Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-20 / 20. szám

VI. évfolyam. Nagybánya, 1913. május 20. AGTBANYAI HIÚ TÁRSAIDAXjMI és szépirodalmi hetilap. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybánya vidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: □ r. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Hid-utca (Bay-háZ), ----------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------­Ku lisszák mögött. — Irta: Ajtai Nagy Gábor. — Vájjon a város érdekeit szolgálja az, aki a kulisszák mögött kigyót-békát kiált azokra, a kikkel éveken keresztül együtt sütött-főzött s most nélkülük másoknak akar tálalni ? Nekünk azonban semmiféle lakoma nem kell, nem különösen olyan, melynek Ínyenc izét amazok hibái szolgáltatják! S ha igaz, hogy a világ rajongta drága gyöngy egy undok féreg izzadmányából keletkezik: úgy igaz az is, hogy azt a tapasztalatot, miszerint a közintézményeinek vezetésében a tárgyi garanciák minden személyi biztosítéknál sokszorosan értéke­sebbek, — kishitű és barátja hagyott em­berek elitélendő viselkedése életigazsággá jegecesiti ki! Mert elítélendő az a viselkedés, bár­mily kristály tiszta igazságot hoz is nap­fényre, amely fellépésében kerül minden mentséget, minden felvilágosítást s hátuk mögött egyszerre pereat-ot kiált azokra, akik abban a téves meggyőződésben leied­zettek, hogy vállukkal megbirják mindama terheket, a melyeket megemelni soha meg se kíséreltek! Ez a túlzott önbizalom vihette arra a gondolatra a város takarékpénztárának két vezető emberét, hogy a formák betartása nélkül nyújtson hitelt oly vállalkozás szá­mára, amely létében és értékében proble­matikus s ezért kétségtelen, hogy a kezelési szabályok önkényes '.ulhágása illetékes repa- rációt igényel, ami elől az eset szereplői kitérni bizonnyal nem fognak ! Ám hasonló esetek megismétlődheté- sének egyszersmindenkorra útját kell szegni, még pedig nem örökösen becézett szemé­lyekbe vetett bizalom utján, hanem olyan szabályok statuálásával, amelyek az egyéni erők túlbecsüléséből származó önkényes aktusokat egyszersmindenkorra lehetetlenítik. Ily garanciának kínálkozik a takarék- pénztár alapszabályainak oly értelmű mó­dosítása, amely külön pénztári ügyészi állás szervezését teszi lehetővé, hogy a város tiszti ügyésze — legyen az bárki — a maga érdekei leküzdhetetlen hatása alatt ne legyen kénytelen szemet hunyni a keze­lési szabályok legcsekélyebb megsértése előtt sem, hanem minden egyes alkalommal vetőt mondhasson az olyan törekvések ellen, amelyek az egyénbe vetett bizalmat többre igyekszenek becsülni az Írott szabályoknál! Ilyen garanciának kínálkozik továbbá az igazgatóságnak olyan személyekből való összeválogatása, akik nem vesztik el mind­járt a fejüket annyira, hogy a maguk fele­lőssége érzetében a saját bőrüket tartsák többre a város bőrénél, nem törődvén azzal, hogy ha e bőrből boldog-boldogtalan szijat hasitand, a város tekintélye fog porba om­lani s vagyoni romlás zudul nyomába! Amennyire megdöbbentő tehát az egyéni értékek deválválodásának tapaszta­lata, mennyivel inkább kétségbeejtő a hajóról menekülő egyének tusakodása, a melytől viszhangzik az egész város anélkül, hogy bárki is önként vállalkoznék a követ­kezmények gyors levonására! A dolog erkölcsi tanulságai tehát jóval meghaladják azokat az anyagi érde­keket, a melyek biztosításra szorulvák, mert mélyen elszomorító, hogy a kiknek a felelőséggel terhes állásban a higgadt és megfontolt eljárás minden attribútumával kellene rendelkezniük, kirúgnak maguk alól minden, a közérdeket mélyen érintő tekin­tetet csakis azért, hogy a maguk bőrének valahogy baja ne essék! Akárhogy záruljanak tehát a tanulságos eset aktái, közönségünknek élénk tudatára A „NAGYBÁNYAI NIRLAP“ TÁRCÁJA Tavaszi sóhaj. Tavaszi sóhaj, tavaszi álom, Nyugszik az erdőn egy a varos ágyon. Fölötte fakadnak: vágyak, virágok, Körötte álmodnak csókos Tytámok — — Csókos Tytánok — meztelen testtel. Tavaszi sóhaj, tavaszi álom Körültekint a nagy vágyódáson — S pajzán örömmel elröpül messze, Hogy a Tytánok ébredésének Ünnepi lányát előkeresse. Tavaszi sóhaj, tavaszi álom, Berebben egy kis ablaknyiláson, Bimbózó arcú lánykát talál ott, Aki most várja, hogy jöjjenek érte Meztelen testit, tüzes Tytánok! Tavaszi sóhaj ölébe kapta, Röptében lágyan elringatgatta És a kisleánnyal csak arra szállott, Ahol már várják: virággal, csókkal, Meztelen testit, tüzes Tytánok. Tüzes Tytánok, meztelen testtel, Kidülledt váró, legény-szemekkel Vártak az első tavaszi lányra, Aki a tiszta, hófehér testét, Most hozza el az első vásárra. Tüzes Tytánok táncolni kezdtek, Mámorban, borban megrészegedtek, Fürödtek csókban, virágban, lányban, Összesereglett Végig az erdőn ahány Tytán van. Tavaszi sóhaj álmodik csendben, Hullanak rája: könnyek, világok . . . Egy kis szobában felsír egy lányka Akinek elhervadt minden virága. Hol vannak most a részeg Tytánok? Zsoldos Andor. Kurátor uram inkognitója. A községi jegyzők mostanában a legaktu­álisabbak. Egyre-másra gyüléseznek s akkora go­rombaságokat vagdosnak a belügyminiszter fejéhez, hogy a szociáldemokraták is megsokalják. — No, de urak, mi marad nekünk, ha önök elhasználják a frázisainkat! Egy régi közigazgatási ember ebből az al­kalomból kedves jegyzői históriát mesélt el nekünk. A történet még abból az időből datálódik, amikor Tisza Kálmán volt a miniszterelnök, a szóban forgó jegyző pedig Mezőkovácsháza népé­nek apja. (Azóta mind a ketten a tulvilági köz- igazgatáshoz tartoznak, csak a község maradt meg.) Röviden : A falunak, amely rohamos fejlődés­nek indult, mindig volt valami kérni valója. In- stanciáztak vármegye utján, külön is — soha sem­mi eredmény. Odafönn más dolgokkal volt elfog­lalva Tisza Kálmán. Arra aztán kisütött valamit a jegyző, aki fö­löttébb a szivén hordta az ügyeket s egynémely alkotást a maga nevéhez kívánt fűzni. — Deputációba megyünk ! így legalább meg­tudjuk, hogyan gondolkozik a magas kormány, mert ha kidobnak bennünket, az is csak válasz lesz. Összeszedett tizenegy embert, a bírót, kép­viselőtestületi tagokat, helyi notabilitásokat és mentek. Eredmény is hun volt, hun nem volt, kap­tak néha biztatást, azon rágódtak újabb kívánsá­gok fölmerüléséig, mert hogy szavunkat ne feled­jük, csak igen rákaptak Pestre s immár egymással versenyeztek a kitalálásban, hogy ugyan mit is menjenek kérni ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom