Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 52. szám
4 N agy)->iuyal Írlap 1910. december 25. Tolsztoi és Vörösmarty. A lángész égboltozatján, mint elbeszélő iró, a világot betöltő ragyogó nap; mint a kimérá- kon tépelődő morálfilozofus pedig: a földbe dugott égő fáklya, aki senkinek se világit. De úgy ne is világítson soha senkinek, amint azt Tolsztoi akarta. Nem! Nem az a célja az emberiségnek, amit a próféta Tolsztoi hirdetett, hogy: „legyünk mindnyájan szegények!“ Olthatatlan szenvedélylyel szorítja kebléhez a földi nyomorúságban sínylődő orosz muzsikot, de ezeknek a sorsán úgy akar segíteni, hogy mindenki, aki vagyonnal és hivatallal az orosz paraszt fölött úrkodik és zsarnokoskodik, — azok is olyan nyomorúságba, szegénységbe jussanak, mint maga a muzsik. Vissza akarta téríteni az embereket a Krisztusi evangélium egyszerűségére, s ebben az őskereszténységben akarta Tolsztoi megteremteni a huszadik századbeli népek szabadságát. Az emberiség kultúrtörténete Tolsztoit tehát szintén a szabadság nagy prófétái közé fogja sorolni, aki keresztre feszittette magát az eszmékért, csakhogy fejjel lefelé! Tolsztojnak nem kell az emberiség civilizációja, neki nem kell semmi kereskedelem, sem ipar, sem művészet, sem irodalom, sem tudomány! Nem kell neki azért, mert mindez nincs meg a természetben. Ami pedig nincs meg a természetben, arra nincsen semmi szüksége az emberiségnek, mert az már mind hazugság! Ott van például a kő. Az ember látja, hogy j az kő, — s ez elég, mondja Tolsztoi. A kőből tehát nem szabad se házat, se szobrot csinálni, ! mert ez nincs meg a természetben; s ennek következtében a fölépített palota s a kifaragott szobor már hazugság a természetben. Tolsztoi együtt étkezett a családjával; de miga családja pecsenyéket evett és finom borokat ivott, — addig 5 egyik leányával, - aki követője lett, - kukorica máiét és főzeléket evett. Ámde Tolsztoi filozófiája szerint azt a máiét, azt a főzeléket is hazugságnak kel! vennünk, mert olyan alakban az sincs meg a természetben, amint az Tolsztoi asztalára került. Egy próféta ő, aki az emberiség őstermészeti szabadságát hirdeti, de aki az emberi észnek fejlődését bilincsekbe akarja verni. Lehet-e a világon valaki ennél nagyobb zsarnok ? Hogy Tolsztoi a civilizáció bűneitől megundorodott: ezt bátran elhihetjük neki; de Deák Ferenc szerint: „nagy fal, — nagy árnyék!“ S igy nem is Tolsztojnak, hanem Madách angyalának van igaza, aki szemébe mondotta az Urnák: „gyarló az ember, mert gyarlónak teremtetted!“ A civilizáció áldásairól tehát nem mondhat le az emberiség, habár nagyon is jól tudjuk, hogy az ember gyarlóságánál fogva, — ez egyúttal fertővel is jár. Tolsztoi felállítja anti-kulturális szabályait; de nagyon érdekes, hogy műveivel mégis egyike lesz a világ legelső kulturemberének. Az irodalom nem kell neki, a könyvnyomtatást is úgy állítja oda, hogy abból a népeknek eddig még semmi féle hasznuk nem volt, — ellenére annak, hogy regényei eddig már vagy húsz nemzetnek váltak közkincsévé. A természetben nincs meg a könyv, — az tehát házugság s igy Tolsztoi követi el a világ legszebb, s legnagyobb hazugságait! Gyermek volt még Tolsztoi, amikor a magyarok nagy költője és filozófusa, Vörösmarty Mihály megírta egy könyvtárban gondolatait a könyvről: „Hová lépsz most, gondold meg 6 tudós! Az emberiség elhányt rongyain Komor betűkkel, mint a néma éj, — Van felírva rettentő tanulság: Ilogy mig nyomorra milliók születnek, Nehány ezernek jut csak üdv a földön ! Országok rongya! Könyvtár a neved! De hát hol a könyv, mely célhoz vezet? Ment-e a könyvek által a világ előre ? Ment, hogy minél dicsőbbek népei, Salakjuk annál borzasztóbb legyen!“ Vörösmarty ódái felkiáltása az emberiség zenitjére állítja a könyvet, mert ez tette a népeket dicsőkké; Tolsztoi pedig elveti, mert a könyvből csak a salakot látja, Látta ezt Vörösmarty is, sőt jóval hamarabb látta, mint Tolsztoi; de Vörösmarty szerint a salakot az emberiségből nem az őstermészethez való visszatérés fogja kivetni, hanem az, ha a mai civilizációra legalább is még egy ezredév civilizációja következik. Nem visszafelé kell tehát mennünk, mint Tolsztoi hirdeti, - hanem előre, hogy a civilizáció, a könyv az emberiséget még a salaktól is lehetőleg megtisztítsa. Úgy hisszük, hogy itt Vörösmarty inkább próféta, mint Tólsztoi! Tolsztoi megakarta oldani az élet és a halál problémáját is. Lánglelkét folytonosan ez gyötörte. Tudjuk, hogy az élet sejtekből áll; de miből áll a sejt, s kihozta azt létre? A végső okot már nem tudjuk sem az életnél, sem a halálnál. Az egyszeri két ember is sokat vitatkozott azon, kogy hogyan lesz, miként lesz a halál után? Meg is fogadták egymásnak, hogy a ki előbb hal meg, az visszajön a másvilágról és elmondja, hogy miképen van oda át. Az egyik nemsokára meg is hal s éjfélkor bekopogtat barátja ablakán. Nagyon megörült ennek az élő s mindjárt azt kérdezte: hogy no mi van oda át? Barátom - mondta a hazajött lélek, - se úgy nincs,, ahogyan énmondtam, se úgy nincs, ahogyan te mondtad! S ezzel eltűnt. Tolsztoi is, amint kinzó tépelődéseiben nem tudta nekünk megmondani, hogy mi az élet; úgy, most, mikor már nagy lelke a halál országában van, most se tudja nekünk hírül adni, hogy mi a halál? A mohamedán világból.- Irta: Tóth László dr. A török alkotmány ujjáébredése aktuálissá tette a mohamedán nőemancipáció kérdését. A mohamedán nő ébredni kezd évezredes álmából s megcsörgeti láncait. Szinte napról-napra újabb, meg újabb tanujelét látjuk annak, hogy a török nő részt kér a szabadság jótéteményéből. A fátyolviselés eltörlésére irányuló mozgalmuk, amelyekről annak idején a magyar sajtó is megemlékezett, közismeretes. Ez, a bár sikertelen első lépésük csak bevezetője volt nagyobb szabású emancipácionális mozgalmuknak, amely újabban a sajtó terén vet nagyobb hullámokat s amely előbb-utóbb bizonyára sikerre vezeti századunk egyik legérdekesebb mozgalmát. De hát milyen ma a mohamedán nő helyzete ? A Korán, a mohamedánok bibliája valósággal a férfi rabszolgájává teszi a nőt. A jogoknak csak a látszatát adja meg neki s azt is csak óvatosan kimérve. Komoly értékű jogkört nem biztosit számára s korlátlanul aláveti a férfiak akaratának. Ezt a lenyügözést, — a nő egyéniségének az állandó kiskorusitását, — a korán alapján kifejlődött s nagy tekintélyre szert tett jogi iskolák is föntartották, illetve csak nagyon kicsi mértékben enyhítették s igy általában nem járultak hozzá a nő sorsának a javításához sem társadalmi, sem jogi tekintetben. Társadalmi élete egyáltalán nincs a mohamedán nőnek; egész életét a család körében s szinte jognélküli állapotban élvén le, társadalmi működésre sem alkalma, sem kellő műveltsége nincs. A mohamedán nő életében a házasságra- lépés sokkal nagyobb jelentőségű esemény, mint a nyugati nőknél, mert a házasság moha- : medán nőre nézve a korlátlan atyai hatalom alól a korlátlan férji hatalom alá való jutást jelenti, vagyis nem mint a nyugati nőknél a , kiskorúság megszűnését s nagyobbfoku egyéni szabadságot, hanem az erkölcsi és szellemi kiskorúság meghosszabbítását. A házasság megkötését a mohamedánoknál két aktus előzi meg: a leánynézés és eljegyzés. A leánynézés valóságos tételes jogintézmény s följogosítja a férfit arra, hogy a kiszemelt nőnek az alakját és a kezeit megtekintse. A leánynézés után következik az eljegyzés, | amely a kölcsönös házassági Ígéret megtételé- j bői áll, amely azonban a felek egyikére sem J kötelező s amelytől azok bármikor visszaléphetnek. Ily esetben a jegyajándék visszakövetelhető, de csak akkor, ha az még megvan. Maga a házasságkötés, az erre vonatkozólag tett kijelentésből s annak a másik fél | által való elfogadásából áll. Ez alkalommal | mindkét félnek egyszerre kell jelen lennie. A házasság tehát csak akkor érvényes, Jia annak a megkötésébe a nő is beleegyezik. Érdekes, hogy a mohamedán jog beleegyezőnek tekinti a nőt akkor is, ha az a föltett kérdésre halgat, nevet, avagy „gúny nélkül mosolyog,“ vagy pedig „kiáltás nélkül sir.“ Nem tudni, hogy kitől származik e rendelkezés, de szerzője mindenesetre nagy ismerője lehetett a női léleknek ! A házasságkötés két férfi avagy egy férfi és két nő tanúnak a jelenlétében történik, kiknek nagykorúaknak és épelméjüeknek kell lenniük s a felek kijelentéseit együttesen kell hal- laniok. Rendkívül érdekes intézménye a mohamedán jognak: az Írásbeli utón kötött házasság, amely abban áll, hogy a távollevő férfi, írásban házassági ajánlatot tesz a kiszemelt nőnek s ez utóbbi a levelét a tanukkal elolvastatja s kijelenti előttük, hogy az ajánlatot elfogadja. A bizonytalan bekövetkezesü föltétel alatt kötött házasság érvénytelen. Épp igy érvénytelen a bizonyos időtartamra kötött házasság is, amely pedig a perzsáknál, mint határidőre kötötL házasság meg van engedve. Érvényes házasságot csak akkor lehet kötni, ha törvényes akadály nem forog fönn. Ilyen akadály pl. a rokonság, amely alatt nem csak a modern jogfogalmak szerinti vérrokonságot, hanem az úgynevezett tejrokonságot is kell értenünk, amely szerint azon, két éven alóli életkorban levő gyermek, aki valamely nőtől bárminő csekély mennyiségű tejtáplálékot kapott, ezzel a nővel s annak a családjával u. n. „tejrokonságba“ jut. Ennek a rokonságnak a házasságjogi jelentősége abban áll, hogy a tejrokonaival senki sem léphet házasságra. Tizenöt évnél fiatalabb egyének csak legközelebbi hozzátartozójuk engedélyével köthetnek házasságot. Ugyanez áll a szellemi fogyatkozásban szenvedő nagykorú egyénekre nézve is. Mig a katholikus és a keleti egyházjog érvénytelennek nyilvánítja a vallásukhoz tar- ) tozó egyéneknek mohamedánokkal kötött házas- j ságát: addig a mohamedán jog szerint a mohamedán férfi keresztény, vagy zsidó nővel is köthet érvényes házasságót. Az érvényes házasság eo ipso kölcsönös öröklési jogot biztosit a feleknek. Ami a házasság bensőségét illeti: ennek alapja a kölcsönös megértés és a jó bánásmód. A törvény kötelezi is a férjet, hogy nejét jólétben tartsa s hogy illő ellátásban (ruházat, éle- s lem, lakás) részesítse. Ezenkívül megtiltja a tör- I vény, hogy a férj kedvezésbe részesítse egyik nejét a másiknak a rovására. A jómódú férfi köteles minden egyes felesége számára megfelelő ssolgaszeinélyzetet tartani. A férji hatalom a mohamedán jog szerint tisztán fegyelmi jellegű. Ez a korlátlan fegyelmi jog az okozója a mohamedán nő szomorú sorsának és elzárkózottságának. A férj fegyelmi jogánál fogva megtilthatja nejének a lakás elhagyását, látogatások fogadását, a barátnővel s a rokonaival való érintkezést, stb. Ezenkívül a férj meg is fenyitheti nejét. A házasság megszűnése a házasfelek éle- ; tében egyoldalú és kétoldalú eltaszitás, vallásos | fogadás és elválás utján történhetik. Az egyoldalú eltaszitás a férjnek a joga, aki azt szóbelileg, vagy irásbelileg eszközölheti oly módon, hogy nejének a házasságot egyszerűen fölmondja vagy pedig elbocsátó levelet küld neki. Az az eltaszitás egyszer s mindenkorra, avagy bizonyos időre is szólhat s föltételhez is köthető, de egy nő legfeljebb csak háromszor taszítható el. Az eltaszitás kölcsönös, ha abba mindkét fél belegyezett. Ha a férj megesküszik, illetve ünnepélyes fogadalmat tesz, hogy nejével nem él továb, úgyszintén helye van az eltaszitásnak. A házasság fölbontásának a leggyakoribb esete: a bírói elválás, aminek főleg akkor van helye, ha felek valamelyike az Izlámot elhagyta, vagy ha házasságtörést követett el. Ezek a meglehetősen merev szabályok s különösen az elválás ötletszerűségének a megengedése a férjnek valóságos zsarnoki hatalmat ad. Ez alól akarnak most szabadulni a török nők, akiknek az orthodoxizmus-sal vívott harcát a művelt nyugat rokonszenves figyelme kiséri.
