Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-15 / 50. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAPAz Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlöny Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos : Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14.---------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------71 százalék községi pótadó. — írta: Ajtai Nagy Gábor. — A város közszemlére kitett, 1913. évi közköltségvetés-előirányzatának terjedelmes munkálataira lassacskán porréteg rakódik le, pedig ezek az akták és dolgozatok megérdemelnék, hogy az adózó polgárság kézről-kézre adja azokat! Nem azért, mert a főszámvevő be vezető jelentésében a 82094 korona 26 fillér difiéit eloszlatására 71% pótadó kivetését hozza javaslatba s egyben ennek a keserves új tehernek a jövőben leendő megszüntetése végett 8 rendbeli indítványban meríti ki — egy részében ötletes, de csekély jelentőségű terveit, — nem is azért, mert a költségvetés-előirányzat beosztásában némi, az áttekinthetőséget megkönnyítő újításokra is bukkana felületes szemlélő, kire a csinos és elegáns asz- szony benyomását teszik ezek a kedves rubrikák, annak a discrét, rugékony nőnek, a ki pongyolában elrémitő hatást vált ki, — nem is azért, mert a költségvetés a főszámvevői (az uj törvény elnevezése) elaboratumban ismét reálisnak, becsületesnek és lelkiismeretesnek igyekszik megjelenni, bár felszerelései, kimutatásai olykor szóbeli ígérgetéseken és a közgazdasági, meg az általános pénzügyi helyzettel éppen nem indokolható, vérmes reményeken alapulnak csak, — végül nem is azért volna érdemes e költségvetési-előirányzatokat a portól megkímélni, minthogy ha távolról is csalatkozhatnánk abban az erős meggyőződésünkben, hogy a gazdasági és pénzügyi bizottság legfőbb törekvésének azt fogja a jövő héten tartandó üléseiben, a hol e dolgozatokat rosta alá teszi, tekinteni, hogy ezt a deficitet még vérmesebb és még kevésbbé indokolható feltevésekből kiindulva lehetőleg községi pótadó nélkül eloszlattathassa: hanem legfőképpen azért, mert ez a költségvetéselőirányzat még a 71% pótadó igénybe vétele mellett sem kifogástalanul reális, még változatlan elfogadása mellett sem jelent uj csapást községi gazdálkodásunkban, hanem csak a végleges felfordulás momentán elhárítását, a végszükség kényszerűségével való megbarátkozást! Recriminációk helyette hogy a pótadótól való általános iszonyat okozta helyzetből kifolyólag a város vezető körei a józan előrelátás félretételére kényszerültek s oly költségvetések összeállítására, melyeknek irreális voltáról éppen ezek az irányító körök voltak legkivált meggyőződve: csak annak hangsúlyozására vállalkozom, hogy ez a 71% pótadó ma mindenképen elkerülhetetlen s aki ez ellen tetszetős és népszerű frázisokkal küzdeni fog, aki ez ellen, a nagy nyomorúságra való tekintettel tapsok között érvelni fog, a ki e 71 % pótadó ellen egy jobb jövő reményében agitálni igyekszik, nem fog hasznos és érdemes szolgálatot teljesíteni a városnak ! Ne feledjük, hogy akármilyen népszerűtlen is annak nyomatékos említése, hogy A ..HAgyBÁNYAI hírlap“ tárcája Híradás. Azt kérded itten mi az újság, Amit nem Írtak a lapok; Milyen nyomot vágtak szivembe E háborús komor napok? ( A sorskerék vad fordulása Lelkembe nem gázolt bele ? Mi most a vágyam, s életem Minő reménnyel van tele ? Nem történt semmi, csak a virág Sorvadt le kint a fák alatt; Lehullt a fészke s összetörte A kis, nótázó madarat; Ködös, kietlen szürke égről Letűnt a tarka szép szivárvány; Rohant a vész és nézd a kertben Úgy áll a fa tarolva, árván. Nincs abban ugye, semmi újság, Hogy valaki éjjel zokog ; Mesébe szőtt virágos kerten Egy vad paripa átrobog; Szűz, habfehér, királyi köntöst Durván letéptek, mint a rongyot ? ..... Nem történt semmi, csak valahol Egy színes élet összeomlott. Nagy Margit Aiglon (Sassy Attila.) Irta: Harsányi Kálmán. Magyar erőnek mindig az erőtlenség vagy a kölcsönvett erő vádjával kellett megküzdenie. A nemzeti elfogultság minálunk — ellentétben- más fajok egészséges nemzeti elfogultságával — meg- fordittatja az emberek kezében a messzelátót s megkisebbit mindent, ami a miénk. Hályog futja be a szemünket, valahányszor a magunk eleven értékeit nézzük. Kicsinyhitüségünk nem tűrt meg a magyar egen folt nélkül való napot, teliholdat, állócsillagokat, mióta csak vagyunk. Füstfelhős napok, fogyatkozó holdak, hamar kilobbanó meteorok égboltja a miénk az örök jelenben. A füstfelhők csak akkor takarodnak el, az idegen világok árnyéka csak akkor suhan a fekete űrbe, a meteor- lobbanások csak akkor nyugszanak meg egy-egy csillagos fénypontban, mikor már minden a múlté. A jelenünk mindig szürke volt, a múltúnk mindig ragyogó. A maga géniuszának saját eredeti fényében a magyar sohasem tudott hinni addig, mig maga a fényforrás ki nem aludt. A mi gondolatunk még akkor is olajcsempészet, mikor kicsiny mécses gyűl fői a magunkra áltatott örök borúban. A magunk fájdalmasan kicsinyhitű megítélésének ez a módja annyira faji vonás, hogy kivétel nélkül minden valamirevaló érték sorsával bizonyíthatnám, aki csak egyetlen sugárral is hozzájárult valaha a magyar kultúra életéhez. De jobb talán, ha egyenesen az elevenbe vágok és olyan példás elemzését kísérlem meg, amelyeken még folynak ezek a kénytelen magaáltató optikai csalódások. Mikor Adi Endre szokatlan, bizarr színeket váltó teliholdja felbukkant — egyszeriben Baudelaire, Verlaine, Dehmel árnyékát láttuk rávetődni. Ez a vád volt a legelső gondunk. Bántott a téli képe. Jól esett látnunk, hogyan zsugorodik fakó sárgaréz-kiflivé a szemünkben. Mikor Nagy Sándor, a magyar rajzolók nagymestere — (nem, nem is irom ide, micsoda öklömnyi idegen meteorkövek árnyékát vélték látni az ő fantasztikus üstökösén!) — És mikor Aiglon lépett ki a megfordított mesz- szelátók elé: éljen Beardsleyt kiáltozott a zsöllyé- ben terpeszkedő karzati közönség. Miért? Mert az örök tömegpsychologiai jelenségek értelmében ennek kellett az első gondolatának lennie, mikor Aiglon Wilde-cimlapját megpillantotta. A tömeg mindig együgyüen itél; ítéletét alig formálják súlyosabb érvek, mint a gyermekét. Amit megszokott ahoz ragaszkodik s ha ez véletlenül éppen egy társas-cég neve, akkor csak megszokott formájában tudja kiejteni. Beaumont-t nem ismerte Fletcher nélkül, Flerst-t nem ismeri Caillevet nélkül, Wil- de-t nem Beardsley nélkül. Ezért, egyedül ezert látták Beardsley kezevonasát abban a Wilde- cimlapban, amelyet Aiglon rajzolt a maga kezével, a maga érzésének és eredeti grafikus ösztönének sugallatára, első föllépéséül. Mint a hogy wildei vonásokat fedeztek volna föl az Írásaiban, ha netalán Írónak születik vala és Beardslei küld a könyvéhez rajzokat a másvilágról. Az eredetiség kérdését — fentebb említett faji jellemvonásunknál fogva — nem is szabadna Lapunk mai száma 8 oldal.
