Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-29 / 17. szám
nácsos, főiskolai tanár volt megbízva, aki a cég mérnökeivel együtt megvizsgálta, vájjon a pince megmaradhat-e a terrasz alatt avagy betömésre szorul. A vizsgálat eredménye az lett, hogy a pince oldalfalait és bolthajtását elég erősnek találták és igy épült rá a terrasz. A következmények, sajnos, azt mutatták, hogy az építkezési vállalkozók számifása és a főbányatanácsos véleménye nem állta meg a helyét. Ezért az ügyészség gondatlanságból okozott emberölés miatt, vádat emelt a Hugyecz és Rosenauer cég tulajdonosai és Sobó Jenő főbányatanácsos ellen. Az ipolysági törvényszék vádtanácsa a napokban tartott ülésén az összes vádlottakkal szemben megszüntette az eljárást. A szakértőkként kihallgatott Petz Samu és Mihailich Győző dr. műegyetemi tanárok véleményéből ugyanis megállapítást nyert, hogy az építést vezető főbányatanácsos, valamint a vállalkozó-cég, kellő gondossággal járt el a pince vizsgálatánál, a szükséges méréseket és számításokat megejtette, azonban nem volt megállapítható, hogy a bolthajtásnak esetleg olyan vékonyabb részei is vannak, amelyek a terhet nem bírják el. Az ügyész a vádtanács határozata ellen felfolyamodást jelentett be, melyet a tábla legközelebb tárgyal. Felelős szerkesztő: dr. Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadó: „Hermes“ könyvnyomda. 274—1913. vh. számÁrverési hirdetmény. A szatmári kír- törvényszéknek 1912. évi 27400. sz. végrehajtást rendelő végzése következtében Lővinger Géza nagybányai lakos érdekében, alólirottnál névszerint is megtudható adós ellen 1912. évi október hó 28. napján foganatosított végrehajtás jogerőre emelkedvén, a 900 K tőke, ennek 1912. évi augusztus hó 1 napjától számítandó 6o/o kamata, Vso/o váltódij, 174 K 23 fillérben eddig megállapított s az ezután felmerülendő költségekből álló követelésnek behajtása végett, a biróilag lefoglalt, 1540 koronára becsült bivaly, lovak, trieur, tengeri, búza, góré és pamlagból álló ingóságokat, Szakállasdombón 1913. évi május hó 8 napján délután 3 órakor készpénz- fizetés mellett, szükség esetén becsáron alól is nyilvánosan elárverezem; a Szatmári bankegyesület és áru r.-társ. 600 korona tőke és jár. iránt fennálló követelése erejéig is. A kir. járásbíróság kiküldő végzésének száma 1912. V. 1357/2. Nagybánya, 1913- április hó 21. napján. BERNHARDT ADOLF, kir. bir. végrehajtó. 598—1913. vh. szám. Árverési hirdetmény. A nagybányai kir. járásbíróságnak 1913. évi V. 419/1. számú végrehajtást rendelő végzése következtében, Steinberger S. és Tsa nagybányai cég érdekében alulírottnál névszerint is megtudható adósok ellen 1913. évi április hó 1. napján foganatosított végrehajtás jogerőre emelkedvén; a 227 K 29 fillér tőke, ennek 1913. évi január hó 18 napjától számítandó 5o/o kamata, 83 K 43 fillérben eddig megállapított s az ezután felmerülendő költségekből álló követelésnek behajtása végett, a biróilag lefoglalt, 1402 korona 06 fillérre becsült üzleti áruk, berendezés, hordók, bútor, széna stb.- böl álló ingóságokat, Felsőfernezelyen adósok lakásán 1913. évi május hó 13. napján délután 3 órakor készpénzfizetés inellett, szükség esetén becsáron alól is nyilvánosan elárverezem; Szatmári bankegyesület és áru r.-t. 1705 K tőke s jár. iránt nálló követelése erejéig is. A kir. járásbíróság kiküldő végzésének száma 1913. V. 419/2. Nagybánya, 1913. évi április 21. napján. BERNHARDT ADOLF, kir. bii. végrehajtó. 1212—1013. tkv. sz. Árverési hirdetmény kivonat. A nagybányai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Nagy Gábor ügyvéd végrehajtatónak Gorgán György és neje Gorgán Gáfia végrehajtást szenvedők elleni 27 kor. 60 fillér tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémeti kir. törvényszék, (a nagybányai kír. járásbíróság) területén levő s a nagybányai 175. sz. tjkvből szerkesztett 1604. sz. betétben A. I. 1—2 sorsz. 4552/2 és 4554. hrsz. alatt felvett ingatlanokra az árverést 690 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan 1913. évi junius hó 23-ik napján d. e. 11 órakor a kir. járásbíróság árverelő helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatnifog, de ha a vhn. 26. §-a értelmében a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb ár nem lesz elérhető, a kiküldött az árverést felfüggeszti. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 %-át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt m. kir. igazságügyiminiszteri rendelet 8-ik §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, avagy az 1881. évi LX. t.-cz. 170. §-ai értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az Ígéret tevő ha a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, a vhn. 25. §-a értelmében az ottan irt jogkövetkezmények terhe alatt a bánatpénzt köteles nyomban kiegészíteni. Kelt Nagybányán, 1913. évi március hó 7-én. A nagybányai kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság. Abaházy s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Géressy telekkönyvvezető. A m.-mogyorósi ásványvíz most a m. kir. belügyminisztérium engedélye alapján gyógyvízként kerül forgalomba. Hatása gyomor- és bélbajok ellen páratlan, kiváló orvosok elsősorban ajánlják. Borral vegyítve üdítő, kellemes ital. Városszerte kapható ! Rendeléseket elfogad: A m.-mogyorósi gyógyvíz forrás kútkezelősége, Nagybánya. Telefon 92. szám. Szatmár-nagybányai vasút részv. társ. 13592—1913. szám. Meghívó, a Szatmár-nagybányai vasút r.-t. részvényeseinek XXX. rendes közgyűlésére, mely 1913- évi május hó 15-én délután 4 órakor a m- kir. államvasutak igazgatóságának palotájában í (Budapest, VI. Andrássy-ut 75.) fog megtartatni. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság 1912. évi jelentésének beterjesztése. 2. Az 1912. évi zárszámadás beterjesztése, a mérleg megállapítása és határozathozatal a tiszta nyereség hováforditása tárgyában. 3. Határozathozatal az igazgatóságnak és felügyelő-bizottságnak adandó felmentvény tárgyában. 4. Felügyelő-bizottág választása és tiszteletdijának megállapítása. 5. Az igazgatóság kiegészítése. A felügyelő-bizottság által megvizsgált és jóváhagyott mérleg 1912. december 31-én a következő főbb adatokat tünteti fel: Vagyon: Vasútépítés 4.814.600, K- Uj beruházások: 188.827-20. korona. Taralékalapból létesített beruházások: 7127-09. Korona. Értékpapír letétek: 71.300. Korona. Adósok 785.715'79. K.Összesen: 5.867.580-08. K. Teher: Alaptőke: 4.814.600. Korona Beruházásialap 118.911.76. Korona. Nationalbank f. Deutschland költsön 101.76984 K. Tartalékalap: 103.00P72 K. Tartalékalap terhei: 7.127-09 K. Különtartalékalap 1.000-— K. Nagybánya állomás építési tartalékalapja: 14.000-— K. Vontató eszközök beszerzési alapja : 62.930-— Korona. Megnyitási alap .- 46.274-40 K. Letétek : 44.900— K. Építési óvadék : 26.500 — K. Hitelezők: 291.427-16 K. Üzleti felesleg: 234.238-11 K. összesen 5.867.580-08 K. — Azok a tisztelt részvényesek, akik a közgyűlésen személyesen vagy meghatalmazottjaik által, résztvenni óhajtanak, tartoznak részvényeiket legkésőbb május hó 7-ig a Pesti magyar kereskedelmi banknál, (Budapest, V. Fürdő-u. 2.) a Nationalbank f. Dentseklandnál (Berlin W. Behrenstr 681.69) a Jarislovoszky u. Co cégnél (Berlin N. W. 7. Uni- versitáltsr. stb.) Nagybánya város tak. pénztáránál, Nagybányán, Felsőbánya város polgármesteri hivatalánál Felsőbányán, vagy az igazgatósági irodában (Budapest VI. Horn Ede-utca 10.) ez utóbbi helyen d. e. 9—12 óra között letenni, ahol a letett részvényekről elismervények fognak kiállítatni. — Az évi mérleg, valamint az igazgatóság és a felügyelőbizottság jelentése 1913 évi május hó 7- ikétől kezdve, az igazgatósági irodában (Budapest VI. Horn Ede-u. 10.) d. e. 9—12 óra között közszemlére lesznek kitéve, és nyomtatott példányban minden részvényesnek rendelkezésére fognak állam. Budapest, 1913. április hóban. Az igazgatóság. Utányomás nem dijaztatik. A „Valódi“ rFranck: kávépótlék isméi tetőjele a kávédaráló. Gyakran utánozzák. Azért óvatosság a bevásárlásnál! A „Valódi“ :Franck: a legjobb hazai nyersanyagból készíttetik. — Gyár Kassán. ===== í J