Nagybányai Hírlap, 1910 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-09 / 2. szám

4 3XTagytoáriyai XZlrlap 1910. január 9. Városi közgyűlés. Nagybánya város képviselőtestülete szombaton d. e. 10 órakor alakuló közgyűlést, 10 '/2 órakor pedig rendes havi közgyűlést tartott. Napi rend előtt a pol­gármester bejelentette Grundböck István mér­nök hivatali állásáról való lemondását. A kép­viselőtestület a lemondást nem fogadta el, ha­nem a mérnök ellen fegyelmi vizsgálatot indí­tott, s ennek foganatosítására a polgármester el­nöklete alatt Dr. Vass Gyula, Stoll Béla és Jancsovits József képviselőtestületi tagok kül­dettek ki. A tárgysorozatban 18 pont szerepelt, melyek közül lényegesebbek a következők: A városnak adott 11.000 korona államsegély­ről szóló ministeri leirat, a gazdasági és pénz­ügyi bizottsághoz utasittatott javaslat tétel vé­gett. A Szendy Antal örökösei által a városnak ajándékozott ingatlanok elfogadásáról szóló le­irat tudomásul vétetvén, a közgyűlés elrendelte, hogy az ingatlanok bevonásával alakítandó tér Szendy Antal-térnek neveztessék s emléktáb­lával jelöltessék meg. A miniszter jóváhagyta a város azon ügyletét, mellyel Kováts Géza há­zastelkét állami ovóda céljára megvásárolta s ennek folytán a közgyűlés a végleges szerző­dést megállapította. Az erdei iparvasut felépí­tésére beérkezett 8 ajánlat közül a Deutsch Imre budapesti vállalkozóét fogadta el a köz­gyűlés. Ezen ajánlat végösszege 143.747 korona 84 fillér. Az építés ellenőrzésével Bálint Imre, Kiss Béla, Molcsány Gábor és Prihradny Kálmán képv. tagok bízattak meg. A vízvezetéki ad hoc bizottságnak a vízvezeték és csatorná­zási mű vezetésére kötött szerződés tárgyában tett javaslat fölött a közgyűlés ez idő szerint napirendre tért, a szerződést pótlás végett a polgármesternek kiadta. Szinház. Heves Béla színigazgató követ­kező kérelmet intézte városunk polgármesteré­hez „Nagyságos Polgármester ur! Tisztelettel alólirott a szatmári szini-kerület igazgatója Nagybánya városát a kerülethez óhajtanám csatoltatni, — minden lehetőt elkövetve művészi tekintetben is, hogy Nagybánya közönségének igényeit kielégitve — a kapocs több évre is kiterjedne. -Teljes téli társulatommal, 14 tag­ból álló elsőrendű polgári zenekarral és az összes fővárosi színházak műsorát felölelő neves újdonságokkal 1910. év augusztus 10-től szep­tember végéig kérem az engedélyt megadni, egyben már most ígérem : ha a nemes város a kerülethez csatlakozik; a szatmári téli évad alatt havonként 4 előadást tartatok társulatom­mal Nagybányán. Mellékelten csatolom jelen társulatom teljes névsorát és kérem Nagyságos Uramat: kegyeskedjék engem az eredményről mielőbb értesíteni. — Maradtam teljes tisztelet­tel: Heves Béla s. k., a szatmári szini-kerület igazgatója. Szatmár, 1909. december 31-éu.“ Vasutasok bálja. A helybeli vasutasok e hó 22-én nagy táncmulatságot rendeznek, melyen a közönséget meglepetések is várják. Ez az első vasutas bál városunkban s jótékony célra való tekintettel hisszük, hogy a közönség megérdemelt pártfogásban részesíti derék vasutasainkat. A rendezőség élén Csordás József máv. ellenőr, agilis és tevékeny állomás­főnökünk áll. Kibocsátott meghívójuk a követ­kező: „A szatmár-nagybányai és szamosvölgyi vasutasok, a vasutas árvák javára, a Polgári Kör összes termeiben,1910. évi jan. hó 22-én jó- tékonycélu és zártkörű táncvigalmat rendeznek, melyre kívül címzett urat és családját tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépő-dij: személy-jegy 2 K, család-jegy 5 K. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetések az árvák nevében köszönettel fogadtatnak. Meghívó kívánatra előmutatandó. Díszelnökök: Malduri és szepesföldi Maiéter Zoltán vezérigazgató és Szalay Lajos főellenőr, forgalmi főnök h. Elnökök: Csordás József ellenőr, áll. főnök; Kiss Béla osztályvezető fő­mérnök és Prihradny Kálmán osztályvezető mérnök. Pénztárnok: Sivartz Izsák hivatalnok. Ellenőrök Sipos Ernő mérnök, Kovács István főkalauz. Rendezőség: Bobrovszky Sándor, Fiilöp Ferencz, György Kálmán, Horváth Árpád, Jónás István, Kertész Elemér, Kemény Gusz­táv, Kovács Ferencz, Koza Feliczián, Zsédely István. A katholikus legényegylet felolvasó estéje. A Legényegylet kitűnő vezetése mel­lett bizonyít az a felolvasó este, mely e hó 2-án ment végbe az egylet helyiségében. Dicsé­ret, elismerés, hazafias köszönetre tarthat számot a vezetőség, hogy intelligensebb ipa­rosaink lelkületének megnemesitését tűzte ki céljául, a haza, emberszeretet és vallásosság jegyé­ben. És hogy fogékony talaj ez a helyiség, az vasárnap várakozáson felül beigazolódott. Kitűnő programmról történt gondoskodás s a szinte zsúfo­lásig megtelt teremben a közönség kiváló műélve­zetben részesült. Sepsy Márton segédlelkész karácsonyi éneke nyitotta meg a műsort. Érces, tenorhangja Szautsek István helyettes kántor pompás harmónium kísérete mellett kitünően érvényesült és sok tapsot hozott előadójának. Műsoron kívül Rokk Érzsike szavalta el Főld- váry Zoltán egyik költeményét. Bátor fellépése, biztos előadása, közvetlensége a közönség tet­szését nyerte meg. Ezt követte az Egylet tudós világi elnökének Neuberger István főgymnáziumi tanárnak szabad előadása a karácsonyról. Egy­szerűségében is bölcseleti magaslaton álló sza­bad előadása nemes és minden szivet gyönyö­rűséggel eltöltött gondolatai, a közvetlenség szűnni nem akaró lelkesedést keltettek. Utána | Sepsy gyönyörködtette szép hangjával a hall­gatóságot. Nagy tetszéssel találkoztak Fliesz Henriknek majd pajzán hangú, majd érzelmes versei. Tréger Lajos szavallata, mint mindig, most is arról győzött meg, hogy nagy tehet­ségű interpretáló ez a fiatal iparos, ki szabad óráit a művészetnek szenteli. A változatos mű­sort Sepsy Márton gyönyörű magyar dalai fejezték be. A szereplőknek és hallgatóságnak Szőke Béla egyházi elnök mondott szives hangú köszönetét. Az izr. nőegylet január 1-én tartott fillérestélyén jegyüket megváltották : Pokol Elek 12 K, Stoll Béla 10 K, Moldován László 5 K, Gabriel Ferencz 5 K, dr. Winkler Jenő 10 K, Rezső Gy. la 8 K, Steinfeld Samu 5 K, Izsák Samu 4 K, Kornreich N. 5 K, Rosenbaum Jenöné 3 K, Radó Dezső 5 K, Klein Hermann 2 K, Harácsek Károly 5 K, Gyöngyösy Gyula 3 K. Felülfizettek : Dr. Weisz Ignácz 6 K, Stein- feld Béla 4 K, Fenyvesi Samu 2 K, dr. Varsa Ernő 3 K, Molnár Sándor 1 K, Horváth Adolf 1 K, Friedmann Márkus 1 K, Schvartz Márkus 1 K, Steinfeld Anador 3 K, Izsák Ferencz 1 K, Futsch Imre 1 K, Kálmán Hermann 1 K, Singer Sándor 1 K, Frankovits Aladár 3 K, Krampfner Lajos 5 K, Weisz Dezső 1 K, Schvartz Samu 3 K, Horváth István 1 K, Klein Lipót 1 K, Lövi Ernő 1 K, Bernáth Dezső 1 K, Freuden­feld Ármin 3 K, özv. Lévi Józseíné 5 K, Weisz Samu 2 K, Benedek Vilmos 1 K, Fried Miklós 1 K, Weisz József 1 K, Vajda Márton 2 K, Steinfeld Ádi 1 K, Volkamn N. 1 K. Állatok védelme télen. Hasznos házi állatain: "pugy, mint hasznos vad állataink is, kivált a télviz idején szorulnak a mi védel­münkre; tegyük meg hát értük, amit tennünk lehet, nemcsak azért, mivel az emberségi köte­lességünk, hanem azért is, mivel az akármily rendű hasznos állat az emberi érdekeknek ki­magasló munkása. Rövidre fogva a teendőket igyekezzen télen, kivált síkos ut esetén lovat, ökröt úgy patkoltatni, hogy kisikamodásuk s {elbukásuknak, megsérülésüknek útját vágjuk és ne feledjük, hogy munkás állataink a nehéz havas, síkos utón csak alig félakkora terhet képesek legyőzni, mint jobb utón. Gondoskod­junk. dermesztő hidegben kellő betakarásukról is. Ne feledkezzünk meg portaőrző kutyáinkról sem, téli óljuk legyen lehetőleg meleg; ez el­érhető szalmával való bővebb almozással. For­dítsunk kiváló gondot hasznos oly vadmada­rainkra (nem is hangoztatván külön hasznos, szelíd szárnyasaitok védését), amelyek itthon felelnek és amelyek tavaszkor messze földről ismét visszavándorolnak hozzánk és irtják a növényvilágnak télen-nyáron milliárdnyi rovar és egyéb ellenségeit, ekként meg se mérhető hasznot hajtva közgazdaságunknak. Ne sajnál­junk nevezetesen e hasznos vad szárnyasoktól télviz idején némi csekély kisegítő eleséget — asztalmorzsát, gabnahulladékot; — ne rösteljünk számukra védő helyekről gondoskodni, tavasz időre fészkelő alkalmatosságokról se feled­kezvén meg. Igyekezzünk gazdálkodásunk e munkás ingyenes napszámosait vásott gyer­mekek, vadérzésü felnőttek üldözésétől, pusztí­tásától is megvédeni. Ebben legáldásosabb mű­ködést a lelkészek, tanítók időnkénti oktatá­saikkal, a helyi hatóságok pedig a vonatkozó törvények és rendeletek szigorú betartásának ellenőrzésével fejthetnek ki. Nagy, közhasznú missió ez, érdemes minden jó hazafinak síkra szállni vele. Vidéki állatvédő egyesületek ala­kításával, madárvédő gyermekligák szervezé- sésével, a madarak és fák napja ünnepélyének rendezésével, megint kivált a helyi hatóságok, lelkészek, tanítók tehetnek igen sokat kevés fáradsággal és anyagi áldozat nélkül. Ez irá­nyokban való tájékoztatásért forduljon az ér­deklődő a már vidéken fennálló állatvédő egye­sülethez vagy az országos egyesülethez, amely készséggel ingyen támogat minden ilyen törek­vést. Ez egyesület czime: „Országos Állatvédő Egyesület“ Budapest, IX., Ernő-utca 11-13. sz. Népmozgalom. A nagybányai áll. anya­könyvi hivatalnál 1909. évben házasság köttetett 122, született 493, elhalt 324; hasonlítva az 1908. évi eredménynyel, akkor volt a házasság- kötések száma 110, most több 12-vel, a szüle­tések száma 422, rrtost több 71-el, elhalálozások száma 373, most kevesebb 51-el. A gyermekek vállása szerint öt egyezség köttetett, 2 a róm. kath., 2 a ref. és 1 a gör. kath. vallás javára; házasságot kötött elvált férfi 10, elvált nő 1; özvegy férfi 11, özvegy nő 13; kivételes nősü- lési engedélylyel nősült 4; fejletlen kór alól felmentést nyert 3, várakozási idő alól felmen­tést nyert 1, külföldön házasság kötetett 2. Születtek között volt fiú 258, leány 235; halva született összesen 21; törvénytelen születés volt 61, ikerszületés volt 5 esetben. Az elhaltak közül férfi 164, nő 160; vallás szerint elkülö­nítve róm. kath. született 153, elhalt 102, sza- porulás 51; gör. kath. születstt 222, elhalt 157, szaporulat 65; ref. született 65, elhalt 40, sza­porulat 25; ág. h. ev. született 3, elhalt 3; izr. született 48, elhalt 22, szaporulás 26. Született még 1 unitárius és 1 gör. keleti. A bécsi általános közkórházak V. belgyógyászati osztályán végzett kísér­letek alapján meg lett állapítva, hogy a „Ferencz József“-keserüviz oldó és has­hajtó hatása kisebb adagokra követ­kezik be, mint minden más keserüviz- nél. A természetes „Ferencz József“-ke- serüvizet a betegek szívesen veszik be és folytonos használat mellet is jól tűrik“. Ezen elsőrangú orvosi bizonylat­ból mindenki megértheti, hogy önönmaga érdekében jár el, ha bevásárlásánál csak a valódi „Ferencz József“-keserüvizet fogadja el. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál múlt hó 30-tól a követ­kező bejegyzések tétettek: Születtek: Dec. 28. Sziits Jenő főmolnár­nak „Jenő“; dec. 31. Ferencz Anna szakácsné- nak „Anna“; dec. 27. Hobán János erdőmun­kásnak „Ludovika“; jan. 1. Páskuj Péter fuva­rosnak „László“; dec. 30. Junger Etnlka varró­nőnek „Mari“ nevű gyermeke. Meghaltak: Dec. 30. Péter Zsigmond ref., 5 hónapos, iskolaszolga gyermeke, szivhüdés- ben; dec. 31. Strosz György r. kath., 2 hóna­pos, szakácsnő gyermeke, gyomorhurutban; dec. 30. Hárenbrocz Katalin ref., 70 éves, alamizsnás, végelgyengülésben; jan. 2. Kosztin Verőn özv. Tyuzbaján Lászlóné g. kath., 56 éves, szervi szívbajban; jan. 3. Pivancs László ág. h. ev., 35 éves, bányamérnök, hevenyal­kohol mérgezésben; jan. 6. Sztarna Flórián r. kath., 65 éves, bányamunkás, tüdővészben; jan. 6. Promicz Ignác r. kath., 50 éves, kocsis, vesezsugorban; jan. 6. Buzsor János g. kath., 31 éves, bányamunkás, hasi hagymázban. Kihirdetés alatt állanak: Nagy László m. kir. erdősegédmérnök és Molcsány Adél Eulalia nagybányai lakosok. I Különféle francia csemege SAJTOK, valódi francia MUSTÁR, orosz THEÁK, AA Bácher-féle angol RUMOK, SARDINIÁK, pácolt HALAK, füstölt HERINGEK, CAVIAR stb.; valódi debreceni István-gőzmalmi LISZTEK kifogástalan = minőségben kaphatók: Spinetti Sándor Utóda vas-, fűszer- és csemege-üzletében. =

Next

/
Oldalképek
Tartalom