Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-27 / 21. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. . v. ’ ■*> .^tí « Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Főműn katárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-ház), —---------hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik.................. A magyarság érdekében. Mig déli szomszédaink, a Balkán friss erőtől duzzadó szláv népei fegyverrel kezükben a fényes diadalok egész sorozatában védték meg évszázados elnyomóikkal szemben szabad, önnálló fejlődésüket és gazdasági érvényesülhetéöüket, meggyarapodva területben és nemzeti öntudatban egyaránt, addig mi, magyarok, a mi nem- zetiségeinkkkel szemben a magyar kultúrával, kulturális fölényünkkel törekszünk megőrizni évezredes, őseinktől szent örökségképen reánk hagyott hegemóniánkat. A közelmúlt és napjaink eseményei azonban minden gondolkodó magyar embert meggyőzhetett arról, hogy ez a föladat a jövőben sokkal nehezebb lesz, mint volt a múltban. A déli szláv népek sikerei j ugyanis nagyon megduzzasztották a mi nemzetiségeink önérzetét is. A szláv gyűrű szorítását egyre jobban érezzük. Ezt a gyűrűt tágítani, ennek halálos öleléséből kibontakozni ma már csak egy biztos mód áll a magyarság rendelkezésére: terjeszteni kultúránkat és kulturális fölényünkéi terjeszteni a magyar szót, a magyar érzést. De ne várjunk e tekintetben mindent az államtól. Tanuljunk e téren épen a mi nemzetiségeinktől, melyek ma már bámulatos eredményeket értek el faji jellegüknek, nyelvüknek és gazdasági érdekeiknek meg- védelmezésében. És hogyan tudták mindezt elérni? Tisztán társadalmi utón, a társadalmi tömörülés alapján, nem ijedve meg semmiféle anyagi áldozattól, a közös cél érdekében. Hát mi, magyarok, nem volnánk képesek hasonló cselekedetre, hasonló áldozatkészségre akkor, amikor a magyar kultúra, a magyar nyelv, a magyar faj életben maradásáról, fejlesztéséről és terjesztéséről van szó? Bizton hisszük, hogy igen! Csak szálljon belénk őseink szelleme, kik sokszor, igen sokszor súlyosabb viszonyok között is megőrizték ezt a hazát. Csak gondolkozzunk egy kissé a múltakon és töprengjünk jelenünkön és jövőnkön és akkor kell, hogy tudatára ébredjünk Széchenyi szerint annak, hogy „csak magunkban a hiba, de egyszersmind magunkban is a feltámadási erő.“ Mi lehet ez a feltámadási erő? Semmi más, mint a magyar kultúra, a magyar nyelv, a magyar érzés fejlesztése és terjesztése, egyszóval a békés, a kultúrának fölényes erejéből táplálkozó magyarositás. Városi ügyek. A város képviselőtestülete szombaton tartott rendes havi közgyűlésében tudomásul vette a városi takarékpénztár választmányának jelentését, j mely szerint a választmány a lapunk múlt számá- í bán ismertetett ügyet rendezettnek tekinti s a szabadságolt igazgató helyeh Ludányi fíay Lajos orsz. képviselőt delegálja az intézet vezetésére. Akadtak ugyan, a kik a választmány és a képviselőtestület ülésén enyhe formájú retorziót kívántak alkalmazni a pénztár egész testületé ellen ; ám az intézet érdekére való hivatkozással indítványukat senki sem támogatta. Ezen eljárással szemben e helyütt kell hangsúlyoznunk, hogy a megoldás e módja távolról sem volt alkalmas mindnyájunk megnyugtatására ; azoknak a megnyugtatására is, a kik nem valakinek a fejvételével kivánták az elég csendesen háborgó tenger hullámait — az áldozat elmentésével — lecsendesiteni, hanem nyilvános megrovás tárgyává tenni a vezetésben nyilvánult felületességet, úgy a reparálásban mutatkozott fejvesztettséget és gyermekes mentegetődzést, a mely jelenségek az intézet tekintélyét sokkal inkább degredálták, hogy sem mint azt eltusolásokkal s egyetlen — a társaságban egyébként legértékesebb — egyéniség kitaszitásával hirtelenében helyreállítani lehetne. Azoknak, a kik egy közintézmény vezetésére képteleneknek mutatkoztak, — nem elismerés és köszönet jár, mint ahogy dr. Kádár Antal választmányi tag indítványozta, hanem nyilvános rossza- lás, a mely elől másként, mint a következmények levonásával s helyükről való távozással, — kitérni nem lehetett volna! S ők kitértek ! Ez jellemző reájuk; de sokkal inkább jellemző egész közéletünkre és képviselő- testületünkre, hogy ily viselkedéssel szemben felháborodásának egész viharával nem kerekedik útnak s nem sepri el az egész társaságot, mely a maga érdekét az intézet érdekévé teszi s azt hiszi, hogy mindjárt összedől a világ, ha most már az eddigihez hasonló önállóban ténfergésük és más, a maga lábán tudni járó egyénhez való hozzásimu- lásuk nélkül szűkölködnék a pénztár! Valóban nagy mértékben szűkölködünk — egyéniségekben / Avagy odavalók-e helyükre azok, akik a legnagyobb kíméletlenséggel gázolnak át egy emberen — tisztelet a jobbérzésü, köztük talán egyetlen kivételnek — csak azért, mert nem csókol kezet azoknak, akik egész existenciájukat alkalmazkodási képességüknek és nagy készségüknek köszönhetik! Nem a szabadságolt igazgatóra gondolunk, pedig önkénytelenül is ráterelődhetik gondolatunk, hanem — csak a közgyámra! * * * A város a gyámpénztári tartalékalapból nagyobb summát fog kérni — iskolaépités céljára ! Ügyes gondolat, dicséret érte, akinek fejéből kipattant, mert az államnak csakugyan eszébe juthat az árvaszékek államosításával annak vagyonára is rátenni a kezét. Ez a gondolat azonban nem nálunk, de már jóval előbb több más városban bukkant fel, tehát senki sem tehet nekünk szemrehányást, hogy szokásos rosszaié kritika helyett ezúttal elismerésünket is merjük nyilvánítani! A város azonban ezúttal is késlekedve észlelte az okos gondolatot, mert a felsőbb helyen is — akármily rossz szemük legyen is — lassanként átlátandnak a szrián, amely a maga házalása közepette már minden eredetiség hiá’n került kezünkbe. Hátha éppen akkor látnak át s mosolyognak a szemünkbe, amikor éppen mi forgatjuk kezünkben? Hegymegi Szendy Antalné. Városunk történetében a patrícius családoknak mindenkor jelentős szerepe volt. A mai társadalomnak már csak halvány sejtelme lehet arról, micsoda tekintélyt és tiszteletet, polgári jólétet és becsületet simbolizált hosszú évtizedeken át a Szendy név, a melynek viselői városunk köz- és társadalmi, meg egyházi életében mindenkor döntő szerepet játszottak. A most, vasárnap este elhunyt matróna a maga magas életkorában is teljes öntudattal őrizte a családi hagyományokhoz fűződő nagy erkölcsi és ideális értékeket s kapcsa, fenntartó erős oszlopa volt mindazoknak, a kik az előkelő, nagy v természetes ásványvíz gyógyI rM JjL | I hatása hurotos bántalmaknál mJ A Mm. KJ ■ ^ Am. mJ M páratlan; a legutóbbi termésű a „; 7 a |.»i savanyu uj borral vegyítve Kanhatn kívánatra küld a Bihszádi gyógyfürdő igazgatósága. ^ iu.h szolgáltat, # muLtoi.
