Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-14 / 33. szám
2 Akkor légy legalább elég okos - pardon - politikus, bevenni olyan emberek spontán véleményét, kik ebben utaznak, éreznek egy életen^ át! Éppen nem tartom élvezetes mesterségnek az ilyen firkálást. Pláne mikor a „falra borsó“ népies kiszólást közszájon hallom; de ha már itt éljük le az év jó részét e város falai között - hát már mégis csak kötélidegzet kell hangtalanul elhaladni oly dolgok mellett, amik állandóan az ember jó Ízlésére buknak. Magunkért — magamért irok azon kellemetlen rezignációval, hogy csupán a tények leszögezésére szoritkozhatom. Ezt pedig valakinek csak meg kell tenni, nehogy valaha akadjon valaki, aki ekként szólhasson: hát voltak itt festők, a mikor ilyen Ízléstelenséget csináltak ? S ha még kinyilatkoztatom, hogy ezen Írásaimmal irodalmi babérra sem bukom (nem szenvedhetvén még a krumpli csuspájzban sem), hiszem, érdektelenségem kellő világítást nyer. Tehát az „István király“ (a mi nemzeti hőseinket korcsmákról, vendéglőkről — és budai keserüvizről ismeri a kül- és belföld) előtt kivágták a gesztenyéket. Ebből látom, hogy az általam sokat firtatott „szépészeti bizottság“ elkezdte végre a működését! Mi — sajnos — azon sajnálkozók közé tartozunk, akik sajnálkozva — nem elkeseredve — nézték eme magasztos munkát! Tehetetlenül, ökölbe szorított marokkal — mert kérem tetszik tudni, már említettem, hogy nincs városatyai mandátum zsebünkben! Vétettek a fák az egyenközüség törvényei ellen — ki velük. Teljesen mellőzték azt a józan, humánus indítványt, ami e lap hasábjain elhangzott, t. i. hagytak volna lukat az aszfaltban a fáknak és az uj aszfalt szélén ültettek volna újakat. Pár év alatt, ha ezek megerősödnek, ki lehetett volna venni a régieket. De hát tetszik tudni, hiszen már említettem, a mi szavunk nem jut el a közgyűlések ósdi falai közé. Tehát leszögezzük a tényeket! Távolról sem tartozunk azok közé, kik ez irtás „föltétien szükségességét“ elismernék, „mert a pompás szálló kilátását nagyban akadályozták (már mint a b. megvadult gesztenyék), igy az impozáns épület nem tudott érvényesülni!“ Itt álljunk meg, mert ez a „kilátási akadályverseny“ közhely! Ki nem látott ki — vagy be? S mire jó ez a ki — vagy bekukucskálás? Még ha egy kőtömbbe ékelt pesti lakos sir imigyen — ám értem (bár ott másként áll). Itt e kis városba, ha kijön a Varsa patikája elé, meglát és tud mindent előre s visszamenőleg tiz esztendőre! NT agy bányai IIlrlRp Ellenben a forró ászfalton hej de jó az árnyék! A piaci finum levegőt, hej de jó, hogy tisztítja a fa! Na meg ha már kipiszkálták, hej de jó volt, hogy azt az „impozáns“ kilátást némileg dekorálta a fa! Mert igy meztelenül nézve, csupán székében; de ott ugyancsak impozáns az uj vendéglő! Kitűnik, hogy a tervezők az épület külsejét sem proporcíóban, sem anyagban nem tudták elég egyöntetűen megoldani. Az arányok nyomottak s az anyagok sokfélesége zavarja úgy vonalban, mint folthatásban az egész épület monumentálitását! Van ott a cseréptetőtől lefelé sima-rücskös malter, sok gipsz, (talán a szürmotivumok a magyaros jelleg kifejezői?) bádog, fa, vörös tégla stb. - Kicsit sok a jóból! Sokkal szélesebb, egyöntetűbb megoldást vártunk! (ami külömben a belső beosztásában és dekorálásában sikerült is!) Tehát kár volt sietni azokkal a fákkal! A fák zöld foltjai sokat takartak - á takáran- dókból. Azon tény ellen azonban teljes erőnkkel tiltakozunk, hogy az irtást kiterjesszék az eyész térre. Ez a barbarizmussal kevert vandalizmus netovábbja lenne! Nem merek hitelt adni a hírnek, mert lázong ellene minden érzésem! Most, hogy a szálló előtt kiirtották a fákat, hát ragálylyá nőtt ki ez? Először gondoljanak vissza, hogy milyen kínnal lehetett tizenhét év előtt abba a komisz talajba meghonosítani a fákat. Maresch a városi kertész mondja, (pardon, hogy olyan ember szak- véleményére merek hivatkozni, akinek csak „parancsolnak“, de véleményét sohase kérdezik! Már tudja a fene, én ebben sokkal demokratább vagyok!), hogy a rossz talajba csupán más föld odahozásával tudták életre hozni a fákat. Azok kiélték már az oda hordott humuszt s igy nagyobbra nem igen nőnek. Különben is a legtöbb üzlettől '! — 5 méterre esnek, a helyiségek sötétítéséhez (csodálatos, eddig a kutya se jött rá) oly minimálisan járulnak, hogy a rengeteg előnynyel szemben erről szólni sem szabad! Az év 7 hónapján át pedig lombtalanok. Mivel Goldíingernek avagy X-nek a cégtáblája nem látszik a Virághegyről, azért dobjuk ki a 16 éves fákat! ? Hisz az itten vásárló közönség bekötött szemmel eltalál bárhová. Nem láttam egy vidéki pasast sem, ki nyakszirtmerevedést kapott volna a cégtáblák utáni kukucskálástól! Tehát ez az okoskodás nem érv a fapusztítás mellett! R Nagybányai Hírlap tárcája. Születésem és halálom. — Irta : Hérái Károly. — Nagy sötétség volt. Magyarország földjén Vértől piroslolt mindenütt a rög; Hiénák jártak végig a barázdán, S kerestek élőt, a ki még hörög. Akkor születtem én! Anyák siratták a bitóra tűzött Hős gyermeket, a daliás fiút, Szent csókjával a gyászoló menyasszonyt A Golgotára vezette az út. Akkor születtem én! Utált idegen szó moraja zúgott A haza földjén végig mindenütt. Kihalt a dal. Gyász fátyollal takarták A kettéhasadt siró hegedűt. Akkor születtem én! Mikor pedig a sok gyáva bitangot Karunk villáma ostorozza át, S kuruc vitézek nagy tárogatókkal Fogják hirdetni a szabad Hazát: Akkor meghalhatok ! . . . A világosi fegyverletétel. (1849. augusztus 13.) A szabadság vártanui halva is élnek, intenek, lelkesítenek és győzhetetlenül harcolnak a zsarnokság ellen. Tegnap volt 61-ik évfordulója ama nagy nemzeti szerencsétlenségnek, mely hazánkat 1849. augusztus hó 13-ikán érte. Sokszor leírták annak a szomorú napnak lefolyását számtalanszor olvastuk, sőt még élő szemtanuk, ajkáról is hallottuk az eseményeket; mégis szükségesnek tartjuk, hogy időnként felelevenítsük azokat, s gyermekeinknek, unokáinknak szeme elé állítsuk, hogy a nagy tanulságokat levonhassák belőle. Az a szörnyű katasztrófa fényes bizonyítéka volt annak, hogy könnyebb meghalni mint élni! De lássuk a nagy tragédia utolsó felvonását: A magyar szabadságharc sorsa el volt ugyan döntve abban a pillanatban mikor az oroszok a magyar határt átlépték, de a válság bekövetkezése azért pár hónapig még tartott. A temesvári csatavesztés után csak kettő között lehetett választani : vagy harcol a sereg tovább- tovább, mig utolsó szálig elvérzik, vagy leteszi a fegyvert. Görgei az utóbbira határozta el magát. Már Rimaszombatnál julius 21-én Katlaroff huszárkapitány és gróf Rüdiger tüzérhadnagy az orosz hadseregből, fölkeresték Görgeit azzal az ajánlattal, hogy tegye le a fegyvert. A tiszteknek és legénységének teljes szabadságot-1910. augusztus 14. Egyébként ' kiváncsiak vágyunk, miként fog a 10 év múlva megjelenő gömbjuharfa árnyékában tenyészni az aszfaltba ékelt virág — kitéve a tehén, disznó, kutya és egyéb korzók veszedelmének! Itt fekszik előttem a „Balaton“ (a Bal. szövetség hivatalos értesítője). Benne Lóczy Lajos dr. egy. ny. r. tanár, a Földtani intézet igazgatójának „A természeti szépségek megóvása.“ cimü cikke, melyben elmondja, hogy fölterjesztést intéztek a földművelésügyi Minis- terhez, melyek volnának azok a sziklák és hegyek, melyeket minden fúrás-faragás ellen - mint természeti szépségeket meg kell óvni! (Sic!) Ezen felbuzdulva, ha már itt is megindultak a reform tervek e téren, volna nékem is egy pár indítványom. I. Hordassák le a „Kereszt“ és egyéb hegyeket, mert akkor itt lent lessz a szép kilátó pont. (Minek oda fölmászni — no nem igaz!) II. De a „Morgó“ hegybe okvetlen vágjanak rést a lenyugvó nap számára. így meg- lessz az az előny is, hogy a nap félórával tovább öntené ránk sugarát - nyugta előtt, több és tovább tartó világosság gyúlna egyes kereskedők - boltjában! III. Végül, tekintettel, hogy egy ezer éven belül a Hid-utca házai be nem ugranak (amit nem is láthatunk jól. attól a pár nyomorult görbe akáctól. Mit kérem? Görbe. Vágják ki! No de ilyet, hogy mer görbén nőni!) Sem a ref. templom le nem dűl (már csak azért sem); igy a gyönyörű postaépület, (mely fennen hirdeti, hogy a b. mérnök által patentiroztatott „magyar hambár“ stílust) éppen nem érvényesülhet. Tehát hozassanak kérem amerikai rendszerű tológépeket s vissza a fenitenskedő épületekkel. A templomot esetleg a „Mine“ udvarára tolhatják; - minek annak udvar, ha már az önérzetes szavazó polgárokat a választás előtt nem zárják oda. Elállnak már azok a vásártér barom jelző táblái alatt is! Mivel ezen reform tervek a város tevékenységét beláthatatlan ideig lekötik, szerénytelenség lenne folytatnom e thémát. Helyette a leszögezés második szomorú ténye elé állítom a nyájas (avagy nem nyájas) olvasót. A festőiskola, dacára az u. n. „vegyes bizottság“ festő tagjai ellenvéleményének, juszt is a többi festőtermek közé jut. Persze hátul eldugva. Ennek a vegyes bizottságnak határozatai igen vegyes érzelmeket váltanak ki! Kár volt eldugni oda azt az épületet, mert abszolúte nem érvényesül, holott ez díszére vált volna a városnak bármely nyíltabb helyen. Az ellenérv volt: emelni kell ezt a városrészt biztosított ez az ajánlat. Görgei válaszát gróf Batthyány László és még egy tiszt vitte meg az orosz táborba. Görgei tudatta válaszában, hogy egyezség esetén nemcsak a hadsereget hanem a lakoságot is biztosítani kívánja. Nemsokára egy Boryné nevű özvegy asszony is felkereste Görgeit a Rüdiger tábornok megbízásából, szintén a fegyverletételre vonatkozólag. A tárgyalások meg is kezdődtek ; magyar részről Pöltenberg tábornok és Beniczky Lajos ezredes jelentkezett Rüdigernél, kiket gróf Bethlen József huszárkapitány kisért egy válogatott huszár csapattal. A tárgyalásnak azonban nem lett semmi eredménye. Augusztus hó Il ikén azonban oly helyzet állott be, hogy újra meg kellett kezdeni az oroszokkal való alkudozást. Görgei tehát levelet irt, melyben tudatta hogy a kormány lemondott és a legnagyobb katonarés polgári hatalmat ő vette át. Ennélfogva, hogy az országot kímélje és embervért többé hiába ne ontson, elhatározta a fegyverletételt, de csakis az oroszok előtt; mert - mint Görgei levelében mondja, — az osztrákok előtt, kiket majd minden alkalommal megvertek, s a kik a magyar hadsereget soha le nem győzték, semmi szin alatt nem hajlandó azt megcselekedni. Levele további folyamán felkéri Rüdigert, hogy seregével álljon az osztrákok elé, igy aztán Világoson át szabadon nyomulhat és a fegyverletétel aktusát megkezdheti. Ezen értelemben az éj folyamán a csapatok egy része Világos felé húzódott, a III-ik hadtest pedig reggel 4 órakor hagyta el Aradot, úgy, hogy délelőtt 10 órakor már az egész sereg Világos körül táborozott.
