Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-03 / 9. szám

2

Nagy bányai Htrlap

1912. március 3.

A Teleki-Társaság estélye.

Március 2.

A Tglekj Társaság hosszú hallgatás után ma este felolvasó ülést tartott a Lendvay színházban változatos, magas színvonalon álló programmal, melynek minden egyes pontja alkalmas a hallgatóság éber figyelmének lebilin- cselésére.

Különös vonzerőt gyakorolt az intelligens közönségre Ssávay Gyulának, a debreceni kereskedelmi és iparkamara titkárának, a kiváló j költőnek és belletristának közreműködése. Szá- vay Gyula a munkások rokkant- és nyugdíj egylete itteni fiókjának ülése alkalmából érkezett városunkba s holnap ott felolvasni fog. Kápolnai Paner Victor és Tersánszícy Józsi Jenő felolvasásait mai számunkban hozzuk s minden hosszasabb elismerés hangoztatása helyett ajánljuk az estélyen jelen nem volt közönség figyel- ! mébe is ezt a két becses dolgot, a mely irodalmi j tevékenységünk körében esemény számba megy s városunk falain túl is megbecsülésre érdemes.

A bányász zenekar és dalárda működéséről s általán az estély lefolyásáról csak jövő számunk- j bán hozhatunk részletes referádát, ezúttal csak még Révai Károly elnök rövid megnyitó beszédét közöljük le :

Mélyen tisztelt közönség !

Ha sorsom papi hivatást jelölt volna ki nékem ez éietutra, akkor mai megnyitó beszédemet ily szavakkal kezdeném: „A leányzó nem halt meg, csak aludt!“ De minthogy a magasztos papi hivatás utjától messze tértem s csakis | a köznapi emberek által taposott göröngyös ; országút vándora vagyok, minden virágos hasonlat nélkül megállapítom, hogy a Teleki Társaság egy kissé tulhosszu pihenőt tartott s alig adott életjelt magáról.

Hogy mi okozta e hosszas hallgatást, arra nézve fontos és nyomós okok garmadát tudnám fölsorolni; de talán megelégszik a mélyen tisz- | telt közönség azzal az egy indokkal is, ha föl- | említem, hogy nagynevű, országos hirü férfiak tartották fenn maguknak, hogy a rendezendő felolvasó ülésen részt vehessenek. Sajnos, a hetek, hónapok teltek s a nagyhírű férfiak nem jelentkeztek, s igy az elnökség kénytelen volt I napirendre térni fölöttük.

Megújult erővel, a magyar kultúrába vetett erős hittel kezdjük el ma ismét irodalmi és műbókolásban mikor naponta jóreggelt kívánt az Igricnek.

Hanem a kedves kobozát a lomtárba akasztották az Igricnek. Mert a nótázást még egyetlen leánya kértire se engedte meg a nagyúr.

— Én is megtartottam a szavamat, - szólott, — mátkáddá lett az Igric, tartsa meg hát ő is, hogy méltatlan ne legyen a nevemnez holmi cincogással.

Hiszen tetszett egy darabig az Igricnek ez a nagyúri mód, még jobban a szépséges kisasszony, ámde végtére mégis csak fájni kezdett a szive a nótás szabadság után.

Nagyokat sóhajtott titokban és hovatovább keservesebbeket. Mig azalatt a palotában száz varrólány szorgoskodott a kisasszony ékes kelengyéjén.

Nagyokat sóhajtott mondom. Persze a világért el nem árulta volna valakinek, mi után epekedik. Mert csak gondolhatta, hogy tüstént a bolondok házába vitette volna a nagyúr, ha a fülébe jut, hogy kedvesebb neki a csavargás, mint az ő szépséges lánya.

— »Ej. — gondolta magában az Igric,“ — ami lesz a lesz, de megszököm innét, mert nekem csak börtön, ami másnak boldogság, hiszen még a kalickába zárt madárnak se tiltják meg, hogy énekével könnyítsen rabsága búján.

És egy este, amikor már mindenki nyugovóra tért a palotában, beosont a lomtárba az Igric, lehántotta magáról a cifra ruhákat, bevágta egy sarokba, belebujt a régi gúnyáiba, nyakába vetette kedves kobozát, azzal illa-berek nádak-erek; megugrott a palotából.

Nosza lett reggel nagy riadalom az udvarban, mikor hült helyét találták az Igricnek. Mert azt elfelejtettem mondani, hogy épp aznap lett volna megtartva a kisasszony fényes menyegzője s a sok vendég gyülekezett is már száz irányból a palotába.

Lett nagy riadalom mondom, a nagybolond

vészi munkálkodásunkat s ehhez kérjük a lfö- zönség lelkes támogatását. Röriilqttijnk a vidéki városok inajdnem mindegyikében élénk oítár- tüzeket gyújtanak az irók és művészek a közönség pártfogása jnellett. Debrecen, Szatmár, Nagykároly, Szilágysomlyq, Dés, Ungvár, Már- marossziget mindannyi egy-egy kulturális kohó, ahol nagy lángokban látjuk égfelé törni a magyar irodalom és művészet eszményeit. Különösen irigylem Mármarosszigetet, honnan évről- évre a „Szilágyi István kör“ tartalmas évkönyvek raját bocsájtja ki, melyek tele vannak szellemi kincsekkel.

Szabad-e ebből a nemes versenyből Nagybányának elmaradni ? E város, melynek falai közt a zene és alkotó művészet, az irodalom és nevelés ügy annyi nagy alakja élt és él máig is, — e város nem maradhat el a többi mögött!

Ezt a célt óhajtja szolgálni a Teleki Társaság akkor, mikor időnként maga köré gyűjti a város lelkes közönségét, hogy terjessze a hazai irodalmat és művészetet s a közművelődés oltárán áldozatot mutasson be. S e tekintetben rendkívüli nagy erejű segítő társa van Társaságunknak! Ez a hűséges bajtárs: a nagybányai sajtó. És erre büszkék is vagyunk, mert a tisztességes sajtó támogatása megbecsülhetetlen; valóságos alaptőke, mely százszoros kamatot fizet a szellemi munkának. Hangsúlyoztam a „tisztességes“ szót! Jogosan! Mert mig a nagyvilág forgatagában sok tisztességtelen hangot csendít meg a sajtó, - nálunk csak a tiszta hazafiság, a magyar nemzeti érzés, a közművelődés, a becsület szolgáltatja sajtónknak alaphangját s a személyi torzsalkodások, lekicsinylések, rágalmazások csiráit meddőségre kárhoztatja.

Ezzel az elismeréssel tartozom a nagybányai sajtónak!

E rövid kitérés után legyen szabad Társaságunk benső életének egyes mozzanatait vázolni.

Ez időszerint Társaságunknak van 10 tisz- tiszteletbeli tagja, 28 rendes tagja és rövid 4 évi fenállása óta immár 4 halottja. A negyediket — Társaságunk nagyasszonyát csak nemrégen hántoltuk el. Benne egyikét veszítettük a leglelkesebb támogatónknak, ki erkölcsi és anyagi áldozataival mindig elül járt. E helyről mondok áldást Schönherr Antalné poraira!

Egyik szorgalmas tagtársunk Incze Lajos felsőbb intézkedés folytán eltávozott körünkből. De tudjuk jqí- hogy a szerétéi ezer szála kapcsolja öt Városunkhoz s igy tovább is hűséges tagja marad Társaságunknak. Társulatunk többi tagjai az irodalom és művészet terén sokoldalú * munkásságqf fejtettek ki; nem egynek nevét a fővárosi sajtó meleg elismeréssel tüntette ki. Révész János tagtársunk poétikus imakönyvének megjelenése irodalmi esemény számba ment. Németh Béla titkáriínk megjelent dalairól a zenekritikusoknyilatkoztak hízelgőén; Tersánszky tagtársunknak irodalmi dolgozatai kezdik elfoglalni az őket megillető helyet. Festőművészeink hírneve már régen átrepülte a Kárpátokat s a művelt nyugatot szárnyalja be dicsőségesen.

Ennyi szellemi erő hoz fényt, dicsőséget Nagybányára s Társaságunk büszkén tekint reájok, mint kulturális életünknek erős oszlopaira. Ily szellemi erőkkel indulunk ismét előre s folytatjuk megkezdett munkálkodásainkat, melyeknek mindegyike a magyar közművelődés céljait szolgálja.

S hogy a város közönsége megértett bennünket s felkarolja, támogatja törekvéseinket, — mutatja ez a mai est, amikor is tömegesen siettek ide, a mi zászlónk alá, hogy erőt adjanak a további munkálkodásra.

Szerénytelenség lenne azonban, ha ezt a rendkívüli érdeklődést a mi szürke egyéniségeinknek tulajdonítanám. Nagyobb, hatalmasabb vonzerőnek tulajnonitom: a mi mélyen tisztelt vendégeinknek. S én szivem egész .melegéyel üdvözlöm a jeles költőt, országos hirü Írónkat, Szávay Gyulát, ki ez alkalommal szerencséltetett bennünket. Üdvözlöm másik vendégünket: Kápolnai Pauer Viktort, a jeles szakembert, a pompás irót, kinek már annyi szép munkájában gyönyörködtünk. Hálás köszönetét mondok a nagybányai dalkörnek s a bányász zenekaruak, hogy közreműködésükkel emelik a mai est fényét.

Köszönöm Társaságunk nevében a nagy- közönségnek szives érdeklődését s ezzel a Teleki Társaság felolvasó ülését megnyitom.

Fogműterem áthelyezés. A Lengyelféle fogműterem folyó év április hó 15-ikétől Felsőbányai-utca 4. sz. (dr. Lakatos Mihály v. tiszti orvos ur házába) lesz áthelyezve.

! szaladgálásban, amennyi cseléd mind betörte orrát az ajtófélfákon, mikor végre ráakadtak a lomtárban az Igric cifra ruháira. S akkor nyilvánvaló lett, hogy maga jószántából oldott kereket az Igric.

Kétségbeesve zokogott a szegény kisasz- szony, - kegyetlen szörnyülködött a sok vendég. — Nagyokat kacagott titokban a kárörömtől a pohos udvari költő. — Ámde rettentő haragra gerjedt a nagyúr s ki is adta tüstént a parancsot, hogy amennyi épkézláb ember udvarában, zúduljanak neki lovon, gyalog és élve-halva, de elékeritsék az Igricet, mert nem tűrhet a nevén megtoriatlanul ekkora gyalázatot.- Látod kislányom, mondtam néked, hogy ne vess szemet ilyen hálátlan csavargóra. De fel is akasztatom rögtön az ebadtát, csak előkerüljön, - háborgott a nagyúr, mig a kisasszony csak sirdogált egyre szó nélkül.

Teltek-multak a napok. A lakodalmas vendégek már a hírét vinni is széjjelszéledtek a példátlan esetnek, miközben a kiküldött csatlósok szégyenszemre szállingóztak vissza a palotába. Mert az Igricnek, noha mezőt-berket felhajszoltak érte, nem volt se hire se hamva.

Hej pedig a szépséges kisasszonynak szemlátomást hervadozott arcocskája a szüntelen sírástól:- Ugyan ne búsulj kismadaram, — vigasztalta uraatyja, — örülj inkább, hogy elhordta a fergeteg azt a gálád naplopót, hiszen külömb vőlegényed is akad egy ilyen országos bitangnál.

Ám a kisasszony hallani sem akart másról s csak az Igric után sóhajtozott egyre. Sóhajtozott, epekedett mert már a könnyei is elapadtak a teméntelen kesergésben.

Lett nagy szomorúság erre az udvarban.- Átkozott Igric, - búslakodott a nagyúr, - dehogy akasztatnálak fél, csak előkerülnél, de még én kérnék tőled bocsánatot a te hálátlanságodért, csak ne lássam, hogy epeszti el egyetlen magzatomat a búbánat.

Hát végtére, mikor már semmi okosat nem bírtak kitalálni, eszökbe jutott az öreg tudós, aki a palota legmagasabb tornyában élt magányosan a tudományoknak, hátha adna valami tanácsot.

Hm. Bizony. Még a vén tudós is megvakarta hegyes süvege alatt a fejét ilyen sohse hallott esetre.

Három napon át bújta aztán mázsányi könyveit s mialatt mindenki szivszorongva leste tanácsát, három nap múltán ezt sütötte ki végre a tenger betűből:- Akkor látja viszont vőlegényét a kisasszony, ha előbb egy kerek óra hosszáig nem fog rágondolni éber állapotban.

Nagyot lélekzett erre a nagyúr, hisz ilyen könnyű szerrel még nem szabadult meg teremtett lélek ekkora gondtól. Hát még a kisasszonynak, hogy felderült egyszerre bánatos arcocskája a jó hírre.

Nosza legelébb is a potrohos udvari költőt csapták el a palotából kondásnak, malacot kergetni a határba, nehogy útjába botoljék valahogy a kisasszonynak és eszébe juttassa mesterségéről az Igricet. *

A kisasszony pedig azt gondolta magában, hogy még máma kibúsulja magát utoljára kedvese hűtlenségén, holnap aztán elkezdi rá nem gondolni, ha kell akár egy napig is.

Igen ám, ha tehette volna szegény feje.

De másnap reggel bizony már a legelső gondolata is kedvesére ébredt s azontúl minél inkább rajta volt, hogy eszébe ne jusson, annál gyakrabban szálltak gondolatai hűtelen Igricére.

Pedig rengeteg ünnepségeket rendeztetett a nagyúr, hátha a vigalmak zsivajgása elűzi majd leánya fejecskéjéből az Igric boldogtalan emlékét — és bohócokat hozatott a palotába, hogy vidám mókáikjkergessék hát el a kisasszony