Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-29 / 44. szám
2 BJ agy bányai Hírlap 1911. október 29. mint a bizottság jelentéséből is kitűnik), ha a követett művészeti irány az övék! Nem veszi azt észre a bizottság, hogy a midőn a mai iskolavezetés felülbirálhatatlanságát nyilvánítja s az iránt tiszteletet követel, ugyanakkor a kolóniának a mesterek által is concedált különféle irányait csak annyiban tartja érvénye- sülhetőknek, a mennyiben a mesterek nézeteivel egyezik. Ez ellen a hagyományokkal merőben ellenkező, absurd felfogás ellen gyenge szavunkkal a leghatározottabban kell tiltakoznunk s a kolónia eltévelyedett tagjait erre még — az eredmények idején — figyelmeztetni is fogjuk. Vájjon nem azok verik-e béklyóba az iskola szabadságát is, akik ott egyetlen irány érvényesülését engedik csak meg ? Vájjon nem azok verik agyon az iskola és kolónia szabadságát, akik a művészeti kritika megkockáztatását felségsértésnek veszik ? Igenis, azt kell tételesen szabályozni, hogy az iskola és a kolónia tagjai művészeti meggyőződésük szabad nyilvánitásá- sában ne akadályoztassanak s ne legyenek kényszerülve személyi kultuszt űzni csak azért, mert a betevő falatot némely nagyok kegyelméből számíthatják. Még csak azt említem meg, hogy a vegyes bizottság elfeledte előrebocsátani azokat, a mesterek által megvizsgálás végett eléje terjesztett pontozatokat, a melyekre a mi közügyeink kezelésében megszokott diktatori hangon megnyilatkozik, holott enélkül senki se tudja, hogy mily okból és mely címen bírálta felül a vegyes bizottság a mesterek művészi ténykedését, pedig maga jelentette ki, hogy ők, mint „a vegyes bizottságnak a város által delegált tagjai illetéktelennek tartják magukat és mindenki mást arra, hogy a művészi vezetést felülbírálja“ Végül azt vagyok bátor még a delegált tagok figyelmébe ajánlani, hogy őket sem kényszeríti senki bizottsági tagságuk megtartására, ha véleményük szabad nyilvánításában atyafisá- gos kötelékek feszélyezik vagy pedig a dolgok lényegébe elmerülni se kedvük, se idejük! A jövő iparosai. * Azok a különböző kongresszusok, országosak és nemzetköziek egyaránt, melyek itt-ott tartatnak, a tapasztalás szerint beszámolnak már elért eredményekről, vagy létező állapotokról és eszméket érlelnek a jobb jövendő kialakul- hatásához. Ebből a szempontból tekintvén át a szeptember hó utolsó napjain Münchenben tartott III. nemzetközi középosztályi kongresz- szus tárgyalásait, melyben Magyarország is képviselve volt, örömmel lehet megállapítanunk, hogy a tárgysorozatba fölvett nyolc beszámoló közül öt az ipari, egy a kereskedelmi, egy a gazdálkodó középosztályra vonatkozott, egy pedig általános érdekű volt. Már ebből a felosztásból is látható, hogy a kongresszus tisztán a praktikus módon gazdasági részen működő középosztály három csoportjával foglalkozott bizonyságául annak, hogy a kormányok nemzetük, hazájuk egyik erősségét a középosztályok anyagi és szellemi emelésében látják s keresik az összekötő láncszemeket ahhoz a közös munkához. Mert a középosztályok állapota minden európai államban aggasztóan szomorú képet mutat. Többé-kevésbbé mindenütt darabokra tépett; itt megsarcolja a szociálizmus, amott a radikális irányzat karjaiban igyekszik utat keresni a boldogulásra, a jelenleginél jobb megélhetésre. így alig is érnek rá, hogy érdekeik védelmeért egyesüljenek, mintha maguk is nemzetközi tanácskozások eredményétől várnák a megváltást, az egészségesebb, a biztosabb és tökéletesebb jövendőt. A már említett kongresszus tárgyalásait négy nagyobb probléma foglalkoztatta, ezek: az iskola, az áruházak, a szövetkezetek és végül a legégetőbb kérdés, a drágaság kérdése. A tanácskozások során felvett eszmék, javaslatok és a bajok gyógyítására alkalmasoknak hirdetett módok és szerek egytől-egyig mind figyelemreméltók, tanulságosak és becsesek s kinálkozók arra, hogy velük mi is nemcsak puszta megismerésükért, hanem alkalmazásukért is foglalkozzunk és értékesítsük azokat jövőbeli polgárságunk - a középosztály — nevelésében, olyan megteremtésében, amilyennek azt látni anyagi és szellemi emelkedésükért óhajtjuk és reméljük. Mi ezúttal a kongresszus első kérdésére : az iskoláknak az ipari középosztályhoz való viszonyára irányítjuk a figyelmet. A tétel előadója már első szavaival reámutatott az igazi bajra: a népiskola az ifjúságot nem készíti elő a praktikus életre. Az ifjúnak tehát, aki elemi tanulmányaiból meríti egész tudását, amikor az iskola falait elhagyja, voltaképpen sejtelme sincs a jövő föladatairól. Ez az oka annak, hogy az ipari és kereskedelmi pálya tömve van értéktelen, oda nem való elemekkel. Ezt a tömeget azután utólagosan a hivatásos iskolákban szellemileg továbbképezni majdnem lehetetlen, mert nincs meg hozzá az idő, nincs meg hozzá nem egyszer a munkaadók jóakarata, sokszor a szakértő tanítóság. Addig, a mig a népiskola oly emberanyagot nem szállít, amely képes tudása alapján a maga jövendőjét kedvének, tehetségének megfelelően megválasztani, a mai helyzet javulásáról még beszélni sem lehet. És még nagyobb kérdés, vájjon lehetséges lesz-e a nagy cél érdekében a mai népoktatás meggyökeresedett tévedéseit kiirtani és utat törni a modern törekvéseknek, amelyek ezer tapasztalatra hivatkozva hirdetik, hogy nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati munka is alkalmas a lélek nevelésére, a szellemi erők fejlesztésére. Az iskolának nemcsak ügyességre, hanem megfigyelésre, körültekintésre, tisztességre, becsvágyra, munka és alkotókedvré és szociális erényekre, mások segítésére, önzetlenségre is kellene oktatnia. Addig is, amig e szép álom elkövetkezik, a tudós előadó a már pályaválasztott ifjúságnak is uj utakat akar mutatni a helyes irányba való fejlődésre. Minden törekvésében csak az a gondolat vezeti, hogy az ifjú a maga szemével lásson és Ítéljen, hogy mindig a társas közösség egyik tagjának tekintse magát, akinek kötelessége a mások jogait, érdekeit is figyelembe venni és teljes erővel hozzájárulni a soha sem szünetelő nemzeti munkához. Három iskola kell szerinte e célra, egy az inasok és tanulók, egy a legények és egy az önnálló mesterek számára. A legfontosabb természetesen a kezdők oktatása és az uj idők szellemének megfelelően már a mestereknek is helyet kellene foglalniok a tanítótestületben. így talán a munkaadók több időt juttatnának alkalmazottjaiknak a szellemi dolgokkal való foglalkozásra. A szükségesnek mondott iskolák értékének mibenlétét részletesebben igy rajzolta meg a kérdés ismertetője: Ezek az iskolák nem az általok nyújtott nagyobb vagy kisebb kéziügyességen alapszanak, nem is a gépek, szerszámok és anyagok ismeretén, amelyet a tanulókkal velők adnak, nem is a rajzolásban, számolásban és kalkuláláson, nem is azon az evőkanálnyi állampolgári böcseségen, amit tanulóikba bele nevelnek, hanem azon lelki állapoton nyugsza- uak a kritériumok, amelyet az iskolák tanulóikban felkelteni tudnak, a kézi teremtés fölött való tiszta öröm fokán és az erkölcsi szükségesség mélységén, amely szerint minden munkát a lehetőség szerint becsületesen, lelkiismeretesen, előrelátóan, átgondoltan és a szerződéshez hűen készítsenek el. Mindaddig, amig a kis- és zártüzemek tulajdonosai ezekből az alapvető igazságokból nem vonják le a konzekventiákat és kicsinyes önzésből gátlólag ellentállanak a továbbképző iskolák hathatós kiképzésének, addig az államnak összes eszközei sem lesznek képesek, hogy igazán segítséget nyújtsanak. Mert a rosszulképzett munkások és üzemtulajdonosok nagy tömege a legnagyobb ellensége az ipari középosztály emelkedésének. A nagyon is vázlatosan közölt gondolatok sok igazságot foglalnak magukban, olyanokat, a milyenekhez már mi is eljutottunk, dacára annak, hogy kormányaink 20 - 30 év óta következetesen dolgoztak és alkottak, a mind erősebben jelentkező szükségnek: az ipari középosztály mind jobb és behatóbb nevelésének és képzésének kielégítésén. A praktikus nevelés és kiképzés mellett arra kell törekednünk, hogy a jövendő iparosságának lelkét is fölemeljük abba a régióba, a melyben örömöt érezvén munkáján, érezze és tudja azt, hogy amit dolgozott, azt nem ellenségének, hanem felebarátjának készítette, megrendelő és munkás egy közösségnek a tagjai, kölcsönösen egymásra utaltak s igy mindkettőjük érdekei számbavételével csak egy érdek lehet a döntő: az együttes boldogulás megkönnyítése és megteremtése. Franciaországban már vannak olyan ipariskolák, melyekben a mesterek tanítanak. A jövő ipariskoláit mi is ilyeneknek képzeljük. Az iparosmester nemcsak mesterségét fogja tanítani, hanem megteremteni igyekszik majd azt a szellemet és gondolkodást is, mely egykoron munkását és mestertársát a szó nemesebb értelmében varázsolja olyan iparossá, aki felebarátja érdekeit nem gyűlölettel, hanem szeretettel, megértéssel fogja szolgálni. Xalottak estéjén. — Irta: Fiiess Henrik. — Előveszem az albumot, apám: Arcképed áldón mosolyog rám. Elméláz rajta hosszan asszonyom, S a könyt szeméről elcsókolgaiom. Miért, hogy meg nem érted ezt a dalt, Mit ajkam cső kos ajkira sóhajt. Te átsóhajtanád szivünkbe lágyan. Én jó fiam, én édes, drága lányom! Miért nem csendül most e siri éjben: Sivár panasz helyt annyi üdvös „éljen“ Reád, kiszenvedett szegény apám E könytől izzó gyötrő éjszakán. Mért, hogy a lelkünk összetörve sir. És nincs egyebünk, czak egy puszta sir? Kitűnő, tiszta és gyors kiszolgálásáról jól ismert Tréger Lajos elsőrendű borbély» és fodrász-terme, illatszer-raktára: Rákóczi»(Fő)-tér, Minorita-rendház alatt. — Ugyanott megrendelhető mindennemű hajmunka és köpülyözés; eszközöltetik massirozás és tyukszemvágás a legnagyobb szakszerűséggel és vigyázattal. * Legújabb rajzolt tálca=kendő 12 kraj= cárért Kesztenbaumnál. Olcsó és megbízható bevásárlási forrás! Alapittatott: I894=ben. Rezső Gyula = NAGYBÁNYA, = Rákóczi-(Fő)-tér 22. Alapittatott: 1894=ben. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát az összes híres gyártmányú arany», ■ -■ =: továbbá valódi és China»ezüst ezüst» és nickel órákban. Nagy választék arany» és ezüst ékszerekben, dísztárgyakban és evőeszközökben. ----------------------- —
