Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-29 / 30. szám
Mindezt pedig irtuk abból az alkalomból, hogy lapunk egyik előbbi számában, a hírrovatban felhívtuk a közönség figyelmét az iparosítják báljára, mely augusztus 2-ikán zajlik le az István király szállóban a következő belépő dijak mellett: Személy jegy 2 korona: Cselédjegy (3 személyre) 5 korona. Az átkozott sajtóhiba illetőleg a szedőgyerek a Családjegy helyett Cselédet szedett. * ❖ * Lapunk kiadója megjárta! A szerkesztő irt egy cikket s azok — kik a cikk irányával egyet nem értettek, — lerendelték a lapot, illetőleg kiléptek az előfizetők soraiból. Tehát a szerkesztő miatt szenvedjen a kiadó! Nem jól van ez igy uraim! Ne büntessék a szegény kiadót, hisz’ ő nem tehet arról, hogy a szerkesztő a saját eszével gondolkodik s nem a máséval. Arc-szeplőkréme. A nyár meghozza a szeplőket. Szépségükre adó hölgyek tehát óvintézkedéseket foganatosítanak. Mi mással, mint arckrémmel ? Ez okból szükségesnek tartjuk rámutatni a „Szeplő-Crémre“, melynek elsőrendű minősége páratlan és avval az előnnyel bir, hogy már egy tégely használata után a szeplők, májfoltok, arctisztátalanságok stb. örökre eltűnnek. Nagy tégely Kor. 1.50, próba tégely 80 fillér, szappan 80 fillér. II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. 1913. julius 29. CSARNOK. Hogyan szereztem feleséget Balázs barátomnak. — Irta: Török Teofil. Egyik nap délután unatkozva ülök szobámban. Hogy unalmamat elűzzem, előveszem a múlt évi csomóba kötött leveleimet, lapozgatok bennük s különösen legjobb barátom Kondor Balázs leveleiben. Át érzem még egyszer a fájdalmat, melyet most két éve elvesztett fiatal édes nejéről oly meghatóan irt, aztán gyönyörködöm két árván maradt tündérkéjében, kukában és Dódikában. Már azon tanakodom, hogy elkellene menni, őket meglátogatni, úgyis régen voltam náluk, mikor az ajtóm hirtelen felpattant s berontott Balázs. — Szervusz ! Szervusz 1 kiabálta örvendezve, ugye erre nem számitottál ? — Valóban nem. Tudod-e, hogy épen elhatároztam meglátogatásodat ? — Remek ! Hiszen én meg épen érted jöttem. — Hahaha! kacagtunk mind a ketten jóízűen és önkéntelenül. Este vig beszélgetés között meghánytuk, vetettük dolgainkat, sorsunk folyását, s eközben kérdeztem Balázstól: — Mondd csak, kérlek, pusztán baráti látogatás céljából jöttél most hozzám előleges jelentés nélkül ? — Dehogy! A végén akartam elmondani a csattanóját. T. i. a dolog úgy áll, hogy Szende Béla miniszteri rendes fogalmazó eljegyezte Szeghő Micit, hétfőn lesz az esküvő és téged óhajtanak eskető papnak. Majd levélben is fölkérnek s én csak azért jöttem ily hirtelenében, hogy a meghívást elfogadd és biztosan eljöjj. — Miért biztosan ? Hiszen én alig ismerem Szeghőéket. — De az én kedvemért? — A te kedvedért? Hát mi hasznod lesz neked az én esketési funktiómból ? — Az, kedves barátom, hogy akkor az én dolgaimat is rendbe hozhatjuk? — Micsoda ? Csak nem akarsz te is házasodni? Balázs elpirult s kitérőleg möndá : — Hagyjuk ezt későbbre. — No jól van, jól, hát elmegyek, s rögtön meg is állapítottuk megérkezésem idejét. Szeghő Mici esküvője szépen sikerült. Előkelőbbet és látogatottabbat nem is remélhetett; a lakodalom pedig az akkori viszonyok és szokások mellett azon a vidéken hetedhét országra szólt. Ott volt a vidék minden előkelő családja, dzsentrije a sok szép asszony s leány, akik között Balogh Jolán viselte a koronát. Búcsuzáskor Mici, a kis uj asszony, derült, hunezutkás szemekkel rám nézett s igy szólt: — Aztán jól viselje magát, páterkám ! Hiába akartam kérdezni, miért? miben ? mert Mici gyorsan elvegyült a társaságban, de már sejtettem, hogy ellenem itt valami cselszövény készül és szokatlan szerep várakozik reám. Nem is sokáig késett az alkalom, hogy sejtésem bizonyossággal legyen. Alig értünk Gulácsfa Kondor barátomhoz, alig hoztuk magunkat rendbe a lakodalmi törődöttségből, Balázs már is igy szólt hozzám : — Láttad Balogh Jolánt ? — Már hogy ne láttam volna ! Vak, aki a szépet észre nem veszi. — Látod, semmire se tudok vele menni. — Hát szerelmes vagy édes Balázsom? — Az vagyok, de az a leány nagyon tartózkodó s ha szívügyemről akarok vele beszélni, megremeg, elhaloványodik s ott hagy a faképnél. — Ez baj mondám, nagy baj, de mit segíthetek én rajta? — Ha megtudnád, hogy van e hajlandósága hozzám, lehet-e remélnem ? — Haha ! kacagtam, hát én udvaroljak helyetted, én vegyek neked feleséget ? Nem azt kérem, csak azt szeretném, ha kitudnád Jolán szive hajlamát. Lásd ezt a titkot nem bizhatom senki másra, csak reád, tudom, hogy te nem fogsz kompromittálni, későbben pedig akár újságban is elmondhatod. — így már jól van, mondtam csendesen gondolkodva. Holnap már ketté is vághatjuk a gordiuszi csomót, mert nekem is sietnem kell haza. Másnap korán reggel indultunk. A nap épen akkor emelkedett Badacsony felé s úgy állt ott, mint valami óriási tűzgolyó. Sugaraitól az • éjjeli pára fantasztikus változásokban gyorsan, kígyózva emelkedett azután eltűnt, mintha nem is lett volna előttünk a zalai völgy, mely Pexendtől a keszthelyi és sümegi magaslatokig tart, teljes pompával bontakozott ki Badacsony, Szigliget, Csobánc, a he- gyesdi vár a halápi iromba testű, széles hátú hegy, a sok apró kiemelkedés, mintha kézzel kifaragott s a földbeerősitett cukorsüvegek volnának, az alattuk elterülő termékeny rónák, a hegyek oldalain zöldelő szőlőhegyek, az elszórt falvak fehér házaikkal, sugár tornyaikkal, a természet remekévé teszik azt a völgyet, melyhez hasonlót még Svaiéban sem igen lehet látni. Szigliget, Csobáncz, a he- gyesdi kúp romjai, — kár őket elporladni hagyni, — eszembe hozták a török világot, őseink küzdelmeit, hősiességét, hazaszeretetét, a nagy nyomort, melyben annyi éven át sínylődtek : eszembe hozták Kisfaludi Sándor szerelmes regéit, melyeket oly szépen megirt és csak néztem merengőn a várromokat s olvastam belőlük, mint őseim kinyitott históriás könyveiből. Balázs barátom is álmodozott de bizonyosan arról, milyen eredménye lesz mai kirándulásunknak. A rendes időben megérkeztünk Lesenczére. Megjelenésünk egész forrongást idézett \ elő a házban. Nemcsak Balogh és neje lelkendeztek az örömtől, de Jolán is csupa mosoly, csupa kedvesség, előzékenység volt. Ebéd után meglepő fordulat állt be. Jolán hirtelen előhozta a kártya- ! asztalt, kitette rá a kártyát s komolyan, szinte pa- rancsolólag mondá: — Papa, mama és Kondor ur kártyázni fog______ NAGYBANYAI HÍRLAP _____ na k, úgyis szeretnek játszani, mi meg — s rám nézett nagy sötét szemeivel kérdőleg, — kimegyünk kedves főtisztelendő ur beszélgetni a méhesbe. Jó lesz ? Udvariason meghajtottam magamat, s egész bensőmben megremegtem attól az önérzéstől, hogy itt Balázs jó szelleme működik. Épen az kellett nekem. A kert a ház végében terül, hatalmas kiterjedésű s igazán nagy Ízléssel, gonddal és szakértelemmel van berendezve. Elől nagy virággruppok, fenyő, borostyánplatán és apró törpe gyümölcsfákkal, hátul ismét a kert szélességével arányosan a kis méhecskéknek kedves virágágyakkal, az ódon filegoriával, mely három oldalán nyílt s vadszőlővel van befuttatva, mellette a méhessel, melyet a filegoriának bal ajtaján végig lehet látni. Helyet foglaltunk a filegóriában szemközt egymással. — Ó de drága hely ez! sóhajtottam inkább mint mondtam, nézve a röpködő méhecskéket, s elnézve a virágillatos, tiszta levegőt. Ez a valódi pihenés, üdülés, a gyönyör igazi helye. Itt valóban lehet ábrándozni szerelemről, jövőről, boldogságról. — Igen válaszolta Jolán, ez az én paradicsomom, itt élek kedves költőimnek és a filosofi- ának. — Hát még bölcsészedéi is foglalkozik? Ilyet még nem is hallottam ebben a nemben és ilyen fiatalon. Igen. A regényeket, kivéve a kiválóbbakat, nem szeretem. A rossz regények mig szórakoztatnak az élet erkölcsrontó mérgét öntik a szívbe. De a filozófiai elmélkedések olvasása, ha megtaláljuk bennük az igazságot, ha eltudjuk vonni a valót a valótlanságtól, nemesítenek, imádkozni tanítanak. És az imádság emeli föl leginkább az ember lelkét Istenhez. Elámultam ennek az ifjú leánynak helyes és egészséges gondolkodásán. Szólni akartam megjegyzéséhez, de egy kis méhecske a homlokomra szállt. Elakartam rezzenteni, de Jolánka felsikoltott: — Az Istenért ne bántsa, megszurja. S gyengéden megfogta kezével, a tenyerébe tette, ahonnan a kis méhecske vig zümmögéssel tovább repült. — Ó ez nagyszerű : Tehát a kis méhecskéknek van leikük ? Megismerik kit nem szabad bántariiok s kit kell szeretniük ? — A méhecskéknek nincsen leikök, lelke csak az embernek van. Ezért az ember az Isten legszebb és legnemesebb teremtménye. De van a méhecskének, mint minden állatnak van ösztöne, mellyel megérzi ki az ellensége, ki a jó akarója s mindig a kötelességét teljesiti. Ösztöne ellen soha se cselekszik. — És lám az ember, a lelkes, a szép tehetséggel megáldott ember, mégis sokszor legistenibb ösztöne ellen cselekszik, nem érti meg, ki szereti vagy pedig eltitkolja legszentebb érzelmét: szerelmét is. — Az igazi érzelmet eltitkolni nem lehet. Sóhajtott Jolán. — S kegyed mégis eltitkolja, hogy Kondor Balázst szereti. — Én ? Hol hallotta ? Kimondja ? — Kondor Balázs mondja. Vagy hát csalódás, hogy ön kedves Jolán fülig szerelmes Balázsba ? Jolánnak minden vére arczába szökött, rám meredt s könytől elhomályosult szemeiben a gyönyör és boldogság minden érzete csillogott, aztán halkan igy szólt: — Ön nagy kópé főtisztelendő Ur. De mert tudom, hogy Kondor ur legjobb barátja s mert mint pap nekem is jóakarom, őszintén bevallom, hogy Balázs az egyetlen ideálom. Aztán elkezdett kacagni s kacagott, mint ahogyan a szerelmes ger- lice szokott turbékolni és futott befelé én meg titánná. ______________________________________5^
