Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-06 / 6. szám
III. évfolyam. Nagybánya, 1910. február hó 6. 6. szám. Előfizetési árak : Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos : Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatársak : Révai Károly, Fliesz Henrik. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. — hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■■ . Nyomorúság és a társadalom. Valahányszor adakozók nevét közli a napi-sajtó, keblünk feszül, szivünkön azt rezgi a szánakozó érzés húrja, hogy mégis van könyörület a vagyonos társadalom rétegeiben, van érző, meleg szive a huszadik század emberének is. Pillanatra ledül a gazdagság, a pompa és gőg emelte magas fal. — A divatos szalon öltözet a daróccal, a selymes bársony ruha a szakadozott ronggyal érintkezik. A munkától kérges tenyér érezi a jóságos meleget, mi a puha, kis kezekből árad és átszárad az élet küzdelmében kifáradott, kidagadott ereken. — Tavaszi napfény és semmi egyéb. Szemfényvesztés és nem igaz dolog. — Minden van, csupán melegség nincsen. Nem is lehet, mert a jótettek rugóját a szivén kívül kell keresnünk. Hagyjuk azonban ezt. Bármiképen nyilatkozik meg a társadalom lelke, könyörületének akármi legyen mozgatója, a gáncsnak, a kritikának el kell némulnia. A jótéterhény mindig dicséretes: ha halálos ellenségtől jön, akkor a legnemesebb, de csak a kereszténység szellemében tekintve. A mélyen gondolkozó léleknek annyi nem elég, hogy van szegény és van alamizsna. Látja a sürgést-forgást, az alamizsna gyűjtésben kifáradott honleányokat. Megnézi a hajléktalanok házait, a népkonyhák örökké éhes látogatóit. Ma ingyen fa, holnap ingyen kenyér, holnapután ingyen tej és Isten tudja mi jön még ezután? Csak egyetlen-egy nincsen, ingyen szeretet ! Sok az önzés. De ki törődik vele, ha falatot nyújt az éhezőnek, meleg ruhát a szegény iskolás fiúnak? Minél többet ebből az önzésből! Szeretet hiányában már ez is valami! A jótékonyság zsilipjeit kár volna elrekeszteni. Hozza csak télen a melegítő fahasábokat, a gyógyitó- szert, élelmet, mert ijesztő mód nagy a betegek, fázódók és éhezők száma. Mi is ez a divatos jótékonyság? Ez manap némelyeknél eszköz a feltűnésre, sokaknál az elismerés megszerzésének a kulcsa, másoknál a hiúság legyezgetése és igen soknál sport, mit akkor is lehet űzni, mikor nem tippelnek. Nálunk még ilyenforma. A művelt nyugaton már több ennél. Társadalmi szükség. Az ebnek dobott ételmaradék, mit azért kap, hogy ne harapjon. Szegény állat. Pillanat alatt felfalod és újból éhezel. Ne aggódjál. Mást vezet utadba az útja és te újból kapsz valamicskét. Nem szánom sorsodat. Inkább sajnálom azt a társadalmat, melynek ilyen nyomorult alamizsna-dobálással kell biztosítania, ha nem is életét, legalább ruhája épségét. Durva, sértő lehet a hasonlat, de találó. Ma már vannak testületek, melyeknek szakasztott ilyen a felfogása. Ezek visszautasítják az alamizsnát. Nem alamizsnát kérnek, hanem osztozkodást köve- telnek. Éheznek, de nem nyúlnak a feléjük dobott morzsákhoz. Zsörtölődnek, fenyegetőznek és hol nagy a számuk, szivök durvaságát, ferde gondolkozásukat nem is palástolják. Mióta hódítanak ezek az eszmék? A pusztításnak, rombolásnak mennyi idő óta vannak apostolai? Mióta a szeretet Isténétől távozik a társadalom ! Abban a pillanatban, melyben kilépett a vallás légköréből, fel kellett építenie a humanizmus házát, palotáit, kénytelen volt bevezetni a humanizmus sportját. Ez a szó: humanizmus, sokaknál valláson kívül álló jótéteményt jelent. Egyelőre jelenthetett. Ma több annál. Eszköz, mellyel a hitéből kivetköztetett alsóbb néposztály szemébe port hint a társadalom. Ma fegyver és védelmi bástya, de ha a vallással nem szövetkezik, bomlik és maga alá temeti mindazokat, kik akár félelemből, akár önzésből emelték. A Caesárok bizalmas körben megvetik, lenézik azt a dologtalan néposztályt, mely éhségének és szive durvaságának a „panem et circenses“ ordításával ad kifejezést. Mindkettőből juttatnak is annak. A népszerűséget mindenkor szerették, a nyers és erős tömegtől mindig félt, remegett a hatalom. A huszadik század társadalmára is talált a pogány gondolkozásmód. Most még többen vannak, a kik követelnek. A kielégítés után mindig merészebbek. Mi lesz, ha az olcsó népszerűséget nem szerzi meg a humanizmus szűk marka? Isten a tudója. A szegénységet csűH nagybányai Hírlap tárcája. Széchenyi emlékezete.- Irta és a „Polgári Olvasókör“ Széchenyi lakomáján elmondotta : dr. Káplány Antal. Midőn a „Polgári Olvasókör“ mélyentisz- telt elnökének megtisztelő felhívása folytán poharat emelek Széchenyi István gróf emlékére, beszédem alapját azon közmondásokra helyezem, melyek a „legnagyobb magyar“ által végren- deletileg az országos nemzeti Kaszinónak hagyományozott arany billikomba vannak vésve. Itt, e diszes társaságban ismeri mindenki Széchenyi életét, politikai, társadalmi és nemzet- gazdasági reform-működését. Tudja mindenki, hogy mint igyekezett a „legnagyobb magyar“ szóval, tettel és tollal hátramaradt nemzetét fokról-fokra először vagyonilag gazdaggá s azután politikailag is hatalmassá és önállóvá tenni. Hiszen még korunkban is vannak élő alakok, akik hallották fenséges ajkáról eldörögni a vesékig és velőkig ható szózatot, hogy : „Magyarország nem volt, hanem lesz !“ Aki ismeri azt a fásúlt, semmivel nem törődő, lethargikus állapotát a nemzetnek, melyben az a XIX. század elején sínylődött, amikor legnagyobb költőink is csak a múlt dicsőségét zengették s a jövő iránt szent fájdalommal telt desperatióban voltak : csak annak lehet fogalma ama csodálatos hatásról, melyet Széchenyi fellépése és prófétai kijelentése keltett szerte az országban. A resignált honfi-bánatot, a semmittevő töprengést egyszerre az öröm, a lelkesedés, a lázas tevékenység heve váltotta fel. A költők kobzán is megcsendült a remény hangja hogy: „Megvirrad még valaha!“ s hogy: „Még jönni fog, mert jönni kell Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.“ Ez a jobb kor, uraim, megérkezett; itt van. Ha Széchenyi megdicsőült lelke elhagyhatná égi trónusát és közöttünk megjelenhetne, igazolná ama közmondás igazságát, melyet prófétai ihlett- ségének egyik pillanatában arany bilikomába vésetett, hogy: „Borúra derű.“ Ne feledjük uraim, hogy ez a derű, hazánk hasonlithatlanúl jobb állapota, bizalmat-keltő jövője a „legnagyobb magyar“ heroszi munkájának gyümölcse, ki fáradalmat nem ismerő kitartással, égő honszeretettel és Istenbe vetett rendithetlen bizalommal működött hazájának felvirágzásán s aki irataiban is mindenütt szent meggyőződéssel hirdeti, hogy a magyar faj, amig hű marad Istenéhez, hazájához és királyához : Nagy és előkelő szerepre van hivatva és hogy azzá is lesz, ha a benne rejlő szellemi erőket öntudatosan és fokozatosan kifejleszti. Ez a mély hit és vallásos érzelem Széchenyi pályafutásán mindenütt észlelhető. Az Istenbe vetett bizalom volt a jelszava, azzal indult az élet harcába, azzal aratott hazájának diadalokat, azért vésette arany bilikomának, közepébe is: „Si deus pro nobis, qui contra nos ?“ Valóban, ha az Isten velünk van, akkor minden veszéllyel megküzdhetünk ! Az Isten pedig azokkal van, akik bátran, emelt fővel küzdenek az igazságért, mert az igazság a legeszményibb, a legszentebb eszme, mondhatni, hogy az igazság az Isten erejének egy-egy megnyilvánulása s ez az oka, hogy az igazságot eltemetni véglegesen soha nem lehet: az igazságra csakugyan rá illik a temetők kapujára Írni szokott felirat: „Feltámadunk!“ Amely nép az igazság mellett a jog fegyverével harcol, az nem félhet az enyészettől, mert azzal tart maga az Isten is, a legfőbb Hadúr. A magyar nemzet ezer éven át mindig az igazság és a jog eszméjével hódolt, arra fektette ősi alkotmányát, melyhez törhetlen hűséggel ragaszkodott: ez volt és ez lesz az ő erős vára, ebben rejlik óriási ellentálló ereje a századok viharaival szemben; ez állította talpra mindig, valahányszor a zsarnoki önkény sirba temetni akarta. S csodálatos, hogy mikor legnagyobb volt a veszély, mikor alkotmányunk és nemzetünk élete csak hajszálon függött: akkor támadtak mindig próféták, kik ékesszóLiapunls. mai száma 8 Oldal.
