Nagybányai Hírlap, 1913 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-06 / 14. szám
NAGYBÁNYAI HÍRLAP 3. igazságosság és emberiesség követelménye ez. Ha az apaság meg rém állapítható és a/, anya, illetve felmenői megbízhatatlanok vagy szegények, a gyermek lelencházban vagy más megfelelő intézetben közköltségen neveltessék. Jelenleg a lelencházban való felvétel sok előfeltételhez van kötve. Ezeket a feltételeket kellene első sorban eltörölni. Helyes volna, ha a tartási keresetet az anya már a szülés előtt megindíthatná, mert a legtöbb esetben az anya közvetlenül a szülés után van a leszorultabb anyagi helyzetben és az apasági kereset sokáig szokott elhúzódni. Feltétlenül szükséges volna, hogy az anyával és ennek rokonságával szemben a gyermek minden körülmények között ugyanazokkal a jogosítványokkal bírjon mintha törvényes volna. Az állam és társadalom önmaga ellen vétkezik, ha a házasságon kívül született gyermekek jogi helyzetén nem javít. De mindenesetre vét ezen polgárai ellen, mert bár rosszabb jogi helyzetbe hozza őket, mégis ugyanazokat a kötelességeket kívánja tőlük. Az állam célja pedig csak az lehet, hogy minden egyes polgárának a legnagyobb jólétet biztosítsa. A feltétlen jóléthez pedig a szülői szeretetre van első sorban szükség. A mostani helyzet mellett a házasságon kívül születettek ettől Ineg vannak fosztva. Ágybavizelés! A kor és nemi adatok közlése ellenében felvilágosítást ingyen nyújt: Pf aller Georg Nürnberg k 174 (Baiororezági^^^ HÍREK. ■ Április 5. Személyi hírek. Branich Gyula etdőszámtanácsos 8 heti szabadságra Cirkvenicára utazott. — Dr. Erdödy Ignác főtörzsorvos állandó tartózkodásra ide érkezett. — Ku- rovszky Zsigmond zalatnai főbányatanácsos leánya — Kahle Frigyesné — látogatására ide érkezett. — Kachelmann Károly vichnyei gépgyáros pár napot városunkban töltött. — Jahlonovszky József, a rovartani állomási igazgatója De érkezett. Tisztujitás. Nagybánya város választás alá eső tisztikarának mandátuma lejárván a tisztújító kö:gyülés I osvav Aladár alispán elnöklete alatt március 31-én d. e. 10 órakor tartatott meg; a régi tisztikar — a közgyám kivételével — meg-V maradt; közgyámnak Rónai Géza 18 szavazatával szemben 62 szóval Kapás Gyula választatott meg. Minthogy az uj közgyám a törvény szerint nem választóképes, megválasztása ellen felebbezéssel fognak élni. A közgyámi állásra még Marosfy Gábor 24 szavazatot és Doehner Kamii 1 szavazatot nyert. A közgyámi álláson kivül csak a tiszti ügyészi állásra volt még a régin kivül pályázó és kandidált és pedig Dr. Mlskolczy Sándor, ezelőtt 6 évvel volt ügyész, a ki most 33 szavazatot kapott a dr. Stoll Tibor 81 szavazatával szemben. A választó közgyűlés déli 12' r órakor már véget is ért s az alispán ad. u. vonattal visszautazott Nagykárolyba. I. Szentpéteri Ferencné. ■| A természet mér- J hetetlen éltető ereje csődöt mondott egy ifjú asszonyon, Szentpéteri Ferenc itteni kir. járásbiró angyali jóságu feleségén, a ki valóságos typusa volt az igazi családanyának és hűséges, odaadó hitvestársnak! Három hónapi súlyos szenvedés után hunyt el Budapesten, az lrgalmas-rend kórházában, Nagybánya büszkeségét alkotó kiváló orvosok gondos ápolása dacára, a kik minden emberileg lehetőt elkövettek, hogy a csak családjának élő minta asszonyt megmentsék porig sújtott férjének s imádásíg szeretett bárom kis ennivaló gyermekének. Üres a fészek ! Az elhagyott, árván maradt fiókák ott gubbasztanak összebújva a csendes hajlékban, mely még nem régiben az igazi boldogság zavartalan paradicsoma volt s a mely ma már kietlenebb a sötét bőrűmnél! A sors kegyetlen, irtóztató csapása ellen legyen némi vigasztalás a kétségbeesett család számára az az igaz, nagy és mélyen őszinte részvét, a mely városszerte megnyilvánul. A szerdán déltájban családjától távol elhunyt megboldogultat férje pénteken a d. u. 5 órás vonattal hozta haza, a szülővárosba, a hol a családi háznál helyezték ravatalra, melyet a roko- ; nők és jó barátok koszorúin és csokorjaiu kivül a kir. járásbíróság és az ügyvédi kar egy-egy szép koszorúja borított el. Temetése ugyancsak pénteken d. u. 6 órakor volt megható, nagy részvét mellett. A mélyen megrendítő gyászesetet a vigasztalhatatlan család a következő gyászjelentéssel tudatta : Szempéteri Ferenc férje, Antika, Ferike és Mancika gyermekei, özv. Marosán Athanazné édesanyja, özv. Buttyán Györgyné és családja. Rozsos Istvánná és családja, testvérei, Szentpéteri j Dénes és Rozsos István sógorai, Nagy Aladárné j sógornője a többi rokonok nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy az imádott feleség, rajongásig szerető anya, gondos gyermek, jó testvér és sógornő 'Szentpéteri Ferencné sz. Marosán j Anna nagy és hosszas, megadó türelemmel viselt betegség után 32 éves korában, házassága 8-ik évében Budapesten, 1913. április hó 2-án kétségbeesett családjától elköltözött az örök minden- ségbe. Drága halottunkat Nagybányára, A Hunyadi János utcai családi házba április hó 4-én d. e. 9'/1 órakor hozzuk haza a szülőföld ölébe, temetése pedig április hó 4-én d. u. 4 órakor lesz a róm. kath. vallás szertartása szerint. Jó- | ságos lelkének üdvéért a szt. misét április hó 5-éu d. e, 9 órakor fogjuk a róm. kath. plébánia | templomban a Egek könyörületes Urának bemu- j tatni. Nagybánya, 1913. április 3-án. Emléke közöttünk élni fog mindörökké !|— A’gyászjelent’ssz:- 1 rint a temetés d. u. 4 órakor lett volna, de mert ! a halottat csak a d. u. 5 órás vonattal hozhatták | haza, azért a temetés d. u. 6 órakor volt impozáns j részvét mellett. A szatmári püspök aranymiséje. Boro- ! misza Tibor szatmári megyés püspök Julius 31-én | ünnepli meg pappá szentelésének ötvenedik évfor- du óját. Az agg egyházfőt, aki az idén tölti be éleiének hetvenharmadik évét, aranymiséje alkalmából az egész egyházmegyében lelkes ünneplésben fogják részesíteni. Esküvő. Vojt Géza timármester múlt vasárnap kötött házasságot Virág István timármester, képviselő testületi tag leányával: Juliskával. — El a! — dünnyögött Nagypál Están. — De én mégis böjtül ni fogok. A legszebb piros csizma a nyakamon maradt- Remekbe készült, nyolc pengő forintra tartottam s a kutyának se kellett. Pedig, hogy kérte tőlem a Klári lányom. Ejszen az Isten akarta igy ? Ő is a Kalárinak szánta . . . — Hogy a sátán rúgja meg, fél ez a dög a falúdtól! A Zsótér szekerese káromkodott igy, aki a csizmadiák szekérsorában legelöl hajtott s éppen az ér fahidján akart átdöcögni. A nyerges ló azonban megkötötte magát s az istennek sem lehetett rábírni arra, hogy a hidra lépjen. Ágaskodott, kapálódzott és majd felborította a szekerét ládástól, csizmadiástól. — Ez aztán a csizma szomszéd — vetette fel a szót újra Nagypál Están Cs’pök előtt és a saroglyába nyúlt, egy átalvetőből előhozta a remekbe készült piros csizmát. Ezt a csizmát Nagypál Están vásár után már be sem tette a ládába. Gondosan, gyöngéden az általvetőbe dugta, úgy se cog az több vásárt látni. Abban fog a Kalári bérmálni. — Szippantson rá, szomszéd s a fényinél nézze meg a varrását. Magam öltögettem sárga fonállal, géppel sem lehet szebben varrni — mondotta nagy dicsekedve. — Rablók! Rablók! ordított a Zsótér szekerese egyszeribe a vak éjszakában. — Mi ? Mi az! — riadtak fal a csizmadiák a szekerem — Utonállók vannak itt! Rablók! Meneküljön, aki tud! Csakugyan a tordai vásárról jövő csizmadiákat utonállók támadták meg az ér fahidjánál. Hát azért nem akart a Zsótér lova a hidra menni? Sötét volt, olyan vak sötét, hogy az ember még a testvérét is eltudta volna adni benne. Nagypál Están ijedten ejtette ki kezéből a piros csizmát. — Ki a bugyelárisokkai! Adja a pénzét ide az, akinek az élete kedves! A csizmadiák reszketve nyúltak be a köd- mönük zsebébe és előkerültek a zsíros, kövér bugyellárisok. Sok szép szattyán és kordováncsizma ára. Nem tudták, kinek adják, csak az acélos kemény kezeket érezték, amelyek átvették a bugyel- lárisokat. De már tisztában voltak azzal, hogy nem jó okoskodni. Hej, mert sok vásáros ember hagyta már itt a foga fehérít, aki okoskodni mert. A szenicei keresztutnál elváltak egymástól a csizmadiák, mindenikük a maga falujába ment. Ki Keresdre, ki Szentháromságfalvára, ki Tordát- völgyre. Mindenikük üres ládával és üres zsebbel. III. — Vásárfiát hoztam neked Kalári! Nem lesz olyan Tordátvölgyén egyetlen egyetlen egy leánynak sem! Nagypál Kalári boldogan simult az ajándékozó kebelére. Feketeképü, jegenyeszál termetű legény volt az. Nem Tordátvölgyéről való. Kint a határban ismerkedett egyszer meg vele Nagypál Kalári. Sarjut vágott s akkor köszönt rá a legény a dülő- utról. Nagypál Klári akkor sem kérdezte meg, hogy ki a legény, később még úgy se. Onnan tovább már a szive felelt volna a kérdésére. A szivnek pedig olyan mindegy, hogy ki az, akit szeret. Szereti és vége. — Jaj, de régótától sem láttam kiedet! panaszkopott Nagypál Kalári a legénynek, miközben j I a fejét egészen odadugta a szive tájára. Kedves duruzsolás volt ez és a legény mosolyogva, hetykén pödörte meg a bajszát: — Bizony lelkem, Kalárim, van már egy fél esztendeje: Nagy földet bejártam azóta! Hanem hoztam ám valamit. Ehol a . . . — Mért nem gyön kied többször felénk? — Mert másfelé járok. — De egyszer, ejszen csak, eljön úgy, hogy itt is marad . . . örökre ? . . . A legény kelletlenül fordította el a fejét. — Erről még fogunk beszélni. De figyelj csak! Nem hallasz valami csengőt ? Mintha szekér jönne. — Az apám szekere! riadt fel a leány. — Úgy! Akkor eltűnők. Itt van ebben a szeredásban az ajándékom. A tordai vásárról való. Használd egészséggel! Tüzes csókot nyomott a legény a Nagypál Kalári ajkára és átvetette magát a kerítésen. Elment. IV. Megérkezett Nagypál Están. Komor volt az arca és csak futólag csókolta homlokon leányát. A leány észrevette a rossz kedvét. — Mi baja ids apámnak ? — kérdezte félénken. — A zsiványok, a rablók! — tört ki Nagy- pá! Están. — Nincs már pénz, nincs már piros csizma sem. Kivetkőztettek. Egyszerre csak észre vette a pitvarban a szeredást. — Mi az ott? kérdezte. A lány arca tűzpiros volt. Az apja megérkezése miatti zavarában elfelejtette az ajándékot elrejteni. Még azt se tudta mi van benne. Nagypál Están a szeredás után nyúlt. Bedugta a kezét és kivette onnan a piros csizmát.
