Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-08 / 41. szám
2 3VT asy bányai Hírlap 1911. október 8összegező kiállítást rendezni nagybányai jelzővel, | vagy évenként az iskola bőséges anyagából, mint az első időkben történt is erre egy pár kísérlet. Volt jelesen egy időszaka a telepnek, amikor nagy számú, kiforróban levő fiatal festő, legtöbbje külföldről érkezve újabb törekvésekkel a legélénkebb aktióban sürgött a telepen, a vezető személyek (az egy Grünwaldon kívül) skeptikus tartózkodásától levállveregetve. Ezen festők legtöbbje ma már többé- ke- vésbbé számottevő valaki, de mindnek magának kellett kivergödnie az elismertetését, bár mindannyi a nagybányai jelzővel emlittetett, ami akkoriban még bizonyos nagyrészben az újítók gunyoros epitetonjaként hangzott. Lehetnek ugyan, akik lemosolyogjákaz ilyen dilettáns vélekedést, de különösen mostanság, mikor az egy kalap alatt való emlegetésnek még a látszatától is irtóznak a művészek s még utánozni is egyénien akarnak az iskolakerülő művészsuhancok, bár azt hiszem, hogy a maga elismertetést, (pld. „Nyolcak“ nemrég) vagy ép az evvel járó anyagi sikert bizony sok tekintetben megkönnyíti a szervezkedés. Nagybánya város áldozatkészségéhez az inpuizust a kolónia egy részének Kecskemétre ép anyagi okok kényszeritette, bár szerintem nem nagyjelentőségű szecessziója adta s azóta a vezetőséget Thorma János és Réti István képviselik. Meg kell említenem, hogy bizonyos mara- diskodást, sőt idegenkedést tapasztalhatni a vezetőség részéről az újabb fajta, sőt már nagy részben elfogadott törekvésekkel szemben is, ami szinte képtelenségnek hangzik a szabad melléknévvel illetett művésztelepnél; de egyenesen érthetetlen, hogy a műtermek tulajdonosainak, akik között egy páran — többé-kevésbbé — számottevő művészek vannak, (Ziffer Sándor, Boromissza Tibor, Ferenczy Valér, M. Mikola András) miért nincsen máig sem semmi befolyásuk a telep administrátiójába, mint ahogy ez egyéb művésztelepeken dívik s ép itten nincs, ahol bizony ugyancsak szükség volna némi agitálásra. Hogy több példát ne hozzak, egy ilyen festőtelep legelemibb szükséglete egy képzőművészeti társulat alakítása, amiről tán egy éve, hogy szó volt, szintén a vezetőség huzavonásos lanyhaságán múlik. Nálunk különben a félbenmaradt akciók s az el nem élt életek hazájában sok minden múlik.“ HÍREK. Október 7. A fehér galamb halála utáni események. — Irta: Révai Károly. Mikor a múlt alkalommal közzé tettem a „Nagybányai Hirlap“-ban a fehér postagalamb tragédiájának rövid történetét, eleve tudtam, hogy azzal nincs vége a dolognak. Egy porszem megindul a magas hegy tetejéről, s mire a völgybe érkezik, lavina lesz belőle. Úgy jártam én is. A posta egész nap az én leveleim kézbesítésével foglalkozik; valóságos özönnel kapom a felhívásokat; gyöngéd méla sorokat, illedelmes, kicirkalmozott, de egyúttal kioktató körmondatokból szerkesztett leveleket, végül éles, — hogy ne mondjam — durva, fenyegető mázolásokat. S mindezeket miért ? Azért, mert az én két gonosz cicám kivégezte a fehér postagalambot. Az egyik, a cicakisasszony ugyan már elvette méltó büntetését. A gyilkosság után harmadnapra belefult a szomszédház fedetlenül hagyott kútjába, ami nagy szomorúságot okozott házunknál. Úgy látszik, megfogta valakinek az átka! Felélhetném egyszerűen azt, hogy nem vállalok semmi nemű közösséget a két macskával; akinek keresni valója van, forduljon a macskákhoz, perelje őket a bíróság előtt, de j nekem hagyjon békét. De én ezt nem teszem azért, mert magam is siratom az ártatlan galambot, ki kötelességének teljesítése közben,- mint a katona a harcmezőn, - esett el becsülettel. Megérdemelné a becsületrend nagykeresztjét, hogy oda tűzzék hófehér patyolat mellére, melyből elszállt már a lélek, s oly hideg, mint egy fehér márványdarab. Azt teszem tehát, hogy a hozzám érkezett — s tele ruhakosárnyi - levélre szivem egész melegével felelek most e sorokban, s ha lehet kibékítek mindenkit; ha? pedig nem lehet: viselem az ódiumot halálom órájáig. Talán nem lesz érdektelen, ha a kapott levelekből egy nehányat bemutatok. De minthogy sok, nagyon sok van, - mint a német mondja; „Stichpróbákat“ veszek belőlük; a melyiket kihúzom, azt leközlöm, legyen az bármilyen éles hangon tartott szidalom. íme az első levél, mely az Alduna vidékéről jött minden bizonynyal egy szerelmes szép kis leánytól: „Tisztelt Uram! Olvastam a „Nagybányai Hirlap“-ban, hogy az én legdrágább kincsem, a Gyuszim, — nincs többé] Az ön két csúf macskája kioltotta életét. 0, bárcsak az enyémet oltották volna ki inkább! Most már valaki hiába várja az én galambomat! Egy kis levélke is volt a galamb szárnya alatt, mi lett azzal? Esedezem uram, égesse el, nehogy avatatlan kezekbe kerüljön. Tegye meg érettem azt a szívességet, temesse el a Gyuszit egy virágos kertbe, rózsafák tövébe. Úgy érzem, megszakad a szivem! Fifi.“ Nro II. „Utálatos ember! Tehát meghalt az én ártatlan Gyöngyikém! S ön még ki Írja az újságba! Inkább hallgatott volna, mintsem hogy eldicsekszik két gyilkos macskájával. Fogadja ön is, macskái is megvetésemet. Fáni.“ (Nagy a gyanúm, hogy a II. számú levelet vén leány irta. A postabélyegző Máramaros megyét mutat.) Nro. III. „Hallja az Ur! Hogy a galambot megette a fene, azt nem bánom, de ha a levelemből csak egy szót is elárul valakinek, akkor legközelebb az urnái teszem éjjeli tiszteletemet s egy kissé megvakarom a nyakát a késfokával. Legjobban teszi tehát, ha hallgat, mint a dinnye a fűben. Ha sikerül az a kis látogatás az Ábrahámnál, akkor az urnák is juttatok belőle valamicskét. Tehát úgy le'gyen!“ Névtelen levél. Egy nemzetközi betörő szives sorai ezek, melyekben még nekem is kilátásba van helyezve némi részesedés, ha befogom a szájamat. Sajnos, hallgatnom kell, mert én levelet a galamb holttestén nem láttam. Lehet, sőt valószínű, hogy a szárnyak alatt volt elrejtve, de én meg nem néztem; eltemettem szegénykét alaposabb vizsgálat nélkül. Most pedig meg nem háborítom sirnyugalmát a világ minden kincséért sem. Pedig hátha ép ez a levél volt a galambra bízva? Megmenthetnék valami gazdag Ábrahamot egy kis érvágástól. Különben a rend kedvéért azt is följegyzem, hogy ez a levélke Nagyváradról jött s tele volt iráshibákkal. Nro. IV. „Uram! Kétségbeesetten irom e sorokat. Olvastam, hogy fehér postagalambomat gyász érte, s igy önnek kezébe került a kis gyűrű és a levélke. Uram legyen lovaglás! Semmisítse meg a levélkét, mert attól függ életem- halálom. Hiszen ért ön engem! En férjes asszony vagyok! Levélkémet senkinek sem szabad olvasnia! Ön olvasta már. De tudom, hogy nemes szivü; érzem a távolból is, hogy titkom jó kezekben van. Uram, kegyelem! Egy szerencsétlen asszony.“ (Ez a megható levél az Alföldről jött. Nincs mit hozzá tennem, értheti mindenki.) Nro. V. (Minden megszólítás nélkül.) „Hitványság, amit Ön és macskái cselekedtek! Aki olyan vérengző állatokat tart, az maga is fegyházviselt ember kell legyen. Küldje vissza gyűrűmet Poste restante. Csapjon bele a menykő az ön házatájékába! Sipos János.“ (Ezzel az úrral sem szeretnék az életben összetalálkozni.) Nro. VI. „Kedves jó bácsi! Mint a derült égből a villámcsapás, úgy ért engem a szomorú hir, hogy Didókám a macskák körmei közé került. Sírok, keserves könnyeket hullatok érette! Múlt héten jöttem el Eperjesről ide Temesvárra a íelső leányiskolába, Valakitől ajándékba kaptam Didót, de véletlenül kiszabadult kalitkámból, s úgy látszik, hazafelé tartott a szerencsétlen. Kedves bácsi, temesse el illendően; tegyen feje alá fehér selyemvánkost és borítson testére csipke szemfödelet. Sírjára hintsen egy pár őszi rózsát. Az Isten is megáldja bácsit ezen tettéért! A kis levélkét, mely rózsaszín selyemmel szárnya alá volt kötve, tegye vele együtt a sirba L. Ilonka, felső leányiskolái tanuló. (Hamis ez a felsőleányiskolai tanuló: azt írja, hogy véletlenül szabadult ki a kalitkából, aztán mégis levél volt a szárnya alatt.) A sok levél közül ezt a hatot kaptam ki. Mi lehet még a többiben ? — azt gondolhatják kegyes olvasóim. Mindenekelőtt megnyugtatom a levélírókat, hogy én semmiféle szárnyalatti levélke után nem kutattam, tehát nem is olvastam el. Eltemettem levéllel együtt, ha volt csakugyan levél. Másodszor megállapítom azt, hogy 6z a galamb csak egy embernek tulajdona lehetett, s igy a Gyuszi, Gyöngyike Didó s tudja az ég m ég miféle nevű galambot máshelyt kell keresni. Úgy látszik, szép hazánk határain belül sokan galam- boznak. És most még egyet az összes levélírókhoz: Legyenek nyugodtak; az előttem felfedezett titkos szerelmi viszonyokról és készülő betörésekről hallgatni fogok, mint a sir. A kis leányok ábrándozzanak csak tovább; a férjes asszonynak azt üzenem, hogy a „Nagybányai Hírlap“ apró- hirdetéseket is közöl szívesen, kiöntheti ott érzelmeit minden szerelmes asszony; nem kell ahhoz galamb! L. Ilonka felső leányiskolái tanulónak pedig tudomására hozom, hogy az egyik gyilkos, a kit mi „Csilládnak neveztünk, belefulladt egy kútba, azután eltemettük épen a galamb mellé. Most együtt álmodoznak a tubafa árnyékában. Sipos János urnák az Alföldre pedig az az én tiszteletteljes üzenetem: hogy csapjon a menykő az ő házatájékába, ne az enyémbe! ... A hófehér kis postagalambot pedig hagyjuk pihenni. Áldás legyen emlékezetén! * Személyi hir. Jeney Gyula az „Almásvölgyi Hirlap“ szerkesztője, pár napig itt időzött. Október 6. A nagy nemzeti gyász évfordulóját ezidén is ájtatos templomi istentiszteletek keretében ülte meg városunk közönsége. A hetivásár okozta elfoglaltság azonban meglátszott a templomok közönségének gyér voltán, bár az össszes hatóságok, különösen a kir. bányaigazgatóság és a kir. főerdőhivatal és más intézetek nagy számmal képviseltették magukat az istentiszteleteken, melyeken a pár 48-as honvéd zászló alatt vett részt. A ref. templomban Dr. Kováts István, a szatmári egyház hineves prédikátora magával ragadó, mélyen tartalmas szónoklatot tartott, mely mindnyájunk lelkét fenékig áthatotta. A főgimnázium hazafias ünnep keretében adózott a nagy nap emlékének. Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága csütörtökön, esetleg a következő napokon tartja őszi közgyűlését s ezen tölti be az újonnan rendszeresített aljegyzői és egy szolgabirói állást, A választások miatt városunkból is tömegesen beutaznak a bizottsági tagok. Beszámoló. Dr. Ilosvay Lajos udvari tanácsos, műegyetemi tanár, a magyarláposi választókerület országgyűlési képviselője okt. 2-4-ik napjain Magyarláposon és Kápolnok- monostoron, a kerület e két legnagyobb községében beszámolót tartott, melyet a választó közönség nagy ünnepségek keretében tett nevezetessé. A zsidók újéve. Ros-Hasonó fonetice leírva a héber neve a zsidók ujesztendő ünnepének, melyet a múlt hó 23. és 24-én ünnepeltek. Ezen naptól számit a zsidóságnak a világ teremtésétől vett 5672-ik éve. Szüret. A Városi tanács a szüret megkezdését hétfőtől kezdődőleg engedélyezte, mert az idei kedvező időjárás miatt az a kevés szőlő, a mi van, már beérett. A tanács a hordók elraktározását teljesítő korcsolyások diját 1-300 literes hordónál 60 fillérben, 201— 500 literesnél 80 fillérben és ezenfelül 1 K 20 fillérben állapította meg. Arany zsebórák és arany láncok állandó nagy raktára Rezső Gyulánál.
