Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-22 / 4. szám
2 Nagybányai Hírlap 1911. január 22. meg, feltétlenül helyes, mert a közigazgatás tisztviselőjének a közigazgatással kapcsolódó életviszonyok sokféleségénél fogva törvényhozásunknak úgyszólván egész egyetemét ismernie s törvényeink legnagyobb részét alkalmaznia kell. Ezt az ismeretet, és az alkalmazás helyességét csak a jogi szak végzésével lehet elsajátítani, ítélőképességet csak a jogi tudományokban való jártassággal lehet kifejteni. A törvény hibája tehát nem abban rejlik, hogy a közigazgatási pályára a sokszor vád gyanánt hangoztatott túltengő módon jogi képzettséget kíván, hanem abban, hogy ennek a képzettségnek határát alacsonyan szabja meg és nem elég állással szemben követeli meg. Nem akarunk itt kiterjeszkedni arra, hogy az államvizsgák mai rendszere mellett a minősítésnek legkisebb mértéke gyanánt megkívánt államvizsga, képzettségnek nem elegendő, csak arra mutatnunk reá, hogy az elméleti vizsga nem párosul a gyakorlati tudással, hiányzik tehát az a gyakorlati tanfolyam és vizsgálat, amit a gyakorlati tudás és igy a képzettség emelése érdekében a minősítési törvény 27 évvel ezelőtt megígért, de nem teljesített. A jogi szakoktatás reformja alkalmából ezeket a szempontokat okvetlen méltányolni kell, ha csak. ismét nem akarunk fél mnnkát végezni. A munkásnő védelme. Január 20. Társas életünkben még sok tenni való vár reánk. A helyes nyomon haladó szociális törekvések előtt annak is meg kell nyitni a szivét, aki azok előtt, mint képzelt rémek előtt, — szemét behunyta, s a talán olykor erősebben hangzó, kiáltó szóra még a fülét is bedugta. Az emberszeretet munlcájának lépést kell tartania a műveltség, a tndomány haladásával. A közöttünk némán meghúzódó nyomor és a szenvedés az életnek tülekedésselaz, erkölcsi kötelékek lazulásával teljes zajában mind láthatóbbá válik s a lelkűnkben eddig talán szunnyadt olyan érzések lesznek szószólóik, melyekre eddig alig hallgattunk, vagy megérteni nem akartuk. A humanizmus idejében élünk; s bár a mindennapi életnek ezerféle viszonyai, a különböző körülmények és hatások következtében csak szaporítják a létfentartás gondjait, bajait: észre kell vennünk, hogy itt vagy amott cselekedetek és alkotások hirdetik az emberi szív jótevő munkáját. Kezd tettekben megnyilatkozó becsületes jelszóvá válni, hogy szünetlen kötelesség a mások bajával való törődés, a nyomor és szenvedés enyhítésé s megkönnyítése, az élet terheinek viselése azoknál, akik nehezen bírják. Ennek a nemes hivatásnak a szolgálatában fog állni az a törvény, mely az ipar üzeme hiten alkalmazóit nők éjjeli munkájának eltiltásáról rendelkezik. A nemzetközi törvényes munkásvédelmi egyesületnek a kölni kongresszuson választott bizottsága még 1903-ban Baselben tartott ülésén azzal a megkereséssel fordult a svájci szövetségtanácshoz, tegye meg a lépéseket nemzetközi egyezmény létrejövetele tárgyában, a melynek alapján az összes államok tiltsák el az ipar terén alkalmazott nők éjjeli munkáját. A szövetségtanács kezdeményezésére Ausztria, Franciaország, Anglia, Németország, Olaszország és Svájc már eltiltotta a nők éjjeli foglalkoztatását, mig más államokban többékevésbbé megszorították a nők éjjeli alkalmaztatásának lehetőségét. Magyarország 1908-ban elfogadta ezt az egyezményt, de mindeddig nem hajtotta végre. Az uj törvényjavaslat tehát ennek a nemzetközi egyezménynek végrehajtását jelenti és az ipar terén alkalmazott nők éjjeli munkáját szabályozza. A javaslat legfőbb rendelkezése igy hangzik: „Minden olyan üzemben vagy vállalatban, melyben rendszerint tíznél több munkás van foglalkoztatva, még pedig olyan üzemben vagy vállalatban, melyben nyersanyagokat, félegész gyártmányokat iparszerüleg előállítanak, átalakítanak vagy megmunkálnak; továbbá kőbányákban, bányákban, sóművekben, valamint kohókban és bányaterményeket földolgozó egyéb művekben, végül építési vállalatnál a nőalkalmazottaknak legalább 11 órai, megszakítás nélkül tartó éjjeli munkaszünetet kell adni. Este 10 órától reggeli 5 óráig nőalkalmazottakat foglalkoztatni egyáltalában tilos.“ Nem szándékozunk ezúttal behatóbban foglalkozni a humánus intézkedésekkel tele javaslattal, de tárgyilagos igazsággal hajtjuk meg zászlónkat minden olyan törekvés előtt, mely a nép jólétét szolgálja s a nép millióinak sorsán javítani szándékozik. A társadalmi élet összhangjának alapjait az otthonban, a tűzhely mellett építhetjük a legbiztosabban; s az édes otthonnak a lelke a nő, még akkor is, ha azt a nap néhány óráján elhagyva a kenyérért, gyermekeiért küzdve tölti el. A frázisok tárházából nem vesszük elő a a hangzatos szólamokat. Nem ismételgetjük azt, hogy ,, férfi sorsa a nő“ vagy „a család lelke a nő;1' mert a könyörtelen élet parancsoló szava hangosabb ezeknél, s bár hirdessék a bennök rejlő igazságokat még oly meggyőzően, mint maga az igazság: a kenyérkereső apa nélkül maradt árvák könyörgő szeme s összekulcsolt keze munkára űzi a gyermekeiben élő édes anyát. A dolgozó nő ott a gyárakban és üzemekben önmagáért, gyermekeiért, olykor elbetege- sedett, munkaképtelenné vált férjéért fárad és küzd. Megfeszíti erejét, lelkiismeretesen végzi a reá rótt kötelességet jobban és becsületesebben, mint sok férfikéz. Ezt a tapasztalást itt-ott kizsákmányolják; másutt a túlfeszített munka korán ágyba, sirba dönti a munkásnőt. Ez ellen kell őt megvédelmezni, ettől kell őt megóvni. Védi a nőt, de nem vonja el tőle a megélhetés feltételeit s amit mi még ennél is értékesebbnek tartunk: időtenged neki a pihenésre, az erőgyűjtésre, a gyermekeivel való foglalkozásra, az otthon melegének ápolására, jó szellemének fentartására, ami pedig valóban fundamentuma az erkölcsnek, a társadalmi rendnek. HÍREK. Január 21. Esküvő. Károly Béla Selmecbányái m. kir. számtiszt kedden lépett házasságra Strohmájer József utbiztos leányával: Etelkával. A családi gyász miatt az esküvő csendben történt. Tanukul Jamnik Viktor és Strohmájer Ferenc (Nagykároly) szerepeltek. Bankett. A tegnap este dr. Makray Mihály polgármester tiszteletére rendezett társasvacsorára városunk polgársága élethivatásra való tekintet nélkül oly szokatlan nagyszámban jelentkezett, hogy mintegy 150 főre tehetjük a résztvevők számát. A rendezésben Virágh Lajos városi képviselő vette ki az oroszlánrészt. Részletesebb referádát jövő számunkban hozunk. Emlékeztető. A Kath. Legényegylet vasárnapi sorozatos előadása ma d. u. 5 órakor ismétlődik, mikor is dr. Gondos Mór járásorvos a ragályos betegségekről fog tanulságos előadást tartani. Programba még Bodenlósz Ignác szavalata és zeneszámok is foglaltattak. összetalálkozása szimbólumának. A feje őszbe- csavarodott, hóval fedett, a lélegzete, az érverése lassú, talán már ütőérelbazaltozódása is van. A Vezúv, az fiatal legény. Hiszen csak a múlt héten, Krisztus után 79-ben rúgta ki a pompéji csárda oldalát és verte be Hercula- numban, meg Stabiaeban az összes ablakokat. Ami annál nagyobb virtus volt tőle, mert akkor még nem is volt a világon ablaküveg. A feje nem hideg, hanem még mindig forró, éjszakán- kint még mindig belevilágítja saját göndör fürjeinek a feketeségébe. És meg-megrázza sokszor hetykén az oldalát és ilyenkor biztatja az öcscsét, a Strombolit is, hogy csináljanak egy-egy görbe napot közösen. Valahányszor a Vezúv kitör, mindig megmozdul a Stromboli is. És ez a pajkos, borág koronázta homloku, fiatal legény, aki meg a vérét is mint tüzitalt kínálja az oldalán lakóknak, az elmúlt héten meghallotta a szomszédságból, hogy morog az öreg nagybácsi, megszólalt az Etna. Mert azután néha a hegyek Moltkeja, a „nagy hallgató“ is megszólal. De amikor megharagszik is valamiért, akkor is csak olyan öreges a haragja. Nem tüzet csóvál fel az égre, nem égő köveket szór az oldalán épült falvakra, talán már a dohányzásról is lemondott az öreg, mert hamuesőt sem szór bele abba a nagy hamutartóba, aminek Szicília a neve, hanem csak a fulladt mérgü, lassan, öregesen zsörtölődő lávát ontja magából. Még azt is úgy, hogy fontolva haladjon és csak a szántóföldeket, a szőlőt, a kerteket büntesse meg azért, hogy felmásztak az oldalára, a városokat, falvakat csak megfenyegesse, de el ne pusztítsa. Hanem a hangja, amivel az öreges mérgelődéseit kiséri, az azután rettenetes. Hoelridegitő Rómában, az tartott meg a rómaiság- ban valami kapcsolatot a természettel. így készítette elő az egész természettelen középkort Róma. A renesszánszban és a nagy fölfedezők tengerre való vágyakozásában tört ki azután megint az az örökös sóvárgás, ami az embert a természethez vonza. De jött a reformáció is, tehát jött vele együtt a háború. És az emberirtás kiölte a szivekből a természet szeretetét is, megértését is. Elsötétedett, elmesterségesedett megint a világ. Még a csillagokat is a horoszkóp kifundált, egészen mesterséges megszerkesztésére használták fel, műélet volt az emberek élete, eleven figurákkal való sakkozás az államtudomány és a verekedés művészetből és esztétikából stratégiává, arcolay-á, várépitéssé szürkült át. Még a fákat és bokrokat is nyírták, hogy glédában álljanak, hogy oda vesszen róluk éppen az, ami a természet szerint való sajátjuk. Ekkor aztán elhangzott végre Rousseau ajkáról a kiáltás; mert szinte kétségbeesett kiáltás volt az: „Retour au fórét!“ Vissza az erdőbe. Sohasem az ember viszi előre a korát, hanem mindig a lassan, lappangva előkészült, már meglévő, de még föl nem bukkant uj korszak szül uj embereket, uj szavak megtalálóit. A Rosseau szava is tehát csak kifejezője volt a kor gondolkodásának. Mert elkezdődött már akkor mindenütt a természethez való nagy visz- szatérés. Amiből megszületik aztán a modern természettudomány és vele együtt az uj, egészen természet szerint való világlátás. Valami uj, pogányosan derült érzése a világnak. Mert nem igaz, hogy a tudomány, a dolgok valóságának az igazi megismerése pesszimizmust szül. A természet rendjének a megértése és a beleje való nagy belenyugvás a földi megelégedettséget jelenti. Mindez úgy jut most az eszembe, hogy beszélnek megint a hegyek és mi megértjük újra a szavukat. Csodálatosan szép dolog elgondolkozni azon, hogy a legnaivabb régi hit és megérzés, az igazi intuíció egészen rokon az annyira ridegnek és legendatépőnek mondott mai természettudománynyal. A Jókai nagy és ezer följegyzésre érdemes jövőbe látása jut itt az eszembe: ő volt az, aki egyik elbeszélésében megjövendölte, hogy, az Androméda ködében csillag fog feltűnni. És talán tiz esztendővel az ő jövőbelátása után, csakugyan feltűnt a csillag ott, az égi ködfolt közepén. És most megint beszélnek a hegyek is. És megértjük a szavukat. Lenn, a természetnek azon a klasszikus földjén, amelyet még a Catok, Cincinnatusok, Brutusok és egyéb hősei a mesterségesen kifundált emberi erkölcstannak sem tudtak elridegiteni, ahonnan nem bírta elűzni az oreádokat és plutonikus haragú kis földalatti istenségeket a pajzán Zeuszból államistenséggé merevített Jupiter sem, lenn Itáliában két hegy beszélgetett egymással. Két, még mindig élő- szavu hegy: az Etna és a Vezúv. Az Etna az öregebb, férfikorból már dere- sedésre hajlik a feje. Engedi már, hogy ezek a tegnap felcserepedett gyerekek, az emberek — a hegyek életében az emberiség földi léte csak egy tegnapot jelent — felszántsák a széles, lusta csípejét, szőlőt ültessenek a bordáira és I száz faluval népesítik be a hátát, a mellét. Még a vasutat is engedi felkanyarodni magára, az Antikrisztusnak ezt a csodáját, amit egy, a Jókayéhoz olyan rokon poétalélek, Lagerlöf Zelma álmodott el a természet és az ember uj
