Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-10-25 / 41. szám
2 3M agytoányal Hírlap 1908. október 25. és illetékek fejében, mint amennyit a termelő az ő kockázatos, fáradságos szorgalma, tudása után brutó bevételként kap. Ily módon mesterségesen akadályozza meg tehát a boritaladó azt, hogy minden, még oly szerény háztartásban ott szerepeljen mindig a legegészségesebb magyar nemzeti ital: a bor. Követeljük tehát ennek teljes eltörlését, közgazdasági és közerkölcsi szempontból. Tiltakozunk a legerélyesebben az ellen, hogy — amint tervbe van véve — az állam helyett teljesített kiadások rekompenzációjaként ezt az (legnépszerüt- lenebb) adót adja oda az állam a városoknak. Ezzel a helyzet sokkalta rosszabb lesz. Nemcsak azért, mert egyszersmin- denkorra elesünk annak a lehetőségétől, hogy legalább egykor ez az adó töröltetni vagy leszállittatni fog, de azért is, mert ennek behajtása körül tapasztalt helytelenségek ily módon még fokozottabb mértékben fognak jelentkezni. A tettek órája elérkezett. Álljanak mint egy ember talpra az ország összes érdekelt osztályai, a szőlőtermelők, a borkereskedők, a vendéglősök, mindazok az ipari munkáselemek, melyek sorsa a szőlőtermeléssel szorosan összefügg, de végül maga a fogyasztóközönség is és jogos követelményünk teljesedni fog. Közegészségügyünk. A népegészség a népnek jóléte. Csupán egészséges nép lehet boldog, megelégedett és erős. Egészségünket csak akkor féltjük és óvjuk, mikor már elvesztettük. Tekintsünk körül közvetlen és távoli környezetünkben, mindenünnen betegség, sorvadás, gond mered felénk. A betegség a nép minden rétegébe befészkelte már magát és nem gondolkodunk rajta, hogy a betegségek nagy légióját hogyan lehetne csökkenteni, annak nagy méretű kiterjedését mérsékelni. Vájjon nem léteznék-e eszköz s mód arra nézve, hogy megakadályozzuk az idő előtti halálozásokat, hogy csirájában fojtsuk el a betegséget, egész sorozat baj kitörését? Lehetne bizony változtatni ezeken az állapotokon, ha a jelenkor számos és sokoldalú humánus irányzatait és a hygiénia, valamint a közegészségügy terén kivívott újításokat és tökéletesbitéseket alkalmazásba hoznék s létesítenék. A víz képezi egy részét azon hasznos természeti gyógymódnak, melynek külső s. belső használata minden ember életszükségletét képezi. Rossz ivóvíz által keletkeznek a legnagyobb betegségek (typhus, váltóláz, idegláz stb.) Ezért kellene föfigyelmet fordítani a jó s tiszta ivóvíz beszerzésére és a városi elöljáróság főfeladatát képezi, hogy kiterjedt és jó vízvezeték által a lakosságot bő és tiszta vízzel ellássa. Mig más, sokkal szegényebb városok, már évtizedek óta élvezik a vízvezeték áldását (és a | csatornázásét), városunkban nem rég jöttek rá annak szükségére és most is iszonyú vajúdások között születik meg. A jó, egészséges lakás volna a másik tényező, mely alapját képezi az egészségnek. Lakásunk minden oldalról levegő által hozzáférhető legyen, egyképen világos és tágas. Sajnos, városunkban a régi építkezési rendszer hosszú időre tönkre tette ezeket az említett feltételeket. A lakások szűk telkeikkel egymásra halmozvák. Minden oldalon sertésólak, iirszé- kek lehetetlenné teszik, hogy a lakosok jó levegőt szívhassanak. Ha viszont lakásunkból friss levegőt óhajtanánk élvezni és sétánkban kiérünk a Rákóczi-térre, mit tapasztalunk? Hetenkint kétszer megtartott vásárnak hulladékai, piszkai rothadnak s azoknak eltakarításakor felkavart porban a szállongó baczillusokat szívjuk be tüdőnkbe. Már e miatt is, de más sok okból is joggal kérdezhetjük: nem volna-e más tere városunknak, hol a vásári forgalmat lebonyolíthatná? Szűk főterünk a köréje zsúfolt háztengerre való tekintettel ezen czélra nem alkalmas. A szegény nép betegségét, nyomorát ily módon enyhíteni és azt ingyen gyógykezelni vannak hivatva a hatósági s a körorvosok. Belátta az állam, hogy az orvosoknak a fizetését, napidiját, kezelési dijait kell rendezni s javítani, hogy ezen kötelességüknek megfelelhessenek. Az orvosok díjazása igen csekély volt eddig s ezt menten beláthatjuk, ha a reá- jok néző nehéz feladatokat mérlegeljük. Nem is csoda, ha ez ideig oly kevesen keresték fel ezt a pályát. Nyilvánvaló, ha lelkiismeretes és ingyenes népgyógyítást kívánunk tőlük, azt megfelelően díjazni is kell. Szorosan összefügg a mi egészségünkkel, a közegészségügygyei az állatgyógyászat. Ha borsókás sertést vágnak, vagy betegmarhát, ha veszett kutyák garázdálkodnak stb., az mind befolyással bir ránk. Az állam rendezte az 1909. évi költségvetésben ezen kérdést is. Az állatorvosi szolgálati ágban az 1908. évre tervezett létszámrendezés végrehajtása után is, az egyes fizetési osztályok aránya más hasonló fokú minősítéssel biró létszámokhoz képest még mindig annyira kedvezőtlen volt, hogy a rendezésnek a jövő években történő folytatását nemcsak méltányossági, hanem fontos közszolgálati okok miatt sürgősen végrehajtandó feladatnak tartjuk, mert az állatorvosi főiskola hallgatóinak létszáma az utóboi években állandóan csökken s ennek a csökkenésnek indokát csak abban találhatjuk, hogy a középiskolát végzett s érettségi vizsgát tett fiatalság ép az állami állatorvosi létszám mostoha elő- 1 léptetési viszonyai folytán, azok felé az élet- | pályák felé fordul, ahol előmenetelét és anyagi exisztencziáját jobban látja biztosítottnak. Már pedig tekintettel a nemzeti közva- | gyón egyik legtekintélyesebb részét képező országos állatállomány megóvása, fentartása és fejlesztéséhez fűződő fontos érdekre, az állatorvosi közszolgálatot nemcsak jelenlegi színvonalán kell fentartani, hanem ezen szolgálati | ág szellemi nívójának emelésére és részére | kiválóbb tehetségek megszerzésére kell töre- j kednünk. Ezea czélokat leginkább biztosítja az, ha az állatorvosi kar létszámviszonyainak rendezésével a testület tagjai részére elméleti képzettségüknek megfelelő előmenetelt biztosítunk. Mindezekből láthatjuk, hogy az állam minden lehetőt elkövet arra nézve, hogy előmozdítsa a népjólétet, a közegészségügyet. Most már a városon a sor, hogy megtegyen szintén minden intézkedést a közegészség fellendítése, ápolása végett, mert az igazi kultúra abban rejlik, ha a nép egészségéről gondoskodva van. A milyen örömkitöréssel fogadták szedett, vetett, pakolt. A kertben elvolt ásva egy nagy csomó bankója, szaporábban volt az 3000 forintnál is. Azt magához vette s más holmijával együtt elvitte Huszti Sándorhoz, a bíróhoz. Ott jó helye lessz, ott senki sem keresi. Tanút is vitt magával: Tőzsér Miskát. Az előtt számolt át Husztinak. Aztán a három rabló lement a pinczébe s ott tanakodtak. Ők hárman; Huszti Sándor, Tőzsér Miska, Odor Gábor rabolták ki a nyírbátori postát. Abban egyeztek meg, hogy ha tűzzel vassal fogják is égetni, Odort, azt vallja a törvényben, hogy a rablást ő és egy orosi ember — aki már régen meghalt — követték el. Huszti uram kötelezte magát, hogy mikor Odor vissza jön a törvényből, (ha ott nem tartják) vissza adja neki a pénzét. Odor Gábor aztán elbúcsúzott családjától, Ferit, aki akkor 2 éves volt össze csókolta és indult Kállóba. Ott maradt hat évi rabságban, mert addig ütötték, hogy beismerte a rablást, de társait nem árulta el. Telt az idő, múlt az idő. Odor haza került a börtönből; feleségét, gyermekét élve találta, igy hát oda sem nézett már a hat évi rabos- kodásnak, mert hiszen a pénze Husztinál biztos helyen volt. Azt gondolta hát, hogy boldog életet fog élni. De bizony a pénz dolgában csalódott, mert Huszti a 3000 forintból földet vett. Odor majd sóbálvánnyá lett, mikor Huszti ezt neki megmondotta, s féktelen düh fogta el. — Hát ezért szenvedtem én ezt a hosszú hat évet, azért vállaltam a kelmed bűnét is magamra, hogy ily gyalázatosul megcsaljon kelméd! Irtóztató! Mig én koplalásban, nehéz munkában és vasbilincsekben sínylődtem, kelmed addig a jólétben úszott, becsülésben élt, amiben nekem többé soha sem lesz részem — és mégis az lett a vége, hogy szegény is, becstelen is maradok a kelmed fekete lelküsége miatt. De kisül még az igazság napja! Esküszöm az Istenre, hogy ha elő nem teremti vén gonosztevő a 3000 forintomat, még a nyáron, hát akkor az őszön kelmed is ott rothad a kállai várban. — Ki fogom beszélni a posta rablást, úgy igazában, a hogy történt. - Bűnös vagyok Gábor - válaszolta Huszti, de hát nem azért költöttem el a pénzedet, hogy el akartam volna tagadni, vagy megakartalak volna csalni, hanem azért, mert az őszön annak a hire jött ki a kállai várból, hogy te meghaltál a súlyos büntetés miatt. De én jóvá teszem a bűnömet. Majd apránként visszaadom a pénzedet, csak az Istenre kérlek, ne szól senkinek a mi bajunkról. Ne tégy becstelenné en- gemet és családomat . . . hiszen evvel a te j sorsod nem javulna, ha engemet is a gyalázatba rántanál. De lerántalak oda abba a piszokba, ahol én vagyok, ha a pénzemet egy summába visza nem adod a nyáron, vagy a földeket át nem adod. Könyörülj, ne taposs el. Nem a vagyonomat sajnálom, de a becsületemet! A földeimet nem adhatom át neked, mert akkor nyilván való lenne, hogy valami czimboraságba voltam veled, mert hiszen azt tudja mindenki, hogy neked pénzed nincsen s igy azokat a földeket meg nem vehetted tőlem. Amúgy Isten nevében pedig nem volna értelme, hogy miért adnék neked földet. Látod hát, hogy ezt sem tehetem és nem a fukarság áll az akaratom útjában, de a becsületem, amit úgy féltek . . . olyan nagyon. Egy kissé lehiggadt Odor erre a beszédre. Aztán más hangon folytatta a beszédet. — Hát elhiszem én, hogy kelmed igazat beszél, de hát mégis nagy sor ez a mi sorunk. Nekem sem vagyonom, sem becsületem, kelmédnek meg mind a kettő meg van, pedig nem különb nálam. Becsület! Hát azt hiszi kelmed, hogy én nem szeretnék becsületes lenni még egyszer. I Atkozom most is azt az órát, mikor abba a rablásba belekeveredtem, pedig tudja az Isten és tudja kelmed, hogy nem magamtól elegyedtem bele, hanem a kelmed csábítására ... Oh most is előttem van az az este, mikor ott a j hármas halom alatt a szegénységről beszél- | gettünk, mikor elbeszéltem a nyomorúságomat, hogy Erzsi leányom a halálán van, az adó, meg ! a sok tartozás a nyakamon, aztán egzekuczióval reám jöttek aztán elvittek a házamból mindent, hogy még csak annyi könyörület sem volt bennük, hogy egy pár napot vártak volna, mig a földbe teszem a beteg leányomat. Nem, . . . hanem ott a beteg szobájából is össze szedtek mindent, a két takaró közül az egyiket le is húzták róla! ... Óh előttam van! . . . Bár kitudnám tépni az emlékemből! Kelmed akkor határozta el a rablást. Beszédjével elszéditett, egyik czimborájává fogadott. * * * Learatták a termést azóta vagy hatszor, hogy Odor Gábort haza eresztették a tömlöczből. De bizony még édes kevés volt az a segedelem, amit Huszti Sándortól kapott, szóval hitegette csak, de a pénzét nem adta vissza. Nem kis dologról lett szó. Odjor Gábor megkérte a fia számára a Huszti Évi kezét. Huszti uram majd sóbálvánnyá változott erre a beszédre, de Odor nem tágított. Mikor ékes rigmusait elmondotta, ekkép folytatta a beszédjét: Ha szemügyre vesszük az én kérésemet, hát úgy látszik, hogy nagyot kérek kelmédtől Huszti uram, de ha jól felvesszük a dolgot, még sem igaztalan és követelő az én kivánságom. Pénzt kérhetnék, követelhetnék kelmédtől, a saját pénzemet, amint együtt raboltunk.
