Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-13 / 19. szám

4. NAGYBÁNYAI HÍRLAP 1913. május 13 Adomány. Stoll Béla ügyvéd, takarékpénz­tári igazgató a helybeli bányászzenekar alapjának gyarapítására 100 koronát adományozott. Lelkész választás. A zsibói ref egyházköz­ség dr. fíoronkay Béla pelei lelkészt, itten volt se­gédlelkészt lelkészévé választotta meg. Esküvő. Kádár Árpád szinérváraljai kir. vég­rehajtó házaságot kötött néhai ifjú Gerber Ödön leányával : Irmával. Halálozás. Megrendítő csapás érte a szat­mári Nagy és Urai családot. Egy év alatt harmadik halottjukat siratják. Még nincs egy éve, hogy dr. Nagy Géza ügyvéd 27 éves korában el­dobta magától az életet; pár hónap előtt rövid betegség után Elek hunyt el 24 éves korában és most az önfeláldozó, fájdalomtól meggyötört édes anyát ragadta el a kérlelhetlen halál. Őzv. Nagy E\ekné f. hó 1-én hirtelen meghalt Abbáziában, hol üdü­lés céljából időzött. Ideiglenesen Abbáziában te­mették el, mert a kivételes intézkedések a halott hazahozatalát ez idő szerint lehetetlenné tették. Később a család haza szállíttatja a drága halottat s a szatmári sirkertben helyezi örök nyugalomra. Az elhunytat négy gyermeke: Vince, Leona, Ilonka Gabriella s két testvére, özv Uray Gézáné s Nagy Lajosné úrnők gyászolják. Kinevezés. Bajnóczy Józsefet, a bécsi ve­zérkari iskola hallgatóját a király főhadnagyá ne­vezte ki. Színházi hir. Mint értesülünk, Heves Béla színtársulata május 31-én távozik el körünkből még pedig Marosvásárhelyre, hol szeptember vé­géig fog előadásokat tartani. Reméljük és kíván­juk, hogy a székely fővárosban kárpótlást találjon a nagybányai részvétlenséggel szemben, ami nem épen a közönség, hanem a súlyos idők rovására Írandó. A Bartók Lajos emlékünnepély. Az „Er- dődi Társaskör“ fennállásának 30-ik évfordulója alkalmából f. évi junius hó 1-én délelőtt 11 óra­kor, Erdődön díszközgyűlés keretében a község nagynevű szülöttjének, néhai Bartók Lajosnak, a koszorús költőnek, a „Petőfi Társaság“ volt el­nökének stb. szülőházát emléktáblával jelöli meg. Az ünnepély sorrendje: 1. Hymnus. Énekli a kö­zönség. 2. Elnöki megnyitó. Tartja berenczei KovöY.s Sándor. 3. Bartók Lajos költeményeiből szaval Bőhm Endre. 4. Emlékbeszéd. Felolvassa Somló Sándor, a „Petőfi Társaság“ tagja. 5. „Bar­tók Lajos emlékezete.“ Irta és szavalja Jakab Ö- dön, a Petőfi és Kisfaludi Társaság tagja. 6. Az irodalmi társulatok és egyesületek kiküldötteinek beszédei. 7. Bartók Lajos költeményeiből. Szaval 8. Az emléktáblát a község képviselőtestülete nevében átveszi Rébai Dezső. 9. Zárszó. Tartja dr. Nagy Sándor. 10. Szózat. Énekli a közönség. Dé­lután 2 órakor társasebéd a „Pannónia“ vendég­lőben. Este táncmulatság ugyanott. Gyermek kiállításokat azért rendeznek, hogy az egyes tápanyagok értékét megállapíthas­sák. A legnagyobb dijak nyertesei azok a szülők, akik elválasztás pillanatától kezdve Phosphatine Falieres-el táplálják a gyermeket, mert ki azzal táplálkozik, szépen fejlődik és nem kap bélhuru­tot. Világhírű gyermekorvosok egyhangú vélemé­nye, hogy a gyermeknek táplálását az elválasz­tás idejétől a legtökéletesebben a világszerte ked­velt „Fhosphatine Falieres“ tápszerrel eszközölhet­jük. Uj tiszteletbeli szolgabiró. Katona János főispáni titkár-helyettest a főispán tiszteletbeli szolgabiróvá nevezte ki. Gyászhir. Várdotfalvi Petress Gyula kapnik- bányai áll. isk. tanító április hóban Csikvárdot- falván munkás élete 27-ik — és boldog házassága 3-ik évében hosszas és kínos szenvedés után el­hunyt. Halálát özvegye szül. olaszi-liszkai Liszkay Anna és kiterjedt rokonság gyászolja. Közgyűlés. A debreceni kereskedelmi és i- j pár kamara május 15-én d.u. félnégy órakor deb- recenben, a kamara uj székházában rendes közgyű­lést tart. Üdülő helyek a Székelyföldőn A maros­vásárhelyi „Székely Társaság“ a Székelyföld 23 egészséges, pormentes, kitűnő levegővel és vízzel bíró helyén — legtöbb híres gyógyfürdők köze­lébe — nyári üdülő telepeket szervezett, melyeken tanítók és szegényebb sorsú tisztviselők olcsón juthatnak lakáshoz és ellátáshoz. Az ezekről szó­ló tájékoztatást bárkinek díjtalanul küldi meg Szent- györgyi Dénes, a társaság titkára Marosvásárhelyt. Autó-szerencsétlenség. Burián János aradi főgimnáziumi igazgató, kit a közoktatásügyi mi­niszter a nagybányai főgimnáziumhoz érettségi vizsgálati elnöknek delegált, — egy autó kirán­duláson szerencsétlenül járt. Valószínű, hogy e miatt más elnököt fog a miniszter ide küldeni. Vármegyei közgyűlés. Csütörtökön várme­gyei közgyűlés volt, mely alkalommal két szolga- birót válssztottak N. Szabó Tibor és Dr. Domahidy Pál személyében; kiemelendő közgyűlésnek az a határozata, amellyel kimondotta, hogy Felsőbánya város székhellyel uj főszolgabírói járást szervez és az erre vonatkozó határozatot jóváhagyás végett felterjeszti a belügyminiszterhez. Májusi fagy fenyeget. A Mitteilungen der Deutschen Landwirtschafts-Gesellschaft legutóbbi számába Kreps V. holsteini ismert nevű meteoro­lógus tollából hosszab czikk jelent meg, a mely valóban szomorú kilátást nyújt a május havában várható időjárásra. Jóslatai természetesen Német­országra vonatkoznak, de ha ott beválnának, bi­zony el kellene rá készülve lennünk, hogy bennün­ket sem kerülnek el a fenyegető májusi viharok és fagyok. Krebs V. szerint ugyanis Északamerika felől május hó 5—7-ike táján erős, Keletázsiából, a Csenndes-oczeánon levő viharfészekből eredő viharok átvonulása várható Európa felé s ezek nyomában, vagyis pünkösd táján erős lehűlés, a fagyos szentek idejére pedig fagyok fenyegetnek. Sőt május hó 25—31-ike között még egy viharos időszaktól s ennek következménye gyanánt a le­vegő újabb lehűlésétől lehet tartani, bár akkor már talán nem száll a hőmérő a fagypont alá. Krebs e jóslatait egész tudományos rendszerrel, sok évi I megfigyeléseire való hivatkozással támogatja, igy te­hát — sajnos — nincs kizárva, hogy egészben vagy legalább részben beválnak, ami persze óri­ási csapást jelentene mezőgazdaságunkra. Szeren­csére valamivel biztatóbb a magyar időjós, a „Me­teor“ időjelzése, aki szerint: „Május“ hava, mely­nek időjárása felette fontos a gazdasági termények hozamára nézve, első napjaiban szeles ugyan, de enyhe, sőt meleg jellegű időt igér, melyet a 7-ik Saturnus együttállásából, hűvös, esetleg hideg jel­leg fog megzavarni, fagypontra azonban aligha ke­rül a hőmérséklet, kiadóbb csapadék 16. körül várható s 20.-ikát követőleg ismét inkább a szá­razabb jelleg van hivatva kifejlődni. 23.-ik hűvös vagy szeles jellegű időt hoz. Május vége szeles jelleggel fog záródni, amidőn ez alkalommal ala­csonyabb hőmérséklet is érvényesülhet. Reméljük hát, hogy inkább a magyar, mint a német időjós találta el az igazat s a virágos május nem fog — jégvirágokat teremni. A moziszinészek veszedelme, A mo­zi közönsége nem is sejti, hogy azért a gyönyörű­ségért, a mit a film neki nyújt, a mozi színész legtöbb esetben egészségével fizet. Kétségtelen bizonyosság, hogy legtöbb színész, a ki a vászon számára játszik, rövid idő múltán — rekedt lesz. Ez nyilván meglepő körülmény, mert a laikus némajátéknak hiszi a mozi történetet és az a vé­leménye, hogy a szereplők egyszer se nyitják ki szájukat. Nem igy áll az igazság, mert a mozi- szinész úgyszólván ugyanannyit beszél, mint a szín­pad színésze. Szükséges a beszéd, mert a meg­győzően reálísztikus ábrázolás, az élethü gesztu­sok nem sikerülhetnek különben és beszéd nélkül a színész kellőképpen nem tudja beleélni magát szerepébe. A rekedtséget már most az okozza, hogy a filmmütermekben, hol a fölvételek készül­nek, igen sok a por. A sok embernek örökös jár- kálása okozza, de nem ez a veszedelmes, hanem az, hogy a por aszbesztpor. Ez igen veszedelmes az egészségre és a tüzveszedelem miatt a filmmü­termekben minden lehető tárgyat aszbeszttel készí­tenek vagy aszbesztel vonnak be. Néhány film­gyár próbálkozik már a veszedelemnek eliminálá- lásával, de idáig nem járt eredménynyel a pró­bálkozás. — A foszforos gyufa vége. Az 1911. év­ben hozott törvény értelmében hatóságilag szün­tetik meg a foszforos gyufa gyártását. A törvény f. évi junius hó 1-től kezdődőleg a foszforos gyu­fa gyártását eltiltja. Ez intézkedés a gyufagyártás terén egész fordulatot jelent — és véle a gyu­faoldatos öngyilkosságok sorozata is megszakad. Az orvosi tudomány minden súlyos kór, de különösen az epilepsía ellen lankadatlanul ku­tatja a biztosan gyógyító módszert. Igazán örven­detes, hogy orvosi szakkörök is mindjobban elis­merik, miszerint az a gyógymód, melyet Dr. Szabó B. Sándor az epilepsia gyökeres gyógyításra meg­honosított, azért válik be oly kitünően, mivel nem a szokásos mulékony és kétes hatású gyógyszereket rendeli, hanem minden egyes esetben a betegség­nek foka és mértéke, kor nem és testalkat szerint alkalmazza kiváló módszerét, mely egyedül képes biztos és tartós gyógyulást eredményezni. Gyógyu­lást keresőknek felvilágosítást Dr. Szabó B. Sán­dor rendelő intézete ad, Budapest, Nagykorona utca 18. Megvadult bivaly. E hó 5-én egyik Felső­bányáról szállingózó vásáros szekeréhez egy bivaly­bika volt oda láncolva. Amint a szekér a Rákóci- téren áthaladt, a bivaly valamitől megvadult s el­szakította láncát s az épen arra haladó Rezső Gyulánét letiporta, ki súlyos sérüléseket szenvedett. A nagy lármától és csődülettől megriadt állat to­vább vágtatott a Kossuth Lajos utca felé, hol Izrael Róza fiatal leánykát támadta meg s rajta életveszélyes sebeket ejtett. Rezsőnét családja azon­nal hazaszállította, mig a kis leányt bevitték a vá­rosi kórházba, hogy mindkettőt gondos ápolásba vehessék. A csendőrség ez ügyben szigorú vizs­gálatod folytat. Szökevény ügyvéd. Dr Tatár János szi­nérváraljai ügyvéd felesége kérvényt adott be a szatmári ügyvédi kamarához és gondnok kiren­delését kérte, mert férje pár hét óta eltűnt. Szi- nérváralján úgy tudják, hogy Tatár, aki erején fö­lül nagy spekulációkba bocsátkozott és anyagi zavarai fedezésére kliensei pénzét is fölhasználta, a bűnügyi fejlemények elől kiszökött Amerikába. Tatár ellen több feljelentés van, köztük a legsúlyo­sabb természetű a Pokol Elek bányatulajdonos följelentése. Pokol Elek apósa Tatár Jánosnak és váltóhamisításért jelentette fel vejét, aki állítólag egy 3000 és egy 1800 koronás váltóra hamisította az apósa nevét. Tatár János ellen hitelezői csődöt is kértek ez ügyben a szatmári törvényszéknél. Hétfőre volt kitűzve a tárgyalás, ezt azonban nem tarthatták meg, mert már akkor se tudták Tatár­nak kézbesíteni a tárgyalásra szóló idézést. Mibe került a mozgósítás ? A „Magyar Pénzügy“ cimü előkelő szaklap autentikus forrás­ból szerzett információk alapján azt állítja, hogy az osztrák-magyar monarchia északi és déli hatá­rán végrehajtott részleges mozgósítás költségei ed­dig körülbelül egy milliárd koronára rúgnak. Orosz­ország hasonló természetű kiadásai ezt az összeget is meghaladják. De amig Oroszország ezeket a költségeket kölcsön felvétele nélkül, a pénztári készletekből tudta fedezni, addig Ausztria-Magyar- ország drága kölcsönhöz volt kénytelen folyamodni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom