhen is halhat. De erkölcsi haszna lehet töméntelen sok s akár babérerdő lombjai alatt heverészhet, — éhesen. Már rég idő óta forditgatom Heinet. Néha egy-egy félesztendeig Eminescut ültetgetem át. Mikor aztán a román szóba beleunok, fordítom eszemet a németre. S a németben is a legnehezebbre : Heinéra. Mert Heinet fordítani nem könnyű ! Itt ott megjelent fordításaim soknak megnyerte tetszését. Nem akar ez szerénytelen dicsekvés lenni, de annyi oldalról halmoztak el gratulációkkal, hogy végül magam is elhittem, hogy a fordítások valóban jól sikerültek. Azért most egyre-másra adogatom a sikerültebb átültetéseket, hogy eleget tegyek egyesek óhajának. Aztán egy időre pardont kérek a német kedvelőktől s megint átcsapok Emines- cuhoz. Egyik nap gyönyörködöm az ilyenekben : liai törvények szerint való háboritlan nyugalmat kívánják biztosítani, hanem ezenfelül arra is töre- kesznek, hogy az egymás életét kellemessé és vidámmá tegyék. Ebben a törekvésben — amelyet utólérhetlen siker koronáz, immár századok óta — rejlik a francia nép világtársadalmi fölényének magyarázata. Más népek is lehetnek nagyok a gazdasági, a kereskedelmi, vagy az ipari téren. Avagy politikai nagyhatalommá emelkedhetnek. Ámde ezeknek a nagysága és hatalma mellett soha sem halványulhat el annak a szellemi nagyságnak és hata- ; lomnak a fénye, amelylyel évszázadok óta tündöklik a francia nép — e tekintetben — az összes müveit népek fölött. És ha helyes, méltányos és indokolt dolog | az, hogy lakásunkban legyen egy szoba, egy ünnepélyes díszes terem és igazságos, méltányos, hogy a hétköznapokat egy-egy vasárnap váltsa föl akkor igazságos, méltányos és indokolt dolog az is, hogy azt a népet, amely nép megalapította, fejlesztette és fnntartotta a müveit társadalmi érint- ezésnek valóban klasszikus tónusát: azt a népet — éppen úgy, amint a művészeti és irodalmi klasszikus műveltséget árasztó római és görög népet — e kiváltságos és fölényes hivatásáért mindenkor csodálattal és elismeréssel magasztaljuk.
