Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-10 / 41. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Lapunls. mai száma O oldal. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség: Kossuth Lajos-u. 21. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: Morvay Gyula könyvnyomda.bérlete, Rákóczi-(Fő)-tér 14. -------------- hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik. ■ ■ A társas élet. (J.) Az utókor nem kíván tőlünk fényes tetteket, meglepő eredményeket, csak annyit, hogy óvjuk meg, tartsuk fel fajunkat, s eredeti jellegét; nemzeti szokásainkat s szerezzünk ezeknek becsületet. Haladjunk a műveltségben; műveljünk minden tudományt, művészetet, gyarapit- suk anyagi jólétünket. Haladjunk, ne tes- pedjünk! íme, van tér! Elég nagy, elég szép, eléggé parlag. Mindezeket a jó öreg Mocsáry írja. Igaza is van. „Tegyen mindenki, mit tehet.“ E szózat szerény és nemes kebelből származott. Az egyszerű szavakban benfoglaltatik társadalmi viszonyainknak philosofiája. Hangyamunka hivatásuk, mely munkára mindnyájan és egyenkint elég jók és képesek vagyunk. Tudjuk, hogy mit és miként kell tenni; ismerjük munkaterünk határait. Küzdjünk, fáradozzunk és siker fogja jutalmazni törekvéseinket! Nagy, széles tér áll rendelkezésünkre, a hol kifejthetjük tevékenységünket s ez a társas élet. Hiszen ettő lfügg tulajdonképpen a nemzet belső állapota, jelleme, uralkodó elve, vélemények és szokások lánczszemei. Az uralkodó elveknek, legyen bár azoknak politikai színezete, — a társadalmi viszonyokból kell kiforrniok, mert különben rövidéletüek lesznek, korai pusztulás lesz osztályrészük. A mely tételt és szabályt egyes ember állít fel, legyen az bármily hatalmas lángelme, annak diadalát nem fogja megérni, migha a társadalomban s a nép millióiban gyökerezik s annak ad kifejezést, úgy sikeres munkát végez. A társadalmi viszonyoktól függ, hogy boldog és kellemes élet lehessen egy országban vagy annak egy városában. Tehát egyes részletekben is mutatkozik ez a viszony. Első feltétel erre nézve, hogy legyen egyetértés, rokonszenv, harmónia. Ez függ azon szellemtől, mely az illető városban uralkodó befolyással bir. Ha az illető város társadalmában örökös villongás és egymás iránti hidegség kerekedik felül, olyan helyen élni bosszúság és gyötrelem. Azok az úgy nevezett szalonok nagy befolyást gyakorolnak a közélet törvényeire és irányitó hatással rendelkeznek. Mig ott meg nem testesülnek a tanácstermekből folyó „igék, addig az élet kineveti a logikát. Át kell tehát vinni a szabályokat és a törvényeket az életbe is, mert ennek ezer apró csatornái vannak. Itten törvényhozóvá válik mindenki. Ott áll a divat a bohó, ledér gyermekes királyné bohócz udvarával, ki zavarba hozza a legkomolyabb stoikusokat s feltétlenül parancsol mindenkinek. Ott áll az előítélet, ez ostoba szörnyeteg, jéglemezbe burkolva ; ott részvétlenség, tunyaság mind meganyi hatalom, melyeknek örökös ostrom kell, hogy tágítsanak. Mindez a társadalom dolga, mind ez az egyesek feladata, kiknek mint hangyáknak, hivatásuk munkálkodni a közös czélon. A legközelebbi múlt idő annyi uj elvet, annyi uj irányt alapított meg, hogy munkálkodhatunk rajta sok sok évig, mig tökéletesen megemésztjük és az életbe átvisszük. A város társadalmának összetartásától függ, hogy a fentemlitett elvek mennyiben érvényesülnek a közéletben. Azon módon kellene élni a város lakóinak, mint egy nagy, derék háznépnek: kedélyes együttlétben. hogy ebben találjanak nyugodalmat, vigaszt a nagy világ hányattatásai s a balsors súlyos csapásai után. Serény munkában kellene élni a közjóiét s közös megelégedés érdekében. Am nagy baj, hogy az ősi kasztok fentállanak, köztük hidegség, elzárkózás, irigység, gúny uralkodik. Ha valakinek több keresete van, előkelőbb összeköttetései, vagy pedig magasabb fizetési osztályba van sorolva, már felsőbbrendű lénynek tartja magát embertársánál. A lenézés, a kicsinylés sok mellőzést és sértést idéz fel. Fogunk még róla czikkezni, hogy mi igaz, mi méltatlan a kölcsönös vádakban s mit kellene tenni, hogy közös elnézés s engesztelődés jöhessen létre. A socziális tér most legfőbb munkaterünk. Itt kisértsük meg a segélyt. Miként volna lehetséges meghonosítani azt a humánus hangulatot, azon amalganizáló erőt, mely az általánosan elterjedt műveltségnek következménye. Az egyenlőségnek nincs hatalmasabb emeltyűje s terjesztője, mint az általános műveltség s az egyenlőség hiánya legerősebb élesztője a felforgatott viszonyoknak a társadalomban. R nagybányai Hírlap tárczája. Galambos Ágnes. — Irta: Holstein Mari. — Volt egyszer egy leány. Ágnesnek hívták. Sötét volt a haja, bíbor az ajka, liliom termete. Hangja, ha beszélt, úgy csilingelt, mint egy ezüst csengettyű, énekét megcsodálták az erdő dalosai. A szive ? Az meg épen szinarany volt. Ott laktak a hegyalatti galambduczos fehér házikóban. A fehér házikó tiszta szobájában puha párnák között jóságos öreg asszony feküdt évek óta tehetetlenül ágyhoz szegezve. Arczán mégis nyugalom, csöndes boldogság kifejezése ült állandóan. Hogyne, mikor ott varrogatott mellette egyetlen gondozója, gyönyörű leánya. Csak a késő délutáni órákban a beteg hosszas unszolására tette le varró-tűjét, hogy perezre a hegytetőre szaladjon. Ez volt a rendes sétája. Egy idő múlva már nem kellett annyi biztatás, sőt lázas türelmetlenséggel várta azt az órát, mi ránézve most nemcsak üdülést, de boldogságot jelentett. Úgy kezdődött a dolog, hogy egyszer, amint mindennapi útjára indult, vele repült legszebb galambja. Fent a hegytetőn leült egy pamlagul kínálkozó szikladarabra, a tubi meg körülötte szemergélt. , A nap a láthatár széléhez közeledett s . biborfényt árasztott a völgy ezerszinü virággal ékes köntösére. Az alkonyi szellő akkor tartotta csendes bevonulását alig hallható édes zene mellett. A vetések gazdag kalásza, a rét tarka virága • alázatosan hajtotta meg fejecskéjét, hogy aztán • annál vigabban felemelje és mosolygó arczczal [ köszöntse a nyári éj várva várt hírnökét. • Ágnes úgy elmerült az eléje táruló szép • panoráma csodálatába, hogy egészen megfeledkezett galambjáról. Egyszer csak a távoli bokrok felől ijedt galambbugás s örvendező csaholás hallszik. : Rémülten rohant a hang után. Hát mikor 5 odaért, kedvencze már az eb szájában vonaglott. Szerencsére jött a kutya gazdája s meg- ! mentette a tubit. p Ágnes könnyes szemmel köszönetét mondott. ’ Tölgyes Feri, a ki a szomszéd faluban a főszolgabiróék vendége volt, bemutatkozott. Azóta minden nap találkoztak a sziklánál. ■ Eleinte csupa véletlenségből. Később szándé- l kosán. ; A tapasztalatlan szép leány csakhamar kalálosan beleszeretett a deli Tölgyesbe. A romlott lelkű városi gavallért meg szerfölött ’ mulattatta a falusi idill. Ágnes boldogsága igy csak annyit tarthatott, mint egy villám vakító villanása az éjsza- . kában. Egy szép napon Tölgyes szomorú ábrázattal jött s kijelentette, hogy haza kell mennie, de rövid idő múlva visszajön. — Csak várj édesem naponként e helyen. Első utam ide vezet majd, hogy aztán mint jegyesek mehessünk jó anyád elé. Ágnes nem sirt, még egy könnyet sem ejtett. Bár nagyon fájt a válás, de határtalan bizalmában vakon hitt a távozónak. Azóta feljárt mindennap a sziklához és várt, várt, egyre várt. Ha egy ág rözzent, a közelben madár rebbent, nagyot dobbant a szív hogy nyomban fájó csalódással elhallgasson. Mikor már hetek is eltelit.. a hiában való várakozással, kezdett aggódni Tölgyes miatt. Hátha baja történt? Ebben a szörnyű bizonytalanságban borzasztó csapás érte, édes anyja megi alt. Most már egészen egyedül maradt gyötrelmével. Naponként kijárt a temetőbe, de legtöbb idejét a sziklánál tölté. Az embereket kerülte, csak bánatának élt. Egy este éppen a sziklától jött le s szomorúan ült magányos udvarán a nagy akáczfa alatt. Egyszer csak beállított a szomszédék Zsuzsija s kérte, hogy nézhesse meg, vájjon kendermagos tyukjok nem ült el Ágnesék kertjében. Azzal választ sem várva, rohant bokorról bokorra egyre kiabálva.- Pi-pi, pi-pi, hogy az ülü csípjen meg !
