Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-11 / 32. szám

1912. augusztus 11. KTagybányal Hírlap 3 A színi évad vége. E hó 16-án lesz a Lendvay színházban az utolsó előadás, habár Neményinek e hó 27-ig van engedélye. Az igaz­gató azonban ezen engedélyt nem veszi igénybe, miután az előadásokat igen kevesen látogatják. Úgy halljuk, hogy a színtársulat Szilágycsehbe rándul a hátralevő 2 hétre s szeptember 1-én vonul be Szamosujvárra. Nagy tűz. A szomszédos Zazar község­ben a napokban villámcsapás következtében nagy tűz volt. Szegény földmivesek háza és mellék- épületei estek a tűz martalékául. Ember életben kár nem esett. Tudnivalók a képkiállitásról. A nagy­bányai képkiállitás naponta délelőtt 9 órától 1 óráig, délután 3 órától 6 óráig van nyitva. Belépő-dij: 1 korona; vasárnap és ünnepnap délután 40 fillér. A festőműtermek parkjában minden szerdán délután 11 órától 1 óráig a katonai zenekar hangversenyez. Thorma János Aradi vértanuk c. képe a főgimnázium torna­termében ingyen is megtekinthető. Magyar jakobinusok. A magyar modern szép- literatura egyik legtöbbet olvasott művelője kétségte­lenül Krúdy Gyula. A minden izében poétaember mun­káit a drága könyvek csak nehezen tették hozzáférhe­tővé. Azért illeti elismerés a Képes Hét Könyvtárát, ezt a népszerű könyvgyűjteményt, hogy Krúdy Gyula egyik legérdekfeszitőbb művét, a Magyar jakobinusokéi felvette sorozatába. Az Ízléses kiállítású és vászonba kötött könyvet a Képes Hét olvasói, előfizetői és szá­monkénti vásárlói csekély 50 fillérért szerezhetik meg. Olyan előny ez, amelyet egyetlen lap sem nyújt. A Képes Hét, amely hétről-hétre a képek nagy tömegé­ben mutalja be az aktualitásokat és szépirodalmi részé­ben érdekes közleményeket csoportosít, előfizetési ára negyedévre 2 korona 70 fillér, egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Visegrádi­utca 13/a. Zóna előadások. Az utolsó héten a szín­házban nagy részt félhelyárakkal lesznek az előadások megtartva. Helyeselhetjük Neményi elhatározását, mert mint a tapasztalat mutatta, félhelyárakkal telt házat lehet összehozni, holott a magas helyárak mellett alig lézengett egy-két személy a nagy nézőtéren. Jobb a sűrű fillér mint a ritka korona! Országos állatvásárok vármegyénk­ben. Augusztus hóban a következő községekben lesz országos állatvásár: 12-én Avasujvároson, 14-én Nagysomkuton, 16-án Csengerben, 23-án Erdőszádán, 26-án Nagybányán. /Meghívó. A Magyarországi Munkások Rok­kant és Nyugdijegyletének felsőbányái fiókja (35) 1912. évi augusztus 15-én este 8 órakor, Farkas Jenő polgármester védnöksége alatt a Korona­vendéglő nagytermében külön alapja gyarapítá­sára táncmulatságot rendez. A táncvigalomra belépő-dij: személyjegy 1 K 20 f, családjegy 3 K. Felkifizetéseket köszönettel fogadunk s hir- lapilag nyugtázunk. Veszett eb garázdálkodása. Múlt vasárnap Moldován István, bányaigazgatósági rajzolót a kereszthegyi utón egy veszett eb megmarta. Az ebet 1. Bay Lajos országgyűlési képviselő azonnal lelőtte. A megmart rajzolót dr. Kádár Antal főorvos vette kezelés alá. A „Szamos.“ Szatmári laptársunk mai (vasárnapi) száma a nagybányai képkiállitásról szenzációs cikkben foglalkozik. A cikkre annak idején még viszzatérünk. Lapunk mai számához mellékelve van a Bónis-féle ,,Kotró“ név és védjegyű laxans tabletták ismertetése, melyre ezúton is fölhívjuk olvasóink szives figyelmét. Az utolsó előadás a Lendvay=szin= házban. Jövő héten, pénteken lesz az utolsó előadás a Lendvay színházban. A karszemély­zet jutalomjátékául fehér kabarét lesz. Úgy véljük, nem szükséges hangzatos szavakkal rek­lámot csinálni a karszemélyzet érdekében, mert a színházba járó közönség meggyőződhetett róla, hogy a karszemélyzet mindenkor teljes oda­adással igyekezett feladatának megfelelni. Figyel­mébe ajánljuk közönségünknek a karszemély­zetet s kérjük, hogy e fáradhatatlan karnak tá­mogatását tömeges megjelenésével előmozdítani szíveskedjék. A fernezelyi ref. bál. Minden izében sikerült családias estélyt rendezett az alsófer- nezelyi ref. fiókegyház elöljárósága f. hó 3-án az építendő imaház javára. Az estélyen felül­fizettek: Hullán János 6 K, Rósenberg Elek 4 K, Szögyény Lajos 3 K 40 f, Erdei Gábor 3 K, Nagy Károly, Zetye János 2 - 2 K, László Endre, Mélán György 1.40-1.40 K, Balázs Kálmán, Both József, Gyirászin Gábor, Haas Norbert, Haurik Károly, Horzsa Pál, Huszti Lajos, Tokay Szilárd 1-1 K, Ary Bálint, Baczay László, Gyirászin Demeter, Joó László, Kulla Nándor, Plachta Jó­zsef, Magos Lajos, Silbermann Bernát, Silber­mann Márton, Szintetyán János, Tinz Ignác, Voda György, N. N., X. Y., N. N. 40-40 fillért. Valek Rózsika virágból 4 K 80 fillért árult. Jegyüket megvádolták: Rohrlich Ede (Besz­terce) 25 K, Bay Lajos (Nagybánya), Kachel- mann Károly és Fia (Vihnye), Ujfalussy Miklós (Remetemező) 20-20 K, Kénsavgyár Í5 K, gr. Degenfeld Sándor (Erdőszáda), Fischer Károly kohómérnök, Igehirdető (Nagybánya), Kosztelán Miksa (Budapest), Dr. Nagy Gábor (Nagybánya) 10-10 K, Kruppa Károly 8 K, Babics Endre, Fischer Károly erdőmérnök 6-6 K, Conrad és társa (Bndapest), Gomolyák János (Abrudbánya) 5 — 5 K, özv. Horváth Pálné (Nagybánya), Kahle Frigyes, Kühn József, Pfeifer Jakab 3-3 K, özv. Andrási Lajosné (Nagybánya), Csonka József (Giródtótfalu), Kádas Juliánna(Nagybánya), Katz Ignác, Koncvald Jenő Kovács András, Kovács Gyuláné (Nagybánya), P. Kovács Gyula (Nagybánya), Krassai Vilmos, Maday Pál (Nagy­bánya), Medgyesi Gerő, Mezei József, Orosz Miklós, Papp Gyula, Rusinszky Ferenc, Tratnik Emil 2-2 K, Berindán I., Szűcs Károly (Nagy­bánya) 1.60-1.60 K. Nánásy István (Nagybánya) ez estélyre szóló meghívót ingyen nyomtatta. Összes bevétel volt jegyekből, feliilfizetésekbői és kegyes adományokból 393 K 60 fillér; összes kiadás 179 K 40 fillér; tiszta jövedelem az ima­ház alapra: 214 K 20 fillér. A jegymegváltáso­kért, felülfizetésekfrt a kegyes adakozóknak, továbbá mindazoknak, akik az estély sikerének előmozdításán szívvel-lélekkel fáradoztak, hálás köszönetét mond az egyháztanács nevében Both József, gondnok. A nagybányai izr. Nőegyesület f. hó 18-án műsorra] egybekötött táncmulatságot rendez. Figyelmeztetés! Ezúton közöljük a taka­rékos háziasszonyokkal, hogy különböző okok következtében sok kereskedésben nem árulnak igazi jó mosószappant, ennélfogva saját érde­kükben áll, hogy ezen kereskedésben szappant ne vásároljanak, hanem forduljanak egyenesen Altnéder Jenő nagybányai, Kossuth-utca 4. sz. alatti szappan-üzletéhez, ahol a vásárolt szap­panok kifogástalan minősége felől anyagi és erkölcsi felelősséget vállalnak. Elveszett. Egy úrnő valahol elhagyott egy finom fekete selyem napernyőt. A becsületes megtaláló szolgáltassa be a Nagybányai Hírlap kiadóhivatalába. Épitöközönség figyelmébe. Van szerencsém az igen tisztelt épitőközöiiséget értesíteni, hogy Szatmáron, Rákóczi-utca 26. sz. (Fogarassy házban) építési irodát nyitottam. - Elvállalok minden néven nevezendő magas építészetbe vágó tervezést vagy annak kivitelét; ellenőrzést is teljesítek. - HEININQER KAROLY képesített építőmester. A „Vasárnapi Újság“ augusztus 11-iki száma igen szép képek sorozataiban mutatja be Baksay Sándor ref. püspök, a nagynevű iró ünneplését, a főváros uj műte­remházait, Malta sziget érdekességeit, Bgr Dezső egy szép rajzát, a világ legnagyobb hajóját az uj Krupp- ágyukat stb. Szépirodalmi olvasmányok : Szende-Dárday Olga és Claude Farrére regénye, Vargha Gyula, Lam- pérth Géza, Jászay Horváth Elemér és Juhász Gyula versei, Abrahám Ernő novellája. Egyéb közlemények: Kada Elek kecskeméti polgármester arcképe, cikk Orosz- országrak a skandináv országok elleni törekvéseiről s a rendes heti rovatok, Irodalom és művészet, sakkjáték stb. — „A Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre öt kor., a „Világkróniká“-val együtt hat korona. Meg­rendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Buda­pest, IV. kerület: Egyetem-utca 4. sz.| Ugyanitt meg­rendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. BÓNIS-FÉLE KOTRÓ PIRULÁK. Biztos hashajtó és minden csikarás nélkül hajt. Kitűnő hátása van és utólagos szorulást nem csinál. Aki egyszer megpróbálja, soha más szerhez nem folyamodik. Minden 20 darabot tartalmazó dobozban meg van az utasítás. Ára 80 fillér. Kapható: VIDDER PÉTER „Aranysas“ gyógyszertárában Nagybányán. ts p1 M_ _ aki kezének, arcának üdeségét ELQ jf elérni, vagy megtartani, ráncok­tól és szeplőjétől menekülni akar, az használjon kizárólag „Szeplö-Crémet“ II. Rákóczi Ferenc drogériából Nagybányán. : : Nagy tégely K 1-50 próba tégely 80 fillér. : : n o A hétről. A képkiállitás, a megforduló idegenek, a színházi díszelőadás és a vendégművészek domi­nálták az elmúlt hetet. Nagybánya központja lett a megyének egy-két napra. Jártuk a kép­kiállitás termeit s gyönyörködtünk a nagysza­bású képekben. A Réti-terem maga egyedül egy kincstár. A Thorma, Ferency, Glatz, Iványi stb. képei a többi termekben kápráztatok. Én azonban - ki egyáltalában nem értek a festő­művészethez, — nem szólok hozzá egy szóval sem ; nekem mind szépek. Azt azonban szabad kinyilvánítanom, hogy az összes 5-600 képből az ,,Aradi vértanuk“ cimü Thorma-féle alko­tás az egyetlen, mely megragadta lelkemet, fojtogatta szivemet s sajtolta ki könyemet. Micsoda színek! Az október 6-iki reggeli ég ! A gyóntató papok arcán minő fájdalom ! A hősök homlokán minő megdicsőülés! Kilenc Krisztus-fej ! Nem jó róla beszélni. Hallgatok. Mióta láttam, betege vagyok. A mileniumi kiállítás alkalmával sírtam Budapesten egy álló hétig mindennap. Ma nincs könjmm, mevénültem. Akár merre megfordulunk, idegenekkel találkozunk, kezükben a katalógussal. Sok köz­tük a szép asszony, szép leány. Ha ezek most megtalálják szeretni Nagybányát, úgy minden évben viszontlátjuk őket. Megfordult körünkben egy egész sereg fiatal ember is. Vájjon nem lehetne-e egyet-kettőt ide leláncolni? Van egy nehány szép leányunk magunknak is ! Milyen bátran merek Írni ezekről a kényes természetű dolgokról, mert hát nincs eladó leányom. De pár év múlva úgy fogok hallgatni, mint a csuka. Vagy talán nem? Még nagyobb reklámot csapok a lányok érdekében? Meglehet! Mert ma már az a régi ákszióma: „A jó bornak nem keli cégér,“ - egy hajitó fát sem ér. Szerelem és házasság dolgában a lokálpatriotizmus hive vagyok. Mindig fölboszankodom, mikor vala­melyik fiatal emberünk idegenből hoz asszonyt. Az olyan megérdemli, hogy valami kis boszor­kányt kapjon aki megkeserítse az életét. A leányos apáknak azt a javaslatot teszem hogy amint egy idegenből vett asszony kerül ide, udvarolják el a férj orra elől boszuból. Ez a legméltóbb büntetése a megondolatlan fiatal embereknek! Ne mosolyogjon ezen senki. A leányos apák közt sok olyan van még, aki fölveheti a versenyt a fiatal emberekkel. Pél­dákkal tudnék szolgálni. * * * Szalmaözvegyek estélye! Micsoda hang­zatos cim! A fürdöző asszonyok mohón bontják ki a hírlapot s rögtön szemükbe ötlik a íönnebbi cim. Végig olvassák s boszankodva teszik le a lapot, mert kíváncsiságuk nem nyert kielégítést. Szentül megvannak győződve, hogy a szalma­özvegyek estélyéről szóló tudósítás az igazságot elhallgatja s csak azt tudatja az Írója, amit veszély nélkül jónak lát. Én e tekintetben is mint sok egyebekben elütök újságíró kollégáim­tól; mert a színtiszta valóságot irom. Nem hallgatok el semmit, pedig az én feleségem is valahol a Balaton partján várja a hírlapot. Kedves gondolat volt egyik jó barátunktól s újságíró kollégánktól, hogy mig a ház úrnője a vízaknai sós hullámokban hűsöl, azalatt ő egybe gyűjti Nagybánya összes özvegyeit és árváit s egy virágos udvar árnyas fái alatt sikárlói borok, sztojkai vizek tengerében meghajókáztatja őket s pihenőül kiteszi az egész társaságot a rucák libák, csirkék pecsenyéjének szigetére, hol hatalmas kandeláberekben párolog még a föl- séges illatú tökkáposzta és káposztás haluska. Mondom, a gondolat kedves volt, a kivitel föl- séges. Gyönyörűség volt végig nézni a társaságot. Olyan alakokat láttunk a hajó fedélzetén, kik - mikor az asszony itthon van, — a kénytelen szolidság láncain raboskodnak a szép asszonyok lábai előtt. S most ők voltak a leghangosabbak. Úgy adták, mintha egész életükben egyebet se’ tettek volna! Felhőtlen homlokkal, derűs arccal sürögtek-forogtak az üvegek piramidjai között azzal a boldog tudattal, hogy az asszonyka 500 kilométer távolságban ép most álmodik az ártat­lan élettársról s még egy könyet is ejt a sze­gény férj sivár, kietlen özvegységéért. Hát kérem ez a szintiszta, valóság! A hónapokon át megfékezett vérnek lobogása. Egy kis kiru-. gás abból a célból, hogy az ember elrontsa a gyomrát egy hétre. De hozzá tehetem azt is : ártatlan mulatság! Mert az egész társaság fölött

Next

/
Oldalképek
Tartalom