Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-08 / 19. szám
III. évfolyam. Nagybánya, 19Í0. május hó 8. 19. szám. TAHSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatirsak: Révai Károly, Pliesz Henrik. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Alorvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. ——— hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. .... . '■ Gy ilkos vágyak. Május 7. A Hofrichter-ügyfoglalkoztatja mosta világot. Az eset ismeretes. A múlt év november havában történt Becsben, hogy Máder vezérkari katonatiszt titokzatos körülmények között meghalt. A vizsgálat megindult, hogy kiderítse a hirtelen halál okát s megállapították, hogy a katonatiszt halálát mérgezés okozta. Bevette azt a gyógyszert, amit a postán kapott. Nem gyanakodott. Gyakori eset, hogy a lapokban hirdetések jelennek meg különféle csodaszerekről, melyek egyik másik betegség gyógyítását ígérik. Ezek a csodaszerek legtöbbször ártalmatlan és értéktelen dolgok, melyek hiszékeny emberek gyengeségeire pályáznak azzal a célzattal, hogy készítője könnyű szerrel jusson egy kis anyagi haszonhoz. A katonatiszt azt hitte, hogy a megküldött szer talán mégis hatásos lesz, nem gyanakodott s a Bizalmat életévei fizette meg. A vizsgálat kiderítette, hogy a pilulában rettenetes, gyorsan ölő méreg, ciankáli volt. Gyanússá tette a dolgot az is, hogy több tiszt kapót ilyen pilulákat, kizárólag olyanok, akik ugyanabban az esztendőben végezték a hadiiskolát. Es felmerült az a gyanú, hogy valakinek érdekében állott a tisztek halála, azért akarta őket eltenni láb alól. A gyanú alaposnak bizonyult. Maga a gyilkos erősítette meg. Hofrichter főhadnagyot gyanúsították a tettel s most maga Hofrichter bevallotta, hogy a tettet csakugy&n ő követte el s pedig azért, mert mindenképp be akart jutni a vezérkarba. Azt hitte, hogy ha a rangban előtte állókat elteszi láb alól, célja sikerül. így szól a vallomás. Megdöbbentő, de egyszersmind megrendítő. A korszellem nyilvánul meg benne. Gyorsan élni, hirtelen meggazdagodni, rohamosan előrehaladni, ez ma a jelszó. Ezek a vágyak élnek a ma emberében, ezek a gondolatok irányítják a mai kor szülöttét. — Nem is lehet rajta csodálkozni. A család, a közélet megdöbbentő példákat mutat. A gyermek is olyan környezetben él, olyan eseteket lát és hall, hogy sokszor nem csoda, ha zsenge, ifjú élete kezdetén is megtévelyedik. Hát még ha kilép az életbe s megfigyeli az ott történteket. Rettenetes harc folyik ott a Száraz kenyérért is. Testvér a testvért marja, barát a barátot gázolja, tiporja. Elfogadott szállóigévé vált már az a mondás,. hogy a cél szentesíti az eszközöket. És a küzdő, érvényesülni kívánó ember bűntettől sem riad vissza! Gyilkos vágyak élnek ma a huszadik század sok idegbajtól gyötört gyermekeinek szivében. Nem kenyér kell, de puha, finom kalács, minden olyan jó, melylyel az életet kényelmessé, fényessé lehet tenni. Rang, cim, vagyon: ez az a lidérc- fény, mely csábítja, vonza, ösztökéli az Isten képire teremtett embert sokszor a bűnre is. A megelégedés isteni erénye ma-holnap örökre száműzve lesz a földről, mert nincsen olyan bármily jó helyzet, melylyel akárki is meg lenne elégedve. Mindig több és több kell. Egyszerre. Hirtelen. Gyorsan. Azonnal. Nincs idő a várakozásra. Szomorú tünetek ezek s méltán ejthetnek gondolkozóba mindenkit. Az érvényesülés vágya az emberrel születik. Természeti törvény, hogy az érző és gondolkodó lélek minden lehető eszközzel megszerezni és biztosítani akarja magának azt a jólétet, mely kellemessé teszi az életét. Ámde az a baj, hogy az eszközökben sokan nem válogatnak. — Tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takaró ér. És az elérhetetlen vágyak utáni hajszában kimerülve olyan útra tévednek, mely törvénybe, erkölcsbe ütközik. Rettenetes tragédiák vannak napirenden. Hihetetlennek tartott esetek tartják óráról órára izgalomban a közönséget. A gyilkos vágyak percről percre végzik romboló munkájokat. Hofrichter esete a korszellemben fo- gantatott. A bűn elveszi büntetését, a bűnös tettéért bűnhődni fog. Irtózat, sajnálkozás, megnyugvás vagy gyász kiséri-e az ítélkezést, ez felfogástól függ. De kell, hogy az ilyen és hasonló esetek az érzéseken kívül más eredményt is váltsanak ki. Állam, társadalom, család, iskola okulhat belőle. Egyesült erővel, jóindulattal, komoly, bölcs R nagybányai Hírlap tárcája. Dorgonyi Boldizsár, a sárkányölő. — Irta: Szikra. — „Egynémely szülőnek melegen ajánlva, De a kit nem illet, ne vegye magára.“ Mint színes kagylóban a gyöngy, úgy állt a várhegy a völgy közepén. Messze kimagasló szürke sziklafal s rajta a vár, megközelithetlen gőggel uralva a tájat. Minden fala, tornya hófehér márványból. S valahányszor a lemenő nap visszanézett rája, mindanyiszor száz ablakában látta meg magát piros lángolásban. Ennek a várnak hét udvara volt és hétszer hét tornya. És ebben a várban lakott Dorgonyi Boldizsár, a sárkányölő. Nem volt nála se bátrabb, se igazságosabb nagyúr széles e hazában. Ezért ahol szükség yolt oltalomra, védelemre, avagy jó tanácsra, ott rögtön őt kérdezték, ott rögtön őt hívták. S a hol ő a buzogányát megforgatta, ott nem maradt ellenség feje épen s a hol ő a szavát latba vetette, ott elcsendesedtek a civódó felek, mert mindenki megnyugodott ítéletében. De bármennyire szerette is a mások dolgát egyengetni, mégse tett neki semmi se annyi örömöt, mint mikor parittyáit tarisznyába rakva, elindulhatott sárkányölő lesre. Mert — mondotta gyakran — lehet-e iz- gatóbb gyönyör, mint szemtől-szembe állni azzal a vérszomjas szörnyeteggel, melynek minden mozdulata egy rettentő halál ? Halál az éles körmének egyetlen karmolása, halál a kénszagú forró lehellete s nyilvégü farkának legkisebb legyintése pozdorjává töri a vakmerő vadászt. Mikor ilyeneket mondott, egyetlen leánya, a szép kis Viola, gyöngéden kérlelte :- Ugyan édes apám, ne gondolj már mindig sárkánygyilkolásra! Élvezd inkább velünk, szerető leányoddal, várad hű népével ezt a szép életet ! Nézd hogy virul minden, ott lent, a vár körül. S a sok fülemülét hallod az erdőben ? Innen persze, kissé távol esik mindez, de lásd, épen azért, miért is ne mennénk, közelről hallgatni a madarak danáját s gyönyörködve szedni azt a sok virágot ? Ide, a várig, bizony minden csak tompultan hallszik a messzeség mián s a virágok színe sem oly szép, mint közelről. Be nagyon is vágyom közelebb hozzájuk! . . . Hagyj fel hát, jó apám, a sárkányöléssel és vigyél inkább oda, hol oly szép az élet. De apja megütközve felelt: Hogy én, Dorgonyi Boldizsár, alig ötven évvel, több sárkányt ne öljek ? ! . . . Ugyan kis leányom, hogy is kérhetsz ilyet? De persze, nem érted. Pedig hogyha tudnád! Lásd, azt a sok sok sárkányt mind csak érted ölöm. — Mit mondasz, jó atyám ?! Drága életedet miattam teszed ki ennyi nagy veszélynek? Miattam ölsz sárkányt, a helyett, hogy ezt a gyönyörű életet békésen élveznéd? óh apám, jó apám, kérlek, ne mondj ilyet!- De mondom, gyermekem. Egyedül miattad. Jer csak ide mellém, megsúgok egy titkot. Tudd meg hát leányom, hogy minden sárkány testét arany pikkely fedi. Igen ám! szinarany! Egy-egy vármegyét ér a hátán egy-egy arasz. Lásd, bár még csak négyet-ötöt öltem, úgy az apróbbjából s mégis, nézz ki leányom, éjszakról éjszakra, a vár körül, minden fű, fa enyém. — Épen ezért, apám, pihenj meg végre. — Nem még, édes lányom. Mert tudok egy sárkányt, rettentő nagy állat, nem is képzelsz olyat. Ha azt Megölhetem, ha azt megnyúzhatom, az apai jussod megtízszereződik. Jaj, mit érek vele?! Úgy futnak az évek! Hátha csak sok-sok idő múlva fogod azt a sárkányt elérni, megölni? ! . . . Addig itten éljek? mint egy rab, e várban ? Apám, édes apám, könyörögve kérlek, vigy el innen gyorsan, hogy mig virul a rét, szedhessek virágot! De most már az apa nagyon megneheztelt.- Hálátlan vagy, lányom ! — fakadt ki keserűn. - Szívtelen, hálátlan! - Hogy igy elvágysz innen. Hát nincs itt jó dolgod ? Apád otthonában ? ... Mi kell még ? Léhaság ? Madárdal ? Virágok ?- Apám, érts meg engem, vágyom a virágra! — Ejh ! csak jöjjek haza a leölt sárkánynyal, akkor érted csak meg, mit ér ez az élet! Csengő aranyakat gyüjtesz majd garmadába. S Lapunls. mai BSEáma 8 oldal.
