Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-25 / 8. szám
2 3NT a-s ybányal Hllrlap 1912. február 25. minden kortársánál: a Mindenható által nemzetünk részére kiválazstott lángelme, kit első hely illet meg nemzetünk történetében időtlen időkig; kinek neve soha el nem fog múlni, mert nagy emberek halála nem elenyészést, hanem örök életet jelent. Ö a múlt század nagy szociálistája! Nemzeti alapon álló szociálista, ki az önzést, a materializmust gyűlölte, aki az elnyomott koldusbotra jutott magyar népet ki akarta ragadni az elmaradottság állapotából s kinek lelkében már kora fiatalságában megfogamzott az a magasztos terv, hogy egész életét a magyar haza újjá szervezésének fogja szentelni. íme egy főrangú szocilalista, ki minden külső befolyás nélkül tisztán csak emberbaráti és hazafias kötelességből egy egész életet és vagyont áldoz, hogy az ország fejletlen és szegényes gazdasági és kulturális intézményeit fölemelje. Az egyes társadalmi osztályok élete meg- borzasztotta őt; tudja, hogy a nemesség primitiv látóköre csakis a kiváltságok fentartásában találja a haza végcélját; látja, hogy a jobbágy szolgaságban sinylődik, s ezek a tények és a nép sorsa miatt mély szomorúság gyásza borul lelkére és szive csordultig megtelik könnyes keserűséggel. Bár merre jár az országban, azt látja, hogy a nép áldatlan, keserves robotban tölti életét s jobb sorsa van az igavonó állatnak, mint a parasztnak, ki fölött a földesur élet-halál hatalmat gyakorol. Nagy lelke fölállította ezt a tételt: az állatnak van születéshelye, a rabszolgának van földje, de a szabad embernek hazája kell legyen! De hát ki volt akkor Magyarországon szabad ember ? A kiváltságosak! E kiváltságosak ellen indított hadat Széchenyi, kik csakis a társadalom egy esosztályai- nak érdekeért szállottak sikra. És mi történt ? Az ő nagy eszméi, melyek arra voltak hivatva, hogy óriási föladatokat oldjanak meg s irányitó például szolgáljanak a jövőnek, - miket ő a múlt század elején sas szárnyakon röpített világgá: országháboritó, lázitó, hazaáruló jelzőket hoztak neki jutalmul. A konzervatív lelkek „istentejen munkának“ bélyegezték minden tettét s nerrtzetrontónak nevezték el a legideálisabb szocialistát, ki semmi egyebet nem akart, mint azt, hogy Magyarország ne vesztegeljen egy helyben, hanem törökedjék arra, hogy számot tegyen az emberiség történetében. Biztosítani akarta a magyar faj jövőjét munka, tevékenység és hazafiság által. Azt akarta, hogy olyan örökséget adjon át az utókornak, a következő nemzedéknek, mely sziklaszilárdan álljon megcsonkitatlanul az emberiség nagy forgatagában. Micsoda nagy fényességet szór az a világitó torony, melyet Széchenyi gyújtott föl a mai szegényes mécsessel szemben ! Nagy embereknek, nagy hazafiaknak kikáltott egyének törtetnek ma előre csábitó jelszavak alatt s gyújtogatnak. De nem, hogy fényességet idézzenek elő, hanem, hogy elégessenek mindent, mit bölcs elődeink a haza boldogitására alkottak. Szomorú jelenség! A magyar társadalomban nincs már összetartás. Felekezetek, nemzetisé- ségek, polilikai pártok szerint különítjük el magunkat egymástól s nem állunk egy cél szolgálatában. Széchenyi a nagy társadalomtudós, a ki megjelöli mindazokat a nemzethez méltó célokat, melyeket kitartó és lelkes munkával el kell a nemzetnek érnie, ha azt akarja, hogy el ne söpörjek a földszinéről, a jövendő századok nagy eszméi. Az ő lánglelke egy századdal előre látott. Megérezte a nagy átalakulások viharos szelét, már akkor, mikor még az csak gyönge szellőként ringott a légben. Tudta ő jól, hogy aki az idő haladó szelleme ellen sikra száll, legyen kész arra, hogy nyom nélkül fog általa elsöpör- tetni. Most, minőn száz esztendős eszmékről bontogatom a szemf^delet s egybehasonlitom a múltat a mai korral: megdöbbenéssel nézek körül, van-e egy második Széchenyi Istvánunk? Nagy szabású eszmék, modern világnézetek már nemcsak szárnyaikat bontogatják, de élesen vijjognak is már fejünk felett. / S én keresem a magyar társadalomnak egy olyan alakját, amilyen Széchenyi volt! Keresem azt, aki helyes irányba vezesse a romboló csákány munkáját s az újjá építésnél bölcs tanácsaival, izzó hazafiságával segélyünkre legyen s aki különösen a gazdasági megerősítésben élére álljon a nemzetnek. Keresem a második Széchenyit, ki radikális gondolkozásával nemes nagy reformok keresztülvitelén fáradozzék anélkül, hogy az anarkia, vagy forradalom buja karjaiba sodorná a nemzetet! Kiben meglegyen az a kötelességérzet, mely a maga érdekét mindig alárendeli az általános közérdeknek, akinek minden tette mély erkölcsök forrásából bugyogjon föl. De egyebet is keresek! Keresem a magyar társadalmat, mely átérzi, felfogja a nagy Széchenyi szellemét s követi az ő egykori tanításait; mely a haza iránti hűségben, megyar nemzeti érzelemben, kötelességérzetben, becsületes munkában a Széchényi ideálizmusát vallja hitének s nem áldoz a nemzetköziség pogány oltárán. Olyan időket élünk, mikor kénytelenek vagyunk kriptákat bontogatni és az elpihent nagy emberek porló csontjait a koporsóból megidézni, hogy vétót mondjanak a mai korszak hazasorvasztó munkáinak. Hölgyeim és Uraim ! A XX-iJ< század modern eszméi döngetik a kapukat! Őrtüzek gyuladtak ki minden oldalon s az őrtüzek mellett táboroz egy beláthatatlan nagy csapat: az uj eszmék harcosai. Ki kell nyitnunk a kapuk rozsdás zárját s be kell azokon engednünk a légiókat! Ha a légiók az igazi nemes szocializmus eszméivel jönnek: a nemes célok közös felkarolásának eszméjével, a kultúrával, művelt társadalmi intézményekkel: akkor nemzetünknek jobb időket jósolhatunk! Ha azok a légiók a mi halhatatlan Széchenyink eszméit Írták zászlójukra, — akkor oda állunk mi is a lobogó alá, hogy vezessük a nemzetet a boldogulás útjára. De ha a XX-ik század vezérei megtagadják Széchenyi eszméit, ha eltapossák nemzeti létünk legszebb virágait, ha a nemzetköziség konkolyát hintegetik tiszta búzánk közé: akkor mindnyájunknak, kik Széchenyi szent eszméit magunkénak valljuk, — talpra kell állanunk s küzdenünk kell ellenök utolsó leheletig. Azért hozzád fordulok most nagy halottja a cenki sírboltnak ! Küld alá lelkedet a magyar földre, hogy magunkba szívjuk minden nemes gondolatodat, rajongó hazafi érzésedet s fölfegyverezzük magunkat azokkal a XX-ik század legnagyobb küzdelmére ! A Széchenyi István nagy szelleme, dicső emléke áldott legyen mindörökké ! A svájczi szarvasmarha. Abból az ötletből, hogy gazdáink közel 60 szarvasmarha importálására tettek előjegyzést, actuálisnak tartjuk a „ Köztelek“ minap megjelent cikkét leközölni: Az én szerény véleményem szerint nagyon helyesen állapították meg állattenyésztésünk fejlesztésének irányát ezelőtt mintegy 40 évvel azon kiváló szakférfiak, akik Magyarországra nem egy, csak egy irányban kiváló, abban spe- ciálista szarvasmarha behozatalát ajánlották, hanem egy általános hasznosítású marhának a köztenyésztésbe való bevitelét határozták el. Más szóval, nem azt ajánlották, hogy köztenyésztésünket — mert megjegyzem, én mindig csak erről beszélek — nem egy specialiter husrnar- hával (Shorthornnal) és nem tisztán a tejelésre kitenyésztett fajtákkal óhajtották megjavítani, hanem a szimmentáli marhával, mely tudvalevőleg gyors fejlődés mellett jó hústermelő, jó igásállat és elég jó tejelő is. Ez utóbbi tulajdonságaira vonatkozólag megjegyezni óhajtom, hogy tapasztalásból állíthatom, miszerint a szimmentáli marhában kiválóan jó fejős egyedek is vannak, mert ismerek olyan telivér szimmentáli tenyészetet, melyben akárhány olyan egyed is van, amely jó táplálás mellett 5000 liternél több tejet ad évenként. Azt hiszem, ha a bonyhádvidéki és Levél község környéke szarvasmarháinak tejelésére utalok, melyek mind szimmentáli marhával vannak nemesítve, eléggé indokolt ezen állításom; sőt még fogadást is mernék reá ajánlani, hogy tudnék mutatni olyan istállót Szimmentálban, melyben 25 darab tehén közül legalább a fele ad 650-700 kiló élősúly mellett évente 4500 liternél több tejet. Ez az eredmény nálunk is elérhető, csak következetesen mindig a legjobb tejelőcsaládokból származó egyedeket használjuk tenyésztésre és ne tenyészszünk marhát annak színe, szőre miatt. Annyira előzékenynek a katonaság iránt a magyar embernek talán mégsem kell lennie, hogy azért tenyészszen vörös marhát, mert gyalogságunk borjainak színe a vorschriftsmässig piros, mert más okot igazán nem tudnék találni, melylyel ezen vöröstarka szin hajhászatot indokolni tudnám. Ne legyünk a kelleténél jobban formalisták, ne arra fektessük a fősulyt, hogy a tenyésztett marhának okvetlenül pirosnak kell lenni. Ne akadjunk fönn egy folton marhánk fején, mert hiszen jól mondja egy hírneves régi elsőrendű tenyésztője Svájcznak, hogy aki foltos (tarka) marhát tenyészt, nem határozhatja meg előre, hogy a születendő borjúnak mely testrészén legyen a folt. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy tenyésztendő szarvasmarhánk testformáira ne adjunk semmit, sőt azt állítom, hogy ez igenis nagyon fontos körülmény, mert valamint csak ép testben lakozik ép lélek, úgy a test külső formáiról meglehetős pontossággal következtethető a benne rejlő tulajdonságokra. így azt tartom, hogy állattenyésztésünkben az állat törzsére, annak láb- és faralakulására és a fej formájára tekintettel kell lennünk, még pedig nemcsak azért, mert egy szimmetrikus állat kellemesebb benyomást tesz a szemlélőre, mint a kevésbbé kiegyenlített testű, hanem éppen a fennebb említett okoknál fogva. Jó, lapos cson- tozatu, helyes állású lábakra és korrekt jároméllel biró nyakra az igázás miatt kell tekin- tettel lennünk. A jól bordázott dongás mellkasra és jól formált hasra azért kell néznünk tenyésztésünknél, hogy állataink belső szervei, úgymint tüdeje, gyomra jól kifejlődhessenek. A könnyű nemes fej, valamint a széles medencealakulás a borjazást könnyíti meg. Szerény tapasztalatom szerint a négyszögletes, majdnem vízszintesen álló alakulásából a farnak a jó tejelésre következtethetünk. A csapott far inkább a húzást segíti elő. A tejtükör minemüségéről már annyit írtak a szakértők, hogy erre nekem több szót vesztegetnem nem is kell. Azt hiszem, nem megvetendő indok a szimmentáli marha tenyésztése mellett az sem, hogy hazánkban kiváló minőségű ilyen tenyészetek vannak, amelyek beváltak és amelyekben rendkívül nagy mezőgazdasági vagyon fekszik. Maradjunk tehát meg ezen annyiszor kipróbált és jól bevált szarvasmarhafajta mellett, azonban ne tenyészszük azt egyoldalúan durva, goromba csontozatu, rosszul tejelő, de kiválóan jó hizó- képességü marhának, hanem legyünk tekintettel arra a tenyészcélra, amelyért állattenyésztésünk irányitói.ezelőtt 40 évvel behozatalukat elhatározták. Örömmel üdvözlöm tehát magas föld- mivelésügyi kormányunk ezirányu törekvését, valamint azon igyekezetei is, melylyel már ez év őszén több megyénk gazdasági egyesülete a köztenyésztés számára állami segítséggel főleg berni szimmentáli marhát hozott be az országba. Ami mármost magát az import keresztülvitelét illeti, arra nézve legelsősorban is azt vagyok bátor megjegyezni — amit én igen fontos dolognak tartok, — hogy behozandó állatainkat Svájcznak hegyvidékéről szerezzük be. Tudjuk ugyanis, hogy minden behozott állatnak itt először a kiimát kell megszoknia, mielőtt azon tulajdonságokat ki tudná fejteni, amelyek miatt behoztuk. Tudjuk egyszersmind azt is, mennyi bajjal és ve- szélylyel jár még a legmegfelelőbb viszonyok és a leggondosabb ápolás mellett is az akklimatizálódás. Mármost, ha én enyhébb kiima alól, mint a milyen hazánké, például Angolországból, ahol úgyszólván sohasincs tél, hozok be állatot, sokkal több bajom lesz'az itteni zordabb kiima alatt a behozott jószággal, mintha azt a mienkhez hasonló, vagy talán még ^hidegebb éghajlat alól importáltam volna. Éppen azért nem ajánlom istállón nevelt jószág behozatalát más országokból, mert kézenfekvő dolog, hogy sokkal kényesebb és érzékenyebb, tehát I nehezebben akklimatizálható, mint a szimmentáli
