Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-05 / 31. szám
1913. augusztus 5. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 5. Országos állatvásárok vármegyénkben. Augusztus 5-én Aranyos-Megyesen és Nagyecse- den, 8-án Csengeren, 11-én Avasujváryson, 13-án Nagysonkuton, 22-én Erdőszádán, 25-én Nagybányán. Felkérjük mindazokat, kik Horovitz Simon hitoktatónak tanítványai voltak, hogy f. hó 7-én •csütörtökön este Va 9 órakor a hitközségi tanácsteremben megjelenni szíveskedjenek. Schwarcz Vilmos. Dr. Kacz Izsó, ügyvéd. Anyakönyvi közlemények. A helybeli áll. anyakönyvi hivatalnál múlt hó 1-től a következő bejegyzések tétettek : Születtek: Orosz András kőmüvessegédnek „Lajos“, jul. 26. Nyegucz János bányamunkásnak „János“, julius 23. Laurán György kőmüvessegédnek „Erzsébet“, Savolszki Andor József bányamunkásnak „István“, Miszti Lajos timármesternek „Lároly“, Katona György szabósegédnek „József“, Török László bánya altisztnek „Klára Mária Magdolna“, Szász József bányamunkásnak „István“, jul. 21. Cserai Lajos „Sarolta“, jul. 30, Borsi Károly hentes mesternek „Károly István“ Gáspárnik János kincstári hivatalnoknak „Lujza“ nevű gyermeke. Elhaltak: Koncsár Mária ref. két hónapos bányamunkás gyermeke, bélhurutban ; Julius 27- Szultán Antal rkath. 67 éves nyng. aranyász, kötőszöveti májlobban; jul. 30. Kovács Amália ref. 4 hónapos, bélhurutban; jul. 30. Józsa András, gkath. 85 éves ny. bányamunkás hasvizkórban; jul. 31. Szarka György, gkath. 5 hónapos bányamunkás gyermeke bélhurutban; Filipás József gkath. 5 hónapos bányamunkás gyermeke bélhurutban ; május 2. Szeleszki György, rkath. 6 éves bányamunkás gyermeke gümös agyhártyalobban ; aug. 1. Herskovits Ernő 26 éves izr. szatócs, hastífuszban. Házasságot kötöttek: Lokutyán Demeter adonkai és Vaszul Anna nagybányai szilastelepi Gózse György bányamunkás és Balázs Ilona nagybánya Hideg Lajos asztalossegéd és Lukács Terézia nngybányai lakosok. Kihirdetés alatt állanak: Maris Antal géplakatos-segéd és Bocskai Ilona nagybányai lakosok. Egyről-másról. Furcsa 1 A napokban egy becsületsértési perről olvastam, amikor is a vádlottat elitélte a bíróság azért, mert valakit szamárnak nevezett. Tehát, ha valakit állathoz hasonlítanak, az sértés! Hát ha a babámat galambhoz hasonlítom, az nem becsület- sértés ? Mivel jobb állat a galamb a szamárnál ? Azoknak okulására, kik a hasonlatokat nagyon szeretik s kik különösen az állatvilágba szeretnek elkalandozni — ide irok pár hasonlatot, hogy e- zektől lehetőleg tartózkodjanak, mert könnyen becsületsértési port kaphatnak a nyakukba. Ilyenek! Vastag a bőre, mint a rinocerosznak; annyi esze van mint a tyúknak; úgy kacag mint a gerle; lusta, mint a lajhár; zabái mint a disznó; ordít, mint a sakál; sima mint a kígyó; hiú mint a páva; berzenkedik, mint a kakas; iszik mint a gödény, néma mint a hal; alszik, mint a medve; csúszik, mint a féreg; kapaszkodik mint a kullancs; hős, mint az oroszlán; gyáva mint a nyúl; vérengző, mint a tigris; dolgos mint a marha; vörös, mint a rák; ravasz mint a róka ; fecseg mint a szajkó; ostoba mint a liba; hűséges mint a kutya; fölfujja, magát, mint a béka-; úgy áll, mint a borjú az uj kapu előtt; karcsú mint a darázs; türelmes, mint a birka; szereti a fényest, mint a szarka; szorgalmas mint a méh és a hangya; kegyetlen, mint a hiéna; mérges mint a pulyka; alattomos, hízelkedő mint a macska és végül, buta mint a szamár. Ezért az utolsóért kapott 20 korona büntetést az illető, ki embertársát szamárnak nevezte. Azért hát csak óvatosan bánjunk a hasonlatokkal 1 Különösen a versirók kerülhetnek kényes helyzetbe; kénytelenek lesznek hasonlataikat az állatvilágból a növény és ásványországba áthelyezni. Én legalább azt fogom cselekedni. * * * Múltkor megírtam, hogy a halált hányféléké- pen lehet magyarul kifejezni? Azóta jutott eszembe még vagy tiz kifejezés. Egyelőre gyűjtöm őket, amig ismét kitálalom, Most azt tanulmányozom hogy a külömböző foglalkozású emberek miként halnak meg? íme : Az ügyvéd beadja utolsó periratát : a földmivesl lekaszálja a halál; a kovács elpatkol : a cs. és kir. kamarás beadja a kulcsot a molnár leőrii életét; a pék megeszi kenyere javát ; a szabónak elszakad élete fonala: az órásnak utolsó órája üt: az anyós az örökbéke honába költözik; az Írónak kihull a toll kezéből; a boldogtalan ember megooldogul! a vaknak az örökvilágosság fényeskedik: a vasutas az utolsó állomásra érkezik; a fogorvos itthagyja a foga fehérjét; a színész letűnik az élet színpadáról; a kereskedő bezárja a boltot; a süketnek megszólal a harsona; a tenorista elnémul; a hordárnak könnyű lesz a föld ; a kártyás eljátsza kis játékait; a földtsgazdát elföedlik; a kertész a paradicsomba jut; a cigány- | zenésznek elszakad a húrja; a lámpagyujtogatöra örök setétség borul; az aviatikusnak elröpül a lelke; a portásnak megnyílik a menyország kapuja; a hadvezéren diadalt arat a halál; a dijbirkozót legyőzi a halál ; a hajós boldogabb hazába evez ; a pénztáros leszámol az élettel; a búvár örök álomba merül; a szemtelen lehunyja szemét és a takarékpénztári igazgató felszámol. * * * Amerikában olyan vendéglőt nyitottak, ahol nincs étlap szerinti fizetés, hanem minden belépő vendéget lemázsálnak s följegyzik súlyát. Azután ehetik annyit, amennyi belefér s azt amit akar, Étkezés után ismét lemérik s a menynyi sulykü- lömbség mutatkozik, az illető fizet minden dekáért 4 fillért. Tehát ha én 81 kilogrammal lépek a vendéglőbe, s ebéd után 82'5 kg-mot találnak: egy és fél kg. után fizetek 4 fillérrel 6 koronát. Az italt külön kell fizetni s annak súlyát levonják a többletből. Mit gondol az István-szálló ? Nem lenne-e célszerű ezt itt is bevezetni ? Csak aztán ne legyen hamis a mérleg! Arc-szeplökréme. A nyár meghozza a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak. Mi mással, mint arckrémmel? Ez okból szükségesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre“, melynek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. CSARNOK. A gainai leányvásár. Úgy julius táján bizonyos érdeklődés irányul Hunyadvármegye északi sarka felé. A kopár Ga- ina havas kelti föl a figyelmet. Leányvásárt tartanak ott, mondják jobbról és balról, bizonyosan igen érdekes lehet 1 A fölrándulők aztán utrakere- kednek, — neki a Gainának. Leányvásárt ugyan már nem találnak ott, de a jutalom azért nem marad el, kárpótolja a turis- táskodókat a meseszép kilátás, a természet pazar remeke, meg aztán a vásár is, a jellegzetes, különös havasi vásár. A gainai leányvásár kialakulásával ezúttal nem foglalkozom. Fejtegetése, magyarázata nem e tárca keretébe való, — nem érdektelenek azonban annak egyes részletei; hogy is volt, miképen is volt mi minden ott Gaina- csucsán, nem is olyan régen. Múltjáról elégedjünk meg annyival, hogy az elszórtan élő, pásztorkodó, családonként egymagára utalt oláhság, az egymagára maradottság kényszere folytán időnként e helyen is összegyűlt. Ilyen összegyülekező hely volt a gainai havas „Lajoc“ tánchely nevű platója Hajdanában az összegyűlök, előző hazájukban, a Balkánon ma is divó leányvásárt továbbra is gyakorolták s mert a családi tűzhely alapításának kényszerűsége nyilvánult meg benne elsősorban, mert a csereügylet, az adás-vevés tárgya nő volt, leányvásárnak nevezték. A lványvásár valósága mellett bizonyítanak az ötvenes évek, mikor is még a Gaina teteje tisztán házasságkötés szintere volt. 1854-ben még a környék népe teljes ünnepi díszben vonult fel a tetőre. Halmágy felöl ökörszekérrel lévén a hely megközelíthető, az e vidékről jövők eladó, férjhezmenö leányaik összes kelengyéit szekérre rakták s úgy hozták oda. A bulzesdi, vidrai és nyágraiak pedig lóhátra rakták föl a hozományt s igy indultak neki az útnak. Tánc, vigság folyt odafönt, járták a hórát s a batutát, volt muzsika, mulatság hétfalura szóló. Jártak-keltek a házasulandók, addig-addig, amig megakadt szemök valamelyik fátán. Ha megtetszett, odaszólott az öregnek — adná-e feleségül lányát ? Jó is a legény, ügyes is, szép nyája van otthon, — mondogatta a rokonság — miért ne ? Ha megegyeztek, paroláztak, megitták az áldomást kedvenc italukkal, a rozsólissal, az immár vőlegény megkínálta a menyasszonyát rézbányái, vagy topánfalvi mézeskaláccsal, —- oda súgta : „Ne félj drágám, mindég igy lesz ez, — jere menjünk a paphoz !“ Pap pedig volt ott bőviben. A kisérő rokonság figyelt, nézett, hol látni egyet, ki újra szabad, majd odaszóltak : — Parintye ! Megálljon! Nekünk is volna egy szavunk, jöjjön közelébb ! Palástja a hátán volt, az esketéshez szükséges viaszgyergyát, koszorút a kriznyik, — a kántor mindig a kéznél tartotta. Ha volt szekér, úgy odamentek, ha nem, az sem volt baj. Megkezdődött az esketési szertartás ott az Isten szabad ege alatt felhangzott a „Damne miluestene“, — összeadták a fiatalokat, a pópa zsebrevágta a stólapénzt, húzott egyet a feléje nyújtott rozsolisos üvegből az uj pár szerencséjére, — azzal pedig tovább ment, mert szükség volt rá máshol is. A klarinétos uj „batutába“ kezdett, hipp- hopp-hopp, kurjongatás, táncszók s egy uj párral már több táncolt. A többi leányzó tulnicája, havasi kürtjének méla, búgó hangja az élénk harmóniát csak emelte. Ilyen volt a gainai leányvásár 1855- ben. A hatvanas években a szokás hova-tova elmaradt, minek okát a haladó korban s a módosított egyházi törvényekben látjuk. A hetvenes években már inkább a népünnepély jellegét viselte magán az egykori leányvásár. Legszebb kelengyéjüket ezúttal is magukkal vitték a leányok, de nem bizományképen, hanem csak amúgy mutatóba; egy részével asztalt terítettek s szívesen láttak oda minden jó ismerőst, sőt a megjelenő intelligenciát is s a vendégül való meghívás visszautasítását egyenesen sértésnek vették. Mint régen, úgy ekkor is még akadt egy- egy d:lceg legény, ki a nótát külön rendelésre huzattá, vagy fuvatta. Ilyen volt a hetvenes években Gombos Mihály felső-vidrai legény is, — ki ez alkalmakkor a lehető legdíszesebben, szinte fejedelmi pompával jelent meg a Gainán. Ma már az ünnepségből nem maradt meg semmi. Közönséges vásárrá vedlett, mint milyen
