Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-16 / 29. szám

1911. julius 16. I>J f» Ky Íján y al Hírlap 3 Bucsúbankett. Tegnap este búcsú beszédektől volt hangos a Kaszinó. Brogyány K. Kázmért, a minorita ház főnökét búcsúztatták tisztelői és barátai abból az alkalomból, hogy a rend választmánya- higosi házfőnökké léptette elő. A tegnapi estélyről majd jövő számunk hírrovatában fogunk részletesen beszámolni, de a derék emberről, a jó barátról, a nagy művelt­ségű házfőnökről már most elmondjuk azt a véleményünket, hogy Nagybánya város társa­dalmának egyik igazán szeretett és becsült tagja volt s ha azok, kik e választást keresztül vitték, tudták volna, hogy mily szeretet övezi Brogyánit itt, - bizonyára nem bolygatják ki állásából, habár mostani kinevezése előléptetés jellegé­vel is bir. Lapunk, mely mindig becsülte a ki­váló egyéneket, egy szívélyes „Isten hozzád“-ot mond a jó barátnak, a valláskülömbség nélkül szeretett papnak azzal a meleg kívánsággal : „A viszontlátásig!“ Eljegyzés. Tárcza Aurél dr. ügyvédjelölt, Tárcza János szakálasfalui birtokos fia elje­gyezte Pap Gerő karulyai gör. kath. lelkész leányát: Líviát. Felsőbányái kirándulások. A testvér- város nagyszámú nyaralói szórakoztatásáról öt­letesen gondoskodik, a mit a kirándulásokról összeállított következő változatos programúi is bizonyít: 17-én (hétfőn) kirándulás a fővölgyi árokra. Indulás a vendéglőtől délután 2 órakor. 20-án (csütörtökön) kirándulás a Bányahegyre. Indulás a vendéglőtől délután 2 órakor. 22-én, (este) összejövetel a vendéglőben. 23. Feketehegy s Bóditó (egész nap). 26. Keleti bányatelep s árok (délután). 29. Este összejövetel a vendég­lőben. 30. Máramarosi-ut s Gutin (egész nap.) Augusztus 2. El- és Grozut-hegy (délután.) 5. Este összejövetel a vendéglőben. 6. Kisbánya és Rozsály (egész nap. 9. El és nyiresi telep (délután.) 12. Este összejövetel a vendéglőben. 13. Bajfalu fürdő (egész nap, vagy délután.) 15. Bóditó (délután). Vezetőről a nagyobb kirándu­lásnál gondoskodva van. Megtagadott jóváhagyás. A belügy- minister a vármegye törvényhatóságának május havában tartott közgyűlésében hozott azon határozatát, mely szerint a vármegyei tisztviselők, községi és körjegyzők nyugdijába az 1910. év háromszorosan számittassék be, nem hagyta jóvá tekintettel a vármegyei nyugdíjalap rende­zetlen és fizetésképtelen voltára és tekintettel arra, hogy a községi és körjegyzők hasonló kedvezményben már 1886-ban részesültek. Értesítés. Troplovits Imre dr. ügyvédi irodáját Deák-tér 1 sz. a. (a volt Harácsek Imre- féle) irodahelyiségben nyitotta meg. Hivatalos utón. Dr. Makray Mihály polgármester kedden Nagykárolyban s a követ­kező napokon Budapesten járt s a ''áros több jelentős ügyének, jelesül az erdei iparvasut kisajátítási engedélyének elintézését sikeresen megsürgette. A polgármester szombaton délelőtt érkezett haza. Eltörölt ünnepnapok. X. Pius pápa uj Motu propriót bocsájtott ki, amely a katholikus ünnepek korlátozásával foglalkozik. A pápa azt kívánja, hogy azok az ünnepnapok, amelyek eddig hétköznapokra estek s amelyeket eddig a katholikus államokban mindenkor megünnepel­tek, a legközelebbi vasárnapon tartassanak meg. Az uj Motu proprio szószerinti szövege még nem jelent meg s igy még nem bizonyos, hogy a rendelkezés az összes ünnepnapokra vagy csak egy néhányra vonatkozik-e. A klerikáris „Köl­nische Volkszeitung“ római távirata szerint csak bizonyos ünnepnapokról van szó. Ha a rendelet az összes ünnepnapokra vonatkoznék, akkor évenkint tizenegy ünnepnappal lenne kevesebb. — Ezen értesülésünket kiegészíti a Rómából érke­zett következő távirat: A pápát az a fölfogás indította uj Motu propriójának kibocsájtására, hogy a katholikus államok, ha lépést akarnak tartani a nagy gazdasági versenyben a nem kat­holikus országokkal, csak úgy tudják megállani helyüket, ha a túlsók ünnep csökken. Az iparos ifjak figyelmébe. Az Iparos Ifjak Önképző Körének elnöksége ezúton kéri azokat a tagokat, aki a Szatmáron, szept. 22. - okt. 2. rendezendő jubiláris kiállításon résztvenni óhajtanak: ezen szándékukat idejekorán jelentsék be neki, hogy megfelelő számú csoport részére kedvezményes jegyet eszközölhessen ki. Legszebb China-ezüst tárgyak és evő­eszközök nagy raktára Rezső Gyulánál. Kinevezés. Ettinger János itteni róm. kath. segédlelkészt a szatmári püspök theolo- giai tanárrá és a szeminárium prefectusává nevezte ki. Kugli=verseny. A „Nagybányai Iparos Ifjak Onképző Eyyesülete“ szokásos évi kugli­versenyét ma, vasárnap kezdi meg. Csökken a kivándorlás. Statisztikai adat szerint az év első felében 130 ezerrel kevesebbet tett ki a kivándorlók száma, mint tavaly, el lehet tehát mondani, hogy a kivándor­lás nemzeti veszedelme lényegesen javult. Az országos állapot mellett vármegyénk helyzete is javult, a mennyiben a pénteki közigazgatási bizottsági ülésben tett alispáni jelentés szerint junius havában csak 77 amerikei útlevél adatott ki, mig ugyané hónapban 76 visszavándorlási eset jelentetett be. Uj állások a vármegyénél. A belügy­miniszter Szatmárvármegye 1911. évi költség- vetését módosításokkal jáváhagyta s ennek keretében a kért egy IX. fizetési osztályba sorozott aljegyzői, valamint két dijnoki állás rendszeresítését engedélyezte. A miniszter a vármegye azon határozatát, melyszerint egy segédorvosi és egy közigazgatási gyakornoki állás szervezhessék, fedezet hiányában nem hagyta jóvá. A Jótékony Asztaltársaság táncmu» latsága. Működésében a társadalom őszinte szimpátiájával találkozik az itteni jótékony asztaltársaság, mely évente számottevő összeget juttat szegények istápolására. Érthető volt ezért a társaság vezetőségének nagy aggodalma, hogy a hosszas előkészület minden fáradsága kárba vész, mert múlt szombaton az idő boron- gós és esős volt s csak az éjjel derült ki, a mikor a mulatság már a legjavában folyt a Széchenyi- liget kioszkjában, melyet nem remélt nagy közönség lepett el s a legvidámabb hangulatban szórakozott a késő hajnali órákig. A tánc szü­neteit a polgári dalárda jól sikerült számai és Kövesi Sándor ismert fővárosi komikus pompás kupiéi töltötték be. A szünóra alatt nagy tombola volt. A négyest 80 pár táncolta. Felülfizettek: Harácsek Károly 5 K, Steinfeld Andor, Ketney Mihály, Marosán László, dr. Troplovits Imre, Steinfeld Adolf, Morvay Gyula 3-3 K, Szappanyos Jenő, dr. Winkler Jenő, Markovics Márton, Virágh Gábor, Tréger Lajos, Kertész Gyula 2 — 2 K, Sztupár Károly, Müller Sándor, Friedman Márkusz, Schvartz Vilmos, Kovács Béla, P. Kovács Gyula, Schvartz Sámuel, Szoher Rózsika. N. N.-né, Kardos Jenő, Lövi Ernő, Bori Zsigmond, Rozenberg M.-né, Holop Ferenc, Horváth Ferenc, Gyirászin Sándor, Enyedi István, Balkó Sándor, Fok Jenő, Boda Gyula, Kuhn Henrik, Szigyártó János, Kabok Ferenc, Weisz Ignác dr., Gólya János, Kiss Imre 1 -1 K. Összes bevétel 450 K, kiadás 200 K, tiszta haszon 250 korona. A Magas Tátrában. Hazánk páratlan szépségű hegységét, a Magas Tátrát üdülés céljából ezer meg ezer ember keresi fel ilyenkor nyáron. Dörmögő Dömötör, a híres Mackó az idei nyarat szintén a Tátrában tölti. Utazásával kapcsolatos kalandjait érdekesen és mulatságosan mondja el Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes gyermeklapja, a Jó Pajtás, legújabb julius 16-iki számában. Ezenkívül sok más érdekesség is van e számban. így Lampértb Géza verse, Murai Károly elbeszélése, Elek nagyapó meséje a csuda-állatokról, Jeszenszliyné T. Irén története, Gergely Imre pompás rajza Benedek Elek versével, a Kis Krónika, Zsiga bácsi tréfás történetének, a Papama-bálvány befeje­zése, Sztrokay Kálmán elbeszélése, Zsoldos László regénye-folytatása a bűvös lapdáról, mig a rejtvények és szerkesztői üzenetek egészítik ki e szám gazdag és változatos tartalmat. A „Jó Pajtás“ előfizetési ára negyed­évre 2 korona 50 fillér, félévre 5 korona, egész évre 10 korona. Az előfizetési pénz kiadóhivatalba küldendők, Franklin-Társulat, Budapest, IV., Egyetem-utca 4. sz. Vajdánál kalapot, nyakkendőt, inget legolcsóbban vásárolhat. Tánctanfolyam. A Polgár Olvasókör­ben a tánctanitás f. hó 30-án veszi kezdetét. Délelőtt 10-11 -ig zártkörű gyermek-tanfolyam. Tandij 16 korona. Délután 4-V2 6-ig gyermek­tanfolyam. Tandíj 14 korona. Este ]/z 9- V2 11-ig felnőtteknek. Tandij: 14 korona. Beiratkozni lehet Kovács Gyula úr könyvkereskedésében; julius 28-án és 29-én a lakásomon Nagypénz­verő u. 12. sz. Az idő rövidsége miatt felkérem a szülők figyelmét a beiratások ideje korán való eszközlésére, hogy a tanítás egyöntetűsége kárt ne szenvedjen. Rád Ruben. A „Vasárnapi Újság“ julius 16-iki száma 53 képével s válogatott szépirodalmi tartalmával valóban páratlan gazdagságban jelent meg. A hét szomorúan aktuális eseményét, a kecskeméti földrengést tiz képben mutatja be, élénk képet adva arról a rengeteg pusztulásról, mely a derék magyar várost érte. Többi illusztrációi között pompás képekben ismerteti Farkas Zoltán az orosz festőművészetek dr. Bozóky Dezső tengerész orvos Makaóból közöl képeket és cikket, az utrechti egyetem ünnepéről, melynek érdekes magyar vonat­kozása is van, Montenegró hadikészülődéseiről, a Lu- dovika-akadémia sportversenyéről, a legújabb távolba­látó-készülékről szintén találunk képes ismertetést. E szám új eredeti regényt is kezd: Kaffka Margitnak, a kiváló magyar Írónőnek „Színek és szivek“ cimü regényét s e mellett a „Rezanov“ cimü fordított regény folytatását közli. Novellát Kanizsay Ferenctől, költeményt ifj. Szász Bélától találunk az új számban. Tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok: Irodalom és mű­vészet, sakkjáték stb. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre öt kor., a „Világkróniká“-val együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV. kerület, Egyetem­utca 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsób újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Kitűnő, tiszta és gyors kiszolgálásáról jól ismert Tréger Lajos elsőrendű borbély» és fodrászűerme, illatszer-raktára: Rákóczi=(Fő)-tér, Minorita-rendház alatt. - Ugyanott megrendelhető mindennemű hajmunka és köpülyözés; eszközöltetik massirozás és tyukszemvágás a legnagyobb szak- szerűséggel és vigyázattal. A Néhma Lajos József kávé-üzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzékenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10 — 12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávészükségletüket, mint bárhol. (Szatmár.) Keresztelő» és nászajándékok, gyer­mek evőkészletek szép kivitelben, jutányos ár­ban Rezső Gyulánál Állami agrárbank. A magyar közép­birtokosságon van hivatva segíteni az a tör­vényjavaslat, amelyet a képviselőház már el is fogadott. A törvényjavaslat egy állami agrárbank felállítását rendeli el. A bank 15 millió korona alaptőkével indul meg, amelynek több mint felét, nyolc millió koronát az állam adja, a többit pedig különféle agrár pénzintézetek, közöttük a teljesen az Omge vezetése alatt álló Országos Központi Hitelszövetkezet. A bank célja első­sorban az, hogy az állami céloknak megfelelően ingatlan földarabolásokat és telepitéseket hajtson végre és ezzel kapcsolatban középbirtokokat is létesítsen és hogy közvetítse a korlátolt for­galmú birtokokon és általában a nagy kiterjedésű ingatlanokon a kis bérleti rendszer meghonosí­tását, miáltal az önálló gazdálkodás lehetősége fog megnyílni ama földmivelő osztályok számára is, amelyeknek a föld megvétele nem áll módjuk­ban. Ezeken felül az intézet a községeknek, illető­leg törvényhatóságoknak közlegelők szerzésére és gazdasági munkásházak létesítésére fog kölcsö­nöket nyújtani, illetve szerezni. Tudomásul. Mély tisztelettel hozom a nagyérdemű vidéki közönség becses tudomására, hogy Nagybányán a Kossuth Lajos-utcában lévő Lendvay-téren a „Nem- zet-Sziálló“ helyiségében megfelelő istálló és kocsi-szin áll a t. vidéki közönség fuvara rendelkezésére. A vendéglő kitűnő magyar konyhával van ellátva, valamint hamisítatlan italok mindenkor kaphatók. Tisztelettel a vendéglős. NSUl FÉRFI-DIVAT-, vászon-, díszmü- és játékóra-üzletemet IX. RálLóczi Ferenc-tér (Istwán király-szálló épületbe) helyeztem éft, LloI liét ügyes fiút tanulóul felveszel^. Olcsó bevásárlási forrás! Kiváló tisztelettel HORVÁTH FERENC.

Next

/
Oldalképek
Tartalom