Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-18 / 25. szám
IV. évfolyam. Nagybánya, 1911. június hó 18. 25. szám. TÁRSADALMI É3S SZÉJPIRODALMI HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönyig Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden vasárnap 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Fomunkatárs : RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fó')-tér 14. ——— hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ----------Sz egénység és tudatlanság. Hugó Viktornak, a világirodalom egyik legzseniálisabb moralistájának és írójának van egy regénye, amelynek cime: „A nyomorultak.“ E munkájában megismertet bennünket a nagynevű író azokkal a társadalmi és egyéni bajokkal, szenvedésekkel, nélkülözésekkel és csapásokkal, amelyek az emberi intézmények tökéletlenségéből, az emberek lelki, -erkölcsi és anyagi szegénységéből és tudatlanságából, műveletlenségéből származnak. A bajoknak és szenvedéseknek és igy a bűnnek és erkölcstelenségnek is legborzasztóbb szülőanyja a szegénység és a műveletlenség. A szegénység, mely eldurvitja, sőt kiöli az emberből az igazság, a jogosság, a méltányosság és emberiesség érzését. A nélkülözés, az éhség mindmegany- nyi keritők. A nyomor kiáltó végszükség és elaljasitó kényszer, amely az emberi korlátokat, a maga kielégítésére törekvő útjában, nem ismeri és nem tiszteli. Olyan szörnyeteg az ínség és a nyomor, amely nem ismeri a bűnt és nem féli a büntetést, nem tiszteli sem a tulajdon szentségét, sem az emberi életet; nem iszonyodik, nem riad vissza semmitől. Ennél semmivel sem különb és semmivel sem megnyugtatóbb az a másik réme az emberiségnek, amely a tudatlanságban, a műveletlenségben rejlik . . . Ha a magyar szociális mozgalmakat figyelemmel kisérjük, azt tapasztaljuk, hogy ezeknek indító oka nem annyira a szegénységben és nyomorban, mint inkább intézményeink tökéletlenségében, aztán a tudatlanságban, az erkölcsi érzék eldur- vultságában és a lelki nemesség hiányában rejlik. A népnevelés nálunk helytelen irányban és a gyakorlati ismereteknek úgyszólván a semmibevételével történik. Megismertetik a zsenge gyermekeket a nagyvilág történelmével, a múlt idők nagy eredményeivel, hogy t. i. mi módon vezette ki Mózes a zsidókat Egyiptomnak földjéről, a szolgaságnak hazájából; — mi módon sújtotta le macedóniai nagy Sándor és nagy Napoleon véres csatákban a maga ellenfeleit stb. Mi hasznát veszi mindezeknek az életben az iskolás gyermekből felnőtt közönséges munkásember? Megtanítják a múltra, amely a jelent készítette és teremtette elő, — de nem tanítják vagy legalább is nem kellőképen tanítják és ismertetik meg vele a jelent. Nem tanítják meg arra, hogy mit követel az élet, társadalom, a haza? . . . Mi sors vár az emberre künn a prózai, sivár küzdőtéren? . . . Hogy kell az emberek közt felismerni jóakarónkat és megismerni megrontónkat? Hogyan őrizze meg az ember a maga lelkét és erkölcsét a hamis tudományoktól, a tudákos mételytől, az álpróféták és álbölcsek alattomos furfangjától és véresszáju, nagyhangú csábításaitól? Miként kell cselekednie, hogy a jót és mindig csak a jót kövesse és szeresse, — nem jutalomért, nem kecsegtető kilátásokért, hanem a jó iránt való erkölcsi nemes rokonszenv, vonzalom, ragaszkodás kedvéért. Ez a jelen való élet megismerése és megismertetése sokkal közvetlenebbül érdekli az embert, mint a múlt. A múlt messzebb van tőlünk és igy nem befolyásolhatja annyira sorsunkat, mint a jelen. A nagyvilág kevésbbé érdekel bennünket, mint a nagyvilágban a mi szükebb í körű kisvilágunk, ami hazánk, társadalmunk, vármegyénk, városunk és községünk. Majd ha ezt tanítják, ha a nép és munkásosztály ezt megtanulja, akkor kisebb lesz a szegénység és kevesebb a tudatlanság. Egy képviselőházi beszéd. Junius 16. Az a beszéd, melyet ludányi Bay Lajos orsz. képviselő kedden az országgyűlés képviselő házában elmondott, - különösen helyi vonatkozásai miatt érdekel bennünket. A diósadi követ gyakran ér rá városunknak hasznos szolgálatot tenni, a miért a közönség neki elismeréssel tartozik. A beszéd, a mint az alábbi szövegből is kitűnik, a helybeli rom. és gör. kath. plébániák több mint egy évtizede húzódó betöltésének kinos ügyét részletesen tárgyalja s odakonkludál, hogy a ministernek ezt az égető és fájó kérdést végre valahára el kell intéznie. Kapcsolatosan ajánljuk a kérdés napirenden tartását városunk közönségének is, melyet az ügyben az élő jogok tiszteletén és az azokhoz való erős ragaszkodáson kivül még azon tudatnak is kell vezetni, hogy mélyen megalázó reá ez az ideiglenes helyzet, melyben az intenzív egyházi- és hitélet állandó parochus hiánya miatt egy erős kapcsot nélkülöz. Ha megoldani már nem lehet, ketté kell hát vágni ezt az összekuszált bogot, mely a város, mint kegyur kezét, lábát is begöbözte s innen van talán, hogy mindenki kinyújthatja s megcsufolhatja nyelvével a várost anélkül, hogy félhetne a tehetetlen kegyur retorziójától! . . . Nekünk azonban különösen értékesnek tűnik fel a beszédnek az a másik része, a melyben városunk kiváló polgára, a munkapárt jeles tagja a kormány figyelmét arra hivja fel, hogy az állameszme érdekében kár volt s általán kár az egyes alapokhoz tartozó birtokok eladása. A kié a föld, azé az ország! Ez az axióma üdére nyomás gyanánt kellene, hogy minden honpolgár lelkére feküdjék és soha nyugodni, soha mélyen aludni ne hagyja. Nem frázis, nem tartalmatlan szólam, de örök igazság ez az axióma, melyet a világ minden kis nációja vak rajongással követ, mert ettől várja, hogy valamikor reá is rávirrad az önálló államiság verőfényes napja; nem sovinizmus ez a szó túlhajtott értelmében, de elvárható, sót szükséges fajszeretet, mely a mi nemzeti vágyaink- és céljainktól divergáló elemeket csak addig istápolja az anyagi eszközök beszerzésében, a mig azokat velünk párhuzamosan a kulturális és az egyetlen magyar állameszme érdekében, de nem ellenünk használják. Itt is nálunk, mindenütt, de különösen ott, a hol ez az értékes beszéd elhangzott, elevenen kell ennek a meggyőződésnek lüktetni, különben csak ráfogás lesz az a mély érzés, melyet a nemzetiségek már most is, mikor nincs, túlságosnak igyekeznek a maguk céljai érdekében felfújni. Most pedig adjuk a beszédet: Tekintettel a vita előrehaladott voltára, csak nehány percre vagyok bátor igénybe venni a t. Ház türelmét. Az elmúlt tiz esztendőben a szamosujvári görög katolikus püspök, ép úgy, mint néhai Meszlényi szatmári püspök, kifogásolta Nagybánya patronátusi jogának gyakorlatát oly módon, a mint azt a város évszázadokon keresztül gyakorolta. Ebből kifolyólag konfliktus támadt a város és a püspök között, a minek eredménye az lett, hogy a városokban nem parochusok, hanem adminisztfátorok vannak. A néhai görög katholikus püspök kifogásolta a városnak azt a jogát, hogy válogathasson az össszes pályázók kérvényei között és azt választhassa meg görög katolikus papjává, a kit akar és ragaszkodott ahhoz a jelölési jogához, hogy a városnak csak a püspök által kijelölt három egyén közül van joga válogatni. Az eredmény az volt, hogy a város által megválasztott egyént a püspök nem installálta. Ez a visszás állapot a város és a püspök között még ma is fennáll. A szatmári püspök pedig kifogásolta a városnak, mint patronusnak választási jogát, melynek értelmében a képviselőtestületnek minden vallásfelekezetbeli tagja választhasson plébánost. Ebből kifolyólag a város nem is jött abba a helyzetbe, hogy plébánost választhasson. A feleb- bezés a közigazgatási bizottsághoz került, onnan pedig a ministeriumba és körülbelül 10-12 éve annak, hogy ez a kérdés nincs elintézve. Hetedik kormány, hetedik kultuszminiszter váltakozott már és harmadik püspök ül azóta a püspöki székben, de ez a kérdés még mindig függőben van. A miniszter ur egyénisége igen alkalmas arra, hogy ezt a kényes kérdést megoldja, (Helyeslés jobbfelöl.) és én azt hiszem, hogy tisztelettel fog meghajolni az egész ország véleménye az ő döntése előtt. (Úgy van! jobbfelöl.) Lapunk, mai száma ÍO Oldal.
