Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-13 / 41. szám
V. évfolyam. Nagybánya, 1912. október hó 13. 41. szám. TÁRSADALMI SS SZÉPIR03DALMI HBTI3ÜAI». Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8 — 12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők, Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete* Rákóczi-(FŐ)-tér 14. ——— hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ——— A mezőgazdaság és a pénzszűke. — Irta: Bernát István, a Magyar Gazdaszövetség igazgatója. — A magyar pénzpiac helyzetéről terjesztett hírek tudomásom és tapasztalatom szerint bizonyos tekintetben túlzottak és éppen e miatt kötelesség ezt a kérdést a mezőgazdaság szempontjából tiszta világosságba helyezni. Igaz ugyan, hogy a pénz huzamosabb idő óta drága, ennek folytán a kölcsönpénzzel dolgozó vállalatok kénytelenek megszorítani vállalkozásaikat. Nehéz helyzetbe jutottak különösen azok, akik mar előbb az olcsó pénzre számítottak, kötelezettségekbe mentek bele s most drága pénzzel állanak szemben. Mégállapitható azonban mindazoknak a nyilatkozataiból, akik hivatásoknál fogva folyton a mezőgazda- sági hitelélet ütőerein tartják ujjaikat, hogy az úgynevezett válság a nemzet nagy tömegét, a pénzpiaccal közvetlen összeköttetésben nem állókat kevésbbé érinti. A magyar postatakarékpénztár legutóbbi kimutatása, mely a múlt évet rendkívül kedvezőnek mondja, szintén bizonyítja ezt. A nemzet közgazdasági élete nagy rázkódás nélkül kiállotta a próbát s azok a sorozatos bukások, melyeket sokan vártak, nem következtek be. Nemcsak minálunk van ez igy. Hiszen egyike a legérdekesebb, de kevéssé méltányolt tényeknek, hogy például Indiában és Japánban mostanában a nép alsó rétegeinek helyzete s a mi ebből ered, táplálkozása éppen úgy javulóban van, mint nálunk. A pénz szűkének okául a magam részéről azt a bámulatos és szinte precedens nélküli ipari és kereskedelmi fellendülést vagyok kénytelen tartani, a melyet nemcsak Európában, hanem Amerikában is észlelhetünk. Amidőn konstatáljuk, hogy például az osztrák szénbányák termelése 2—3 évre le van kötve, eléggé bizonyítva van egyúttal az ipari vállalatok nagyfnértékü fellendülése is. Az állampapírok árfolyamának évről- évre észlelhető hanyatlása szintén annak tulajdonítható, hogy a közönség az ipari vállalatok részvényeit jobban kedveli a fix kamatú állampapíroknál. Mennyiben és mikor fog ez a helyzet megváltozni, arra nézve megbízható választ aligha adhat ezidőszerint valaki. De foglalkozván ezzel a kérdéssel rá kell mutatnom arra, hogy az iparnak ez a csodás fejlődése éppen akkor következett be, amikor a merkantilisták állítása szerint az agrártörekvések érvényesülvén a vámpolitika körül, a legnagyobb debaccel kellene találkozni. Az agrárgondolat elterjedésének és erősbödésének nagy szerepe van a spekuláció megfékezése körül is, mert az 1873. évbeli események ismétlődése esetén — a mint a helyzet ma áll — olyan reakció támadt volna, melyet a merkantilkörök éreznek meg a legjobban. Mezőgazdasági téren katasztrofális jellege a pénzszükénék nem volt. A nyilvánosságra jutott adatok szerint a kényszereladások számbavehetőleg nem szaporodtak, ellenben a tisztán spekulációra alapított parcellázások szükebb körre szorultak, a mit azonban bajnak tekinteni egyáltalán nem lehet. Nem akasztotta meg észrevehetőleg a pénzszűke a szövetkezetek fejlődését sem. A szövetkezetek ugyanis, mint ez hosszú tapasztalat szerint mégállapitható, nem a kedvező időknek, hanem inkább a kényszerűségnek, a nyomorúságnak a szülöttei. Éppen ezért szaporodásukat olyan, a gazdasági életnek csak a felső színét érintő válságok, mint a milyen a mostani is, nem igen szokták befolyásolni. A nagy hitelintézetek szűkkeblű politikája, amely nem akarja kellően részesíteni előnyeiben a betevőket, egyik oka annak, hogy a pénzszűke még most sem enyhült. Ezek az intézetek drágán mérik a hitelt, tehát gátolják a fejlődést. A szövetkezet azonban a rendelkezésükre álló forrásokból, melyek között első helyen kell említeni az Osztrák Magyar-Bankot, képesek voltak és hisszük, képesek lesznek a jövőben P Nagybányai Hírlap tárcája. Őszi mese. Halkan susog az őszi lomb, Arany ja csöndesen pereg; Bíboros Napkirály után Vonul rézvértes hadsereg. Győzelmi köszörűjükből Lehull a rózsa szerteszét, Alkonyodik. Anyuska lelkem, Én mondok ma, egy szép mesét. Majd zsámolyára leülök S ölébe hajtom a fejem . . . Haliga, a szellő leskelődik Piros vadszőlő levelén. „ Volt egyszer egy bohó leány, Akit szerettek az álmok, Még munka közt se hagyta el A képzelet, az áldott. És mert örökké fátyol ült Két álmodó, sötét szemén : Kerülte ajkát, nem szerette A sok csókvágyó, hős legény. Nevettek rajt' az asszonyok. S nem tudta senki, mire vár ? Megállt előtte egy-egy férfi S gondolta: „Szép lány. Ej, be kár'1. S lám, nem hiába volt a lány Magasba járó vágyak rabja : Eljött, akit imádva várt Szent-Grál legenda szűz lovagja. A szive jó, a lelke dús, Elméje tiszta, éles, Nyílt kék szeme csupa mosoly, Magas a válla s széles . . . „Elkap megint a képzelet, Édes, rajongó lányom, Olyan hibátlan férfi nincs Se itt, se tűt a másvilágon". Nagy Margit. Renée. — Irta: Krlzsán Péter. — Renée sápadt, csenevész leány volt. Télen legtöbbször betegeskedett, nyáron azonban, mihelyt megjelenhetett állandó üdülőhelyén és tele-teleszivhatta szinte átlátszó, gyönge tüdejét a ligetek szelidebben friss levegőjével, olyankor átmenet nélkül vig és nótázó kedvű lett. Vékony, törékeny teste ugyan ilyenkor sem öltött teljesen viruló szint és alakot, de a lelke, az csattanó, egészséges volt. Már a tizenötödik évét élte, amikor meglepte őt is az az időszak, melyben a még rövidszoknyás, forróvérű kis leányok hirtelen elveszítik nyiltan csókolódzó bátorságukat. A gyermek Renée-ből is nagy lány lett. Az ő finom, szabad szive is tulajdonosa lett a titoknak, a vágynak. Megváltozott. De csak másoknak, idegeneknek. Önönmagának a régi maradt. Ha egyedül volt és megtehette, bújta tovább is az erdőt, versenyt fütyölt a pintytyel; — járta a mezőt, összehalmozta a hervadt virágokat, melléjük hevert és megsiratta valamennyit. Egyszer pedig, mert senkit sem gondolt maga körül, vérvörös fátyolruhájában, kezében selyem napernyőjével, a parkon keresztül kisérte haza a szomorú külsejű, sánta Kántor Danit, a hetes-koldust és amikor elváltak, megcsókolta annak kérges, fekete kezefejét. Máskor Liapunls. mai száma 8 Oldal.
