Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-26 / 9. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. február hó 26. 9. szám. NABYBANTAI HÍRLAP TÁRSADALMI ÉIS SZÍ3PIRODALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI IPARTESTÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre G korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunhatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz , hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi=(Fő)-tér 14. ——— hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ ■ „Társadalmi bajok.“ Sokszáz irásműnek volt már ez a cime. Azért is tettem idézőjel közé. De csak a címét idézem. Mert nem a társadalmi betegségeket kívánom felsorolni. Hiszen, ezeknek az ismerete, amúgy is az öntudat erejével él mindnyájunkban. Az okokat keresem. Az okokat, amelyek úgy idézik elő a társadalmi bajokat, mint a meghűlés, vagy az inficiálás a betegséget, mint a vigyázatlanság a balesetet és mint a vé- letlenség a meglepetést. Ha ismerjük az okot, akkor többé- kevésbbé már módunkban van elkerülni a bajt. A jelenlegi társadalmi bajoknak előidéző okai, legfőbbképen az őszinteség és az együttérzés teljes hiánya, a kedvező helyzettel való kegyetlen visszaélés és különösen — az igazi érték megszerzése utján való önkéntes elismertetés helyett — a határtalan fényűzéssel és a felszínes jótékonykodással is elérhető, látszólagos tekintélyre törekvés. Ismétlem, hogy nem ezek a társadalom bajai. Ezek csak a hibái, amelyeket nyomon követ a társadalom minden nyomorúságának szakadatlan láncolata. Ezeket a hibákat a jó nevelés, a vonzó példák, a gyakorlat által kifejlesztett, lovagias érzésű, igazán nemes lelkű R Nagybányai Hírlap tárcája. Xáuéházban. — Irta: Fliesz Henrik. — Gőzölgő pikkolója mellett Színes, sok gyöngyös délután, Hol csöndesen búsong a lelkem, Itt ült sok éve az apám. Pontos volt mindig, mint az óra, Szemén a kedv úgy kacagott, Olvasta hajnaltól napestig, A sok mogorva hírlapot. Én szembe, véle járdogáltam Az iskolába, a diák. Nem jajdultak még fel szivemben Álmok, vágyak, tragédiák. A kávéházi ablakot, ha Négy óra, meg kopogtatóm, S egy áldó mosolylyal tekintett Szegény valómra az apám. És az idő tavába mindig Több rózsát sodort a vihar. Megcsendült egyszer áhítattal Az első, szent szerelmi dal. egyének társaságában hiába is keresnénk. Tartózkodás nélkül megállapítható és könnyűszerrel megbizonyitható, hogy a nemesség közjogi fogalma nem födi atársada- lom által megkívánt nemesség kritériumát. Mert az élet evolúciójának hullámzásai közben már arra a nívóra emelkedtünk, amelyen a társadalmi nemességnek csakis az etikai nemesség fogalmával összeeső jelentősége képez becses és meg is becsült, állandó társadalmi értéket. Ezek a szavak egyáltalában nem akadémikus bölcselkedések részei, hanem a társadalom kiválóságainak jellemsorozatából levont, axiomaerejü konzekvenciák. A naptár jelzése szerint farsang van. Az álarcok szezonja. De farsang van az életben is. Hattyudalos, haláltáncos farsang ! Sajnos, hogy ennek a farsangnak még nagyon messze van a vége. De végre is maja egyszer csak lehullanak az álarcok. Igaz, hogy a közbeeső időt csakis az teheti rövidebbé, ha a szellemi és erkölcsi tökéletesedés oltárán lankadatlan buzgalommal állandósul az áldozat. És akkor, majd lehullanak az álarcok. És akkor majd elveszti a szerepét az a most még előnyöket biztositó képmutatás és helyébe kerül a ma még életveszéllyel járó őszinteség. S hogy ott a kávéházi zajban Egy délután olvasgatott, Ráncos, öreg kezébe rejtett Egy kis vidéki hírlapot. Kis otthonunkból kérkedéssel A szomszédokhoz küldte át, Hogy a fia bolondos ember, Rózsákat, álmokat imád. Csilingelő rímekbe szedte, Hogy lelke megrokkant, beteg És az a nagy, hatalmas Isten Sok látomással verte meg. Es akkor, majd nem csak ünnepi beszédek imbolygó fényű frázisa lesz az őszinteség, az önzetlenség és az együttérzés, hanem, izzó lánggal, tiszta fénnyel égő fáklyája lesz annak a törekvésnek, amely a vezéreket és a közkatonákat — szívben gyökerező — közös szálakkal összekapcsolva vezeti majd, a biztos győzelem lelkesítő előérzetével, az amúgy is közös veszedelmek legyőzésére. Bénél Antal. A városi takarékpénztár zárszámadása. Nagybánya város takarékpénztárának, mely egyszersmind az Osztrák-Magyar Bank mellékheiye, most jelent meg a XLIII-ik üzletévi zárszámadása, melyet lapunk más helyén részletes kivonatunkban közlünk. Az igazgatóság jelentése szerint azon körülménynek, hogy a pénztár forgalma a letűnt 1910. évben közel 11 millió koronával emelkedett, nagy részben a bank mellékhelyi minőség az oka, úgy egyszersmind az a tény is, hogy a városnak a takarék- pénztár tetemes beruházási tőkét előlegezett s ebben inkább a közvetítő szívességével járt el, mert a városnak nyújtott újabb kölcsönei után csak a leszámítolási kamatot számította fel. A várossal szemben fenálló terhes kapcsolatnak tudja be az igazgatóság, hogy közel egy millió korona értékű visszleszámitolást vett igénybe, dacára, hogy a váltótárca maga is közel 1 millió koronával szerepel a számadások között. A jelentés ezúttal is felhasználja az alkalmat arra, hogy a pénztárnak a város iránt tanúsított előzékenységét hangsúlyozza, bár viceversa is volna felemlíteni való. A pénztár betétállománya 3 millió; az emelkedés 36 ezer korona körül. A váltóhitelezés közel 300 ezer, a jelzálog és . . . S hogy itt ülök egy tompa zúgban, Olyan üres a nagy terem, Kegyetlen űr, nagy jajtalan jaj Vonaglik végig telkemen. Egy pikkolóval kevesebb csak, Húsz fillér — dóré semmiség . . . Fény, pompa, ragyogás köröttem S megborzaszt mégis ez a lég. Leroskadok egy sirhalomra, Keserves csend les ott reám: Oh nem- fogunk már pikkolózni Kiszenvedett, szegény apám! És lázas homlokomra hajlott Az édes, jó, a drága agg, És mint egy tisztes pátriárka, Csak ennyit szólt: megáldalak. Örökül nem hagyok mi mást sem, Csak ezt az asszonyt-, az anyád! . . . .... És látatlan, sok tiszta angyal Font a fejére glóriát. Az örökségem szent ma is még, Csak a ki egyszer hagyta rám: Nem issza többé pikkolóját, Nem áld meg többé az apám. Rajz az erdélyi román népéletből. — Irta és a Kath. Legényegyletben febr. 18-án felolvastatta : Révai Károly. — Furcsa családneveket hallunk néha, s eltűnődünk rajta, hogy vájjon miként is keletkezhettek ? Ismertem egy családot, melynek becsületes neve „Nyavalyás“ volt; a család feje, az öreg Nyavalyás Mihály uram talán még mai napig is él s neveli isteni félelemben az apró „Nyavalyásokat“. Egy másik embert „Nebúsulj Andrásinak hívtak; egy harmadikat „Hogyvolt Pál“-nak. Legtöbbet 'mulattunk „Malac Péter“ uramon, Lapunk, mai száma ÍO oldal.
