Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-18 / 33. szám
Nagybányai Hírlap 1912. augusztus 18. A röpülés. Augusztus hó 25-én tehát Prodám Gida repülni fog Nagybányán. Három hely volt kijelölve a röpülés színhelyéül, melyek közül a bizottság a Bódonkuti térséget választotta. Fődolog a reklámirozás. Ha a szomszédos megyék és Szatmármegyében kellően közhírré van téve, akkor lehet számítani arra, hogy nagy embertömeg fog összegyűlni s az István szálló bérlő részvénytársaság áldozatkészsége nem zárul -veszteséggel. Hogy a reklámirozás minő eredményt képes fölmutatni, példa arra Huny ad v ár megye, hol a napokban Vlaicn röpült Szászvároson s hol 12000 ember gyűlt össze nevezett aviátikus fölszállásának megtekintésére. Lapunk egy barátja a szászvárosi röpü- lésről jelentést irt s elküldte nekünk is. Azt hisszük nem lesz érdektelen ha a Vlaciu szásza városi sikeréről szóló jelentést közre adjuk, mely igy szól: Vármegyénk büszkesége, Vlaicu mérnök, román aviatikus hátszegi sikereit növelni akarván, vasárnap újabb repülést rendezett Szászvároson, amely a hátszegi sikert nemcsak betetőzte de nagyban túlszárnyalta már azért is, mert ennél mintegy 12000 ember jelent meg a nézőtéren. A néző közönség; különösen annak az a része, amely repülőgépet még nem látott, száj- tátva bámult a különös alkotmányra és amikor a kattogó-berregő masina elhagyta a földet, meglepetve nézett mindenki, az intelligens ur ép ugv, mint az egyszerű paraszt és mindnyájuk lelkét átjárta az a felemelő érzés, hogy ime az ember úrrá lett már a levegőn is. Nincs többé akadály az emberi ész előtt, uralkodik a földön, a föld felett és a föld alatt. Különösen büszkén tekintettek rá a szászvárosiak, mert a bencencei születésű pilóta iskoláinak egy részét, 6 gimn. osztályt az ottani ref. Kuún-kollégiumban végezte, igy ők maguknak vindikálják őt, következőleg a dicsőség egy részét is. A repülés lefolyásáról az alábbiakban számolunk be : Szászváros külsején már a reggeli órákban látható volt, hogy kulturünnepre készül, mert szokatlan mozgás és élet mutatkozott az utcákon. A tulajdonképeni tömeg a déli és délutáni vonatokkal érkezett, amikor is valóságos emberáradat hullámzott a repülés színhelyéül kijelölt „Kishegy“ felé, ahol a felállitottt hangádban igen sokan megtekintették az aeroplánt, a „Vlaicu No. 2“-t, amelyel a külföldön már több első és második dijat nyert a pilóta. A repülés programszerű kezdete délután 5 órára volt kitűzve, de már délután 3 órakor ellepte a közönség a Kishegyet és a pénztárnokok alig győzték jeggyel a nézőket. Nemcsak Szászváros környékéről, de az egész vármegye többi részéből is nagy volt az érdeklődök száma és igen sokan jelentek meg Romániából is. Hozzávetőlegesen 12000 ember vett részt a versenyen és elleptek minden helyet a páholytól kezdve az utolsó állóhelyig. A gyülekezés ideje alatt a rendőrség, a csendőrség és katonaság segítségével tartotta fenn a rendet, ami teljesen zavartalan is maradt a repülés befejeztéig. Fél öt órakor vonult fel Vlaicu szülőfaluja, Bencenc külök zászlaja alatt, mely körül 300 főnyi tömeg csoportosult. Közben a katonazene játszott, még pedig annak a bizonyítására, hogy a kulturünnepély ment miuden politikától és nemzetiségi színezettől, mindenféle darabot elővettek, magyart, románt, szászt egyaránt. A nap hőse, Vlaicu háromnegyed hatkor érkezett meg a térre kocsin. Amint a tömeg felismerte, azonnal felhangzott az üdvrivalgás három nyelven is, majd elébe járult szülőfalujának, Bencencnek küldöttsége és hatalmas virágkoszorut nyújtott át neki a hangár előtt. Vlaicu meghatva vette át az elismerés jelét, majd bemenve a hangárba, gépét a legaprólékosabb részletekig megvizsgálta. A moraj egészen elült és amikor a hangárból kivontatták a karcsú, szitakötő formájú gépet, mindenki visszafojtott lélekzettel leste a történendőket. Egy kis szél lengedez, de ez nem riasztja vissza a levegő hősét. Felölti pilóta ruháját, fejébe teszi sisakját, beül gépébe, melynek kötelét 8 ember fogja. A montőr megcsavarja a propellert, a csavarok óriási zúgással forogni kezdenek, az adott jelre a kötelet eleresztik, a gép megindul. 6 óra 15 perc. 15-20 méternyi gurulás után a gép' elhagyja a földet, felemelkedik, de nem elegendő erővel, ezért Vlaicu leereszkedik. Újból nekiszalad, de a szelet szembe kapja, a gurulás is hegynek felfelé történik, de azért felemelkedik. Ekkor meg attól kell tartani, hogy súrolni fogja a sétatér fáit, tehát újból a földre- száll. Itt a gépet megfordítva újból indítja s mintegy 15 méteres gurulás után merész Ívben száll feli mintegy 200 méternyi magasságban. Óriási üdvrivalgás támad erre. A fejek fel- szegeződnek a magasba és egyre hallatszik az éljen, setrejászke, a hoch, ami egy különös harmóniába olvadva szállt a levegőbe, az azon úrrá lett repülő utáu. A magasban bepülő gép ezután egymásután váltotta ki a csodálkozás különböző megnyilvánulását, annyira, hogy sokakat, könnyekig meghatott az esemény. 6 óra 31 perckor repült fel harmadszor és 16 percig a nézőtér felett végzett ügyes mozdulatokat. Mig a nép egyre éljenezte és ünnepelte kalaplengetéssel, ő kezével integetett le a magasból és köszönte a nézőközönség lelkesedését. 6 óra 46 perckor egy kört irt le a nézőtér felett, majd mintegy 300 méter magasságba emelkedve, szülőfaluja, Bencenc felé tartott és azon túl haladva elveszett a nézők szeme elől. A közönség, mely a bámullattól eltelve nézte eltűnését a Maros felett, türelmesen várta újból való megjelenését. 7 óra 4 perckor egy nagy madár alakja bontakozott ki a levegőben mintegy 400 méter magasságban, majd esni kezdett és láthatóvá lettek a repülőgép körvonalai. A leszállást 35— 40 fokos szög alatt végezte és éppen a hangár előtt ért földet 7 óra 7 perckor. A. közönség lelkesedése leírhatatlan. A tömeg a hangárhoz tódul, az emberek vállukra kapják és úgy ünnepük őt. A repülés izgalmaitól izgatott pilóta az ünneplés elől a hangárba menekült, majd állandó ováció között automobilon bement a városba. A tömeg nagyságáról elegendő képet nyújt az a körülmény, hogy a térről való elvonulás kerek egy órát vett igénybe. Este a Centrál szálloda nagytermében bankettet rendeztek a tiszteletére, amelyen igen sokan vettek részt vallás és nemzetiségi különbség nélkül és hasonlóképen ünnepelték pohárköszöntőkben. Legközelebb Versecen fog repülni. Egy aki kezének, arcának üdeségét elérni, vagy megtartani, ráncoktól és szeplőjétől menekülni O akar, az használjon kizárólag „Szeplő-Crémet“ II. RákócziFerencdrogériából Nagybányán. : : Nagy tégely K 1*50 próba tégely 80 fillér. : : ff Kérdezze meg házi orvosát, hogy nem-e akkor cselekszik legokosabban, ha már szappant vásárol, hogy csak a Kolozsvári Heinrich-féle Szent László fertőtlenítő pipere szappant veszi. Megóv minden betegségtől. A hűség jutalma. — Irta: Révai Károly. — Végtelen csönd a mezőn. Megdermedt némaság. Még az illatos szellő is csak lábujjhegyen jár. Fönt a csillagos végtelenségen szemöket hunyorgatják a csillagok milliói. A pusztán mesehallgató mélységes nyugalom. A távoli ég alján villanás-villanásra, de az is oly csöndes, hangtalan, mintha csak egy szép asszony kacsintása volna. Az ég peremén most vonul föl az éj királynője ezüst szálakkal átszőtt ruhájában, körülötte egy egész csillagtábor; még egy-két perc és átveszi a hold csöndes, méla birodalmát. Amint a királynő teljes pompájában fölvonul: a sötétség révedezve bujdosik előle. Nem moccan e földön egy virág, egy fűszál sem ; nem zizeg egy bogár, nem susog egy éji lepke. Úgy tűnik fel minden, mintha a csillagboltozatos világ visszafojtotta volna lélek- zetét, még a keble pihegése se’ hallszik. A nyár tikkadt lomhasággal üli meg a végtelenséget. A természet csodás teljességében minden virág és fűszál ajkán az álom viszfénye ragyog. Ezüstszínű mámor mindenen s a csönd kimondhatatlan édes megbűvölő érzése. Az alföldi éjszakák mámoritó gyönyörűsége. Az Ér mellett a rozoga kis szárnyékban mélységes álom ölében ringatózik a földesgazda. Ráfeküdt a szivére. Körülötte bátortalan, lézengő árnyak: a holdsugár menekültjei, melyek lappangó kétely szárnyait bontogatják fölötte. Illatos fű az ő derékalja. Ágyát nem a hitvesi gond puhította* lágyan; maga kaszálta alkonytájban s- elhintette a kis szárnyék alá. S a mint feljött az első csillag, ráheveredett nagy sóhajtozással. Egy gondolat súlyos terhével évődött a lelke. Irtó szenvedélyek háborogtak szivében; ködös fátyol árnyékolódon saemére. Az égen szaporodtak a csillagok, a férfiú szemét mind több és több pillangója a szen- dernek lepte meg; utoljára is hánykolódó lelke beleszédült az álmok ködébe s a nagy fekete palást betakarta őt. A férfiú álmodott valamit. Oda képzelte magát nádfedelü hajlékába, az asszony mellé. A nyitott ablakon behallszott az akáczúgás s besütött a virágot, boldogságot fakasztó nyári napsugár. Lágy e-züst hangját hallotta az asz- szonynak, melybe belevegyült a madárcsicsergés és gerleturbékolás. Sugárzó szerelem verőfényes melegével simul az asszony hozzá; az asszonyi test édes varázsa ejti meg, amint lágy odaadással megül ölében. Az asszony szeme olyan, mint egy égdarab, melyre szivárványt fest az eső csepjeiben megtört napsugár. Két karja remeg, amint öleli őt s rátapasztja lihegő ajkát az ő ajakára. Az álmok homályos birodalmában a két lélek összetalálkozott, a két test összekapcsolódott. Amint igy álmodozik, a végzet kereke egyszerre döbörögni kezd felette. Nesz támad. A végtelen sikon egy nagy lompos eb vágtat. Kergeti a végzetet s a Végzet űzi az ebet. Nagy füves táblákon, búzavetéseken át rohan a habfehér eb; szájából hányja a habot, nyelve kilóg, lompos farkával csapkodja a búzakalászt s a búzavirágot. Több már egy órájánál, hogy szakadatlanul rohan; _bántja a szomjúság s mégis mikor átugrik az Éren, nem áll meg szomját enyhíteni a hűs hullámokból. Sietős útja van. Éjfélre ott akar lenni a szárnyéinál, hol gazdája alszik. Rohan tovább a szélmalom irányában. A malom vitorlájában megfeküdt az alszél. Amint a kutya oda ér, megcsikorog a vitorla, fölébred a szél s meg- lóbálja kissé, mitől az eb még jobban megijed s erősebb vágtatásba kezd. Akkor érkezett a szárnyék elé, mikor a férfiú mély álmában az. asszony hullámos acél- fényű haját halmozta el csókjával. Érezte a haj erős illatát. A kifáradt eb tajtékos száját oda dörzsölte a férfiú nagy barna kezéhez, amitől egészen nedves lett. A nagy test megreszketett, a csókeső lepergett ajakárul. Még az álomtól mámorosán nézett szét néhány pillanatig, azután fölugrott.- No mi az Bundás ? A hűséges eb megnyalta a nagy barna kezet, azután belefogószkodott éles fogával a patyolat ingujba s húzta a hatalmas erős embert ki a szárnyéiból. Künt ragyogott a hold; a végtelen mezőn sugár és árnyék összefolyt. Ment tévetegen a kutya után. Háta mögött sötétség, előtte valami megfejthetetlen kétség vibráló fénye. Átugrott az Éren; a viz lassú csobogásán kívül csak az ő döngö lépései neszeitek. Elpven tűz futott végig a bőre alatt. Lelkét valami éles gondolat ekéje kezdte mélyen szántogatni. Meg-megakadt lába a buja tenyészetben s a mint egy-egy akác mellett elhaladt, azok szomorúan bólingatták csüggedt lombjaikat felé. A szerelmi mámor viszfénye még ott dorbézolt lihegő ajakán, nagy szeme úgy világított, mint az esthajnali csillag; vérének minden csöppje kiült orcájára.
