Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-14 / 46. szám
2 1909. november 14. ]NTagybáuyai Hírlap Zalambér és a nők.- Irta: Árgus. — Fellengi Zalambér titkos drámairó és nyilvános novelláira volt. Dacára annak, hogy a felesége, Eulalia őnagysága tiz évi házaséletük alatt ötször takarta be magát a hűtlenség lepedőjével s dacára annak, hogy a „Hálószobák titka“ cimü erkölcsös lap részére mázsa számra irta a beszédeket, rajzokat, sylhuetteket, - sem hírnévre, sem pénzre nem tudott szert tenni. Majd saját költségén adott ki novella kötetet. Szóval üzletbe fogott. Ez sem sikerült. Peches ember volt. Egy-égy novella kötetére mindig ráfizetett néhány száz koronát. (Akárcsak én az egyik világhírű munkámra, melyet kilenc és fél éves koromban adtam ki s melynek cime ez: „A krumplitermelés és a heves szerelem következményei, tekintettel korunk viszonyaira.“) Zalambér egy szomorú és fekete posztó sötétségü napon, melyen hat árverést kellett volna kiállania, tartózkodási helyéről Nagy- Bürgözdről megpattant (a kapufélfától vévén búcsút.) Székhelyét Budapestre tette át és felcsapott tej, vaj, túró liferánsnak a Goldzieher ás Társa cégnél. Gondolta, hogy ebből a reális foglalkozásból jobban fog tejelni, mint az Íróságból . . . de a szerencsétlen Zalambér itt sem tudott zöld ágra vergődni. Főnökei azt mondták, hogy csak menjen vissza az Írói pályára, mert a tej, vaj és turó- gsefthez nem ért s az iránt nincs ambitiója. (Igen, mert az irodában több Ízben rajta kapták a manipulált tej, vaj és túró könyvelése • közben, hogy novellát gyártott, a könyvelést pedig összerontotta.) Zalambér csakugyan visszatért az irói pálya dicső, de szamár-tövises útjára. A „Pesti Esték“ cimü revolver ujságocska riporternek szerződtette. Mivel azonban ezen kisded lapocska csak úgy hébe-hóba jelent meg (amikor alkalmas medium került a meg- zsarolás reményére), Zalambér ismét nekiadta magát a novella és regénygyártásnak. (Volt olyan hónap, hogy három kila regényt és nyolc font novellát termelt.) Több hónapi erős termelés után elhatározta, hogy egyik regényét a „Divatos Szerelem“ cimüt kiadja — saját veszélyére vagy költségére, vagy mondjuk: saját szakállára. Ezen legújabb szellemi termékét bizományba adta egy antiquariusnak. Egyben valamennyi budapesti napilapnak küldött mutatvány példányt „szives ismertetés“ végett. A lapok aztán olyan formán ismertették a regényt — csaknem egyhangúlag, hogy cuda- rabb fércmunka Guttenberg óta sohasem látta a nyomda-gépet. Ennek dacára a munka olyan óriási kelendőségnek örvendett,' hogy 10 nap múlva második kiadásban jelent meg. Ekkor is csak úgy tolultak a vevők (és pedig a legszebb fiatal asszonyok, a vén és nem szép mágnásnők) a bizományoshoz a fent- tisztelt regényért, mintha azt csak ingyen adták volna. Hat hét alatt 2000 példány á 4 korona - fogyott el. Vagyis a szerző hatezer kroncsi tiszta hasznot rakott zsebre. És ugyan miért? Es mi volt oka? Egy kis csalafintaság. Zalambér egy magándetektív barátjával megtudakolta mindazon „tisszességes asszonyok“ és vén ruék nevét, lakáscímét, akik félre szoktak csókolózni. A kutatás eredménye az lett, hogy a lisztára mintegy 1500 ilyen természetű „tisztességes“ es „közbecsülés“-ben álló tekintetes, nagyságos és méltóságos asszony került. Vén rué pedig vagy ötszáz. Zalambér aztán nehány ezer példányban lelitografiroztatta az alábbi két levelet — melyet ő fogalmazott: I. Asszonyom! Fellengi Zalambér jeles Írónak a napokban jelent meg „Divatos Szerelem“ cimü regénye, melyben önnek kalandjai, az ön és udvarlója nevének kitételével le vannak irva. A könyv kapható négy koronáért Váci-körut 15. sz. alatt az „Első Antiquárium“-ban. Egy tisztelője. II. Uram! A napokban megjelent „Divatos Szerelem“ cimü regény, mely Váci-körut 15. sz. alatt kapható az „Első Antiquarium“-ban - önnek minden szerelmi kalandját leírja, sőt a nevét is közli. Egy tisztelője. Akik ezen kedves kis levelet megkapták, azoknak első dolguk volt, hogy siessenek a tisztelt Antiquariumba és a Divatos Szerelmet megvegyék. Elolvasván a regényt, megkönnyebbültek, mert a hozzájuk intézett levél tartalma hazugságnak bizonyult vagyis nem volt leírva abban a vevők pikáns, szerelmes kalandja -- hanem egy éhenkórász poétának és egy színésznőnek tragikus szerelmét tárgyalta a Divatos Szerelem. Novellisták! Tanuljatok Zalambértól. Az ő recipéje szerint ma is sok kötet regényt lehetne adni, mert hát tetszik tudni: „az asszony ingatag, álnok és csalfa lény.“ (No már a melyik!) Tarka képek. A király és az öreg czigdnyprímás. A király, mielőtt ischli nyaralását megkezdte, általános kihallgatást tartott, melynek során a kolozsváriak hires prímása: Pongrácz Lajos járult a felség elébe. Erről a kihallgatásról most érdekes kis epizódok derültek ki. Az öreg Pongrácz egyik leánya színésznő akar lenni és az apja a régi összeköttetés kapcsán ezt ment kieszközölni a királytól. A felséges ur arcza felderült az öreg czigány láttára, ki magyar ruhájában meghatva és bókolva állt meg a király előtt.- No, öreg ur, maga volt Rudolfnak a czigánya ? — kérdezte kegyesen. — Igenis, felséges uram, sok jó kellemes órát szereztem az istenben boldogult kegyes, fenséges trónörökösnek ; csak az a baj, hogy mindig szomorú nótákat akart hallani. Azt kellett neki huzni mindig, hogy „Styriában, Ajk faluban mi történt? ! . . .“ facsar s utánna az egész test összerándul . . . Nagy bajnak kellett ott történni, ahol Poseidon fiai sírnak ! . . . Aztán akkor fáj még csak igazán a szív, amikor a fehérruhás titánoknak egyike odatámaszkodik a hajó hideg vaskorlátjához, aláhajol és elkezdi énekelni: lágyan, tele szerelemmel, sejtéssel, a gyönyörű barcarolát, a sorrentoi tengerész bucsuzóját ... és búcsúztat . . . Hisz itt is búcsúztatni kell valakit, . . . akinek ez volt a kedvencz nótája; hadd hallja ma még utoljára, hadd öleljék körül nedves orcáját a méla akkordok, holnap már úgy sem lehetne benne része, mert elnyeli az idegen föld temetőjének tátongó sírja . . . Akik igy elénekelik a sötét éjszakában az ő kedvenc dalát, azok mind szerették, azok mind rajongói voltak, azok mind sírtak az imént . . . Azok mind fájó szívvel gondolnak vissza azokra a szép napokra, amelyeket együtt töltöttek, amelyeken kevés öröm volt, de annál több küzdés, bánat, szenvedés. Azok mind emlékezni fognak reája, ameddig az emberi emlékezet határai tartanak. Gyönyörű hangja volt az éneklő katonának, szinte öröm volt hallgatni. Közönség előtt bizonyára sok tapsot kapott volna érte ... de hiszen volt közönség itt is. A lágy akkordok hangjaira fölütötte a fejét a vízből egy pár delfin ; a tenger bohócai bizonyos élvezettel hallgatók az éneket s hogy tapssal nem jutalmazták azt a befejezéskor, csak azért nem tették, mert nem volt kezük. És aztán, amikor befejeződött az ének, a legény hirtelen fölegyenesedett, arczára vad kifejezés ült ki és fölemelt öklével dühösen megfenyegette a vizet s fölhangzott az éjszakában a legrémesebb átok: a tengerész káromlása: — Maré ! . . . Maledetto de un’ cane ! II porcs! . . . Aztán hangzottak a vadabbnál-vadabb, bor- zalmasnál-borzalmasabb szitkok, amelyeknek mindegyike a tengert illette s amelyeknek minde- I gyikére az nem felelt egyebet, mint susogást . . . susogást . . . * így történt a szerencsétlenség : Eget megostromló bórában bukdácsolt előre a sötétszürke szörny, a kolosszáris testméretű „Habsburg“. Óriási teste csak úgy bukdácsolt, csak úgy megdobálózott, tánczolt alattunk, mint a mellette szorosan kitartó, folyton kürtölő kis torpedórombolóé, a „Satellet“-é. Nem birt az emberi technika egyik leg- bámulatraméltóbb, legimpozánsabb műve, a hadihajó, az elemekkel megküzdeni. — Szégyen- teljesen vonult vissza, hogy a szörnyű hullámzás ellen valami biztos révet keressen. A íödélzet katonái, a viharálló deck-mat- rózok, mind áldoztak már Neptumnak . . . mind leveretett már a lábáról s senki sem vehette már hasznukat. Az emberi szervezet fölmondta a szolgálatot és a katona — akire szárazföldön azt fogják, hogy gép, nem volt katona többé, hanem nyomorúságos összetörött váz, amely nemhogy a hatalmas acélvárnak, de még a saját testének sem tudott már ura lenni . . . De mégis ... a commando-brücke korlátjánál hófehér ruhás ifjú áil, akin nem tudott úrrá lenni a betegség, aki férfi maradt a legnagyobb tombolás közepette is és aki nem vesztette el lélekjelenetét a vezér- és parancsoló nélküli hajószörnyetegen. Görcsösen szorongatta erős kezében a re- kedthangu ködtülök zsinórját, amelyet, szabályos időközökben hosszasan meghúzott. És azalatt, amig a tülökből ömlött a harsogó szózat, a figyelmeztetés a veszedelemre nem fogta le a fülét, nem vágott kényszeredett arcot, mert nem felejtkezett el a sok száz ember életéről sem. A kürt folyvást adta a hangot és az emberfölötti munka gyümölcse nem váratott magára sokáig ; a távolban hirtelen erős fény csil- lamlott föl, a parti kikötő világítótornyának fénykévéje. Majd rakéta zökkent a magasba s aztán gyors egymásutánban egynéhány ágyulö- vés következett . . . A kikötő közel volt . . . észrevették bennünket ... a hajó meg volt mentve. ... De áz a kadét, aki erős, férfi maradt az egetostromló viharban, aki a kötelességérzetén nyomorait egyéni érdekeket nem engedett felülkerekedni s aki a szolgálat fontossága, előbbrevalósága miatt még ruhát sem tudott váltani, hanem a könnyű fehérruhában állotta ki a csontfagyasztó, süvítő vihart, nem menekült meg, mert testét lenyűgözte a gyilkos kór, hogy soha ki ne épüljön belőle . . . * Akik ismertük Tausch Jenőt, mindannyian megszerettük a kis kadétot. Olyan nyájas, leereszkedő, barátságos fiú volt s emellett mégis szigorúan katonás mind a tartásában, mind a modorában, hogy mindenkinek, még ha csak először is beszélt vele, meg kellett őt szeretnie . . . MENYASSZONYI KELENGYÉK a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig. Legjobb minőségű vásznak, schiffonok, asztalnemüek, törülközők, zsebkendők, =— .— paplanok, derékaljak, függönyök, ágy= és asztal=teritők, szőnyegek. . FÉ RFI-DIVAT CZIKKEK nagy választékban HOFFMANN ÁRPÁD divatáru ---------- _ üzletében Nagybányán, Rákóczi=tér 10. sz. 1...........-.:
