Nagybányai Hírlap, 1912 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-14 / 15. szám

1912. április 14. Nagytaányal Hírlap 5 Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület nagybányai kong= resszusa. Lilschauer Lajos bányatanácsos, az Egyesület titkára a napokban Nagybányán járt, hogy az augusztus hó folyamán megtartandó kongresszus végleges időpontját és programmját az itteni osztályegylettel megállapítsa. Úgy látszik, hogy az augusztus hó 10-ére tervezett időpont változást fog szenvedni, a mennyiben a budapesti központ óhaja értelmében való­színűen 20. és 24-ike közt fog a kongresszus megtartatni. Litschauer az itt szerzett infor­mációkat a tanácsülés elé terjeszti s néhány nap múlva már módunkban lesz a változatlan határozottsággal megállapított programmot és időpontot olvasó közönségünknek tudomására hozni. Följelentés a prakfalvai vasgyár ellen. A budapesti kereskedelmi és iparkamarához nem egy beadvány érkezett, amely nagyszerűen jellemzi, hogy állami támogatással dolgozó, gyárvállalat miként csempészi be a külföldi árut magyar gyártmányként. A beadvány elmondja, hogy a gróf Csáky László prakfalvai vas- és acélgyár részvénytársaság az alapitó bécsi gyáros áruit és más idegen gyártmányokat hozat Prakfalvára és szállítja el a hazai, tulnyomólag i az állami üzemekhez tartozó megrendelőknek a nélkül, hogy ez ellen bármely fórum is tenne valamit. A prakfalvai vas- és acélgyár részvény- társaság a bécsi Rudolf Schmidt et Comp, cég alapítása. A gyár célja az alapítási terv szerint az volt, hogy Magyarországon szerszámacélt fog gyártani és mint hogy ezt a cikket Magyar- országon nem igen tudták előállítani, a keres­kedelmi kormány jelentékeny állami kedvez­ményekben és nagyobb szubvencióban része­sítette. A vállalat azonban Prakfalván csak egy- ! néhány olvasztó-tégely befogadására alkalmas úgynevezett Renomierwerket rendezett be, hogy a fölülvizsgálattal megbízott államközegek előtt demonstrálhassa, hogy tényleg szerszámacélt gyárt. Egyetlen állami üzem sem vette észre a j hazai ipar kijátszását, csak a Máv. gépgyára jött rá a turpisságra és közölte is a tényállást a kereskedelmi minisztériummal, egyúttal meg­szüntetve a prakfalvi gyárnál a további rende­léseket. De nemcsak a szerszámacéllal, hanem egyéb gyártmányaival is igy jár el a prakfalvai vállalat. Most, hogy a budapesti kereskedelmi és iparkamara is értesült erről a tényállásról és a kamara révén kétségtelenül újabb érte­sülést kap a kereskedelemügyi minisztérium is, remélni lehet, hogy a minisztérium teljes szigorral fog eljárni a gyár ellen. Ezt a hirt szükségesnek tartottuk a napi lapokból átvenni azért, mert tudomásunk szerint a nagybányai bányakerület egyes telepein is \prakfalvi szer­számacélt használnak. KÖZGAZDASÁG. A Triestl Általános Biztositő Társulat (Assicu- razioni- Generali) f. évi április hó 4-én tartott 80-ik köz­gyűlésén terjesztettek be az 1911. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1911. decem­ber 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 1.189.790,207 korona és 74 fillért tettek ki és az év folyamán bevett dijak 51.905,357 korona és 81 fillérre j rúgtak. Az életbiztosítási osztály dijtartaléka 24.558,447 korona 87 fillérrel 351.843,680 korona 02 fillérre emel­kedett. Az életbiztositottak osztalékalapja 6.987,470 ko­rona 49 fillért tesz ki. A tüzbiztositási ágban, beleértve a tükörüvegbiztositást, a díjbevétel 18.155.625,823 korona biztosítási összeg után 31.117,251 korona 84 fillér volt, miből 10.777,655 korona 29 fillér viszontbiztosításra fordittatott, úgy, hogy a tiszta díjbevétel 20.339,596 korona 55 fillérre rúgott és ez összegből 14.714,913 korona 09 fillér mint díjtartalék minden tehertől menten jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvények összege 148.108,144 korona 98 fillér. A betörésbiztositási ágban a díjbevétel 1.494,546 koro na 70 fillérre rúgott, miből levonván a viszontbiztosítást, a tiszta díjbevétel 816,101 korona 49 fillért tett ki. A szállítmánybiztosítási ágban a díjbevétel kitett 5.133,335 \ korona 29 fillért, mely a viszontbiztosítások levonása után 2.339,844 korona' 58 fillére rúgott. Károkért a tár­saság 1911-ben 45.723,647 korona 90 fillért és alapítása óta 1.063.798,459 korona 33 fűiért fizetett ki. E kártérí­tési összegből hazánkra 211.795,053 korona 79 fillér esik. A nyereség-tartalékok közül, melyek összesen 23.957,883 korona 59 fillérre rúgnak, különösen kiemelendők: az alapszabályszerinti nyereségtartalék, mely 6.804,335 korona 18 fillért tesz ki, az értékpapírok árfolyaminga­dozására alakított tartalék, mely az idei átutalással együtt 14.962,260 korona 76 fillérre rúg, továbbá felem­lítendő a 160,000 koronára rugó kétes követelések tar­taléka és az ingatlan tartalék, mely az idei átutalással 2.031,287 korona 65 fillért tesz ki. Részvényenként 700 arany frank osztalék kerül kifizetésre. A társaság összes tartalékjai és alapjai; melyek elsőrangú értékek­ben vannak elhelyezve, az. idei átutalások folytán 392.746,965 korona 47 fillérről 416.840,622 korona 40 fillérre emelkedtek, melyek következőképen vannak el­helyezve: 1. Ingatlanok és jelzálog-követelések 101.703,390 korona 60 fillér. |2. Életbiztosítási kötvényekre adott kölcsönök 36.489,996 korona 03 fillér. 3. Letéteményezett értékpapírokra adott kölcsönök 4.961,098 korona 36 fillér. 4. Értékpapírok 249.564,355 korona 85 fiitér. 5 Követe­lések államoknál és tartományoknál 19.182,014 korona 70 fillér. 6. Tárca-váltók 634,457 korona 05 fillérrel. 7. Készpénz és az intézet követelései a hitelezők követe­léseinek levonásával 4.305,309 korona 81 fillér. Összesen 416.840,622 korona 40 fillér. Ezen értékekből 82 millió korona magyar értékekre esik. Ezen alkalommal arra utalunk, hogy az Assicurazioni Generali legújabb leány­intézete, a „Minerva“ általános biztgsitó részvénytársa­ság Budapesten a kezességi és óvadék-, valamint az eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosítást, nemkülönben a versenylovak, telivérek j és más értékesebb tenyészállatok biztosítását vezette be, mint uj ágazatokat hazánkban. Felelős szerkesztő: dr. Ajtai Nagy Gábor. Lapkiadód Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete. 1625/1912. tkv. r Rrverési hirdetmény kivonat. A nagybányai kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Nagybánya város takarékpénztára végrehajtatnak özv. Pap Józsefné és társai végre­hajtást szenvedők elleni 60 korona tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémeti kir. törvényszék (a nagybányai kir. járásbíróság) terü­letén levő a nbányai 851. sztjkvben A f 1267/II/b/l/a. hrsz. a. házas ingatlanra 400 korona, a 862. sztjkvben A f 1267/1, b 1. hrsz. a. házas ingatlanra 1358 korona, a 2162. sztjkvben A f 1266 b l. hrsz. a. házas ingat­lanból Rusznák Mihályné illetőségére az árverést 260 koronában ezennnel megállapított kikiáltási árban el­rendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan 1912. évi junius hó 18-ik napján d. e. 9 árakor a kir. járásbíróság árverelő helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog, de a vhn. 26 §-a értelmében a kikiál­tási ár kétharmadánál alacsonyabb áron alól el nem adható s ha legalább ezen alacsonyabb ár nem lesz elérhető, a kiküldött az árverést felfüggeszti. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának lOVo-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz-. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított 'szabályszerű elismervényt át­szolgáltatni. Az igérettevő, ha a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, a Vhn. 25. §-a értelmében az ottan irt jog­következmények terhe alatt a bánatpénzt köteles nyom­ban kiegészíteni. Kelt Nagybányán, 1912. évi március hó 23-án. A nagybányai kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság. Szentpétery s. k. kir. járásbiró. A kiadvány hiteléül: Géressy, telekkönyvvezető. Bérbe kiadó esetleg eladó. Zsellér-utca 17. számú — 4 szoba, konyha, kamara s más mellékhelyiségekből álló — ház bérbe kiadó, esetleg jutányos áron eladó. Cím a kiadóhivatalban. Értesítés. Az István király szálló bérlő részvénytársaság igaz­gatósága az általános közóhajnak engedve elhatá­rozta, hogy minden kedden és szombaton délután 2 - 5-óráig az István király szálló pincéjébe készpénz fizetés ellenében a következő borokat fogja kimérni: Nagy Ignác-féle hegyaljai bor lite­renként .................................. 1 K 60 f. Dr . Miskolczy Sándor-féle bor 1910. évi literenkint........................ 1 „ — „ Na gybányai virághegyi fehér bor 1911. évi literenként........................ „ 80 „ Na gybányai virághegyi kitűnő Schil­ler 1911. évi literenként ... ,, 80 „ (Pincebejárat a Varga-szin felől.) Meghívó. A Nagybánya és vidéké fogyasztási szö­vetkezete 1912. évi április hó 28=án d. e. 11 órakor, a nagybányai m. kir. bánya­igazgatóság kiadóhivatalában évi rendes közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 29. §-a értelmében meghivatnak. Napirend : 1. A múlt évi üzleteredményekről szóló jelentések tárgyalása. 2. A zárszámadások megvizsgálása és a felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 5. Az igazgatóság kiegészítése. 6. A közgyűlés előtt legalább 8 nappal Írásban beadott indítványok tárgyalása. 1911. évi december 31-én a tagok száma 702, az üzletrészek száma pedig 1374 volt. A felügyelő bizottság által megvizsgált évi mérleg a szövetkezeti bolthelyiségben kifüggesz­tetek és mindenki által megtekinthető. Nagybányán, 1912. évi április hó 9-én. Az igazgatóság. Egy szépen bútorozott, külön kijáratu szoba, ezenkívül két szoba, konyha, kamara bérbe kiadó» ugyanott egy igen jó karban levő Bözen- dorfer-Marchal zongora eladó. Értekezhetni Gellért-utca 9. szám alatt, d. u. 1—3 óra közt. Kossuth Lajos-utca tó. szám alatt 2 szoba, konyha azonnal kiadó, továbbá 2 teljesen felszerelt uj tükörablak ELADÓ. Értekezhetni ugyanott a tulajdonossal. Kálmán Menyhért^ úri- és nőí-cipősz ajánlja a nagyérdemű közönség szives figyelmébe újonnan berendezett cipész-üzletét, hol állandóan raktáron tart mindenféle, de csakis saját készítésű férfi-, női- és gyermek-cipőket. Mérték utáni megren­deléseket, valamint javításokat a legpon­tosabban eszközöl. Érzékeny lábakra — különös gondot fordít. ­~€lzlotlioly: Feisöbányai-utca 7-ik szám a Rész- \ = vénytakarékpénztár átellenében. = ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom