Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-28 / 17. szám
Nagybánya, 1912. _____________________Április 28. — 17. szám. XXXVIII. évfolyam. TÁ RSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE üvíEGKTBXjiaisrxKi ívtiisrixeisr vasábnap Előfizetési árak : Egéáz évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. r^rrf-'Egyes szám 20 fillér. r==r======== Brmr--Mnaia,.„.----------—---------—. Po r és hamu vagyunk. A biblia meg a halotti beszéd, ezek a tekintélyes régiségek, azt mondják, hogy por és hamu vagyunk. Porból lettünk és porrá leszünk. Kezdetnek és végnek el kell ezt fogadnunk s mint jó keresztyének, el is fogadjuk, de közben, mig az élet tart, port nyelni mégsem akarunk. Mert nem valami kellemes dolog az, mikor a halandónak orra-szája, füle, szeme, ruhája stb. megtelik az utca porával s kénytelen válykot köpni az ember. Mennyi betegség származik ebből, a héten hatalmas szelek fujdogáltak s csak úgy zúdították ezek marékkai a bacillusl az ember légzőszerveibe. Meg is indult mindjárt a ragályok árja. Józan eszü embernek fölösleges magyarázni, hogy mi az az utcai por. Hány helybeli és vidéki marhának, angol és oláh paripának névjegyei maradtak ott az ut sarában, mennyi lé ömlött abba s mikor mindez a bordói keverék szépen kiszáradt, akkor a szél berakja az adófizető polgárok szájába, sőt azoknak is, akik adót nem fizetnek, nyilván legelőbb a gyermekeknek, mert az ő arculatjuk legközelebb esik a főid színéhez. Pályadijat érdemel az, aki be tudná bizonyítani, hogy ez a marhapor használ Felelős szerkesztő és laptulajdonos: BÉVÉSZ T-íLuSTOS. az egészségnek; bizony megrontja, aláássa azt. Pedig mindezen könnyű volna segíteni az utcák locsolásával. Megvan a drága jó vízvezetékünk, irigyelnek is érte. Ivásra elsőrendű a világon, csatornatiszlitásra is kellő mennyiségben csergedez, de utca- locsolásra mindeddig nem használjuk. Annyi port nyeltünk a héten, hogy komoly kötelességünknek tartjuk újólag megsürgetni a dolgot s követelni az utca- öntözést, ez is az egészségügynek egyik fő-fő követelménye. Mióta vízvezetékünk van, még rosz- szabb az állapot, mert addig öntöztek a kezdetleges városi szitás hordókkal, most azok lomtárba kerültek s a vízvezetéket meg nem használják erre a célra. Sokak nevében zörgetünk ismételve a tanács ajtaján s mint készfizetők kívánjuk, követeljük, hogy öntözzék az utcákat, mert ha ez igy tart, akkor rohamosabb tempóban valósul meg az az igazság, hogy por és hamu vagyunk. Hogyan védekezzünk a peronospora ellen? A peronospora, vagy szőlőragya a szőlő minden zöld részét megtámadja s máju3 derekától kezdve egész őszig pusztít. Legkiváit a leveleket bántja, ezek elszáradva lehullnak. Tartós Szerkesztőség s kiadóhivatal : = Felsőbány ai-utca 80. szám alatt. ~~-----■ - ■ TELEFON: NAGYBÁNYA IS. SZÁM. . meleg nedves meg ködös időben tönkre teszi a virágzó fürtöket s megronlja a bogyókat, melyek megbámulva leperegnek, sőt a zöld hajtásokra is rákap. A paronospora a szőlő zöld részeinek belsejében élősködik, ahol nem férhetünk hozzá s ezért azon vagyunk, hogy kártételét védekezéssel megelőzzük. A peronospora befuródását, vagyis azt, hogy már megfertőzte a levelet, apró, világos sárgás-zöld szinü foltocskák árulják el, e foltocskák közepén tüszuráshoz hasonló pont van. Ezek a foltok akkor tűnnek leginkább szemünkbe, ha a levelet a világosság felé tartjuk. A sárgás foltok kissé áltelszőek, mint a papíron ejtett zsir- vagy olajpecsét s ezért »olajfoltoknak« is hivatnak. A világosabb szinü foltocskák aztán megnőnek, lassauként megbámulnák s aljukon, vagyis a levél fonákján olyanok, mintha meg volnának sózva. Ez a törölt sóhoz hasonló bevonáa azt jelenti, hogy a peronospora penészszálai már kibújlak a levélből és a spórák termése megindult a szálakon. A levél fonákján termett spórák aztán ráhullva egy másik levélre, virágra, zöld hajtásra, kikelnek a harmat- vagy esőcsöppekben s befu- ródnak a szőlőbe. Ha már mostan a levél fonákját is megpermetezzük, akkor a fehér ragyogó bevonás eltűnik, az igaz. De azért a peronospora néhány nap múlva, ha nedves idő jár, megint kiüt a foltokon s újból látni lehet a törött sóhoz hasonló fehér befonást. A peronospora tehát újból kihajtott, mert a levélben él s a levél belsejéhez nem férkőzhetünk hozzá a védekezéssel. Tartós esős időben ezért olyan nehéz a peronosporával megküzdeni. Huzella Ödön verseiből. A Nap. A déli Nap az én életem. Ha arcomba süt, elvakulva Nem látok, csak érzek újra. Érzem, hogy élek. Húnyt szemekkel, Lelkemen kívül mit sem látok, Csak érzem az ifjúságot. A napsütés az én világom. Felbomlott színek, bomlott vágyak! Ilyenkor úgy vágyom utánad! Hogy húnyt szemekkel, feszült mellel Összebújjunk a napban állva — Csodára, újra, nagyra várva .. . A déli nap az én életem. Lelkemen kívül mit sem látok Csak érzem az ifjúságot. .. Neked adom mindenem. A lelkemből dalokat tépek: Neked adom, hogy eldaloljad. Virágokat szedek szivemből — Örökzöldek s nem hervadóak, — Illatosak . . . Neked adom az álmaimat, Hogy megszeresd és tovább álmodd. A vágyaimat eléd szórom, Hogy szebbé legyen a te vágyad És az enyém . . . Átnézem a szemedbe szemem, Hogy az álmaim szebbnek lássad. S megsirassad hallgatásomban Végét egy bús, torz elmúlásnak, Az enyémnek .. , Neked adom szerelmemet, Gyöngéden, jóan szeress engem ! Neked adom a könnyeimet, Hogy megsirass, ha el kell mennem — S ha nem követsz ... Leánykérőbe megyek. Kerestem a virágos boltok Kirakatában orgonákat. Azok a kis lila koboldok, Illatos szirmok, muzsikálnak, lllatdalok, sóhajimák Remegnek át dús fürtök halmán, Remegnek át lelkek nyugalmán S dalukból feléd tavasz int. Kocsiban ülök. Kocsis int. Lovak bókolnak hébe-hóba. Terhes igában meghajolva. Kezemben reszket a virág. Gondolatselymek ráncba gyűrve Gyűlnek a szemeim mögött. .. A vágyódásom felhevülve. Az Élet öblébe lökött... Halvány, félholt, fürtös virágok Simulnak meg kezeimben. Csak a könnyeim hullnak rátok, A kezem simít és ez minden. Hova is visz ez a kocsis ? Dübörgő Életkerekek. A kocsimra Vágygyerekek Kapaszkodnak pajkosan, hátul. A kocsim csak gurul magátul. Megyek: megkérem szived. (A lelkem úgy is a tied, Legyél az enyém magad is!) Egy uccahossz : és hozzád érek ! Egy uccahossz s előtted állok ! Könyörögve, hallkan besszélek . . — Jaj! Elhervadtak a virágok !. Jaj elhervadtak a virágok! Kocsis pajtásom, hajts tova 1 V Modemül berendezett étterein és sörcsamok H8ff 0 Debr. Első laHaréHpGiiztár palotájában. Figyelmes, pontos és előzékeny kiszolgálás! Filseni Sorház DEBBEOZEN, WW SSÄ*. sarkán. "W VicLélcielc taléilkozó Helye ! Kitűnő magyar és franczia konyha. Előre megrendelt társas ebéd, vacsora mérsékelt áron. Telefon: 958