Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-18 / 29. szám
2 W agyloányai 1909. julius 18. tonosan a megélhetés gondjaival küzköd- nie; ezek elhárítására azonban sohase igyekeztünk, mert nincs érzékünk, e nélkül pedig csak gáncsolni lehet, de nem áldozatokat hozni, a melyek közvetve dúsan gyümölcsöznének, ha mi nem a vackorhoz, hanem a nemes élvezetekhez lennénk hozzászokva ! Egy ilyen motivumu képet kellene fessen a búcsúzó kis sereg a városi közgyűlés nagyterme számára — ennyi hálával mégis csak tartozik! Gazdasági csapás. Magyarországra az 1909. év meteorológiai jelenségei- nehány hét óta katasztrófaszerü alakulatot öltenek. A fölös égi harmatszövetségben a hőmérő, alacsony higany oszlopával romlással fenyegeti gabonatermésünket. Még néhány héttel ezelőtt az időjárásnak ez a mostoha fordulata megjósolható nem volt mind amellett; hogy a meteorológiai feljegyzések némi útbaigazítással szolgálnak. A meteorologiai feljegyzéseknek több évtizedre visszamenő statisztikájából ugyanis a csapadékban gazdag és csapadékban szegény évek változásában bizonyos szabályszerűség olvasható ki. A feljegyzések szerint a nedves és száraz évek nyolcz éves szakokban követik egymást. E-z a megfigyelés azonban korántsem mondható törvényszerűnek, lehet esetleges is. A rendelkezésre álló adathalmaz még sokkal rövidebb időközt ölel fel, hogy sem ez időszerint szabályt lehetne reá építeni. A választóvonalak sem teljesen határozottak. Az esős és száraz évek szakaiban jelentős ingadozások mutatkoznak. így például a legutóbbi nyolcz száraz évnek esőben legdusabb éve több csapadékkal szerepel a statisztikában, mint az előző cziklus csapadékdus évei közül a legszárazabb. Tény azonban az, hogy az 1908. év, mint a csapadékdus évek cziklusának elseje a szabálynak megfelelően érkezett meg. A gazdáknak azonban vajmi kevés vigasztalást nyújt a meteorologiai jelenségek terén mutatkozó törvényszerűség. A junius első felében megjavult terménykilátások a két hét óta szüntelenül hullott áldás következtében rohamosan hanyatlottak. A földmivelésiigyi minisztérium által közreadott legutolsó hivatalos becslés szerint Magyarország búzatermése 39 millió métermá- zsával szerepel. Ez a szám már 2-3 millióval romlott. Az még a kisebbik baj, hogy a természetellenes hűvös időjárás miatt az aratás ideje lényegesen kitolódott. De a gabona a sok esőzés ben megdőlt, minősége romlik s ha most az esős napok után minden átmenet..nélkül forróalattuk levő ruhásláda itta meg szépen . . . Sőt még az agyon ázott-fázott csirkék sem érték meg a vasárnapi hajnalt . . . Dehát ez csak egyszer történt meg. Más- kpr egész nyugodtan bíztuk rá a kocsit a szerencsére. Ha már minden fenn volt, a mi kellett, akkor rátelepedett a két utolsó élő pakk: a szolgáló, ölében a kis selyemszőrű Bársony kutyával. A Bársonyt bizony jól meg kellett markolni, hogy meg ne szökjék. De csak a város területév; az országúira érve már vígan szaladhatott a maga lábán. Mint a veszedelem : nyargalt össze-vissza. Belegázolt a zörgő- buzaten- gerbe: ez volt a legnagyobb gyönyörűsége. S ki nem fáradt a világért sem ; örült a jó friss levegőnek és a szabadságnak . . . Itthon ezalatt mindent elzártunk, befügö- nyöztönk és —bizony nem érzékeny búcsút véve az öreg háztól, kiballagtunk a vasúthoz. Szét nem néztem ilyenkor az utcza nyüzsgő forgatagában; szemem arra felé kutatott, ahol a vonatok füstjét láthattam. Rengeteg nagyon szerettem utazni már akkor is, csak az volt a kár, hogy tizpercz múlva beszólt a kalauz, kitárván a kocsi ajtaját: —Csanak! Egy perez! . . . Még a torkom is elcsuklott, midőn abból az üdej új levegőből elsőt, mélyet szipantottam. Duzzadó tüdővel szívtam magamba; úgy érezság következik, félő, hogy meg is üszkösödik s minthogy az esőzés országos mérvű volt, a romlás is az ország egész gabonatermését fogja sújtani. Helyenkint a búzát már learatták és kévékbe rakták. Az eső itt is járt. A szemtermés meg- pálik s ha a forróság hirtelen éri, megfő a kévékben. A budapesti gabonatőzsde liausze játékosai a kedvezőtlen jelenségből uj alapot építenek vakmerő sakhuzásaikhoz. Azoknak a súlyos bűnöknek a következményei, amelyek a búzaárak i erőszakolt felhajtása nyomán máris országszerte jelentkeznek, jó terméssel ellensúlyozhatok lettek volna. A mesterséges hause koczkavetőit végül is megbuktatta volna az uj árunak for- gaiombalépése. Még két-három héttel ezelőtt remélhető is volt a letörés. A rohamos hanyatlás akkor csak úgy volt megállítható, hogy a | budapesti malmok is segítségére siettek a hause i hazardőröknek. Azóta persze ismét megszilárdult az irányzat s a lelkiismeretlen tőzsdemanőverek összes káros következményei azokra hárulnak, akik a csúf játéknak ártatlan kibicei voltak. Igen, az országot súlyos gazdasági csapás fenyegeti. Magyarország kereskedelmi mérlege a gabonatermés szerint alakul, mert nincs fejlett iparunk és kereskedelmünk, amelynek aktivitása a mezőgazdaság semleges eredményét ellensúlyozhatná. Magyarországnak is az ma a legnagyobb veszedelme, hogy jövedelmi forrásai egyoldalúak. Az időjárás szeszélye játsza gazdasági politikában a legnagyobb szerepet. Es ez a veszedelmet akarja állandósítani Ausztria a fejünk felett. E pillanatban katasztrófáról és éhínségről még nem beszélhetünk. Lehet, hogy há az idő kedvezőre fordulhatna, a gabonatermés országos átlaga még mindig megüti a gyenge közepes mértéket. A liszt és kenyér ára napról- napra emelkedik. A mai árak egyszerűen példa nélkül állanak. Ez az alakulás legjobban a kis jövedelmű egzisztenciákat sújtja. Még megtörténhetik, hogy a tejjel-mézzel folyó Kánaánban megjelenik a zabkenyér. A rozs bizonyosan! A búza és rozs között maiatkozó tiz koronás árkülönbség a rozskenyeret jelöli meg a fényes jövedelemmel nem rendelkező emberiség eledeléül. Csakhogy az a baj, hogy a mai mesterségesen előidézet aránytalan különbség a készáru megjelenésekor rögtön eltűnik, mihelyt a rozsban a kereslet előtérbe nyomul. Majd drágán fizetjük a rozskenyeret is! A postahivatal f. hó 15-én délután és éjjel teljesen átköltözött hid-utezai új bérházába s péntek óta az összes postai- és távirdai forgalmat már itt bonyolítja le. A hivatalos átvétel, illetve átadás később fog megejtetni. tem, mintha újra élnék abban a virágillatos, átlátszó levegőben. Minő kedélyesen sétálunk be a hosszú fasorba, végig a rétek közepén! Köszöntgettem a régen látott boczikat, melyeknek oly szép, nagyszőrü szarvaik vannak. Aztán a kis hidat, amely átvezett a kiszáradt patak medrén. Mily édesen dobban meg szivem, mikor a toronyban az a nyájas szavú harang délre szólal meg. Áhítattal vesszük le kalapunkat és, mig pár perezre csendes lesz az ajkunk, halkan ütődik fülünkhöz a távolodó gőzkocsi szapora töfőgése. Csodálatos hangok hallatszanak gyengéden zsongva, összevegyülten a bogarak zümmügé- sével és apró, tömérdek szecska czirregésével. Az egész mindenség hangzavara mintha egyetlen egyet beszélne szivemnek: — Vége a rabságnak! ... Ez lesz azután a te világod! . . . A Kutyaszorítóban régi ismerős fut elém : a Pertekék Tilór-nevű kutyája. Rámismert ez is, a szegényke . . . Tovább következik a „Fél- szemű ház“, előtte térség, füvei benőve, hol a kis gatyás parasztgyerekek őrzik a libákat. Ezek is kalaplevéve köszöntenek, ki vékony, ki vastag hangon : — Dicsértessék a Jézus Krisztus! — Mindörökké! — és ezt oly benső szívvel -lélekkel mondjuk reá, amint csak a tisztaegíi, tisztalelkü falu gyermeke megérdemli és amint Áz osztálytanácsos és mások.- Irta: Árgus. — Mivel mi magyarok demokraták vagyunk, igen természesesen nagyon imponálnak nekünk az efajta czimzések: . nagyságos, méltó- ságos. Hogy az a nagyságos vagy méltóságos ur vájjon tanulmánya, állása, rangja folytán jutott-e a nagyságos vagy méltóságosok légiójába, avagy önkinevezése folytán — az mellékes. Sok czimkóros czimimádó s azután futkosó hígvelejű előtt a lateiner pálya semmi - egész addig, mig az illető lateiner fel nem veheti a nagyságos czimet. E tekintetben csak egy kivétel van: a miniszteri hivatalnok. Ha valakinek a foglalkozásában benne van ez a szó: „miniszteri“, az az ur már a legtöbb ember előtt félmágnás számba megy és eo ipso, amit mond, amit tesz, cseveg: az mind helyesen és jól van. Nem baj, ha az illető csak kis fogalmazó gyakornokocska is, fő az, hogy a czime ez: „X. Z. m. kir. belügyminiszteri ideiglenes díjtalan- fogalmazó gyakornok.“ Benne van ezen hosszú titulusban ez a piezurka kis szó: „miniszteri.“ És ez sok mindent pótol. Ez előtt ezren és ezren hasravágódnak. (Akárcsak a „bankosok“ a nembankosok előtt.) Ezen szentencziám kimondására egy tapasztalatom indít. Evekkel ezelőtt Erdély egyik kisebb, de igen szerény fürdőjében üdültem néhány hétig. A pormentes, iiditő levegőt s a feldicsért, de nem iiditő ásványvizet (mely csak pikkolója sem lehetett volna a Simon Aurél-féle miszt- tótfalusi Szent-Erzsébet forrásvíznek) vagy két tuczatnyin szívtuk magunkba. És unatkoztunk szörnyen, mert az üdülő pasasok mindnyájan visszavonulva éltek. (Lévén valamennyi hétköznapi szürke alak: orvos, biró, ügyvéd, tanár, kereskedő stb.) Semmi sensatio! Semmi érdekes alak, vagy notabilitás. Egy szép holdvilágos, csillagos éjszaka azonban, amelyen azok a bizonyos szerelmes legények az iránt szoktak érdeklődni, * hogy tisztelt babájuk gondol-e még reájuk, notabilitas érkezett szerény körünkbe. Egy élő, egy valódi miniszteri osztálytanácsos : Pennafy Kazimir. Én (nem lévén feleségem) Morfeusz karjai között voltam, amidőn egyszer csak pokoli lármára ébredtem fel. A hetés döngette rozoga vityillóm ajtaját ala Botond s ugyanolyan eredménynyel. Az ajtó ugyanis az ágyamra esett, én pedig ijedtemben a földre. — Mi baj van!? Eg a ház, a fürdő!? — A ház, a fürdő!? Nem!? — Hát akkor miért törtél reám !? — Hát izé, egy nagy ember érkezett a fürdőbe! Jaj de nagy . . . a mi felszabadúlt, hálatelt szivünk ajkunkra diktálja . . . De már ott integet, ime, a mi kis hajlékunk. A kapuban Bársony fogad bennünket, nagyon nyájas farkcsóválással . . . A délután kicsomagolással telik el. A bútorokból kiverik a port, a ládákból élőkéiül a nyári fehér bugyogó, az „urasági“ kalapok, és mindenféle más vaczak ... A kamrából kihur- czoljuk a kuglizáshoz, kocsikázáshoz való miegymást és még akkor melegében kimulatjuk velők magunkat. . . . Elfekszik a tájon az est. A karcsú jegenyefák libegő-lebegő tetejét bearanyozza a leáldozó nap. Mindenütt csendesült az élet; nyugvás, elszenderedés veszi szárnya alá a természetet. ... A hosszú főútat járjuk a sötétedő szürkületben. Arczunkba lengedez az esti fuva- lom; fejünk körül búgó rovarok röpdösnek. Valahonnan a domb mögül mély bánatosan kong az alkonyati harangszó. Lehunyt szemmel mondom el az „Üdvözlégy“-et; úgy belemarkol kis szivembe ez a szomorú hangú harangszó. Békét nyugalmat hirdet. Lelkem isteni szeretettel telik meg, s az égbolt sötét ivei alatt megkönyebült sóhajtás jőr ki keblemből, mely a harang „Ave Mária“-jával össze fonódva iidvözölten hullámzik, száll-száll fel a magasságba . . .
