Nagybányai Hírlap, 1911 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-16 / 16. szám
6 AT ftg y tjáuya 1 Hírlap 1911. április 16. BÁNYÁSZAT r Észrevételek „A Bánya“ hetilapnak f. évi 4-ik számában „Milyen világnyelvet tanuljon a magyar bányász stb.“ cim alatt megjelent czikkre. Cikkíró, — miután fémbányászatunk hanyatlását megállapítja — azt a kérdést veti fel, hogy mi oka lehet ennek ? s arra a következtetésre jut, hogy a fémbányászat pangásának okait a többek között - fémkohóink drága üzemében, a berendezések fogyatékosságában és általában a hazai fémkohóüzem stagnálásában kell keresnünk. Megszoktuk már, hogy valahányszor a fémbányászat vajúdásáról van szó, mindannyiszor megbocsáthatatlan felületességgel bünbakképen a fémkohókat állítják oda, mint olyanokat, a melyek nemcsak nem sietnek a bányászat segítségére, hanem azokat kizsarolják, kizsákmányolják. Ideje már, hogy elvégre ezekkel — a részint tudatlanságból, részint tájékozatlanságból, de sőt célzatosságból eredő — vádakkal szembe álljunk és azokat a valóság értékére szállítsuk alá. Vizsgáljuk legelőször a kohók állítólagos drága üzemét a fernezelyi kohó számadatai alapján. Ezelőtt 23 esztendővel, 1889-ben az akkor érvényben állott beváltási árszabály értelmében, egy q (métermázsa) bevált- mányra eső összes költségek 9 K 28 f-t tettek ki, az 1906-ik esztendőben pedig 9 K 54 f-re emelkedtek. Az 1889-iki viszonyokhoz képest az anyagárak és munkabérek ma következő emelkedést mutatnak: A tűzifa értéke 117%-al, a faszéné 56%-al, a kokszé 29"/0-al és a munkabérek 52%-al emelkedtek és annak dacára a kohó beváltási árszabálya csupán 4T%-al növekedett. Azt kérdem az elfogulatlan Ítélettől: Vajon lehetségesnek tartja-e, hogy ezzel a hallatlan áremelkedéssel szemben a kohó üzemképes lett volna egyensúlyát számba- vehető tarifaemelés nélkül fönntartani, ha régi kereteiben megmarad, ha az újabb technikai vívmányokat hasznára nem fordítja és ha általában modern berendezésekkel nem emelkedik arra a színvonalra, a melyen a versenyt a külföldi kohókkal fölvehesse ? Ha még hozzáteszem azt, hogy az 1889. éven innen eső időszakban átlagosan a kohó nyeresége nagyobb volt, mint a megelőző időben, kétségenkivül áll, hogy itt egy öntudatos, gazdaságos, takarékos üzemmel állunk szemben. Azt lehetne mindezekkel szemben ellenvetni, hogy az előadottak dacára a kohóüzem drága és a bevaltató bányák e mellett prosperálni nem tudnak s kénytelenek beváltmányaikat külföldi kohóknál értékesíteni és miként a cikkiró állítja 20-30 g tonnánkénti arany tartalmú terményeiket a Rajna melletti kohóknál hasznosítani, Előttem fekszik a freibergi kir. kohók beváltási árszabálya, melyből azt olvasóm, hogy olyan termények, melyeknek 100 kilogrammonkénti összes értéke 1894. évben, tehát ezelőtt 17 esztendővel a 12 márkát (14 K 40 f) meg nem üti, be nem válthatók, ami azt jelenti, hogy a megszabott olvasztási és egyéb költségek ezt az összeget fölemésztik. Hol van ettől a mi 9 K 54 f-res tarifánk? Hiszen e mellett a 14 K 40 f értékű beváltmány nálunk q-ként még 7 K 86 f szabadmaradványt kap ki. A cikkiró példájára visszatérve, egy i tonnánként 30 g. aranyat tartalmazó termény 96 K 40 f értéket képvisel; ez már Freibergben nem volna beváltható, holott a fernezelyi kohónál még 33 K-val értékesíthető. Meglehet, hogy ezt a 33 K-át a bánya és zúzó költségei fölemésztik s igy a termény nálunk sem volna hasznosítható, ámde ennek okát a kohótarifa nyakába várni igazságosan csakugyan nem lehet. Azt állítja továbbá cikkiró, hogy réz- és horganybányászatunk jövedelmezősége is a kohósitáson múlik; erre válaszunk az, hogy miután hazánkban a rézbányászat még számottevő mennyiséget nem produkál, e fém feldolgozására a jelenleg fennálló berendezéseink tökéletesen megfelelnek; a horganyérctermelés pedig eddigelé oly csekély, hogy zinkkohók létesítésének létalapja hiányzik. Mindazonáltal ennek a csekély mennyiségnek az értékesítésére is figyelem fordittatik és e részben igen széleskörű kisérletek rendeltettek el és végeztettek. Szóljunk e még arról a páratlan kedvezményről, a mely szerint a kincstári fémkohók tiszta jövedelmüket a beváltató bányaművek között osztják ki? Már magában e tény oly ékesen szóló bizonyítéka a kohók abbeli feladatának és törekvésének, hogy üzemüket nem önző szempontok vezérlik, hanem azt tisztán a bányászat támogatására és javára irányítják. A fémbányászatnak úgy miként a múltban megvoltak, a jelenlen is megvannak és a jövőben is meglesznek a maga bajai, nehézségei, melyek részben a bányászat sajátságos helyzetéből, részben a sociális viszonyokból erednek; de azért általánosságban a fémbányászat hanyatlásáról hazánkban beszélni még nem lehet. Igaz, hogy tekintélyes bányaüzemek megszűntek, némelyek kihaló- félben vannak, de másfelől uj, virágzó üzemek keletkeztek s ha összehasonlítjuk a 30 év előtti állapotokat a jelenben valókkal, ha visszagondolunk ama kezdetleges berendezésekre, a melyekkel abban az időben a fémbányászat a létért küzdött és tekintjük a mai, modern színvonalon álló pompás létesítményeket, sőt magát a fémtermelést is figyelembe véve, — meg kell állapítanunk, hogy bányászatunk nincs a hanyatlás utján, hanem tudatosan, biztosan tekint föllendülése elé. Végre még egyet; cikkiró azt mondja — a miben különben fejtegetéseit olvasva egy percig sem kételkedtem,' — hogy nem ért a fémkohászathoz; ámde, ha ez úgy van, akkor talán jogosultnak találja azt a figyelmeztetésemet, hogy mielőtt ismeretlen dolgokról ir, azokra nézve kritikát gyakorol, jól tenné, ha ezt nagyobb óvatossággal teszi és mielőtt egy intézményt vádol, előbb annak mibenlétéről, viszonyairól meggyőződik s nem engedi magát felületes és üres frázisoktól befolyásoltatni. Nagybánya, 1911. április hó 12-én. Oblatek Béla m. kir. bányatanácsos. Egy német lap a kissármási földgázról. A „Berliner Lokalanzeiger“ kiküldte tudósítóját a kissármási forrásokhoz, hogy személyesen győződjék meg a nagyhírű eseményről, számoljon be arról, amit Erdélyben látott és hallott. Úgy látszik, hogy a mezőségi földrétegek alá szorult földgáz rettenetes zúgása és éktelen zaja - amivel a hatalmas energia egyre kinál- gatja magát az embereknek, — elhallatszott a világ túlsó szegletébe is. A tudósitó az említett lapban a következőket Írja: „Kissármás, a kis erdélyi falucska kilenc- száz lakója valószínűleg soha sem merte volna álmodni, hogy szegényes kis falujok Magyarország határain mesze elterjedő hírességre fog szert tenni. Szakbizottságok az ország fővárosából: Budapestről és más városokból, országgyűlési képviselők, mérnökök, tőkepénzesek a közelből és távolból, idegen turisták, — mind tódulnak ide, erre az Isten hátamögötti vidékre, hogy a kissármási csodát, a hatalmas arányaival Európában egyedül álló földgáz-forrást megnézzék. Tizenhatórás vasúti utazás után Budapestről, Nagyvárad és Kolozsváron át kimerültén érkezünk meg. Kissármás községe középmagas dombok között fekszik egy völgyben, amely nyáron egész szép lehet. Ma nem volt szép! Komor, felhős ég, eső és bokáig érő sár. Az állomás jobbfajta őrház; közlekedési alkalmatosságot sehonnan sem lehet előteremteni és igy a gázforrásig tartó több mint három kilométernyi utat gyalog kellett megtennem. Az állomáson még megvigasztaltak azzal, hogy itt idegen nem kap hajlékot, ahol az éjt eltőlthesse, még kevésbbé vendéglőt, ahol ételhez-italhoz juthatna. Kissármás magyar-román lakossága kukorica* lisztet eszik és vizet iszik rá; ez nagyon olcsó és egészséges. Majd idővel itt is kinő a földből egy szálloda, ámbár az ilyesmi itt ezen a földön nem megy olyan gyorsan. A szakemberek becslése szerint itt 24 órán belül 860 ezer köbméter gázmennyiség megy felhasználatlanul veszendőbe. A megejtett égetőpróbák beigazolták, hogy Auer-égőkben a természetes gáz sokkal világosabb és intenzivebb lánggal ég, mint a műgáz. Ipari téren pedig a földgáznak még egyelőre egészen kiszámithatlan jövője lesz, mert hőfoka 3600 kalóriával nagyobb, mint a mesterséges gázé. Egy mérnöktől értesültem, hogy a kissármási földgázt nemcsak Erdély minden nagyobb városába és helyiségébe tervezik fűtés és világítás céljára alkalmazni, hanem ugyanazon célból egy körülbelül 500 kilométer távolságú csővezetékkel Budapestre vezetni. Dacára azon hatalmas költségeknek, amelyek a földgáz ilyetén távolságra való felhasználása folytán efőállanak, —. szakemberek számítása szerint a fogyasztók sokkal olcsóbban juthatnának a gázhoz, mint a mesterségesen előállított esetében. Már a jövő
