Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-20 / 34. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. augusztus hó 20. 34. szám. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye Előfizetési árak: Egész évre G korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főnmnkatárs: Megjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula kőnyvnyomda=bérIete, Rákóczi-(FŐ)-tér 14. ————- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ íme, egy ünnep, mely ennek a sokféle nyelvű és több vallásu magyar hazának közös ünnepe. Az egységnek, az összetartozásnak, a hazafentartó hitnek és szeretetnek szent ünnepe. Vallási rendelkezés szerint polgártársaink nagy részének egyházi ünnepe, de az állam törvénye és a magyar honszeretet parancsa szerint édes mindnyájunk számára a hazafias hűségnek és törvénytiszteletnek ünneplő napja. Árpádnak és vitéz magyarjainak honfoglalása nagyvilágtörténeti esemény volt, hálásak is vagyunk érette; de a honfoglaló Árpád a megszerzett szép haza megtartására csak kardját tudta nemzetének örökül hagyni, a magyar nemzeti fejlődésnek és a magyar haza ezeréves fen- maradásának másik hatalmas eszköze nem állott hatalmába. Az a Szent István apostoli keresztje volt. „Kard foglalta el, kereszt tartotta fenn e hazát.“ A Szent István keresztjével hozott hit és szeretet, az ebből fakadó szellemi és anyagi művelődés lett az a szélesebb és szilárdabb alap, melyre ezeréves múltúnk támaszkodik és a melyre jövő fenmaradásunkat kell tovább éiptenünk. A kereszténység terjesztése és megszilárdítása volt az a világtörténeti nagy tény, mely szent István egyéni és politikai nagyságát tükrözi; a keresztény vallás és azzal járó monarchikus államberendezés behozatala volt az a nagy érdem, melyért őt egyház és nemzet egyaránt koszorúsai, nagyjai közé iktatta. De a magyar nemzet történetének ez az első nagy fordulópontja nemcsak a vére javából sarjadozott fiának a honfoglaló Árpád unokájának, Szent István királynak kiváló nagyságát és történeti éleslátását dicsőíti, hanem osztozik dicsőségében és nagyságában az egész magyar nemzet, mely akkor adta történeti hiva- tottságának első jelét, mikor a keresztény és nyugati mívelődés eszméit befogadta és azokat nemzeti haladása és fenmara- dása szolgálatába szegődtette. Az igazságos történelem bebizonyított és elfogadott tételei közé tartozik az, hogy Szent István király jó útra, hivatása helyesen fölismert útjára vezette a magyar nemzetet. S az azóta megfutott kilenc- százados hosszú történeti út a mai modern magyar nemzetet is a történelem tiszteletére és Szent István rendelkezéseire és intelmeire figyelmezteti. A mai napon Budavárában tisztelettel körülhordozott Szent Jobb fenmaradása Szent István országfentartó elveinek örök érvényét is hirdeti és jelképezi. Az a szent jobb kéz ma is megköveteli a magyar haza szeretetét és a törvény tiszteletét, miként életében tette, a haza minden fiától, minden idegen ajkú, és nemzetiségű polgárától, akiknek épen hazaszeretetük jó reményében ő adott először hazát és jogokat. ■ Az a Szent Jobbkéz, mig egyfelől állandóan rámutat a keresztre, a hitre, a vallásra, mint az egyéni és nemzeti jólét egyik alapforrására, másfelől megkívánja tőlünk az egyéni és társadalmi jólét modern teremtő eszközét, a munkát, agyunk és kezünk fáradhatatlan munkásságát. S fájdalom, Szent István honfentartó szellemének azt kell látnia, hogy a XX. század magyarjának megfogyatkozott a hite, megfogyatkozott az önzetlen szeretete, s nem növekedett meg az idők haladása arányában az ő munkássága, s e némikép meggyarapodott munkáján sincs mindig Isten áldása. Haladni akar a magyar, de haladását kapkodás jellemzi; modernségre törekszik s elhagyogatja nemzeti vonásait. Szent István is nyugati kultúrát oltott a magyarba, valóságos kultúrái forradalmon R nagybányai Hírlap tárcája. Az élet. — Irta: bogáti Hajdú József. — Sok lángeszű tűnődött afelett: Mi teszi széppé ezt az életet ? Rafael mondja: művészet világa, Mely megmutatja, hogy mi szép, mi drága! Szentek példázzák: vallásos rajongás, Lélekben zengő tulvilági zsongás, így szól a bölcs : a tudomány hatalma, Az ismeretlent ismertté avatva! Petőfi zengi: haza, szerelem! Ez kisérjen az egész életen! De közbe szól Marx: mindez mit sem ér, Ha nincsen szőlő s hozzá lágy kenyér! A sors könyvéből. — Irta: budai Zlmányi József. — Fekete József: ez a név még az árvaházban ragadt a viselőjére. Olyan egyedül és árván állott az emberforgatagban, mint az a bizonyos fű, mely a sziklán kél és a szél rázza, hajtogatja, töri. Szerencse, hogy az árva fűszálak annyira hajlékonyak s mindig újból fölegyenesednek, ha földig tiporják is őket. . . . Nem elég, hogy Fekete József árva volt, szegény volt, de ráadásul még olyan rut is volt, hogy azt el sem képzelhette senki, mig őt meg ! nem látta. Lehetetlen soványságu karjain esetlenül nagy kezek lógtak és a lábainak mérete ámulatba ejtette még a legkülvárosibb külvárosi cipészmestereket is. Egy sem álhatta meg, hogy fejét ne csóválja a mértékvétel műveleténél, olyasvalamit gondoltak magukban, hogy ezekre a lábakra csak a hajógyárban kellene rendelni lábbelit. . . . Ezt a rettenetes emberi alakot jelölte ki a gondviselés egy csodálatosan szép színben, pompás melegen érző nemes gondolkozó lélek földi porhüvelyének. Fekete József már az árvaházban is valóságos lángész volt tanulótársai között, igazi rajongó, fenkölt eszmékért hevülő s minden szépet átérző szív dobogott keblében. Egyszer elvitték a színházba valami nagy költőnek drámájához. Fekete József zokogott a gyönyörűségről s elképzelte magában, hogy micsoda mennyei élvezet volna: elszavalni ezeket a pompás verseket egész nagy gyülekezet előtt! És uralkodni a szivek, a gondolatok felet egész estéken át. . . . Óh, ha ő lehetett volna ott, azon a színpadon! A tettvágy, az ambitió, meg a fiatal vére csak úgy tomboltak benne. Hisz a világ gyönyörű, még kívülről nézve is, hát még aztán az igazi élet! Azzal csakhamar megismerkedhetett Fekete József. Az érettségit letette kitűnő sikerrel, a tanárai szépen elbúcsúztak, ellátták jótanácsokkal és aztán . . . szépen kitették az utcára, a nagyvilágba, Jhogy most már boldoguljon, ahogy tud. Fekete József dagadozó kebellel sietett az uj élet elébe, magához szerette volna ölelni az egész világot. Hogyne, már régen rejtegetett kedvenc eszméje, hogy színész lesz, most állott a megvalósulás küszöbén. Nahát az élet meg is mutatta neki ekkor a fogát. — De ember! — szóltak hozzá az illetékes körök — nézzen a tükörbe, az Istenért! Hogyan képzelheti, hogy színésszé lehet valaki ezzel a külsővel. Fekete József hazament és a tükörbe nézett. Egyetlen pillanat alatt tisztán látott mindent és leesett egy székre és kiejtette a tükröt, amely darabokra tört. . . . Már eleget látott, már mindent tudott. Ráborult a rozzant asztalra és keservesen zokogott. . . . II. Következtek a küzdés évei. József megfeszített erővel dolgozott, kitartóan, pontosan fáradhatatlanul, mint valami gép, de lelkesedés nélkül. Azok a könnyek ott a padlásszobában, az összetört tükör előtt, kioltottak kebléből mindent: a reményt, a dicsőségvágyát, az ambitiót. Halotti csend támadt bensejében, mint a mikor leégett falvak elszenesedett maradványai között jár az ember és a pusztulás veszi körül. Nem volt azért tragikus hangulatban, nem sirt már többé, nem is bánkódott, csak tisztán Lapunlt mai száma XO Oldal. Szt. István király. — Irta: Neuberger István. —
