Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-29 / 52. szám
2 Nagybányai Hírlap 1912. december 29. Működött a bizottság. A gazdasági és pénzügyi' bizottság a múlt hét végén s az e héten tartott üléseiben letárgyalta a város 1913. évi költségvetés-előirányzatát, a mely munkálatok tükrében már csak 44 % községi pótadó tárul elénk az 52720 K 26 fill. deficit eloszlatására. Úgy volt, hogy a költségvetés a december 31-én tartandó közgyűlésen fog a szervezési szabályrendelettel együttesen tárgyaltatni, minthogy azonban a már kinyomtatva kézen forgó szabályrendelet-tervezetet a bizottsági tagok egy jelentékeny része kellően nem tanulmányozhatta, a pénteken tartott bizottsági ülés azt a javaslatot terjeszti a holnapra összehívandó rendkívüli közgyűlés elé, hogy jogosittassék fel a tanács, miszerint 1913. január havában a költségvetés-előirányzat keretén belül operálhasson A bizottsági működés megállapodásait sommázva azok kritikájától ezúttal tartózkodunk, mert a mi felfogásunk szerint az előzőleg 71 °/o-ban piegállapitott pótadókulcs sokkal reálisabb volt, mint a minőt most a bizottságok elértek, mert bár igaz, hogy némely életrevaló ötlet egészséges intézkedés alapja lett s költségredukciót eredményezett, — mégis ezzel szemben a bevételi rovatban oly gyarapodás mutatkozik, a mi kizárólag optimista feltevésen alapszik- Jóhiszemű reménykedések azonban reális költségvetés bázisaiul nem szolgálhatnak még akkor sem, ha a magunk megterhelésétől való tartózkodás ezeket az optimista feltevéseket biztos valóságok látszatával tünteti fel. Lényeges változtatást tett a bizottság a költségvetésnek a tisztviselők fizetésére vonatkozó tételén- Az 1912. évi (új) törvény szerint a fizetések a törvényben meghatározott minimális mértékben állapitandók meg, azonban a mellékjárandóságok a családi pótlékba betudandók. Ez alapon a bizottság helyesen arra a megállapodásra jutott, hogy a családi pótlékba a tisztviselők tűzifa illetményét betudja, miáltal circa 3000 korona megtakarítás éretett el anélkül, hogy ez az érdekeltek jogos igényeit érinthetné, mert a képviselőtestület jogosult volna a tüzifajárandóságot egyáltalán megvonni, a mi viszont a méltányos bánásmód elvével ellenkeznék. Kimondotta azt is a bizottság, hogy a meny- j nyiben 1913- évtől kezdve a tűzifa ára köbméterenként 50 fillérrel csakugyan emeltetni fog, úgy az egyenlő megterhelés princípiumából kiindulva a tisztviselői kar s általában mindenki, kinek fakompetenciája van, köteles ezt az áremelkedést megtéríteni. A segédszemélyzet és szolgák családi pótlékába azonban a tűzifa-járandóság nem tudatik be, mert ezeknek fizetése az új városi törvény parancsoló rendelkezése hiányában nem emeltetett. Ezen 50 filléres tüzifa-külömbözetre való tekintettel az erdőgazdaság jövedelme 4000 korona többlettel praelimináltatott, a mi mindenesetre raciónábilis, ha ugyan egyáltalán észszerű a tűzifa árának emelése akkor, a midőn szakszerű kijelentés szerint a város 2 korona tőárat ér el a fájával! Mindenesetre azonban az lesz a megnyugtató, hogy ha a közgyűlés maga magának tartja fenn a saját szükségletére szükséges tűzifa- árak szabályozását, mert az uj szervezeti szabály- rendelet tervezet 65. §-a a tanács hatáskörébe kívánja az ügyet utalni, már pedig önmagunk terheinek növelése akkor elviselhetőbb, ha azt magunk rójuk ki magunkra, ha már csakugyan elkerülhetetlen. Kimondandónak tartja a bizottság, hogy az illetményesek tűzifát el nem adhatnak. Elhatározta azt is a bizottság, hogy ezentúl a tiszti nyugdíjalap kamatait nem kívánja tőkésíteni, hanem egyenesen a uyugdijak fizetéséhez szükséges összeg pótlására óhajtja felhasználni annál is inkább, mert a tiszti nyugdíjalap hoza- déka nem elégséges a nyugdijak fedezetére s a hiány egyébként is a házipénztárból fizetendő. Kormányhatósági Ígéretből kifolyólag 5000 kor. államsegélyt is beállított a bevételi rovatba azon a címen, hogy az állam a festőkoloniát 1913. évben ily összeggel segélyezni fogja. Ámha a városnak a festőkoloniához és az iskolához — több- rendbeli hivatalos kijelentés szerint — semmi köze, viselje a kolónia az államsegély esetleges elmaradásának következményeit! Szerintünk az erre vonatkozó kiadási rovat igénybe vétele, illetve a kiadások folyósítása csakis az államsegély folyósításakor történhetik meg. Nagy fontosságú megállapodásra jutott a bizottság akkor, a midőn a vizdijaknak \°/o-kal való felemelését javasolja, mert az 54930 kor. eddigi bevételelőirányzat az amortizációra nem elégséges. Sajnos, e tételnél is a mi álláspontunk nyert igazat, mert annak idején alacsonynak tartottuk a vizdij- és csatornahasználati járulék kulcsát s ime már a második esztendő igazolta, ha a meggyőződésünk alapos volt. Érthető, de helytelen, hogy a bizottság a bevétel egyes irreális rovatait nem törölte, illetve csak részben törölte (például a vasutjövedelem, villanymü jövedelem) s igy csak félmunkát végzett, a mi ismét meg fogja magát a zárszámadások alkalmával boszulni. A kiadások oldalán a már megemlített személyi járulékok csökkentésén és többrendbeli (kisebb) reduktión kívül két rendbeli számvevőségi dijnok elbocsátásával 2000 koronát meghaladó megtakarítást tett. Közel 2000 koronát csípett le a vízvezetéki személyzet fizetéséből; az irodai költségeknél is megtakarított 540 koronát s elimini- tálta a 15 éven alóli árva gyermekek gondozására előirányzott 3000 koronát, mert ezt a vármegye az ezen célra kirótt l°/o vármegyei pótadóból fedezi, a mi a közönségre hasznos, mert 120 ezer korona állami adóalap figyelembe vételével e címen tőlünk a vármegye csak 1200 koronát kap. A polgármester megnyugtató kijelentést tett, hogy a lebonyolítás a latt álló 600.000 kor. ideiglenes kölcsönből a város függő tartozásai mind kitelnek s igy az adósságok amortizációjára, illetve pár nagy tételnél azoknak egyedül a kamataira praeliminált összegek elégségesek lesznek s nem kell félnük attól, hogy a költségvetés szabatos és lelkiismeretes végrehajtásának bármilyen — előrelátható — akadályai is lesznek. A közönség tájékoztatásául meg kell még jegyeznünk, hogy a pótadót az a körülmény okolja meg, mely szerint az 1913. évre nem volt a bevételek közé az eddig évente szokásos 30000 kor. laposerdei haszonvétel beilleszthető, mert az alap elfogyott; a kamatteher 71000 koronával nőtt; a tisztviselők járandóságának törvényszerű rendezése 23.000 kor. többköltséget eredményezett. Ez tehát 124000 kor. többlet a terhűnkre, viszont kimaradt a tavaly, különféle kisebb beruházások költségeinek kifizetésére beállított 29000 korona s igy közel 100-000 korona a több terhűnk ez évre, melyet most a bizottság a 44% pótadóval fedezendő 52720 K 27 fillérre, mint deficitre redukáltVégül a közönség megnyugtatásául közöljük még, hogy a mint 1917 évre a Laposerdő ismét üzemterv alá kerül, a mint az erdei iparvasut a kincstárnak átadatik s a mint az adósságoknak kedvező konvertálása sikerül, szóval rövid 4—5 év alatt ismét, mellőzhető lesz a pótadó, tehát semmi ok sincs az elkeseredésre, de annál több arra, hogy a költségvetések szigorú betartása kö- veteltessék s minden egyes későbbi [időközi) uj rendelkezés alkalmával gondunk legyen arra is, hogy az uj rendelkezések végrehajtásához szük- séges összegek fedezetét is megjelöljükbája volt az, hogy benne a honosságról és képesítésről szó sem volt. A magyar városok és ipartársulatok utolsó feljajdulásának hatása alatt járult hozzá Gróf Széchényi Pál miniszter a képesítés kérdéséhez. E tekintetben kivette részét a mi városunk is. Szerencsy József, ipartestuletünk ma is élő tiszteletbeli elnöke 1884 február hó 20-án felhívást bocsátott ki az yrszág összes ipartársulataihoz és iparosaihoz, melyben az ípartörvényjavaslatnak épen a fentemlitett két legfőbb hiányosságára hívja fel figyelműket- E felhívásnak egy példányát e soroknak írója mai napig is őrzi. Miután e felhívást a helybeli általános iparegyesület 1884. évi március hó 2-iki közgyűlésen letárgyalta s annak minden egyes pontját elfogadta, Lajos György városi főjegyző, mint az általános iparegyesület elnöke annak kinyomatását s a hazai összes iparegyesületekhez való elküldését elrendelte. Jól esik rágondolni, hogy abban az időben is, a mi városunk iparosságának vezetői, mint Szerencsy József és Lajos György, az ország összes iparos vezetői közül az elsők között foglaltak helyet, kik felismerték az 1884. évi ipartörvényjavaslat kardinális hibáit s annak javítása érdekében mozgalmat indítottak,s e mozgalomnak a kívánt eredménye meg is lett■ Az 1884. évi ipartörvény életbelépte után az ország különböző városaiban a meglevő ipartársulatok “sorra alakultak át ipartestületekké. A törvény szerint egy városban csak egy ipartestület alakítható, kivéve az ország fővárosát, a hol a különböző szakmabeli iparosok nagy számára tekintettel, minden iparágban alakítható volt ipartestület. Kisebb városokban, igy a mi városunkban is, a hol többféle ipartársulat volt, ilyenformán nehezen sikerülhetett az ipartestület megalakítása, mert a törvény szerint a képesítéshez kötött iparágak iparosai kétharmadának kellett önként kijelenteni, hogy az Ipartestület megalakítását kívánják. Ez pedig nehezen ment- A különböző ipartársulatok féltették a saját kis vagyonukat, azt hitték, hogy az ipartestület megalakítása esetén át kell azt is engedni az ipartestület céljaira, pedig ezt nem kellett tenni. Megindult tehát itt is az agitáció a Testület megalakítása érdekében 1884-től 1902-ig több ízben. Ezen agitáció lelkes vezére mindenkor Szerencsy József volt, hűséges és buzgó társai ez ügyben Lajos György volt városi főjegyző és Thurzó Ferenc városi levéltárnok. Az ipartársulatok vezetőinek és tagjainak makacs ellenállásán azonban minden kísérlet hajótörést szenvedett. Uj időknek, uj embereknek kellett jönni mindkét rész1 ről, hogy egyfelől nagyobb erővel kísérelhessék meg a Testület megalakítását, s másfelől az Ipartársulat uj nevelésű tagjai is jobban megérthessék és felfoghassák a kor intő szavát, hogy belássák, miszerint a Testület megalakítása nem egyeseknek önző érdeke, hanem a kisiparosság általános nagy érdeke. A régi vezér mellett mint társak a fiatalabbak is felvették a küzdelmet; igy Szász József, Kupás Mihály, Csepey Ferenc, Jancsovics József s városunk ezidőszerinti főjegyzője: Égly Mihály, ki a mint az Iparhatóság iparügyi előadója nemes versenyre kelt e mnnkában az iparosság vezető embereivel, A hosszú és kitartó küzdelmet siker koronázta. 1902-ik év junius havában a helybeli képesítéshez kötött iparágak mestereinek több mind két harmada meg volt nyerve az eszmének, csak összehívásra várt, hogy szóban és írásban is meg- nyilatkozhassék. (Folytatása következik.)
