Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-06 / 18. szám
2. 1913. május 6. hez az illetékes tényezők igen közel járnak, azért még sem csökken a pusztulásnak a reítenetessége, de ellenkezőleg: Napról- napra csak fokozódik s az államhatalomnak nincs kellő bátorsága, hogy vele szembeszáll va az orvoslásnak egyik legbiztosabb, de egyszersmind sokakra és pedig éppen a leghatalmasabbakra nézve érzékeny orvosszeréhez, a holtkéznek felszabadításához fogjon. Sőt ahoz sincsen — úgy látszik — elegendő ereje, hogy a ma nemzeti csapásszámba menő kivándorlásnak legalább a fattyúhajtásait lenyesegesse, hogy méltó büntetéssel akadályozza meg a kivándorlás hiénáinak azt a rettenetes dulását, amely Felsőmagyarország dologbiró népét már csaknem teljesen kipusztitotta s a nagy magyar alföldnek népét is erősen sorvasztja. Mert amig lehetséges és megtűrt állapot lesz az, hogy egy a kivándorlás terén leg- kompromittáltabb külföldi hajóstársaságnak az ország szivében, a keleti pályaudvarral szemközt nyilvános telepe legyen, addig a kivándorlásnak helyes mederbe tereléséről szó sem lehet. Amilyen bűn az, hogy a kivándorlásra való csábítás nem részesül minálunk kellő büntetésben, viszont éppen olyan hiba lenne a kivándorlásnak erőszakos elfojtása. Mert sok, igen sok érv szól amellett, hogy a helyesen vezetett és a gazdasági szükségesség korlátái között tartott kivándorlásnak útjába felesleges nehézség ne gördittessék. Sőt bizonyos szempontok a kivándorlás jelentőségét egyenesen megkövetelik. A közszellemnek, a közfelfogásnak gyökeres átalakulása, a pénznek, az anyagi javaknak megbecsülése s legfőképen a Sajnáltam mindkettőt. Azonnal levelet irtani Radványinak, s fölkértem tudasson, mi igaz a hírlapok közléséből? Három nap alatt megérkezett a válasz. íme itt van szószerint: Kedves barátom! A lapok igazat Írtak! Én a legszerencsétlenebb ember vagyok ezen a világon. A kígyót kiűztem a házamból; összetörve, megrogyva senyvedek magányomban. Ha időd engedi, jöjj, látogasd meg vigasztalhatatlan szerencsétlen barátodat Bélát. Nem vártam kétszeri hívásra; a legközelebbi vonattal már útban voltam hozzá. Az igazat megvallva, első perctől hűtlenségre gondoltam, más indító ok meg se fordult elmémben. Ki tudja? hátha annak a látszólag boldog asszonynak nagy ködbe borult a szive ? S mintha vissza is emlékeztem volna, hogy a szép Margit szemében gyakran láttam az epedés bánatos füzét égni. Pedig dicsekedett boldogságával. De hiszen az régi dolog, hogy a nő legőszintébb nyilatkozatában is elhallgat valamit, amit mi vak férfiak nem igen veszünk észre. Délelőtt érkeztem meg a kis alföldi városkába ; a vasúti állomástól alig egy puskalövésnyire állott a Radványi ősi kúria barna falaival. Egy jó séta a hosszú éjszakai utazás után. Felhőtelen májusi ég ragyogott fölöttem. A buzavetés smaragd takarót borított a szántóföldekre; a gyümölcsösökben az almafa úgy nézett ki, mint egy virágtenger; csillogó csöppekben raNAGYBANYAI HÍRLAP munkának szeretete lenne tehát az, amely- lyel a magyar nemzetnek nagy gazdasági válsága s e válságnak szinte szükségszerű folyománya, — az egyre növekvő kivándorlásban rejlő veszedelem orvosolható lenne s bár kontrasztnak látszik; a közszellemnek ilyen kívánatos átalakulására eddig éppen az amerikai kivándorlás hatott le .'inkább lendítő erővel. A közszellem átalakulása, a munkának megszerettetése azonban egyúttal súlyos feladatot szab az állam és társadalom elé; — utat és teret nyitni a munkának, lehetőséget nyújtani a nép röghözkötöttsé- gének s egyszersmind vagyonosodásának. Városi ügyek. Mint az országos politika mezején, úgy városi közéletünkben is az apró-cseprő torzsalkodások s ezek nyomán az egyéni tekintetek tolulnak előtérbe s szolgáltatnak megoldásra váró nagy problémákat! Illusztrálásául hivatkozunk az újonnan átdolgozott szervezeti szabályrendelet alapján működni kezdett számonkérő szék legutóbbi ülésére, ahol szenzációként hatott, hogy egyik — kisebb városi vállalat ötletéből néminemű sápra tett szert az egyik rendszeresen vállalkozó javára a másik, a városnak szintén állandóan vállalkozó polgártárs! Bizonyosan tiszteletre méltó törekvés, hogy a a város vállalatai annak rendje módja szerint biztosíttassanak; ám azt a kérdést s annak következményeit, hogy a vállalkozók a város kárára egymásközött a versenyt kizárják, — nem a szá- monvevő szék hivatott megoldani és kiróni, hanem a büntető bíróság! Így hát, mig ez az uj intézmény a nagyobb ügyhöz méltó buzgalommal vállalkozik a közélet tisztaságának biztosítására, addig figyelmét elkerülik azok a jelentős, nagy ügydarabok, a melyek immár igen sok hónap óta vonaglanak a feltűnés nélkül való kimúlás és megsemmisülés keserves kínjaitól ! Például ? Például azoknak a nagy kölcsönöknek elszámolásai, melyekbe érdemekben megőszült számvevőnk hónapok hiábavaló munkáját ölte bele! Mert haszontalan minden munka, a mely kárba i vész s kárba vész minden munka, amely célját nem szolgálja. A cél itt a tisztánlátás volt s igy ha valaki tisztán látni s erről referálni hivatást J kell hogy erezzen magában, úgy ez; a számon- ! kérőszék. Például a vízvezeték ügyének alapos megvizsgálása, mert a közönség a vizdij terhére való tekintettel rászolgált arra, hogy megnyugtattassék, miszerint mese az, hogy a vízvezeték vizbősége nem elégséges, mese, hogy a tűzbiztonság követelményei kellően ki nem elégíthetők; mese, mert mindenféle ostoba híreket eresztenek szélnek, a melyeknek mi nem ülünk fel addig, mig azokat illetékes helyen is meséknek jelentik ki. Ám ha e kijelentések még soká késlekednek, a valóságról sem fogjuk elhinni, hogy az valóság, hanem azt fogjuk tartani felőle, hogy mese? Például a Grundböck-féle fegyelmi ügy, a | melyre már csak legidősebb városi képviselők emlékeznek, akik nagyszüleik elbeszéléséből tudnak az ominózus ügy homályos részleteiről! Például .... példálódzni azonban hiába fogunk, ha a számonkérőszék oly aprólékosságok kiderítésére forgácsolandja értékes erőit, mint az a probléma: Miért festették, padlózták ki újra a közgyám hivatalos helyiségét, mikor avégett törvényes rendelkezést a közgyűlés nem tett? * * * Kosutány István dr. fővárosi orvosnak igaza ; van ! Egyelőre nincs szükség a városi közfürdőre, ! mert a szanatórium létesítésének kérdése successive kerül megoldásra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nekünk se volna szükségünk nyáron — ha nem is a zárt fürdőre — de az uszodára, melynek illő kibővítését agilis s nem is kishitű polgármesterünk már első megválasztása alkalmával programmjába vette! Most már a kibővítést sem kívánjuk, de — j a nemcsak a nagy ünnepekben fürödni szerető gyogott a harmat, s bóditó illat tölté be a levegőt. Még az én szürke fejem is mintha megbódult volna a májusi illattól. Negyed óra alatt a Radványi kúriában voltam, s ott találtam az én Béla barátomat megőszülve, sápadtan, betegen, csak nagy sötét szemében lobogott még az a tűz, mely egykor oly veszélyes volt az asszonyokra. Följajduit, amikor meglátott, s egy hosszú mély sóhajjal ölelt át. És ebben a sóhajban benne volt az ő egész élettragédiája. Nem vigasztaltam. Banális szavak ilyenkor ellenkező eredményt idéznek elő. Tréfás megegyezéseket tettem, mik láthatólag jól estek neki, de aztán megint, csak visszaesett emésztő bánatába. Vártam, hadd kezdje ő a leleplezéseket, nehogy kérdéseimmel túlságosan fölizgassam. Ebéd után az üveges verandán telepedtünk meg, hol csakhamar rátért a szomorú tárgyra. Nem teszek hozzá semmit, el sem veszek belőle semmit, úgy mondom el, mint ő maga. És itt át adom a szót Radványi Bélának. — Tudod jól, mily boldogságban éltem Margittal, hiszen gyakran voltál szemtanúja ami felhőtelen házas életünknek; és lásd, most mégis mi lett a vége? Hallgasd meg szomorú történetemet, s Ítélj részrehajlatlanul. A múlt hetekben nőm otthon járt szüleinél, s kissé hosszasaoban maradt ki, mint azt előre terveztük; e miatt haza érkezése után egy kis ártatlan perpatvarba keveredtünk. De ez nem volt komoly harag közöttünk; ilyesmi előfordul a legmelegebben szerető :>zivek között is. Pár nap múlva Nagy-Károlyba kellett utaznom. Gyorsan végeztem dolgomat s siettem vissza Margit körébe, kit ezelőtt már úgyis hosz- szasabban kellett nélkülöznöm. Egyedül ültem egy első osztályú kis fülkében; örültem, hogy senki nem zavar gondolatimban. Dél felé igen nagy meleg kezdett lenni; az ablakhoz léptem, hogy fölnyissam és bebocsássam a friss tavaszi levegőt. E pillanatban föltűnt nekem a nagy üveg táblán valami fölirás, mely úgy látszik gyémánt gyűrűvel volt belekarcolva. Figyelmesen betűztem ki a kacskaríngós kusza írást, mely csak annyiból áilott: „Nagyon fáj a szivem! Ki gyógyítja meg? M.“ Gondolhatod, hogy az M. betűről egyszerre Margit jutott eszembe. Nem voltam soha féltékeny természetű, de most mégis mintha valaki rátaposott volna szivemre, úgy bele fájdult. Nőm pár nap előtt utazott ezen a vonalon, hátha könnyelmű léhaságból ő karcolta föl az ablakra azt a szamárságot? Figyelmesen kezdtem vizsgálni a vonásokat. Az aláírás M. betűje tökéletesen hasonló volt a feleségem név aláírásához; ő szokott olyan kacskaringos M. betűt használni. De a többi írásban semminemű hasonlatosságot nem tudtam fölfedezni. Eszembe jutott ártatlannak látszó perlekedésünk is, hátha az is összefüggésben van a fájó szívvel: Hátha azért fájt a szive, mivel haza kellett jönnie? E pillanattól kezdve nem volt nyugodalmam; | mint a ketrecbe zárt oroszlán jártam a kis fülké- i ben föl s alá s százszor is neki fordultam az ab- I lak üvegnek, hogy öklömmel pozdorjává törjem.
