Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-06 / 10. szám
6 KT agytoányai Hírlap 1910. március 6. 1052/1910. sz. Hirdetmény. Nagybánya sz. kir. r. t. város tanácsa közhírré teszi, hogy a város tulajdonát képező s építés alatt álló városi nagyszál- óban elhelyezve levő 18 bolthelyiséget, 1910. évi julius hó 1-től kezdődőleg 6 egymás után következő évre, az 1910. évi márczius hó 21-ik napján d. e. 10 órakor a városháza tanácstermében megtartandó nyilvános árverésen haszonbérbe adja. Az évi haszonbér kikiáltási ára az összes 18 bolthelyiségre együttesen 25.000 korona. Ajánlat adható be azonban úgy az összes 18 bolthelyiségre együttesen, valamint az egyes bolthelyiségekre külön- külön, avagy több egymás mellett levő bolthelyiségekre együtt. Az ajánlat lehet írásbeli zárt ajánlat avagy szóbeli is. Az árvevésen résztvenni szándékozók tartoznak az összes 18 bolthelyiség, illetőleg az egyes bolthelyiségeknek a részletes árverési feltételekben meghatározott kikiáltási ára 10°/0 azaz tiz százalékát készpénzben, vagy ovadékképes értékpapírokban az árverés megkezdése előtt, az ár- verelő küldöttség elnöke kezeihez letenni. Zárt írásbeli ajánlatok alantirott naptól kezdődőleg a szóbeli árverés megkezdéséig a polgármesteri hivatalhoz „ajánlat a városi nagyszálloda alatt elhelyezve levő bolthelyiségek, illetőleg bolthelyiségekre“ jelzéssel adhatók be; ezen ajánlatok megfelelő bánatpénzzel látandók el, azon felül tartalmazniok kell azt, hogy ajánlattevő a részletes árverési feltételeket ismeri s azok szigorú betartására magát kötelezi. A részletes árverési feltételek, valamint a boltok helyszinrajza alantirott naptól kezdődőleg a városháza iktató s kiadó hivatalában közszemlére kitétettek, hol is azok bárki által a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagybányán, 1910. február hó 23-án. A varos tanácsa. Dr. Makray Mihály sk. 2-3 polgármester. Patkány= és egérirtó=bacillus „RATIN.“ A m. kir. Belügyminiszter 109428|909. VII. b. sz. alatt hozott határozatával a Kereskedelemügyi és Földmive- lésügyi m. kir. miniszter urakkal egyetértőleg kijelenti, hogy a „Jtl T I patkány- és egérirtó bacillus nem méreg, a patkányon, egéren kívül sem az emberre, sem pedig más állatra nem ártalmas. Ezt a Magy. kir. állami bakterologiai intézet kísérleteivel is megállapította. Ismertetőt ingyen küld a főlerakat : Ratin bakterologiai laboratórium képviselősége, 18-25 Budapest, VII., Rottenbiller-utca 30. Olcsó cipők! Tudatom a n. é. közönséggel, hogy cipész- üzletemben, Szentmiklós-utca 23. szám alatt mindennemű női, férfi és gyermek czipók mélyen leszállított árak ; ■■■. mellett, mérték után készülnek, A cipók kifogástalan minőségéért és jóságáért felelősséget ------------------------——-------- vállalok.--------------------------------------RO SENSTEIN JÓZSEF oijaész. 5—25 1108-1910. sz. * Arlejtési hirdetmény. A Nagybánya-kőbányatelepi állami elemi iskola és tanítói laknál a beterjesztett költségvetés alapján eszközlendő javítási és tatarozási u. m. kőműves, ács és asztalos munkálatokra a város tanácsa ezennel árlejtést hirdet. Felhivatnak ennélfogva vállalkozók, hogy a jelzett javítási és tatarozási munkálatokra, akár az egyes, akár az összes munkákra vonatkozólag, Írásbeli zárt ajánlataikat 1910. évi március hó 10-ik napjának d. e. 11 órájáig a polgár- mesteri hivatalhoz címezve, annál is inkább adják be, mert a később beérkezett ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az eszközlendő javítási és tatarozási munkálatok részletes költségvetése az iktató-kiadóhivatalban közszemlére kitétetett, hol is az a hivatalos órák alatt megtekinthető. A város tanácsa. Nagybányán, 1910. febr. hó 26-án. Dr. Makray Mihály s. k. polgármester. Kiadó lakás! Zsellér-utca 28. számú házban 3 szoba, konyha, kamara, pince, fásitott nagy udvar stb. azonnal kiadó. Esetleg az egész ház eladó. — Értekezhetni ugyanott. 'ÍJ J 1 magyarról németre J\J JJ QIIQI Pl a németről magyarra való fordításokat megfelelő mérsékelt díjazás mellett ? — Ajánlatok a Morvay-féle könyvnyomdába kéretnek. 812-1910. Hirdetmény. Nagybánya sz. kir. r. t. város tulajdonát képező fürészmalmot saját kezelésébe vevén át, tudatom a t. közönséggel, hogy a mai naptól kezdve tölgy és bükk deszka a fűrésznél az alábbi árakon kapható, illetőleg megrendelhető : 1. Bélmentes tölgy deszka 14 cm. szélességtől fölfelé 3 m. hosszan alul I. osztályú m3-kint . . . . 100 K. 2. II. oszt. tölgy deszka, fűrészelt léc.........................80 K. 3. Bélmentes bükk deszka 14 cm. szélességtől fölfelé, fűrészelt léc .... 40 K. 4. II. oszt. bükk deszka . . 34 K. 5. Beles „ „ ... 30 K. 6. Bélmentes juhar deszka 14 cm. szélességtől fölfelé 3 m. hosszúságon alul I. o. 80 K. 7. II. oszt. juhar deszka . . 60 K. Később nyárfa és cseresznyefa deszka is kapható lesz. Előbbinek ára a bükkfáéval, az utóbbié a juharfáéval egyezik. Magánosok rönkőinek kivágása azonnal sezközölhető. Fürészelési dijak: Egy m3 rönkő után gömbölyű állapotban a középen mérve szélezés nélkül 10 K, szélezéssel 14 K. Minden fizetés a városházán a pénztárnál eszközlendő. Nagybányán, 1910. február hó 16-án. A Város Tanácsa. Dr. Makray Mihály, s. k. polgármester., Az építő közönség figyelmébe! Alólirott értesítem az építő közönséget, hogy Beregszászból Nagybányára helyeztem át lakásom Nagypénzverő-utca 22. szám alá. Elvállalok úgy helyben, mint vidéken mindennemű éJpX'tl5.©25ést;, valamint régi épületek átalakítását ég javítását; továbbá mindennemű tervezéseket, költségvetések készítését, művezetést, építkezések ellenőrzését és leszámolások készítését a legméltányosabb árak mellett. Az épitő közönség becses pártfogását kérve, maradtam mély tisztelettel BAHNER LAJOS, 1—2 képesített kőműves-mester. Eladó háztelkek jutányos árban. Értekezni lehet: Felsőbányai-utca 4_4 115. szám alatt. 1107-1910. sz. Árlejtési hirdetmény. A város tulajdonát képező felsőfer- nezelyi lisztelő malomnál a beterjesztett költségvetés alapján eszközlendő javítási és tatarozási u. m.: kőműves és ács munkákra a város tanácsa ezennel árlejtést hirdet. é Felhivatnak ennélfogva vállalkozók,, hogy jelzett javítási és tatarozási munkálatokra akár az összes, akár az egyes munkálatokra vonatkozólag Írásbeli zárt ajánlataikat I9IO. évi március hó IO-ének d. e. II órájáig a polgármesteri hivatalhoz annál is inkább adják be, mert a később beérkező ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az eszközlendő javítási és tatarozás! munkálatok részletes költségvetése az iktató-kiadó hivatalban közszemlére kitétetett, hol is az a hivatalos órák alatt megtekinthető. A város tanácsa. Nagybányán, 1910. febr. hó 26-án. Dr. Makray Mihály s. k. polgármester. Kiadó lakás! A Szent-Miklós-téren az 5-ik számú ház, mely áll 2 szoba, konyha, kamara és pincéből, április i-től kiadó. Értekezni lehet KUP5ÁN JÁNOSNÁL. Fazekas-utca 14. Csonka István épület- és műlakatos Nagybányán, Kossuth Lajos-utca 70. sz. Tisztelettel hozom szives tudomására úgy a helybeli, mint a vidéki közönségnek, hogy lakatos-üzletemet megnyitottam. Vállalkozom épületvasalásra, vaskapuk, balkánrácsok és sir=rácsok elkészítésére, úgyszintén asztal=tűzhelyek, takaréklábon álló tűzhelyek, vasredőnyök, napellenzők stb, terv szerinti előállítására, valamint minden a lakatos szakmába vágó munkák gyors, pontos és jutányos árban való elkészítésére. Kérve a n. é. közönség szives pártfogását, maradok szolgálatkész tisztelettel Csonka István, ,_o lakatos.