Nagybányai Hírlap, 1909 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-27 / 26. szám

4 Nagybányai Hírlap 1909. junius 27. Hivatalvizsgálat. Dr. Végit Mihály p. ü. rriin. osztálytanácsos, számvevőségi igazgató és Sólyom Jenő p. ü. főtanácsos a napokban ér­keznek városunkba a bányaigazgatóság mellé rendelt számvevőség ügykezelésének vizsgálata végett. Gyászhirek. A nagybányai ref. egyház­megyének újabb gyásza van. Bar kosz Albert méhteleki ref. lelkész, a híveitől igazán szeretett, gondos lelkipásztor f. hó 19-én 65 éves korá­ban elhunyt. Özvegye, 8 gyermeke és rokon­sága, továbbá egyháza és egyházmegyéje őszinte részvéttel gyászolják a puritán papot és jó emberi. — Bálint István nyug. m. kir. csendőr- őrmester f. hó 21-én 43 éves korában meghalt. Megváltás volt részére a halál, mert nem régi­óén elméje elborult s ezért családja kénytelen volt a máramarosszigeti elmegyógyintézetbe vitetni. Szerdán délután temették őszinte részvé- mellett. — Babits Endréné szül. Venecey Frant ciska, f. hó 25-én, életének 45-ik évében, Alsó- fernezelyen elhunyt. Halálos szerencsétlenség. Prukuc Jó- zsefné sz. Bob Juliánná misztótfalusi lakos f. hó 23-án délben lakása udvarán egy üstben poloska irtásra használandó dynamitot főzött. A dynamit természetesen felrobbant, az üstöt ezer darabra szétvetette és a szétszórt szilán­kok az asszonyt több helyen oly súlyosan meg­sebesítették, hogy félóra múlva meghalt. Az asszony a dinamitot állítólag egy másik miszt- bányai asszonytól szerezte s ennek tanácsára akarta készíteni a poloskairtó szert. A csodá­latos tudatlanságnál csak a szerencsétlenség nagyobb, mely egy naiv balhiedelemnél fogva emberéletet követelt áldozatul. Az is bámulatos, hogy a rettenetes robbantószerhez mindenki hozzáférhet, aki csak akar! Az Északkeleti Vármegyei Szövetke= zet Szövetsége f. hó. 22-én tartotta rendes évi közgyűlését Nagykárolyban. A gyűlést György Endre elnök, a szövetkezeti eszmének kezdettől fogva lelkes ápolója nyitotta meg, buz­dítva a megjelent kiküldötteket, hogy hatáskö­rükben mindent kövessenek el arra nézve, hogy a szövetkezet a társadalom minden rétegét be­hálózza, önzetlen munkálkodásukkal a nemzeti vagyonosodást minél teljesebb, mértékben moz­dítsák elő. — A gyűlés lefolyását ^érdeklődés­sel hallgatták végig dr. Falussy Árpád, vár­megyénk főispánja és Debreczeni István, Nagy­károly város polgármestere is. A nagybányai Ipari Hitelszövetkezet Rónai Géza és Gyön- gyössy Gyula igazgatók képviselték. A Szat- már, Szilágy és Ugocsa megyék szövetkezetei­ből alakult szövetség 150 kiküldötte a Orsz. Közp. Hitelszövetkezet képviselőjének jelenlé­tében sok életrevaló eszmét tárgyalt, ezek között az ipari szövetkezeteket közelebbről érdekli a Nagykárolyi Ipari Hitelszövetkezet konkrét javas­lata egy — a hadsereg számára történt — ba­kancs —' szállításból kifdlyólag; az itt felmerült visszaélés arra indította a Szövetséget, hogy megkeresse a honvédelmi minisztert, miszerint a kisipar által készített szállítmányok átvételé­hez a katonai szakértőn kívül megfelelő ipari szakértőt is alkalmazzon, ki a kisiparosok érdekét megvédelmeee. Gyűlés után társas ebéd volt, melyen úgy a főispán, mint Nagykároly város polgármestere a szövetkezet lelkes barátaiként mutatkoztak be. A gyűlésen felolvasott és szé­pen megindokolt indítvány után remélni lehet, hogy vármegyénk főispánjának közreműködé­sével a szövetkezetek megizmosodása az árva­pénzek egy részének a szövetkezetnél leendő elhelyezésével hatalmas lökést fog kapni. Mint­hogy a szövetkezet támogatása a kis existen- ciák^rdekeinek megvédését czélozza, az nem te­kinthető üzleti spekulácziónak s igy óhajtandó lenne, ha azokat nem csak a kölcsönre szorult, de a jobb módú polgárok is támogatnák üzletrészjegyzésekkel. (.. r ... r .. ) Eladó egy jó karban levő női varró­gép igen olcsó árért Fazekas-utcza 65. szám alatt. Tornaverseny. F. hó 23-án zajlott le az állami főimnázium növendékeinek tornaver­senye a főgimnázium nyári tornahelyiségében nagyszámú nézőközönség előtt. D. e. az I — IV. osztályú növendékek vettek részt bénne, d. u. az V —VII. osztályúak. A verseny felvonulással kezdődött; a különböző színes dresszekbe öl­tözött diákok csoportja igen érdekes látványt nyújtott. A felvonulást a legkomplikáltabb rend­gyakorlatok követték, melyeket az összes osz­tályok a legnagyobb praeczizitással hajtottak végre. Ezután különféle szertornázások követ­keztek nyújtón, korláton, lovon. Kiválóan sike­rültek a huszas csapat produkcziói, mélyek hosszas és kitartó gyakorlatok eredményeit mu­tatták. Igazán kár, hogy az orsz. tornaverseny elmaradt, mert a derék ifjak bizonyára szép sikert arattak volna. Különösen kitűntek Kasza- nifsky, Rózsa, Gellert és Nyisstor növendé­kek korlát és nyújtó mutatványaikkal. Végül vívás következett, úgy a kezdők, mint haladók részéről, melyről csakis őszinte elismeréssel szólhatunk. A legnagyobb rend és figyelem volt mindenütt. A siker oroszlánrésze Uj Gyula kiváló tornatanárt illeti, ki fáradtságot nem is­merő kitartással szenteli minden idejét az ifjúság testi nevelésére, amit a most tapasztalt fényes eredmény is bizonyít. Felfedezett gyilkosság. Tavaly a felső- fernezelyi utón meggyilkolva találták Záborszky János kovácslegényt. A halott nyakán fojtoga- tások nyomai látszottak. A csendőrség széles­körű nyomozást indított, de a tettesnek nem sikerült nyomára akadni. Már feledésbe is ment a dolog, mikor a napokban hirtelen napfényre került minden. Ugyanis a felsőbányái csendőri őrsön egy csinos lány jelent meg, Kozma Ka­talin nevezetű és az őrmesternek elmondotta a rejtélyes eset titkait. A meggyilkolttal egy időben udvarolt neki Kiss Ferencz csendőr is. A vetélytársak folyton féltekenykedtek egy­másra s egy éjjel a csendőr megleste a vetély- társát, rárohant a mitsem sejtő emberre s hamarosan megfojtotta. A dolog titokban is marad, ha a gyilkos ezt el nem mondja a lány­nak, kinek továbbra is udvarolt és házasságot is Ígért neki. A lánydolgot titokban is tar­totta volna, de a csendőr házassági ígéretét nem tartotta be s hiitlenül elhagyta a leányt. A megcsalt szerető azonban bosszút forralva, el­árulta kedvesét. A gyilkos csendőr, ki véletle­nül a laktanyában tartózkodott, halálsápadtan hallgatta végig bűnének elmondását, majd düh­től reszketve a leányra akart rohanni. Azonban hamarosan lefülelték s vasba verve beszállí­tották a kasáai csendőrkerületi börtönbe. Nyilvános nyugtázás. Az érett ifjak múlt szombati tánczestélyén felülíizettek: Mol- dován László 20 K, Dr. Nagy Gábor, Dr. Rentz János 3 - 3 K, Ketney Mihály 2 K, Bernhardt Adolf, Kassay Kálmán, Muzsnay Ferencz és Pajtás László 1-1 K. Jegyüket megváltották: Hanzulovits Kristóf, Szabó Adolf, Szaitz Mihály (Erdőszádá) 5-5 K, özv. Csausz Jánosné 3 K, Köves Lajos, egy pap 2-2 K. Rajzkiállitás. A helybeli állami főgym- násiumban f. hó 20-án nyílt meg a növendékek szokásos évi rajzkiállitása. A kiállított különféle rajzok a hatalmas rajzterem négy oldalain hel- lyezvék el osztályonként való csoportosítással Ä belépők figyelmét legelőször is az Ízléses ebrendezés ragadta meg. Külön csoportot ké­peztek a különféle mértani rajzok, olajfestmé­nyek szénrajzok, aquarellek, kisebb virág és figurális festések. A munkák kiválóan illusztrál­ták tehetséges kis mestereiket. Itt egy pompás szinhatásu olajkép, majd egy Ízléses genre kép, egy váza, szecessiós női arcz tűnik szemünkbe. Az egész rendkívül kellemes öszhangot alkot, s a különböző színek öszeállitása pompásan érvé­nyesül a jó világitásu teremben. A tehetség megnyilatkozását láthatjuk Kupás Gyula, Weisz Ervin, Bommersbach Lajos tájképeiben, néme­lyeknél bámulatosan feltűnő a szinek helyes kezelése, a finom kidolgozás, s a precíz távlat, feltűnést keltő az Ébert István VIII. ó. t. „csend­élet“ olajfestménye. Említést érdemelnek Székely Árpád, Nyirő Sándor, Rákóczy Ferencz aqua- reljei; Kazanitzky Géza szénrajzai. Igen szépek a Herskovits I. és Syntenis Béla decorációs rajzai. Dicséretre méltók a Dergáts Sándor V. oszt. tanuló aquarel tájképei, Vásárhelyi Gyula, Marosán S. magyar stilú rajzai. A szép siker dokumentuma a kiváló vezetésnek és ez Balezer György rajztanár érdeme; növendékei igen sokat köszönhetnek mesterüknek hogy évi fáradtságos munkájukkal ily szép sikert értek el. A kiállítás 26-án zárult be. Róka P. Pál j'ónevü s körünkben ismert táneztanár jjulius hó elsején Nagybányára érkezik s megkezdi a táneztanfolyamot. Beiratkozni lehet Kovács Gyula könyvkereskedé­sében. A Szultán lithium forrás kitüntetése. A világ ásványvizei közt folyó nagy versenyben egy magyar forrás vize mind diadalmasabban nyomul előre. A „Szultán“ lithium-forrás ez a kiváló és egészségügyi tekintetben s kellemes izénél fogva egyaránt jeles viz, mely többek közt ama nagyszabású ebéden is szerepelt, melyet XIII. Alfonz spanyol király adott leg­utóbbi itt tartózkodásakor a budapesti tiszti­kaszinóban. Ez a kitüntetés nemcsak a magyar, de a külföldi ásványvizek közt is szinte egyedül a lithium forrást érte. A m. kir. földmivelés- ügyi minisztérium hegyvidéki kirendeltsége öröm­mel értesítette — mint ezt Eperjesre küldött átiratában jelzi — a Szultán-forrás kutkezelő- ségét, hogy a londoni kiállításon állandó és kiváló vegyi összetételéért Londonban is kitün­tették a Szultán-forrás páratlanul álló termékét. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál e hó 20-tól a következő bejelentések tétettek: Házasságot kötöttek: . Bontó József bá­nyamunkás és Sávorszki Anna özv. Velker Jó- zsefné, nyug. bányászná, nagybányai; ifj. Jégh János csizmadia mester és Horzsa Eszter varrónő, nagybányai; Kudor András csendőr, ez. őrs­vezető, szinérváraljai és Bagosi Matild Irén, nagybányai; Szatmári Király Domokos István cs. és kir. osztrák-magyar főkonzul, felsőzsolezai és gróf Kun Sarolta nagybányai; Román Mik­lós erdőmunkás és Hobán Mária napszámos, nagybánya-kőbányatelepi; Rozenthal Lajos kis­birtokos semesnyei és Rozenberg Sára nagy- bánya-borpataktelepi lakosok. Születtek-, jun. 14. Brajka János napszá­mosnak „János“; jun. 17. Kruzsniczky Jenő k. kémle felvigyázónak „József“; jun. 18. Hindii János bányamunkásnak „János“; jun. 17. Filipás János bányamunkásnak „Lajos Vilmos“; jun. 19. Turzó Lajos téglavető munkásnak „Ilona“; jun. 20. Antmann Róza nevelőnőnek „Stefánia Elvira Berta“; jun. 12. Morvái Károly bádogos mes­ternek „Anna“; jun. 19. Velker János bánya­munkásnak „Szilveszter“; jun. 21. Konyárdi János kőműves-segédnek „Károly“; jun. 21. Geöcze István kereskedőnek „Gyula Zoltán“; jun. 19. Kincze Gábor erdőmunkásnak „Domi­nika“; jun. 17. Horzsa János bányafelörnek „János László“ nevű gyermeke. Meghaltak:, jun. 20. Sink Elek, róm. katli. 45 éves bányafelvigyázó, tüdőlobban; jun. 21. Bálint István, gör. kath. 43 éves, ügyvédi írnok, alkoholmérgezésben; jun. 22. Schmidt Erzsébet, róm. kath. 6 éves, bányamunkás gyermeke, tudőgümőben; jun. 21. Sziklaváry Adolf róm. kath. 90 éves, nyug. m. kir. főmérnök, végel­gyengülésben. A Néhma Lajos József kávé-űzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzékenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10-12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávészükségletüket, mint bárhol. (Szatmár.) Egy teljesen jó karban lévő Sin- ger=féle varrógép eladó. Megtekint­hető Lendvay-tér 5 sz. alatt. Kolozsvári „Kristály“ Gázmosó és Vegytisztító Gyár: Csomagolás dijtalan. mos, tisztit fehérnemüeket és felsőruhákat a legszebb kivitelben, gyorsan, előnyös árak ellenében. Tíz koronát _bérmentve küldetnek vissza. Csomagolás dijtalan. Czim: „KRISTÁLY“ Gőzmosó Gyár, Kolozsvár, Pályaudvar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom