Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-10 / 50. szám

4 N agy toányal Hírlap 1911. december 10. honnan egy év múlva visszakerült ismét a szat­mári kir. törvényszékhez s betétszerkesztő tör­vényszéki biró lett. Mint ilyen küldetett ki az itteni betétszerkesztés foganatosítására. Az első nejétől, Molnár Annától származott gyermekei: Kulin Ilona, Masikn Miklós beregszászi kir. j ügyész neje, Kulin Margit, Majthényi András | szatmári főgimn. tanár neje, Kulin Zsigmond és Kulin Bella, Pesztalies József munkácsi kir. i adótiszt neje, az unokák és második neje szül. j Mátyás Ilona, meg kiterjedt rokonság gyászolja j a korán, 57 éves korában elhunyt, imádott családapát. Kérelem. A helybeli jótékony Nőegylet e hó 20-án d. u. 2 órakor szándékszik a kará- , csonyi kiosztást gyakorolni a városháza tanács- j termében, mely okból azon kéréssel járul nemes szivü tagjaihoz és a nagy közönséghez, hogy szegényei részére adakozni kegyeskedjenek. Hálásan fogad az egylet élelmiszert, ócska ru­hát, játék és másnemű ajándéktárgyakat, melyek az egylet elnökségéhez küldendők. Itt említjük meg, hogy Gólya Jánosné egy értékes iélika- | bátot adott már a jelzett célra, melyért ez utón mond köszönetett a Nőegylet elnöksége. Államsegély. A földmivelésügyi miniszter a nagybányai gazdasági népiskolának a tél fo­lyamán tartandó háziipari tanfolyamok költsé­gére 500 korona segélyt enyedélyezett. Nyelvmesteri vizsga. Lessián János állami tanító, kinek már érettségi bizonyítványa, állam-számviteli vizsgája van, a múlt hónapban a kolozsvári tudomány egyetemen a középiskolai tanár vizsgáló bizottság előtt a román nyelvből, ennek irodalmából és az összehasonlító nyelvé­szetből a nyelvmesteri vizsgát kiváló eredmény­nyel letette, minélfogva középiskolai tanításra jogosított. Jótékonyság. A nagybányai ,,Jótékony Asztaltársaság“, mely fennálása óta minden évben tekintélyes összeget osztott ki a szegé­nyek között, folyó hó 5-én tartott összejövete­lén elhatározta, hogy ez évben 500 koronát fog ismét szegényeinek juttatni. A pénz kiosztás ideje újév első napjának délutáni 3 órájára lett kitűzve a Polgári Olvasókörben, hol is az elő­zetesen jelentkezett elaggott és elszegényedett iparosok, azok özvegyei, nemkülönben árván maradt gyermekek személyesen fognak része­sülni az adományban. Az asztaltársaság fölhívja tehát mindazokat, kik ezen segélyekre igényt tartanak, hogy f. hó 25-ig szegénységüket iga­zolják Steinfeld Adolf kereskedőnél (Rákóczi Fő-tér), mivel a későbben jelentkezettek az ez évi adományban már nem fognak részesülni. Az egyházak alkotmánya. Dr. Kosutány Ignác egyetemi tanár a napokban népszerű tudományos felolvasást tartott Kolozsvárt a fenti tárgyról. A rendkívüli érdekes előadást nagy közönség hallgatta végig s a felolvasót zajos ovációban részesítette. Heghivó. A gazdasági egyesület választ­mánya folyó hó 3-án tartott ülésében elhatá­rozta, hogy a szilvásokban nagy mérvben el­szaporodott paizstetü ellen való általános vé­dekezés tárgyában e hó 17-én a városháza ta­nácstermében rendkívüli közgyűlést tart s erre nemcsak az egyesület tagjait, hanem az összes érdekelt kertgazdákat ezúton meghívja s kéri, hogy e közgyűlésre lehetőleg mind megjelenni szíveskedjenek annyival is inkább, mert a »szil­vásokat végpusztulással fenyegető igen komoly baj leküzdéséről van szó. Hivatalos látogatás. Mátzy Engelbert kassai tankerületi főigazgató a műit hét végén és e héten az itteni kir. főgimnáziumot látogatta meg s a tapasztaltak felett megelégedését nyil­vánította. 1 Erdei raut. A debreczeni izr. nőegyesü­let jövő szombaton a Bika szálloda dísztermé­ben jótékony célra látványosságokkal egybe­kötött erdei rautot rendez. A műsoron Nagy­bányáról Weisz Irénke is szerepel, aki kuplékat fog előadni. Kezdete este 9 órakor. Belépő-dij 4 K, páholy-jegy 20 K. Hir szerint az estélyen városunkból is többen fognak részt venni. Farsangi mulatság. Farsang utolsó nap­ján, húshagyó kedden, mint a múlt évben is, a nagybányai ,, Jótékony Asztaltársaság“ nagy­szabású jelmezes táncmulatság rendezését hatá­rozta el. A vigalmi bizottság már fáradozik a mulatság sikerének előmozdításán. Városi virilisek. A képviselőtestületnek hétfőn tartott rendkívüli közgyűlése az érték­képviselők névsorát a következőleg állapította meg: 1. Nagybányai részvénytakarékpénztár. 2. Nagybánya város takarékpénztára. 3. Pokol Elek. 4. A nagybányai kereskedelmi bank. 5. Neubauer Ferenc. 6. Molcsányi Gábor. 7. Stoll Béla. 8. Harácsek Vilmos. 9. Almer Lajos. 10. Nagybányai minorita rendház. 11. Magyar Ber­talan. 12. Gróf Dégenfeld Sándor. 13. M. kir. erdőkincstár. 14. Rumpold Gyula. 15. Moldován László. 16. Szabó Adolf. 17. Plattby Géza. 18. Miksa-bánya anyatársulat. 19. Dr. Lakatos Mihály. 20. L, Berks Leó. 21. Dr.' Kádár Antal. 22. Kalazanti szt. József-bánya anyatársaság. 23. B. Kovács Géza. 24. Özv. Bay Józsefné. 25. Almer Károly. 26. Dr. Köves Miklós. 27. Fülep Imre. 28. Salamon és Bernát bej. cég. 29. L. Bay Lajos. 30. Martiny István. 31. Bajnóczy Sándor. 32. Wass Lajos. 33. Bernhardt Adolf. 34. Stein- , féld Sámuel. 35. Weisz György. 36. Dr. Papp Viktor. 37. Özv. Bittsánszky Edéné. 38. Hubay Zsigmond. 39. M. kir. bányakincstár. 40. Madán Ferenc. 42. Dr. Zoltán László 51. Dr. Drágos Teofil. 43. Mandl Mór. 44. Steiníeld Andor. 45. Özv. Turmann Olivérné. 46. Gellért Béla. 47. Özv. Stoll Gáborné. 48. Dr. Weisz Ignác. 49. Szőke Béla. 50. Koretko Ludmilla. 51. Dr. Wagner i. József. 52. Bay József. 53. Km. Pap Sándor. 54. Szentpétery Ferenc. 55. Nagybányai ref. egyház. 56. Özv. Petky Gyuláné. Póttagok: 1. Hoffmann Árpád. 2. Husovszky József. 3. Radó Pál. 4. György Gusz:áv. 5. Dr. Gondos Mór. 6. Muzsnay Ferenc. 6. Özv. Simay Tivadarné. 8. Dr. Renc János. 9. Dr. Barna Samu. 10. Dr. Stoll László. I 11. Özv. Svar.cz Bertalanná. Kérelem a gyermekek védelme érde= kében. Tél közeledtével, mint a múltban tettük, most is bizalommal fordulunk Nagybánya nemes társadalmához s ebben azokhoz, akiknek szivé­ben az emberek iránt szeretet, a nélkülözőkért érző szánalom s az iskolás szegény gyermekek segítségére adakozó készség van, hogy adomá­nyaikkal könnyet törülni, a még meg nem rom­lott emberi szívnek a segítségre szorult gyer­mekekben vidámságát megszerezni és emelni szívesek legyenek. Állami iskoláinkban sok az olyan gyermek, aki a napi táplálékban sem kapja meg azt a testet fejlesztő vagy legalább melegítő erőt, amire életének ebben az idősza­kában okvetlen szüksége volna; sok az olyan, a kinek meleget nem tartó gyenge ruhája csak fedi a testét, de nem védelmezi. A szülőknek egyikét-másikát ért szerencsétlenség, szülői tudatlanság és romlottság mind előidézhetik ezt. A segítségre utalt gyermekek nem okai ennek. Az ők részére nyújtott segély jó helyre jut. Ezeknek az érdekében kérjük városunk társadalmát, a testületeket, közintézeteket s mindazokat, akik az emberszeretet szent nevé­ben a gyermekek segítségére készek, hogy az előző években tapasztalt nagylelkűségükkel karolják fel az iskolás szegények ügyét. Kérjük, hogy az adományokat, melyeket a helyi lapokban s az évi értesítőben nyugtázni fogunk, iskoláink igazgatóihoz juttatni szíveskedjenek. Nagybánya, 1911. év november hó 30. A nagybányai ál­lami el. iskolák tanítótestülete. Figyelem! Ezennel b. tudomására adjuk a nagyérdemű közönségnek, hogy üzletünket ideiglenesen Kossuth-utca 4. szám alá helyeztük át. Tisztelettel Singer ■.■Co. varrógépgyár r. t. Áthelyezés. Mint sajnálattal értesültünk, Ocsárd Károly erdőtanácsost a földmivelésügyi miniszter Gödöllőre helyezte át. Ocsárdban egy kitűnő hivatalnokot, egy őszinte jóbarátot vészit el az itteni társadalom. Nagybányára áthelyez­tetett Burdács erdőtanácsos Ungvárról és Mike Imre főmérnök Abrudbányáról. Nyugtázás. A helybeli állami el. iskolában tanuló szegény gyermekek segítségére adakoz­tak: Özv. Pellion Béláné szül. Ince Lujza úrnő 30 k. A nagybányai kereskedők és kereskedő ifjak köre 15 K, Dr. Ajtai Nagy Gábor, Gólya Jánosné 5 — 5 K. Özv. Dobi Ervinné 3 korona. Összesen 58 korona, melyet köszön az áll. el. iskola tenitótestülete. A Néhma Lajos József kávé-üzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzékenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10 — 12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávészükségletüket, mint bárhol. (Szatmár.) A belügyminiszter a színészekért. A belügyminiszter átiratot intézett valamennyi vidéki törvényhatósághoz, amelyben figyelmez­teti azokat egy régebb idő óta érvényben levő belügyminiszteri rendeletre, amely a színészetre vonatkozik. Ez a rendelet úgy szól, hogy mia­latt valamely városban, vagy nagyobb község­ben egy miniszterileg koncessionált, rendes színtársulat működik, az alatt semmiféle daltár­sulatnak, cirkusznak, vagy bármilyen mutatvá­nyosnak nem szabad működési engedélyt adni. A vidéken, különösen nemzetiségek által lakott helységekben nagyon indokolt ez a rendelkezés, hogy megvédjék a kultúrát terjesztő magyar színészetet. A vidéki hatóságok azonban igen sokszor eltekintettek ettől a rendelettől és akár­hányszor megtörtént, hogy mialatt valamelyik városkában a magyar színészek működtek, ugyan­akkor egy idegen trupp, valami cirkusz, vagy mutatványos társaság aránylag nagy jövedelmet vágott zsebre. A belügyminiszter eme figyelmez­tetése most annál is inkább indokolt, mert az idén több uj ' színigazgatói engedélyt adtak ki, még pedig negyedrangu engedményeket és éppen ezek a kis színtársulatok szorulnak a legnagyobb védelemre. A szinészegyesület központi irodája a rendeletet megküldötte az összes színigazga­tóknak, hogy adott esetben azt a hatóságok előtt felmutassák és ennek alapján jogaikat megvédjék. A „Vasárnapi Újság“ december 10-iki száma fel­tűnést keltő szép képekben mutatja be József főherceg kisjenői és kistapolcsányi vadászatait, melyeken Henrik porosz herceg is részt vett, a tripoliszi harcteret, a I keletindiai császár koronázást, Ráth György új sírem­lékét stb. Fiala-Dőri Ottó érdekes cikke s több kép egy felszállást mutat be Zeppelin Schwaben-léghajóján. Szépirodalmi olvasmányok: Kaffka Margit regénye, Kazár Emil és Kanizsay Ferenc novellája, Lampérth Géza verse. Egyéb közlemények: Schemua Balázs, az uj vezérkari főnök arcképe, cikk a régi diéták pozsonyi jurátus-tanyáiról, tárcacikk a hétről s a rendes heti rova­tok: Irodalom és művészet, sakkjáték stb. — A „Vasár­napi Újság“ előfizetési ára negyedévre öt kor., a „Világ­krónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Va­sárnapi Újság“ kiadóhiva-talában (Budapest, IV. kerület, Egyetem-utca 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a „Ké­pes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Bánya altisztek. Lapunk három hét előtt közölte az ifjúsági egyesület megválasztott tisztviselőinek listáját. Az elnöknél csupa udva­riasságból kiemelő jelzőt használtunk, melyet egyesek úgy értelmeztek, mintha ez demons­trálás lenne a többi altisztekkel szemben. - Elis­merjük, hogy ha tevékenységről van szó, a kincstári altisztek mindnyájan kivétel nélkül rendkívül tevékenyek, mert nemcsak a hivatal­ban, a bányában és zuzókban fáradnak, hanem még otthon is kénytelenek pótló munkát végezni, i hogy a hivatalos teendőkben restáncia ne legyen. ) Ennélfogva napirenden levő fizetés emelési j mozgalmukat, tekintve az élelem rendkívüli I drágaságát és az egyéb téren is uralkodó horri­bilis árakat, tekintve még rendkívül fárasztó munkásságukat és szaktudásukat a felsőbb kö­röknek legmelegebb pártfogásába ajánlani köte- ( lességünknek ismerjük el. Az aranybánya-altisz- | tek munkája fontosabb és nagyobb szaktudást I igényel, mint a kőszénbányáé, mégis a fizetés I a munka fontosságával fordított arányban áll. A szeretet nevé'ben! Nemsokára meg- zendül Betlehem csodás éneke, átmelegiti szivét még annak is, ki fásult kemény lélekkel küzdi le napjait. Tettekre késztet bennünket a szere­tet ünnepe. Tehetsége szerint mindenki jót j tenni igyekszik. Szerezzünk örömet a kis gyer­mekeknek, ez a gondolat kelt szárnyra a jó szülők ajkán. Felkérem nemeslelkü gyermek- barátainkat, adjanak egy pár fillért, szerezzenek örömet óvodás kicsinyeinknek. Egy csekély összeg elég nekünk arra, hogy menyei örömet, j boldogságot adjunk itt együtt örvendve, egy I szivvel-lélekkel az ártatlan gyermekseregnek. Szívesen látjuk, jöjjenek el hozzánk gyermek- barátok, ünnepeljük meg a karácsonyfa napját. Meglássák, az ártatlan ajkakról elhangzó ének, | megelégedéssel tölti el szivüket, mert mindeme ! örömnek, boldogságnak részesitői voltak. — Is­ten nevében! Az áll. ,,Erzsébet“ óvodavezetője. Kitűnő, tiszta és gyors kiszolgálásáról jól ismert Tréger Lajos elsőrendű borbély- és fodrász-terme, illatszer-raktára: Rákóczi-(Fó)-tér, Minorita-rendház alatt. — Ugyanott megrendelhető mindennemű hajmunka és köpülyözés; eszközöltetik massirozás és tyukszemvágás a legnagyobb szak­szerűséggel és vigyázattal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom