Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-05 / 36. szám
II. évfolyam. Nagybánya, 1909. szeptember hó 5. 36. szám. É® HETILAPElőfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: D p. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda-bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. - ■ ■ ■ hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. -------------Vá lasztókerületünk ünnepe. Szept. 4. Nekünk ünnep, országgyűlési képviselőnknek nehéz, fáradságos volt a lezajlott hét, mikor mindenki, a kinek csak valami kérése volt, a legkönnyebben hozzájuthatott kerületünk kiváló képviselőjéhez, a ki ezúttal nemannyira az országos politika nehéz gondjaival, mint inkább a helyi szükségletek sürjen összehalmozott kívánalmaival terhelten tér vissza a fővárosba, hol tenger elfoglaltsága közepette mindenkor ráér városunk és választói jogos érdekeinek istápolá- sára. Dr. Földes Béla udvari tanácsos, egyetemi professor ma a függetlenségi pártnak oszlopos tekintélye s ezért beszámolójával a fővárosi lapok egész terjedelmében foglalkoztak. A beszámolást vasárnap d. e. 11 órakor tartotta képviselőnk Fülep Imre deák-téri házának erkélyéről, hova a d. e. vonattal megérkezett Pap Béla országgyűlési képviselő, Plachy Gyula kir. pénzügyigazgató, Farkas Sándor pártelnök, dr. Makray Mihály polgármester, Leüner Emil kir. ügyész és társadalmunk előkelőségei kisérték el. A beszéd egy teljes órát vett igénybe anélkül, hogy a nagyszámban összegyűlt választó polgárság élénk figyelnie kimerült volna, pedig helyenként oly magas színvonalon szárnyalt a mindvégig súlyosan tartalmas beszéd, hogy csak a tudományosan művelt elme követhette tömör érveiben és szigorú logikájában. Azokat az ütközőpontokat, melyek ma a politikai élet láthatárának komor felhőiben még elbur- kolvák, de a legkisebb szikrától a leg- elkeseredettebb küzdelemre összeverődnek, komoly tárgyilagossággal tárta fel s kijelentette, hogy a maga részéről küzd az önálló nemzeti banknak 1911-re való felállításáért s óriási tudományos készséggel érvelt ennek absolut lehetősége mellett különösen közgazdasági tekintetekből, melyek a kérdés eldöntésének egyedüli alapját kellene, hogy képezzék. Ámde a függetlenségi párt mai helyzeténél fogva eminens politikai kérdés lett a nemzeti bank ügye, mert az csakis a többségi elv diadalrajutásával, a mi a 48-as párt önálló kormányalakításában kulminálna, —- juthat csak győzelemre. Hosszasan fejtegette képviselőnk ! azokat az okokat, melyek őt a választójog reformjának megvalósításánál a pluralitás ellen való határozott állásfoglalásra késztetik. Nagy éljenzések között vallotta magát a munkásügyi reformok buzgó I apostolának s ebben a tekintetben szerény önérzettel hivatkozott eddigi tevékenységére. A nemzetiségi kérdés tekintetében a magyar nemzeti állam egységének kedvező nyilatkozatokat tett, bár a maga részéről is természetesnek tartja, ha kulturális törekvéseiben minden nemzetiség a nyelvében alapuló jogokkal azok teljes intenzivitásában él. Nincs módunkban részletesebb refe- rádát adni a beszámoló tartalmáról, azonban hogy az a választópolgárság politikai állásfoglalásának teljesen megfelelt s igy a képviselő és választói között fenálló összhangot csak erősítette: bizonyítja az a gyakori helyeslés, taps és éljenzés, a mi a beszéd folyamán sürjen felhangzott. Képviselőnk beszámolója után Pap Béla, a nagykárolyi választókerület képviselője mondott gyújtó beszédet a függetlenségi eszmék diadalrajutását hangoztatván, ha azok mellett mindvégig a legnagyobb elszántsággal, bátran, megalkuvás nélkül kitartunk. Földes Bélát vármegyénk főispánja táviratilag üdvözölte. - Beszámolójának megtartására Farkas Sándor nyug. ezredes, a párt elnöke kérte fel, mig a beszámolóért lapunk felelős szerkesztője mondott a választók nevében köszönetét. Ezután Fülep Imre villásreggelin látta szives vendégül a képviselőket és kíséretét. Felsőbányán. Hétfőn reggel képviselőnk dr. Makray Mihály, Plachy Gyula pénzügyigazgató és Bónis István függ. párti alelnök kíséretében Felsőbányára utazott, hova délelőtt 10 órakor érkezett meg. A városháza előtt a városi és bányászati tisztikar, a lelkészek s a város intelligen- tiája élén Farkas Jenő polgármester fogadta és üdvözölte meleg szavakkal; a képviselő válaszában örömének adott kifejezést, hogy ismét R nagybányai Hírlap tárczája. Művészi realizmus. — Irta: Dr Sziklai Dezső. —-4.Az eddig kifejtett realisztikus elvek leginkább a szobrászat és festészetre vonatkoznak. De ez még nem minden művészet. Hátra van még az épités, a zene és a költészet. Az utóbbi kettőt a „szóló“ művészetek, az építést pedig a festés és szobrászat társaságában a „képző“ művészetek körébe tartozónak mondja a részletező aesthetikai ábéczé. Itt kitérek egy kissé. Nem szeretem ezt a részletezést, mert úgy érzem, mintha külön akarná választani az egyes művészeteket, mintha olyan magas határfalakat akarna állítani az egyes művészeti ágak közé, hogy azok miatt nem láthatunk át az egyiknek mezejéről a másikéba. Pedig ha az egyik művészeti ág terméke olyan, hogy azt látva vagy hallva eszünkbe sem jut a másik, ha az egyik fajta műben olyan vonás vagy jel, amely a másikra emlékeztet, nincs meg, akkor úgy érezzük, hogy hiányzik valami a műből. Ez az érzésünk a művészetek titokzatos rokonságából ered. - Cherbuliez ezt taglalva a következőket mondja: „A művészetek (építészet, szobrászat, festészet, zene, költészet) magának az egyetemes művészetnek mint olyannak csak egyes különböző .alakjai. De megvan közöttük az eredet és a rendeltetés közössége. Mindannyian egy és ugyanazon czél felé törekszenek. Bizonyság reá a mindennapi tapasztalat. Egyes költemény úgy hat reánk, mintha szobormű volna. Ha a rheimsi dómot nézzük, úgy tetszik, mintha valami költeményt hallanánk. Rokonságot ismerünk fel bennük. Corregio egy képét, Haydn egy symphoniáját, Jean Gouyon egy szobrát még inkább rokonnak ismerjük fel. Sophokles tragédiáiban sokat találunk a Parthenonból.“ Ezt a rokonságot, amit a kritikus említett itt, tényleg érezzük a műalkotásokon, tényleg megtudjuk találni a közös vonást, mondjuk, egy történeti kép, egy eposz, egy hatalmas templom, szobor csoport és a nagyopera között. Legalább a fenséges Viszont egy kis lyrai költemény, egy piczi genre kép, egy dal és egy apró diszszobor szintén rokonok. Legalább a bájt tekintve. E kis félre kalandozás után szóljunk az épités realizmusáról. Lehet-e az épités keretében realizmusra gondolnunk? Lehet. Sőt jó épitész, valódi építőművész csak realista lehet. Ennek a művészetnek a természete megkívánja a nemes realizmust. Miért? Ezt az épités czélja magyarázza meg. Azért, mert az építészet, mint művészet valódi czélja csakis az lehet, hogy az épület külső hatása, meg kell, hogy magyarázza nekünk annak az épületnek a rendeltetését, czélját. Ez pedig maga, realizmust föltételez. Nézzünk körül. Különböző épületeket látunk. Látunk királyi palotát, látunk hivatalos épületeket, látunk templomot, színházat, iskolát, korcsmát, kaszárnyát. A házaknak saját külön életük van . . . . Jellemük. Holdvilágos, csöndes éjszakákon, amikor az élet zaja legkevésbbé osztja meg figyelmünket, a házak tűnnek élőnkbe, a maguk csöndjében. Lakóik alusznak. Ok maguk is alusznak. Mondják, az ember igazi jellemét alvás közben lehet legjobban megfigyelni. A házaknál ez bizonyos. Az éjjeli csend nagyon alkalmas megfigyelésökre . . . A templom fenséges. Tornyai komor áhítattal nyúlnak a magasba s lelkünket is oda viszik magukkal. Az ég felé törő torony mintha imádságunk, óhajunk, vágyunk volna. A holdfényben ragyogó aranygombok az örök világosságot hitetik el velünk. A kaszárnya elnyúlt, hatalmas épülete megveti lábát a talajon. Komor egyszerűségéből az állam hadi készültsége, fegyverképessége csörren elénk. A szinház oszlopos csarnokának homályából előlebben Terpsichore s kecses mozdulattal hint csókot Shakespeare és Moliére falbarótt reliefjeinek. A könyvtár, apró koczkákba osztott, óriási hollandus ablakai a hold fényét is maguk felé szivják, mintha éjjel is bújnák a könyveket a szomjas ifjak és öreg tudósok. Lapunli. mai száma O oldal.
