Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-17 / 51. szám

4 Nagybányai HClrlap 1911. december 17. Erdőaltisztek közgyűlése. A Beszterce­bányán székelő „Erdészeti és Vadászati Altisztek Országos szövetsége“ december 8-án délelőtt tartotta alapszabályainak jóváhagyása után első évi rendes közgyűlését Besztercebányán, ahová e napra az ország legtávolabbi Vidékeiről is sok erdészeti altiszt jött össze. Szeibert János elnök lelkes megnyitója után Zimmermann Vince a szövetség lelkes megalkotóinak vezére tartott kimerítő beszámolót az első évi működésről. Utána Havran János alelnök adta elő a szövetség hivatalos közlönyének „Az Erdészet“ cimü erdészeti és vadászati szaklapnak szerkesztése és nyomatása iránt a választmány által tett intézkedéseket, miket a közgyűlés tudomásul vett. Simsik János pénztáros ismertette a vagyoni állapotot, mire a közgyűlés a számadásokat elfogadta és megállapította a jövő évi költ­ségvetést. Elhatározták, hogy jövő évi köz­gyűlésüket Budapesten fogják megtartani. Keltz Gyula cs. és kir. kamarás, orsz. képviselőt, a szövetség eddigi lelkes támogatóját tiszteletbeli taggá választották és elhatározták, hogy véd­nökül is felkérik. Az eddigi tisztikarnak bizalmat szavaztak s ■ állásukban három évre megerő­sítették. Lichner János indítványa szerint külön memorandumot intéznek a kormányhoz drágasági és családi pótlék iránt és Libits László indít­ványa alapján megállapították a szövetség jövő működésének programmját. Köszönetét szavaztak Szabolcs Ferenc szerkesztőnek a szövetség érdekében kifejtett buzgó munkásságáért és táviratilag üdvözölték Téglás Károly miniszteri tanácsost, Keltz Gyula cs. és kir. kamarást és Kaan Károly erdőtanácsost, a szövetség támo­gatóit. A közgyűlés után Szász István étter­mében társas ebéd volt, amelyen Zimmermann Vince mondta az első pohárköszöntőt Kócsy János besztercebányai és Muzsnay Géza zsar- nócai hivatalfőnökre, továbbá Magdó Márton (Randvánc) Heim Ede, Moha Alajos és Dankó István (Selmecbánya) Gafrik Imre (Diósgyőr) De La Casse (Budakeszi) Szabolcs Ferenc, Lichner János és Szeibert János (Beszterce­bánya) Schlosser József (Rezsőpart) Havran János (Szelese) Lőrincz István (Erdőbádony) — és mások tartottak tartalmas felköszöntőket. Kinevezés. A m. kir. földmivelésügyi minister ifj. Molcsány Gábor m. kir. erdőmér- nökgyakornokot erdőmérnökjelöltté nevezte ki. Tűz a Nagypénzverő=utcában. Szerdán este 8 órakor nagy tüzilárma és harangkonga- tás verte föl a várost. A Nagypénzverő-utcában a Hercinger-féle ház gyűlt ki s pár pillanat alatt lángokban állott. Szerencsére a kincstári tűzol­tók a szomszédos bányaigazgatósági épületből a helyszínére siettek s az odaérkezett városi tűzoltósággal - a tüzet elfojtották. Első volt Dr. Makray, a város polgármestere, ki a ve­szedelem helyén megjelent s azonnal intézkedett a vízvezetéki tűzcsapok működésbe hozása iránt. A tűzcsapok kitűnő működésének lehet köszönni, hogy a tűz nagyobb kárt nem tett. A ház fe­delének mintegy fele égett el. A kár nem nagy. Nyugtázás. A múlt heti számban közöl­tek óta az áll. iskola szegény tanulói részére adakozni szíveskedtek: Hanzulovits Kristóf 20 K; Nagybánya város takarékpénztára, Harácsejc Vilmos utódai 10-10 K; Maday Pál, Fenyvesi Sámuelné, Steinfeld Sámuel 5-5 K; özv. Lov- rich Gyuláné 6 K; Czáriczh Ida 3 K; Mandel Mór, Wass Lajos gyógyszerész, Bernhardt Adolf 2-2 koronát. A ref. egyház gyűjtése és ado­mánya az áll iskolában tanuló ref. gyermekek segítésére 209 K 45 fill. Ruhaféléket adott: Névtelen kereskedő 30, Soltész Elemérné 20, Fásy G. 12 és Szűcs Károly adópénztáros neje 4 korona értékben. Ez adományokat köszöni a tanítótestület. Karácsonyfa ünnepély. A veresvizi ál­lami óvoda • szokásos karácsonyfa ünnepélyét folyó hó 23-án délután 2 órakor tartja meg. Az érdeklődőket szívesen látja: Szabó Irén állami óvónő. Hozi Felsőbányán. Tegnap volt az Uranus villanyszinház megnyitó előadása Felső­bányán és ma a 2-ik előadás. Mint a falraga­szokról olvassuk, a műsor nagyon változatos, a képek elsőrendüek. Két körjegyző fegyelmi ügye. A szat- mármegyei fegyelmi választmány a napokban tárgyalta Simon Ignác szakálasfalvi és Nagy Gyula szamosdobi körjegyzők ügyét s az aíis- páni határozat jóváhagyásával mindkettőt hiva­talvesztésre Ítélte. Villanyvilágítás a róm. kath. temp­lomban. A Ganz-cég most vezeti be a róm. kath. templomba a villanyvilágítást, úgy, hogy már jövő héten használatba vehetik. A polgárság figyelmébe. A városi víz­vezeték használatára vonatkozó vizdijkivetési lajstrom a városi adóhivatalban folyó hó 15 —30-ig nyilvános közszemlére .tétetett ki, hol a hivatalos órák alatt megtekinthető s a kivetés ellen felebbezés adható be. Karácsonyfa ünnep a kereszthegyi óvóban. A kereszthegyi állami óvó vezetősége fölkért bennünket annak közhirré tételére, hogy a karácsonyfa ünnepély szombaton, december hó 23-án délután 3 órakor fog megtartatni, melyre a szülők és érdeklődők ezennel meg­hivatnak. Karácsonyi készülődés. Nagyban készül már a szerkesztőségi műhelyben a Jó Pajtás Almanach-ja, egy pompás, képekben és .szövegben egyaránt érdekes kötet, melyet ingyen kap karácsonyi ajándékul Sebők Zsigmond és Benedek Elek kedves lapjának minden előfizetője. A karácsonyra való készülődés meglátszik a lap december 17-iki számán is, a mely rendkívül ér­dekes tartalommal jelent meg. Benedek Elek verset irt bele, Szabóné Nogáll Janka elbeszélést, Sebők Zsig­mond folytatja Dörmögő Dömötör sport-kalandjait, Baáry Elemér mulatságos kis egyfelvonásos darabot irt, Géza bácsi verse egy szép képhez, Zsiga bácsi ka­cagtató mókája, Könyves bácsi cikke, Benedek Elek regényének befejezése, a Kis Krónika rovat, a rejtvé­nyek, szerkesztői izenetek teszik teljessé e szám gazdag tartalmát. A Jó PajTSis-t a Franklin-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, fél évre 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest, ÍV., Egyetem-utca 4. Magyar nyelvű átirat Alsó-Ausztriá- ból. A dunkelsteini iskolaigazgatóság hivatalo­san átirt az itteni bányaigazgatóságnak, még pedig magyar nyelven. Nem fűzünk hozzá semminemű kommentárt, csak annyit jegyzünk meg, hogy ebből az esetből tanulhatnának a mi nemzetiségeink! Egyháztanácsülés, a nagybányai ref. egyház tanácsa pénteken d. u. 5 órakor ülést tartott, melyből a tiszántúli egyházkerületi fő­jegyzői állásra szavazatát Kiss Ferenc alsó­szabolcsi esperesre, a nagybányai egyházmegyé­ben üresedésben lévő egyházi főjegyzői állásra Soltész Elemér tanácsbiró, lelkészre és az ugyan­itt üresedésben lévő aljegyzői állásra Oláh Sán­dor krassói lelkészre adta szavazatát. A kőaljai rétet 300 kor évi bér mellett Soltész Elemérnek lelkészsége idejére bérbe adta. Miniszteri elismerés és jutalom egy főerdőőrnek. A folyó évben Kőbányán ural­gott* kiütéses tífusz alkalmával Petneházy Péter íöerdőőr rendkívül buzgóan, önfeláldozóan mű­ködött, hogy a járvány elfojtassék. A m. kir. belügyminiszter, a főispán javaslatára most el­ismerő oklevéllel tüntette ki nevezettet s ré­szére 200 korona jutalmat utalványozott. A „Vasárnapi Újság“ december 17-iki száma a mostanában megnyílt új művészeti kiállításokat ismer­teti az érdekesebb műtárgyak bemutatásával: a Nem­zeti Szalon téli kiállítását, Pállya Czelesztin kiállítását stb. A többi képek is érdekes aktualitásokat mutatnak be: Ferencz Ferdinánd trónörökös pusztaszeri vadásza­tát, jeleneteket a színházak újdonságaiból: Földes Imre „Nincs tovább“ darabjából s a népoperái „Quo vadis“- ból; Prodam fiumei repülését, uj aviatikái mentőkészü­lékeket, a Nobel-dij idei nyerteseit stb. A szépirodalmi rész csupa magyar, magas színvonalú és érdekes olvas­mány : Kaffka Margit általános feltűnést keltő regénye, Kazár Emil és Bán Ferenc novellája, Somlyó Zoltán verse. Egyéb közlemények: Alexander Bernát színházi cikke, cikk és térkép a Dardanellákról, tárcacikk a hét­ről s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakk­játék stb. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyed­évre öt kor., a „Világkróniká“-val együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV. kerület, Egyetem-utca 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Tűz Borpatakön. Egv bányamunkás, Horzsa Lászlónak háza gyuladt ki a napokban Borpatakon s teljesen elhamvadt. A szegény embernek mindene oda égett. A budapesti m. kir. tudományegye­tem belgyógyászati klinikáján végzet kí­sérletek alapján meg lett állapitva, hogy a természetes Ferencz József-keserüviz erős hashajtó eredménye mellett nemcsak kellemetlen utóhatást nem idéz elő, hanem az étvágyat is még lényegesen megna­gyobbítja. Kapható gyógytárakban és fű­szerüzletekben. A szétküldési igazgatóság Budapesten. Szerkesztői üzenet. Kezdő . . . Kicsit el­nyújtott meséje kellemes hatást tett reám. Megfelelő rövidítéssel hozni fogjuk s szívesen látjuk máskor is Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál e hó 3-tól a következő bejegyzések tétettek: Születtek : Nov. 25. Csatári Sándor bánya­munkásnak „Erzsébet“; nov. 20. Hotye László kisbirtokosnak halvaszületett fiú; nov. 27. Weisz Májer Jakab kucséberesnek „Kornélia“; dec. 1. Kraibik János bányamunkásnak „Anna“; nov. 20. Simon Mózes Dénes biztositó ügynöknek „Szidónia“; nov. 25. Búd Dorottya szolgálónak „Miklós“; nov. 30. Márk Juliánná szolgálónak „Róza“; dec. 2 Seres Ferenc bányaszámvevőnek „Ilona Aranka“; dec. 2. Brebán László erdő­munkásnak „Gergely“; dec. 5. Viedl Pál városi rendőr-szolgának „Terézia Róza“; dec. 5. Gere- bener László téglavető napszámosnak „János“; dec. 2. Silberger Mózes gépügynöknek „Ábra- hám“; dec. 9. Boros István asztalos segédnek „István“; dec. 8. ifj. Senkálszky Mihály városi végrehajtónak „Ilona Emma“; 1901. aug. 24. Román János napszámosnak „Mária“; dec. 10. Erdélyi Sándor postaszolgának „Sándor“; dec. 10. Somkutyán Dömötör erdőmunkásnak „Do­minika“; dec. 11. Dob Lajos szatócsnak „Etelka“ nevű gyermeke. Meghaltak: Dec. 3. Nuszbacher Abrahám, izr. 61 éves, korcsmáros, végelgyengülésben; dec. 3. id. Kerekes Lajosné Fehér Rozália,»ref. 66 éves, ütőér elmeszesedésben; dec. 3. Márk Róza, gkath. 4 napos, cseléd gyermeke, vele­született gyengeségben; dec. 4. Kovács Irén, gkath. 3 hónapos, bányamunkás gyermeke, rángó györcsökben; Szeleszky Márton, rkath. 59 éves, bányamunkás, tudőgyuladásban; dec. 5. Hindii László, rkath. 5 hónapos, bányamun­kás gyermeke, garat mögötti tájogban; dec. 6. Gozse Lászlóné Horinkár Róza, gkath. 25 éves napszámos, tüdővészben; dec. 7. Szabovics Mózes, izr. 15 napos, cseléd gyermeke, rángó görcsökben; dec. 7. Kulin János, ref. 57 éves, kir. járásbiró, tüdőgyuladásban; dec. 11. Vojt János, rkath., 53,éves, cipész mester, gümős hashártyalobban; dec. 12. Senkálszky Ilona Emma, ref., 4 napos, városi végrehajtó gyermeke, veleszületett gyengeségben; dec. 13. Rusznák Vilmos, rkath., 11 hónapos, bányamunkás gyer­meke, veselobban; dec. 14. Polokai György, rkath., 85 éves, hentesmester, végelgyengülés­ben; dec. 14. özv. LarZin Lászlóné Soltész Bor­bála, rkath., 58 éves, napszámos, szivszéihűdés- ben; dec. 15. Fülöp János, gkath., 1 hónapos, fuvaros gyermeke, bélhurutban. Kihirdetés alatt állanak: Smitkó József bányamunkás és Sarudi Mária szakácsnő nagy­bányai; Simon Simon kereskedő-segéd és Sze- dényi Terézia szakácsnő nagybányai; Stirc Mihály bányamunkás és Kis Rozália, özv. Butyikás Istvánná nagybányai; Balkó Sándor mészáros és Petki Ilona Mária nagybányai; Oláh János csizmadiamester, debreceni és Suba Gizella nagybányai; Jalkó Mihály Ferenc vasútnál se­gédfékező nagybányai és Matis Etelka alsófer- nezelyi lakosok. Jelenlegi járványos időben nem­csak rendkívüli bacteriumölő hatása, de szerencsés vegyi összetétele folytán legtökéletesebb az összes államokban törvényesen védett: CALOX-F0GP0R ártalmatlan - savmentes - antiseptikus - szagta­lanító por, melyből a szájnedvek behatására oxygen (H., 02) szabadul fel. Az oxygen a fogakat az elrom­lástól óvja, fehéríti, a foghust gyógyítja. A „CAL0X“ a legtökéletesebb fogpor, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és a fog- kőképződést meggátolja. A ,,CALOX<< az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermeke­ket óvja fertőző betegségektől. - I szab. acél doboz (mely 3 hónapi használatra elegendő) 1 K 50 f, 4 darabot bérmentve küld : HAJNÓCZY S. gyógy­szerész laboratóriuma Nagybánya. Vendéglő átvétel. Mély tisztelettel ho­zom úgy a helybeli, mint a vidéki nagyérdemű közönség b. tudomására, hogy a Lendvay-tér 5-ik szám alatt levő „Nemzeti vendéglő és ká­véház“ kezelését Török Pál úrtól folyó hó 1-én átvettem. Minden törekvésem oda irányul, hogy a n. é. közönség teljes megelégedését kiérde­meljem. Kifogástalan magyar konyha! Állandó zene! Pontos és figyelmes kiszolgálás! Minden­kor, de különösen szinház után friss vacsora! Egész éjjel nyitva! Havi étkezésre abonenseket elfogadok. Kérve a nagyérdemű közönség szives pártfogását, vagyok kiváló tisztelettel Bartha Ede m. b. f. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom