Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-18 / 33. szám

Nagy bány e»3 I£tx-lap 1 y 12. augusztus 18. 4 Prihradny Kálmán. Városunk egyik legrokonszenvesebb alakja, a szamosvölgyi vasút osztálymérnöke, eltávozik körünkből. A kereskedelmi miniszter a budapesti állam- vasúti főfelügyelőséghez nevezte ki felügyelői biztos minőségben. Szent István király napja. Holnapután dicsőséges első apostoli királyunk emlékezetének ünnepnapja. A római pápa — mint a hírlapokból olvassuk, — a többi közt István napját is meg­fosztotta ünnepi jellegétől. Mi magyarok azonban a szent király névnapját országos ünneppé j avattuk törvényhozási utón s igy reánk nézve ezután is az ország törvényeinek ereje kötelező, i Ünnepeljük szivünkben és külsőképen is Szent István napját, ki a mai magyar birodalom első j alapját lerakta; ünnepeljük az apostolt ki be­vezette nemzetét a kereszténységbe, ki bölcs i törvényeket alkotott, templomokat épített s j nemzetére annyi dicsőséget hozott. Szent Jobb j keze, — mely annyi viszontagság után máig fenmaradt, — a nemzetnek legdrágább erek­lyéje s évenként százezrek sietnék föl az ország I szivébe, hogy a dicsőséges Jobb kéz látásán felbuzdulva, áldást könyörögjenek a Minden­hatótól sokat szenvedett hazánkra ! Hírek. A nagybánijai repülés. Proliant Guidó a legjobb nevű, magyar pilóta, e hó 25-én Nagybányán repülő felszállásokat rendez. A fővárosi lapok, hasábos cikkeket írnak e fel­szállásról, mivel komoly repülést még keveset láttunk magyar aviatikustól. Nagyban emeli a felszállás érdekességét az, hogy Prodam. éppen e kies fekvésű művész várost választotta ki a célból, hogy bemutassa nagyarányú képességeit. Országszerte nagy érdeklődés kiséri Prodam felszállását, különösen aviatikái körökben nagy ; a szenzáció, többen lekisérik a fővárosból, hogy tanúi legyenek az utassal való repülésnek. ! Prodam a saját rekordját is ez alkalommal akarja javítani s e célból a Horváth tanár III. B. monopiáját máris új motorral szerelte ; fel. Mivel Nagybányán most van az országos ! képkiállitás s ugyancsak a felszállás napján lesz az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület közgyűlésének és kiállításának meg­nyitása gróf Teleky Géza v. b. t. t. által, aján­lanánk, hogy a közönség a szükséges helyek iránt ideje korán gondoskodjék. Az erre vonat­kozó részletes tájékoztatás lapunk hirdetési rovatában megtalálható. Hosszú Vazul dr. püspök megérkezése. A szamosújvári görög kath. egyházmegye új püspöke, dr. Hossza Vazul e hó 6-án este érkezett székvárosába, Szamosujvárra s minden hivatalos fogadtatás mellőzésével foglalta el fő­pásztori hivatalát. Hátszegről automobilon jött a püspök Frentz Traján hátszegi püspöki helynök, Manu Leó prizlopi zárdafőnök és Szakács Emil főjegyző kíséretében. Kellemesen érintette a főpásztort, hogy amikor megérkezése után azonnal házi kápolnájába vonult, meg­szólaltak a harangok, hogy a nagy eseményt hírül adják. A káptalan másnap tisztelgett. A püspöki beiktatás e hó 8-án d. e. 11 órakor folyt le a szentszéki gyűlésen, ahol Georgiu János nagyprépost meleg üdvözletére magas- szárnyalásu beszéddel válaszolt dr. Hosszú Vazul püspök. Az új főpásztor már az első napon sétát tett kíséretével a Népkertben, mely kel­lemes meglepetést gyakorolt reá. Hivatalos látogatást is tett a püspök a hivatalvezetőknél s a jövő héten Désen folytatja látogatását, később pedig nagy kiterjedésű egyházmegyéjében tesz körutat. Biztos értesülések szerint legelső útja Nagybányára fogja vezetni á hazafias fő­papot. Hisszük, hogy a város közönsége méltó j fogadtatásban fogja részesíteni. A Szentistvármapi ligeti térzene. A bányász-zenekar vezetőségétől vett értesítés szerint kedden a térzene elmarad s helyette csütörtökön tartatik meg. Augusztus 18. Ma van Ő Felsége, apos­toli királyunk születése napja. A 82-ik évet töltötte be az agg uralkodó a mai napon s tisztelet és szeretet környezi Európa minden népe előtt. A hivatalos világ ünnepli őt ma s a templomokban hálaadó isteni tisrteletek tar­tatnak. A helybeli bányaigazgatóság és a bányász személyzet zeneszó mellett vonul föl a róm. kath. templomba a szokásos Te Deumra. Kitűnő, tiszta és gyors kiszolgálásáról jól ismert Tréger* Lajos elsőrendű boibíly- és fodrász-terme, illatszer-raktára: Rákóczi=(Fő)-tér, Minorita-rendház alatt. - Ugyanott megrendelhető mindennemű hajmunka és köpiilyözés; eszközöltetik massirozás és tyukszemvágás a legnagyobb szak­szerűséggel és vigyázattal. Amerikai milliomos a Rákoson. Ér­dekes vendége volt a rákosi aviatikái telepnek. Egy milliomos amerikai gépész- mérnök érkezett Rákosra, hatalmas automobilon. Az amerikai Prodam Guido iránt érdeklődött, a kinek bemutatkozott és előadta, hogy tudomása van arról, hogy Prodam Nagybányán utas­repülést akar rendezni. Az amerikai megígérte, hogy ott lesz a nagybányai repülésen és ha Prodam az általa a helyszínen kijelölendő utat hiba nélkül megteszi, szerződteti Amerikába havi tízezer dollár fizetéssel pilótának. Prodam elhatározta, hogy gépét a nagybányai repüléshez rendbehozza, hogy a milliomos amerikainak eleget tudjon tenni. Ez a Rákos legújabb szen­zációja. Gyermek kabarét a polgári leány= iskolában. Múlt vasárnap délután Guümann Lajos fővárosi táncmester kedves kabarét rendezett a polgári leányiskolában tanítványaival, a Waigandt-alap javára, a következő műsorral: 1. Párbeszéd. Előadták: Gondos Mariska és Eperjessy Ilonka. 2. Zongorajáték. Előadta: Nagel Iduska. 3. Tirolienne. Lejtették: Eperjessy Ilonka és Kovács Jóslta. 4. Műdalok. Énekelte zongorakisérettel Gurszky Gabi. 5. Zongora. Előadta: Szűcs Marcsa. 6. Dialog. Előadták: Eperjessy Irén és Kováts Pista. 7. Szavalat. Kondor Adél. 8. Malaguenna. Lejtették: Weisz Piriké és Almer Iduska. Az egyes számok pompásan sikerültek s a nagyközönség kitünően mulatott a gyermekek előadásán, mely a Waigandt alapnak is csinos összeget juttatott. Záróvizsga. A gazdasági népiskola év­záró vizsgálata f. hó 19-én, hétfőn lesz: délelőtt 10-12-ig az I., II. és 111. leány-, délután 2 -4-ig az I., II. és III. fiu-oszlályok vizsgálata. Mozi-műsor f. hó 18-án d. u. fél 4 és este 8 órakor a Lendvay-szinházban. 1. Pathé- journal, természetes kép. 2. A vörös kerésztért, dráma. 3. Max mint bérkocsis, komikus kép. 4. Egy anya bosszúja, dráma. 5. Little Jancsi Nick Winter tanítványa. 6. Fajankó búcsún, komikus kép. A szojnoki művésztelep üdvözlete. A nagybányai festőkolóniát a szolnoki művész­telep a következő meleg hangú levélben üdvözölte:Kedves Barátaink! A szolnoki művész­telep tagjai a 15 éves jubileum alkalmából szívből üdvözlik a testvérkolóniát. A ti ünnepetek a mi ünnepünk is, nagyon sajnáljuk, hogy ott nem lehettünk közöttetek a jubiláns kiállítás megnyitásakor, de a munka annyira lekötött, hogy nem mehettünk. De a távolból is igaz kollegiállitással veletek ünnepeltünk, méltányolva 15 éves úttörő munkásságtok nagy horderejét, mely minden frázis nélkül korszakalkotó a magyar művészet történetében. A nagybányai összes kollegáknak meleg üdvözletünket küldjük, kívánva, hogy a kolónia a jövőben is virágozzék és fejiődjék. Szolnok, 1912. augusztus 12. Fényes Adolf, Zombory Lajos, Bzlányi Lajos, Jávor Kálmán, Kléh János, Vidovszky Béla, Barta Ernő, Koszkol Jenő. Nagy népünnepély Szent István napján. A nagybányai országos képkiállitás rendező bizottsága Szent István napján a Széchenyi-ligetben a képkiállitás javára nagy­szabású népünnepélyt rendez, aminő még aligha volt Nagybányán. A vigalmi bizottság, mely a város összes intelligens fiatalságából áll, tegnap alakult meg, s elnökévé ifj. Mohlováu Lászlót választotta meg. Mindazok a mulattató jele­netek, melyek egy népünnepélyen elképzelhetők, mind láthatók lesznek. A népünnepély délután fél 3 órakor veszi kezdetét a Rákóczi téren hangversennyel, melyet a bányászzenekar ad. A rendező bizottság innen vonul ki zene mellett zászlók alatt a Széchenyi-ligetbe, melyet ez alkalommal elzárnak. A délutáni órákat minden­fajta gyermekmutatvány tölti ki s ezenkívül lesz zsákbafutás, szépségverseny, lepényevés, póznamászás, fazéktörés, szamárverseny, leg- hajóbocsátás. A népmulatság alatt úgy a bányász-zenekar, mint a nagybányai cigány zenekarok fognak játszani. Mihelyt bealkonyodik, kezdetét veszi a mozi előadás a szabadban. Óriási vásznakra fogják vetíteni a nagy mulat­ságos képeket, melyeket a legtávolabbról állók is jól fognak láthatni. Mozi előadás után nagy tűzijáték lesz. A rendező bizottság százakat áldoz e tűzijátékra s az oly nagyszabású lesz, aminőt csak a millennáris évben a budapesti Konstantinápolyban lehetett látni. A közönséget már most figyelmeztetjük, hogy a tűzijáték rendezőihez közel ne menjen, mert ily nagy­szabású tűzijáték rendezésénél veszedelem is igen könnyen történhetik. A tűzijáték alatt úgy a városi, mint a kincstári tűzoltóság készen­létben lesz. A népünnepélyre a belépő is igen csekély, 40 fillér lesz; gyermekek belépő dija 20 fillér. A gyermek okszerű táplálásának egész irodalma van, ebben az orvosok ismerik ki csak magukat és ezért mindenkor azt ajánlják a gyermekes anyáknak, hogy az elválasztás pil­lanatától kezdve a gyermek csak Phosphatirte Falliéres-sel legyen táplálva, mert ez esetben nem kell bélzavaroktól tartani és egyszersmind biztosítva van a csontrendszer fejlődése es ki lesz kerülve minden fogzási nehézség. Hirdetmény. Amennyiben a f. hó 20-iki Szent István király napja keddre, azaz hetivásár napjára esik, közhírre teszem, hogy a keddi hetivásár f. hó 21-én azaz szerdán fog utólag megtartatni. Nagybánya, 1912. augusztus .12. Smaregla Mihály s. k. rendőrkapitány. Aki már sokféle hashajtószert hasz­nált, nem talál elég dicsérő szót a valódi Ferencz József-keserüvizre, oly annyira felette áll e természetteremtette gyógyvíz az általában használatos hashajtó-szereknek. Ezt tapasztalta dr. Lefévre az amerikai orvos is, mikor egy érdekes esetből ki­folyólag következőkben számol be: „A természetes Ferencz József-keserüviz egy áldott állapotban levő asszony eldugulá­sánál csodaképen hatott. Rögtön meg­szüntette a hányást és a belső szerveket az egész terhesség alatt rendes állapotban tartotta.“ Kapható gyógytárakban és füszerkereskedésekben, eredeti egy literes palackokban. Beszüntetett kedvezményes jegyek. A képkiállitás rendező-bizottsága tudatja a kö­zönséggel, lfogy kedvezményes jegyek a kiállí­tás megtekintésére még csak a mai napon kap­hatók; holnap 19-én és azontúl már csakis ren­des egy koronás jegygyei lehet megtekinteni a kiállítást. Értesítés. Van szerencsém a mélyen tisztelt közönség szives tudomására hozni, hogy az itt már előnyösen ismert k r a kkői cserép kályhák raktáramra megérkeztek! Elvállalom kályhák, kandallók és tak.-tűzhelyek felállítását a gyár szakavatott kályhás mestere által, melynek kiviteléről, úgy jóságáról teljes jótállást vállalok. — Érdeklődőknek felvilágosítással készséggel szolgál­-------------= SPINETTI 5ÁND0R UTÓDA cég Nagybánya. =====

Next

/
Oldalképek
Tartalom